A ​sasok korán felrepülnek 1 csillagozás

Branko Ćopić: A sasok korán felrepülnek

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1957

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Tankönyvkiadó / Zavod Za Izdavanje Udzbenika, Novi Sad-Újvidék, 1991
178 oldal · ISBN: 8641301216 · Fordította: Fehér Ferenc
>!
Tankönyvkiadó, Újvidék, 1986
180 oldal · Fordította: Fehér Ferenc
>!
Minerva, Subotica, 1961
246 oldal · Fordította: Fehér Ferenc

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Arpad_Horvath>!
Branko Ćopić: A sasok korán felrepülnek

A sasok korán felrepülnek címmel magyarul is megjelent Branko Ćopić egykor híres pionír regénye, amit minden gyerek olvasott az egykori Jugoszláviában. Nem csak a szerbek, nem csak a horvátok, a szlovének, a macedónok, hanem az ottani magyarok, albánok, olaszok, mindnekinek kötelező olvasmánya volt ez az ifjúsági regény. Az akkori jugoszláv pártállam ügyelt arra, hogy legyen közös kulturális alap, olvasmányélmény, filmek, zene, ami beszédtémául és így kapcsolódási pontokul szolgálhat az ország különböző nemzetei és „nemzetiségei” között.

A kommunisták által felügyelt és alakított kulturális élet, és így a kötelező olvasmányok is az iskolákban, például ez a regény, tulajdonképpen eszközét képezték annak a szekuláris mítoszteremtésnek, amit a pártállam igyekezett végbevinni annak reményében, hogy ha van közös mítosz, akkor lesz közös jugoszláv nemzet is. És erre jól ráéreztek az egykori partizánok utódai, hogy közös narratívák nélkül nem lehet egység, nem maradhat fenn egyetlen nemzet, illetve nép, egy állam sem, még a kommunista Jugoszlávia sem. A délszláv népeknek ez a közös mítoszteremtése pedig majdnem sikerült is, legalábbis nagyon hatásosnak látszott, csak a végén azért mégsem jött össze, hanem, mint tudjuk, nem sokkal Tito elvtárs halála után (1980) az egykori egyébként gyönyörű és nagyon ígéretes Jugoszlávia darabjaira kezdett széthullani, és a viszonyok az utódállamok között azóta is meglehetősen szilánkososak. És hogy miért nem sikerült minden törekvés ellenére sem a jugoszláv népek valódi integrációja? Valószínű túl sok volt az elvarratlan, begyógyítatlan, gennyesedő seb, a fájdalom, az erőszak, a vér, amiben Jugoszlávia született, és amire a pártállam nem engedett ránézni, amit nem lehetett kibeszélni, ezért a végén, amikor a diktatúra szelepei ereszteni kezdtek, az egész politikai konstrukció tulajdonképpen felrobbant.

Ez a hatodikosoknak szánt ifjúsági regény mindenesetre a pionír könyvek legjobbjai közé tartozik a maga nemében. Bátorságra, becsületességre, szorgalomra tanítja az olvasóit. Ćopoć szülőföldjén, Bosznia és Hercegovina vidékén játszódik a második világháború előtt közvetlenül és a nagy háború alatt. Partizánok története, illetve, hogy a kiskamasz gyerekek hogyan érnek jó partizánokká a második világháború borzalmai között. A kommunista ideológiának megfelelően azért kellő mennyiségű, ám eléggé rejtett vallásellenesség is kódolva van a szövegben. Például egy ilyen mondatra lettem figyelmes, ami itt szabad fordításban hozok, merthogy most szerbül olvastam újra ezt a regényt: „Még csak egy pap hiányzik nekünk hosszú szakállal és egy magyar ember sétapálcával!”. Ez akkor hangzik el, amikor arról van szó, hogy jól meg kell gondolni, hogy a kis partizán gyerekek kiket vegyenek be a titkos csapatukba. Ártatlan közmondásnak tűnik, mindenesetre jól tükrözi, hogy azért a magyarokról is megvolt a véleményük a Bosznia és Hercegovina-i szerb gyerekeknek. És ezt olvastatták is így az egykori Jugoszlávia minden iskolájában!

Ez a regény egyébként minőségét tekintve, szerintem, alulmarad ahhoz az ifjúsági irodalomhoz képest, amit a magyar(országi) gyerekek olvashattak kötelező házi olvasmányként az elmúlt évtizedekben. Például Fekete Istvántól A koppányi aga testamentuma, vagy Lengyel Balázstól A szebeni fiúk, Szabó Magdától az Abigél, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk könyvéről ne is beszélve! Az utóbbi, Molnár Ferenc legismertebb ifjúsági regénye egyébként az egykori Jugoszláviában is kötelező olvasmány volt a Goriot apó, a Guliver utazásai és a Dzsungel könyve mellett, mégpedig hatodikban, amikor Ćopić partizán történeteit is olvastuk.

Ennek a kötelező házi olvasmánynak szánt könyvnek a hátsó borítóján ott van a lista, hogy mi volt az elvárás, hogy egy jó pionír diák, mit olvasson el az ötödik osztályban, majd a hatodikban. És bizony ott látható Molnár Ferenc neve és regényének a címe is a hatodikosoknak szánt könyvek között! És ez a lista tizenöt-tizenöt könyvről szól! Ha jól emlékszem, a norma tizenkét könyv volt évente, tehát havonta egy azzal, hogy a tanév közben öt-hat könyvet olvastunk el és elemeztünk ki az osztályban, majd a hosszú nyári szünetre fel volt adva még négy-öt könyv. És aki ennél többel végzett, azt nagyon megdicsérték az iskolában. Évi tíz-tizenöt szépirodalmi könyvvel azonban biztosan foglalkoztunk már az általánosban. Nem tudom, hogy évente vajon olvasnak-e ennyit a gyerekek a mai általános iskolákban?

Arra emlékszem, hogy gyerekként olvasni azért olvastam, de nem volt magától értetődő, hogy mindig ráveszem magam a könyvekre, és a bunyevác származású anyukámnak többször rá kellett kérdeznie nálam a nyáron, hogy „a lektíra megvan?” Abban maradtunk, hogy minden nyári nap legalább egy órát olvasok, és ha nincs ez az elvárás, attól tartok sosem fanyalodok rá olyan szinten az olvasásra, hogy aztán már magamtól is a könyvek után nyúltam volna. Azt hiszem, csakugyan van abban a mondásban valami, hogy „nyomás alatt növekszik a pálma”.


Hasonló könyvek címkék alapján

Uroš Petrović: Az ötödik pillangó
Uroš Petrović: A rejtelmes Ginkó utca
Maja Lunde: Hónővér
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Kiss Judit Ágnes: A Csodabogár
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás
Katherine Applegate: Kívánságfa
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Berg Judit: Rumini kapitány
Wéber Anikó: Anna Tükörképföldön