Az ​a gyalázatos nyár 9 csillagozás

Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Ez a regénye egy hegyek közé zárt montenegrói falu visszafojtott szenvedélyektől izzó életét eleveníti föl. Ide tér vissza a regény hőse, Isak, sok évi bolyongás után, hogy főszereplője legyen ennek a nyárnak, melynek gyalázatát csak vérrel lehet lemosni. De kinek a vérével? És mi üldözte Isakot eddigi életútján? Milyen terhet hordozott magában a belga bányák sötétjében, Amerika ültetvényein, a tengereken? És mi vonzotta vissza ifjúkori megaláztatásának színhelyére? A bosszúvágy talán, vagy a szerelem? A dac, hogy megmutassa, mi lett a falu legmegvetettebb fiából? Vagy csak azért jött, hogy újra érezzen valami rég elfelejtett illatot, melyet egész nyáron hasztalan keres, és mire megtalálja…
Az író kegyetlen őszinteséggel és mély együttérzéssel villantja föl az emberi lélek roppant mélységeinek torokszorító világát.

Eredeti cím: Sramno leto

Eredeti megjelenés éve: 1965

>!
Európa, Budapest, 1974
130 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630700859 · Fordította: Sztepánov Predrág

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
sophie P
Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Az a jó ebben a történetben, hogy bármerről lehet közelíteni, mindenképpen kerek.

Lehet nézni például azt az óraműszerű szerkezetet, amilyen egy mindentől elzárt kis falu az összes polgárával, és ahogy a kis fogaskerekek mozgásba lendülnek sorban, ha közibük találna hullani valami piszok, mint például valamelyikük fülébe suttogott gyanú.

Lehet nézni azt az embert, Isakot. Egyszer nekiindult a világnak, volt abban szerencse meg szerencsétlenség is, ha most meg visszajött, minek jött. De van más néznivaló is. A pap, prédikál, vizet is bort is. A kocsma, minden faluban ott dőlnek el a legfontosabb dolgok, jelen kocsmában Isak dőlt el, mindenképpen, fel van vésve az ajtófélfára. Egy tölgyfa. Egy barátság-szerűség meg az alma. Júlija, ismert egyszer egy őrnagyot.

Lényeg, hogy nincs lényeg, mennek a dolgok maguktól, egyenest, ahogy szoktak.

>!
Ezüst P
Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Aranyfogú, jól öltözött idegen érkezik a poros, isten háta mögötti falucskába. Isak egykor utolsó volt a falusiak között, megalázták és elüldözték, de most visszatért, hogy bosszút álljon. Tizenkilenc éves kölyökként bántak el vele, ám azt, hogy most hány éves, nehéz megmondani: ugyanúgy lehet harmincöt, mint ötvenöt. Épp ezért azt sem lehet tudni, mióta nem hegedtek be a lelkén a sebek, ahogy az is nyugtalanító homályban marad, mit és miért cselekedtek ellene, mi volt az oka annak, hogy a közösség kivetette magából, és az is alig sejthető, most hogyan szeretne bosszút állni. De talán mindez másodlagos. Gyönyörűen felépített, gazdagon kidolgozott, de valójában jelentéktelen burok csupán, mely az igazi, nagy kérdéseket rejti. Azokra pedig nemcsak Isaknak kell megtalálnia a választ, hanem mindannyiunknak.

A falusiak által soha nem becsült apa, a feldúlt gyümölcsöskertek, a lopott almák közti kapcsolat lassan bomlik ki, a fátyol pedig mindig csak villanásnyi időre lebben fel. De számítanak-e az összefüggések és a miértek? Fontos-e, hogy ki az a falubeli fiú (a korát ugyanolyan nehéz megsaccolni, mint Isakét), aki látszólag pusztán gyerekes vágytól hajtva ajánlkozik szövetségesnek, azonban megdöbbentő alapossággal, rideg, felnőtt logikával, alattomosan és agyafúrtan igyekszik azon, hogy Isak bosszúját beteljesítse? Mintha nem is gyerek lenne, hanem maga a szolgálatkész, kaján ördög, aki a templom tetejéről leselkedik a falusiak után, és gyönyörűségét leli abban, ahogy a szándékait titokban tartó, sokat változott Isaktól való rettegés lassan szétzilálja összetartásukat, majd egymás ellen fordítja őket. Talán cafatokra is szednék egymást, hiszen ugyan ki űzhetné el a hátuk mögött ólálkodó gonoszt, ha falujuk papja régen elvesztette már a hitét, és egyébként is úgy tartja, az ördög bennük, azaz a falusiakban lakozik? Semmitől sem tartva szegődik tehát a titokzatos fiú a titokzatos Isak szolgálatába. Isak – talán nem más, mint minden önmagát kereső, mélyen és méltatlanul megsebzett ember egyetlen személyben. Aki bár megveti az őt annak idején eltiprókat, titokban továbbra is vágyik rá, hogy azok elismerjék. Igyekszik a többiekkel (és magával) elhitetni, hogy más lett, hogy hatalom van a kezében, mert azt reméli, az új Isak majd elfeledteti azt a sosem értékelt régit, és a megbecsülés hiányáért kárpótolja majd annak tudata, hogy félnek tőle. Ám, mint azt a regény sugallja, néha – legyen ez bármennyire dühítő és fájdalmas – akkor sem fogadnak vagy ismernek el minket, ha fogcsikorgatva, erőnket megfeszítve küzdünk érte. Ilyen esetekben pedig, hiába végtelenül nehéz dolog, nem marad más lehetőség, mint a továbblépés. Ez azonban csak úgy sikerülhet, ha megtanuljuk magunkat értékelni, közben pedig szembenézünk minden fájdalmunkkal.

