Az ​a gyalázatos nyár 5 csillagozás

Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Ez a regénye egy hegyek közé zárt montenegrói falu visszafojtott szenvedélyektől izzó életét eleveníti föl. Ide tér vissza a regény hőse, Isak, sok évi bolyongás után, hogy főszereplője legyen ennek a nyárnak, melynek gyalázatát csak vérrel lehet lemosni. De kinek a vérével? És mi üldözte Isakot eddigi életútján? Milyen terhet hordozott magában a belga bányák sötétjében, Amerika ültetvényein, a tengereken? És mi vonzotta vissza ifjúkori megaláztatásának színhelyére? A bosszúvágy talán, vagy a szerelem? A dac, hogy megmutassa, mi lett a falu legmegvetettebb fiából? Vagy csak azért jött, hogy újra érezzen valami rég elfelejtett illatot, melyet egész nyáron hasztalan keres, és mire megtalálja…
Az író kegyetlen őszinteséggel és mély együttérzéssel villantja föl az emberi lélek roppant mélységeinek torokszorító világát.

Eredeti cím: Sramno leto

Eredeti megjelenés éve: 1965

>!
Európa, Budapest, 1974
130 oldal · ISBN: 9630700859 · Fordította: Sztepánov Predrág

Enciklopédia 1


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Gregöria_Hill
Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Nekem ez nagyon tetszett. A fülszöveg minden esetre igen ingó-bingó lábakon áll, talán az első 3 meg az utolsó sora talál, kivéve, hogy szerintem az emberi lélek roppant sekélységének a torokszorító világát villantja fel. Az én olvasatomban a műnek az egyik üzenete az, hogy ahol egy teljesen magába zárkózott, de legalább erre büszke, tágabb környezetétől akár szimbolikus, akár természetes, akár mesterséges kerítménnyel elzárt közösség valami különösséggel találkozik, ami a legjobb tudomásuk szerint default félelmetes és veszélyes dolog, ott előbb-utóbb a különösséget agyonverik. Ránézésre, vagy érdekből vagy csak oktalan félelemből, pláne ha még jól be is ijesztik egymást. A másik, hogy ha egy elszigetelt közösség tagjainak megvan az ún. józan paraszti eszük, tudják, mert apáik is tudták, meg apáik apja is, mikor mit kell vetni, aratni, ki kinek a kije, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg tudják honosítani a paradicsomot!!! az emberi kapcsolatok Napoleon-kaliberű stratégái. És agyonverik. Ez kicsit ilyen Pilinszky-fabulás, az is eszembe jutott.
A falunak egyébként madártávlatból (és mekkora jó már, hogy innen nyit, bizonyára nem is véletlen) van egy bábszínház jellege, darabos mozdulatú stilizált babák egyforma fakanálarccal, nekem Bruegel-festmények jutottak róla az eszembe*. Amúgy is ilyen a stílusa, néhol abszurd, mint némelyik Radicskov-elbeszélés, (https://moly.hu/ertekelesek/1859091) ahol bohózaba illően hurcibálják a hegyekben a sztálinszobrot, de végig van egy bájos, kicsit bruegelesen bumfordi humora, még a legkegyetlenebb pillanatokban is.
Máskülönben a kisregény olyan (kedves) gyerekkori emlékeket idézett bennem, mint a nem elektronyos harangszó falusi környezetben (komolyan van ilyen emlékem, harangozó bácsival együtt, közben elkezdődik a Kinyerma). De ez még mindig jobb, mint a kedves emlékbeli szag után kutató férfi esete, akit mindent tűvé szagoló keresgélés után a zsályaillatú szélben hajladozó arany búzatábla helyett a büdös borkimérésben időző izzadt hónaljú férfiak szagában ér a felismerés, ami elég sok mindent megmagyaráz, egyben zseniális írói húzás is. Továbbá hálistennek nincs külön megmagyarázva, ez még egy régebbi könyv.
*konkrétan ezek, már csak a hegytetős madártávlat miatt is, de nem úgy értettem ám, hogy ez bumfordi! https://www.google.com/culturalinstitute/bruegel/images…
https://i.ytimg.com/vi/Pj3HdzOR2pY/maxresdefault.jpg

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Gregöria_Hill

Ha már nem vagy szép és fiatal, gazdag és egészséges, ha nincs férjed, és nem vagy okos – megérdemled, hogy legalább boldog légy.

89. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
Gregöria_Hill

Csak egyszer láttátok volna a tengert – mondta a pap –, könnyebb lenne reménykednetek, mert csak akkor fognátok föl igazán, mennyire tágas a földkerekség, s milyen korlátolt az emberi gondolat, ha csak önmagába fordul.

29. oldal

>!
kkata76 P

– Jó napot – mondta, ahogy ez már errefelé szokás.
– Nem hiszem – hangzott a válasz.
– Jó napot – ismételte Isak.
– Ne is kérdezd, egyedül vagyok és beteg.
– Van itt valaki? – próbálkozott tovább. – Talán csak nem pusztult el minden ebben a hőségben?
– Nincs rá orvosság – mondta az öregasszony.

25. oldal, IV. Sehol senki

>!
kkata76 P

– De hogy került ide – csak nem az égből pottyant?
Valamennyien Bodin papra néztek, aki a tenyerébe köhintett, s megrázta a fejét, jelezve, hogy emiatt nem kell aggódniok, szó sincs arról, hogy valami szent.
– Mégis, beszélj – kérték.
– Nem szent – mondta Bodin pap.
– Akkor amerikai – szólt valaki – , biztos tele van dohánnyal.

28-29. oldal, V. Szó se róla: valamennyien megvárták

>!
kkata76 P

– Az igazi barát soha nem fogja megenni a nagyobbik és szebbik almát, hanem a barátjának akarja adni. Jegyezd meg jól Jef: ahol igaz szeretet uralkodik, a szebbik alma érintetlen marad, s egy másik, egy régi néven nevezik.
– Hogyan? – kiáltották a pasjačaiak.
– Kísértésnek – mondta.

100. oldal, XIII. A bűnös szentbeszéd

>!
kkata76 P

– Csak lassan – szólt közbe valaki. – Előbb tisztázzuk, hogy valóban Isak vagy-e, vagy valaki más.
– Csak egy Isak van – mondta ő.

33. oldal, V. Szó se róla: valamennyien megvárták

>!
kkata76 P

– Hát lehetséges lenne, atyánk?
– Miért ne – emelte föl a hangját –, de ő nem is sejti, hogy most ti vagytok az erősebbek, mert már nincs mit veszítenetek.
– Jó nekünk! – kiáltották.
– Mert már mindent elvesztettetek, ami ért valamit: a büszkeséget, a reményt, a bátorságot és a lelki szépséget.

98-99. oldal, XIII. A bűnös szentbeszéd


Hasonló könyvek címkék alapján

Petar Petrović Njegoš: Hegyek koszorúja / Горски вијенац
Sebestyén Árpád: Montenegró
Miroslav Hrdlicka: Varázslatok tájak – Montenegró – Crna Gora
Tim Clancy: Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegro
Richard Plunkett – Vesna Maric – Jeanne Oliver: Nyugat-Balkán
Jiri Martinek – Miroslav Hrdlicka: Montenegró
Mirko Kovač: Város a tükörben
Mirko Kovač: Bevezetés a másik életbe
Mihailo Lalić: Hadiszerencse
Mihailo Lalić: A sötétség sugara