Vész (Leszámolók 3.) 79 csillagozás

Brandon Sanderson: Vész

Amikor az égbolton megjelent Vész, megszülettek az Idolok, és David sorsa is összefonódott a gaztetteikkel. Acélszív megölte az apját. Tűzlény ellopta a szívét. Legutóbb pedig Regália állította a maga oldalára legnagyobb szövetségesét, amivel legfőbb ellenségévé tette.

David ismerte a Professzor titkát, és megőrizte akkor is, amikor a Prof már alig tudott uralkodni Idolképességein. Ám a Pusztítóval való babilari szembenézés túl soknak bizonyult. A Leszámolók egykori vezetője immár teljes egészében Idollá vált, és a fenyegetés sötét árnya burkolja be, amiről méltán hírhedtek az Idolok, és amiről mindenki tudja, hogy onnan nincs visszaút…

De mindenki téved. Az Idolok számára is létezhet megváltás – Megan ennek ékes bizonyítéka. Még nincs minden veszve. Legalábbis nem teljesen. David pedig kész arra az őrültségre, hogy szembeszálljon a leghatalmasabb Főidollal, és visszaszerezze a barátját. Vagy ha kell, az életét áldozza érte.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Delta Vision, Budapest, 2018
520 oldal · ISBN: 9789633952078 · Fordította: Kőszeghy Anna
>!
Delta Vision, Budapest, 2017
520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952078 · Fordította: Kőszeghy Anna

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

David Charleston · Abraham · Cody · David Charleston · Megan · Mizzy


Kedvencelte 10

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Brandon Sanderson: Vész

Véget ért a Leszámolók története egy érdekes befejezéssel. Miután a Prof engedett a nyomásnak és gonosszá vált, elszakadt a többiektől, hogy Regália tervét megvalósítsa. Davidben tovább él a remény, hogy visszafordíthatja, ezért ráveszi a többieket, hogy menjenek utána. Ő az őrült küldetések atyja.
Ami az első részben még érdekes volt, a sok lassú rész, az mostanra helyenként kicsit fárasztó lett. Ilyenek David rémes metatorái meg Cody hülyeségei.
Vész a végén meglepetést okozott, de az pont jó, hogy nem lett nyálas a vége.

ViveEe P>!
Brandon Sanderson: Vész

Másfél év izgatott várakozás után végre itt van az utolsó rész, most mindenre fény derül.
Miután megtaláljuk a második rész vége után leesett állunk, a megmaradt csapat egy újabb kicsit kétségbeesett akciójában találjuk magunkat. Bekerül a képbe a csodálatos névvel megáldott Denevér, és új lehetőségeket kap a csapat.
Aztán irány Atlanta, a só városa. Hihetetlen képzelettel van megalkotva az a hely, ahol egy kicsit sem ülhetsz le, mert a város tovasétál. Tervezés, töprengés, akció-akció hátán. Ahogy eddig is volt.
A Proffal a nagy csatán végig csak ámultam, de esélyük sem lett volna Tűzlény új valójában megvilágított képessége nélkül. A multiverzum rajongók dörzsölhetik a kezüket.
Csak ezzel az egy képességgel Sanderson olyan dolgokat alkot, hogy hihetetlen.
És persze egyre jobban értjük az Idolok „működését”.
A vége hagyott bennem egy kis hiányérzetet, konkrétan Vészre gondolok, de kicsit átgondolva, már ha erre gondolt a költő, zseniálisan megalkotott karakter. Én egy megfáradt, nyájáról teljesen lemondó Istent látok, aki annyira csalódott az emberiségben, hogy a végső pusztulásba segíti őket. Mert az ember rossz. Csakhogy Davidék más véleményen vannak.
Szeretem ezt a világot, nagyon örültem, hogy tavaly év elején egy jó cím és fülszöveg miatt nekivágtam. Eddig sem féltem Sandersontól bármit a kezembe venni, ezután még annyira sem fogok.
Remélem a kiadó még sok könyvével megörvendeztet. :) Olvassátok el! Tényleg..