2 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Nekem ez nagyon tetszett. A fülszöveg minden esetre igen ingó-bingó lábakon áll, talán az első 3 meg az utolsó sora talál, kivéve, hogy szerintem az emberi lélek roppant sekélységének a torokszorító világát villantja fel. Az én olvasatomban a műnek az egyik üzenete az, hogy ahol egy teljesen magába zárkózott, de legalább erre büszke, tágabb környezetétől akár szimbolikus, akár természetes, akár mesterséges kerítménnyel elzárt közösség valami különösséggel találkozik, ami a legjobb tudomásuk szerint default félelmetes és veszélyes dolog, ott előbb-utóbb a különösséget agyonverik. Ránézésre, vagy érdekből vagy csak oktalan félelemből, pláne ha még jól be is ijesztik egymást. A másik, hogy ha egy elszigetelt közösség tagjainak megvan az ún. józan paraszti eszük, tudják, mert apáik is tudták, meg apáik apja is, mikor mit kell vetni, aratni, ki kinek a kije, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg tudják honosítani a paradicsomot!!! az emberi kapcsolatok Napoleon-kaliberű stratégái. És agyonverik. Ez kicsit ilyen Pilinszky-fabulás, az is eszembe jutott.
A falunak egyébként madártávlatból (és mekkora jó már, hogy innen nyit, bizonyára nem is véletlen) van egy bábszínház jellege, darabos mozdulatú stilizált babák egyforma fakanálarccal, nekem Bruegel-festmények jutottak róla az eszembe*. Amúgy is ilyen a stílusa, néhol abszurd, mint némelyik Radicskov-elbeszélés, (https://moly.hu/ertekelesek/1859091) ahol bohózaba illően hurcibálják a hegyekben a sztálinszobrot, de végig van egy bájos, kicsit bruegelesen bumfordi humora, még a legkegyetlenebb pillanatokban is.
Máskülönben a kisregény olyan (kedves) gyerekkori emlékeket idézett bennem, mint a nem elektronyos harangszó falusi környezetben (komolyan van ilyen emlékem, harangozó bácsival együtt, közben elkezdődik a Kinyerma). De ez még mindig jobb, mint a kedves emlékbeli szag után kutató férfi esete, akit mindent tűvé szagoló keresgélés után a zsályaillatú szélben hajladozó arany búzatábla helyett a büdös borkimérésben időző izzadt hónaljú férfiak szagában ér a felismerés, ami elég sok mindent megmagyaráz, egyben zseniális írói húzás is. Továbbá hálistennek nincs külön megmagyarázva, ez még egy régebbi könyv.
*konkrétan ezek, már csak a hegytetős madártávlat miatt is, de nem úgy értettem ám, hogy ez bumfordi! https://www.google.com/culturalinstitute/bruegel/images…
https://i.ytimg.com/vi/Pj3HdzOR2pY/maxresdefault.jpg

