Ismerős ​a völgyszorosból 1 csillagozás

Válogatott elbeszélések
Branko Csopics: Ismerős a völgyszorosból

A kötet a legnevesebb jugoszláv írók egyikének, Branko Csopicsnak legjobb elbeszéléseit gyűjti egybe. A szerző Bosznia szülötte. Írásaiban e zord táj komor szépsége, s a Krajina, a Grmecs-hegység parasztjainak, erdőmunkásainak, pásztorainak és koldusainak élete tárul elénk. A népfelszabadító háborúban Csopics fegyverrel cseréli fel a tollat. Együtt harcol a partizánokkal. Ekkor és erről írja legjobb elbeszéléseit. Igazi, nagy alakjai a partizánháború ezer veszélyében és gyötrelmében születnek meg. Milja anyó, a partizánok édesanyjának alakja, Bauk őrnagy, az erdei munkásból lett legendás népi hős, a „zordon szívű” Nikoletina, akinél mélyebben kevés fiú szeretheti az édesanyját (és tegyük hozzá: népét), egytől egyig megrázóan szép történetek remekbe formált hősei.

>!
Zrínyi Katonai, Budapest, 1957
260 oldal · Fordította: Csuka Zoltán · Illusztrálta: Reich Károly

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Ezüst P
Branko Csopics: Ismerős a völgyszorosból

No kérem, lassan kiderül, mi hiányzott a háborús sztorik frontján: hát a délszláv partizánok kalandjai! Igaz, az Ismerős a völgyszorosból egy gyűjteményes kötet, így nem kizárólag partizánhistóriák vannak benne. Nagyjából a negyede árkádiai idillről mesél, amolyan mezőn angyali mosollyal, lassított felvételben futós pillanatokról, de giccsnek nyoma sincs: már másodszor győznek meg róla, hogy az Una partján békeidőben csodálatos dolgok történnek. (Csopics meg jól tud ezekről a csodákról írni.) Szóval ha az apróbb emberi sorsfordulóktól kissé verejtékezni kezd is az olvasó tenyere, eleinte még nem történnek vad dolgok, a háború témája viszonylag lassacskán szivárog be a képbe. Bár nem mondanám, hogy ez a „kicsit ebből, kicsit abból” feltétlenül használ az olvasmányélménynek (inkább adtak volna ki két önálló alkotást, egyet a békeidőben született, egyet meg a háborús írások közül), arra mindenképp jó, hogy lássuk a békés hétköznapok értékes pillanatait, amik aztán mind odavesznek a háború kirobbanásával.

És hogy milyenek az itteni partizánok? Egyrészt persze nagyon hasonlítanak az orosz srácokra, hasonlóképp elszántak, hősiesek, bátrak, tehát hozzák a kötelező, néha kicsit klisés formát. Másrészt viszont annyi élet és szilajság van bennük, hogy a kollégák csak leshetnek. Néha még a tulajdon cimborájuknak is nekifeszülnek (ha másképp nem, hát szóban, de ott aztán nincs kegyelem), büszkék, kissé könnyen sértődnek, de a pokolba is fejest ugranának azért, akit kedvelnek. Ráadásul általában annyira jól néznek ki, hogy kénytelen vagyok azt feltételezni, Csopics, jól tudván, mi kell a nőnek, nagyfokú tudatossággal formázta meg a szépfiúkat, ezzel is a rajongótábor női oldalának erősítését célozva. Gavrán parancsnok például olyan szemtelenül csinos és olyan megrendítően áll neki, ahogy az élet viharai tépázzák, hogy az ilyet egész egyszerűen már büntetni kéne. Annak idején egy kedves barátnőmmel kórusban sóhajtozva fejtegettük, mennyire felkavaró egy vérző ajkú és/vagy sebhelyes arcú férfi. Erre nem megjelenik Gavrán egy igazán finom vonalú kis sebecskével a homlokán? Tán mondanom sem kell, a Gavrán és a koszovói lányka című elbeszélés a kedvencem. (Teszem hozzá, a kötet illusztrátorát meg úgy tűnik, a koszovói lányka ihlette meg, ugyanis egész véletlenül pont azt a jelenetet ábrázolta, ahol Gavrán szerelme anyaszült meztelenül fürdik a patakban. Természetesen minden részlet kellően kidolgozott; ha szegény Gavrán csak fele ennyit és fele ilyen közelről látott volna az éj sötétjében, bizonnyal menten elsül a fegyvere.)

Szerencsére, bár a történetek fele rosszul végződik, a másik felük kevésbé kíméletlen az emberi pszichével, és az utolsó pillanatban megengedi a biztató zárást, vagy legalábbis kicsit nyitva hagyja az elbeszélés végét, így boldogan kapaszkodhatunk abba a negyed szalmaszálba, amit a néha homályos befejezés kínál. Mi több, akad számos újszerű csavar, melyek még annak is okozhatnak kisebb-nagyobb meglepetéseket, aki a sokadik elbeszélést olvassa második világháborús témában.

Apró zárógondolat: Komolyan érdemes lenne valamiféle gyűjteményt fabrikálni a korabeli utószavakból, ezekben ugyanis szinte minden fordítónál elpattan valami, és hirtelen, meglátván, hogy a kötet ezen fejezetébe végre a saját (vagy szájukba rágott) gondolatok is beférnek, olyan értekezéseket rittyentenek izmus és az adott irodalmi mű kapcsolatáról, hogy az ember nem győz hatalmas hátasokat dobni. Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy az itteniben is a szokásos lenyűgöző elszántsággal igyekeznek feltárni a nagy igazságokat. Naná.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ivo Andrić: Magyar Musztafa
Saša Stanišić: Hogy javítja a katona a gramofont
Sokcsevits Dénes: Déli szomszédaink története
Vedres László: Gumikajakkal két tengerre
Hamza Humo: Részeg nyár
Alistair MacLean: Csapda
Arsen Diklić: Tanya a kisréten
Ivo Andrić: A lőportorony
Ivo Andrić: A vezír elefántja
Ivo Andrić: Omér pasa