2 hozzászólás
>!
Ildó P
Branimir Šćepanović: Az a gyalázatos nyár

Az olvasása kezdetén nagyon megragadott a könyv hangulata, azt hittem szeretni fogom. De aztán veszítettem a lelkesedésemből, valahogy kevésnek bizonyult, nem nyújtott annyira maradandó élményt.
El tudom képzelni, hogy részlesebben kifejtve ez nagyon is működőképes regény lett volna a számomra is. Így viszont nem láthattam a dolgok mélyebb lényegét, csupán a felszínen maradt végig.
Egy idegen tűnik fel a falu melletti hegyen, aki onnan nézi azt a falut, amit tizenkilenc éves korában megalázottan elhagyott. Most visszatért. Elsőként egykori jóbarátjával találkozik, az ő kapcsolatuk igazán tetszett, de ez sem bontakozik ki eléggé.
Csak apró információmorzsák, elcsepegtetett félmondatok utalnak azokra a múltbéli esenényekre, amik elűzték a városból sok évvel ezelőtt. Ekkor még azt gondoltam, milyen izgalmas felépítés, majd a legvégén ismerjük csak meg a kerekegész történetet, de nem jött be ez a sejtés, mert nem derül fény a részletekre. Végig homályos marad a történet, nem kapunk választ a miértekre, és a körülmények úgy alakulnak, hogy megismétlődik a múlt, ismét kitaszítják Isakot.
Homályos marad a visszatérés oka is, talán bosszúvágynak tűnik, de aztán maga a főszereplő sem biztos ebben, és persze szerelmi (?) szál is bonyolítja a képet. Isak történeteiről sem lehet tudni eldönteni, mi valóság, mi túlzás.
Egy biztos, a falu közössége igen összetartó, hisz elzárva a világtól csak magukra számíthatnak, és nem túl megbocsátóak. Félelmüket könnyen ellenük fordíthatják, amit ki is használnak, és okot adnak újra a tettlegességre. És mindezt tényleg egy kalap miatt?


Népszerű idézetek

>!
Gregöria_Hill

Ha már nem vagy szép és fiatal, gazdag és egészséges, ha nincs férjed, és nem vagy okos – megérdemled, hogy legalább boldog légy.

89. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
Gregöria_Hill

Csak egyszer láttátok volna a tengert – mondta a pap –, könnyebb lenne reménykednetek, mert csak akkor fognátok föl igazán, mennyire tágas a földkerekség, s milyen korlátolt az emberi gondolat, ha csak önmagába fordul.

29. oldal

>!
sophie P

– Hát nem emlékszel, hogy mi ketten mindig sírtunk, ha boldogok voltunk, s ezért ritkán sírtunk, szinte soha.

13. oldal

>!
kkata76 

– Jó napot – mondta, ahogy ez már errefelé szokás.
– Nem hiszem – hangzott a válasz.
– Jó napot – ismételte Isak.
– Ne is kérdezd, egyedül vagyok és beteg.
– Van itt valaki? – próbálkozott tovább. – Talán csak nem pusztult el minden ebben a hőségben?
– Nincs rá orvosság – mondta az öregasszony.

25. oldal, IV. Sehol senki

>!
kkata76 

– De hogy került ide – csak nem az égből pottyant?
Valamennyien Bodin papra néztek, aki a tenyerébe köhintett, s megrázta a fejét, jelezve, hogy emiatt nem kell aggódniok, szó sincs arról, hogy valami szent.
– Mégis, beszélj – kérték.
– Nem szent – mondta Bodin pap.
– Akkor amerikai – szólt valaki – , biztos tele van dohánnyal.

28-29. oldal, V. Szó se róla: valamennyien megvárták

>!
Ezüst P

– Csak egy szót kell szólnom, és Isak mindent megtesz, amit csak akarok, mert valamikor együtt szenvedtünk, és ez fontos az életben.

88. oldal

>!
Ezüst P

(…) noha már rég hozzászokott, hogy nem járnak el szentbeszédeire, ez valójában nem is volt fontos számára, mert úgy vélte, minden ember saját maga kell hogy eljusson a maga igazságához, ahogy tud és kitelik belőle.

91–92. oldal

>!
Ezüst P

De ekkor megpillantotta Vasilj almafáját, amelyhez egykor kikötözték, odahagyva a vérének illatától előcsalogatott hangyák és darazsak kénye-kedvére.

11. oldal


Enciklopédia 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Petar Petrović Njegoš: Hegyek koszorúja / Горски вијенац
Sebestyén Árpád: Montenegró
Miroslav Hrdlicka: Varázslatok tájak – Montenegró – Crna Gora
Tim Clancy: Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegro
Richard Plunkett – Vesna Maric – Jeanne Oliver: Nyugat-Balkán
Jiri Martinek – Miroslav Hrdlicka: Montenegró
Mirko Kovač: Város a tükörben
Mirko Kovač: Bevezetés a másik életbe
Mihailo Lalić: Hadiszerencse
Mihailo Lalić: A sötétség sugara