TiaManta>!
Brandon Sanderson: Vész

Úgy hiszem ebben a részben van a legtöbb akció. Őszintén szólva túl sok akciónak mondanám. De voltak részek amiken nagyon be voltam zsongva rajongásomban, pedig még ezt nem tapasztaltam ennél a sorozatnál.
A végén a lényeg, a háttér kiderülése nekem abszolút csalódás volt. Nem ezt vártam, és túl összecsapott volt szerintem. Örültem volna ha más talajon maradunk, és nem akarja túlgondolni a dolgokat. A lezárás meg nekem túl spoiler… nem is tudom. Bár örültem is kicsit. spoiler Mert ez egy YA, nem nagyon várhatunk mást.
Amúgy csak mellékesen mondom ezt a sorozatot, bármikor lehetne folytatni. Én meg elolvasnám.

4 hozzászólás
Szilvi00 P>!
Brandon Sanderson: Vész

Szerettem ezt szuperhősös, akciódús és szórakoztató sorozatot, bár kicsit kifulladt a harmadik részre. Szerettem benne, hogy hiába az egész világ sorsa volt a tét, sokszor csak mosolyogtam, így időnként nem tudtam komolyan venni hőseinket. A legéletveszélyesebb helyzetekben is ráértek viccelődni, aztán két másodperc múlva már záporoztak a golyók és a különböző szuperképességek. Nehezen vettem fel a fonalat, de csak magamat okolhatom, amiért elhúztam az olvasást. Amint kitisztult minden, ami az előző részekben történt, élveztem az új izgalmakat. David vezetőként is megállta helyét. Továbbra is furán járt a srác agya, a metaforái pedig egyre idétlenebbek voltak. Denevért elsőre nagyon utáltam, de végül hasznos segítségnek bizonyult.
Nekem főképp az tetszett a befejezésben, hogy az író nem a szerelmi szálra koncentrál, hanem spoiler kapcsolatára.

Shanara>!
Brandon Sanderson: Vész

"Annyi ötlet van ebben a részben is, hogy az egyszerűen elképesztő. Sandersonnak megint sikerült színesítenie a világot néhány dologgal. (…)
Szóval ebben a részben is van rengeteg új információ, új szituáció – szinte csak az –, még annál is több meglepetés és persze akció. Talán furcsán hangzik, de ennek ellenére is voltak lassú részei a kötetnek, amikor vártam már, hogy haladjanak az események. (…) Tetszett a fejtegetés, amely az Idolok sötétségére, illetve annak visszaszorítására tett próbálkozásokra vonatkozott. Azért csak odaszúrt egy-két csavart még ezzel kapcsolatban is a szerző. (…)
Szépen felépített sorozat, élvezetes események és fantasztikus ötletek, ez a kötet pedig méltó befejezése az előzményeknek. A vége? Egy részről meglepetéssel is szolgál, más részről talán kicsit rózsaszín lett, de ez nem olyan nagy baj. Jó volt ez, tetszett és minden fantasy rajongónak, illetve a zsánerrel ismerkedőnek is csak ajánlani tudom olvasásra David és a Leszámolók csapatának kalandjait. Ha pedig ez megvolt, akkor jöhet a többi Sanderson regény és sorozat. Szerény véleményem szerint a Ködszerzetet pedig egyenesen vétek lenne kihagyni, ha a Leszámolók csak egy kicsit is tetszett."
Bővebben: https://shanarablog.blogspot.hu/2017/08/brandon-sanders…

kvzs P>!
Brandon Sanderson: Vész

Parádés lezárása egy ötletgazdag és eredeti YA sorozatnak.
Sajnos nekem a sok új csoda és sok új részlet nem volt hiánytalanul elég ahhoz, hogy elfeledtesse a történet döccenőit és a szereplők nem túl árnyalt személyiségét.
Ennek ellenére még mindig az egyik legjobb YA világ, amihez az elmúlt években szerencsém volt. Mindenki olvasson Sandersont!

Ananiila>!
Brandon Sanderson: Vész

Nem vagyok teljesen elégedett, nekem befejezetlen lett ez a trilógia, kapkodósan lett vége, olvastam volna tovább.
Összességében az egész sorozat 4 csillagot érdemel tőlem. Remek a világa, a humora, nagyon akciódús az egész történet, jók a szereplők, a főszereplő szimpi.
Negatívum, hogy ifjúsági, és a karakterek egysíkúsága. Sajnos ez Sanderson legnagyobb hibája, valahogy nem tud igazán mélységet adni a szereplőinek.
Mindezek ellenére nem értem, hogy miért nem olvassák többen, hisz remek szórakozást nyújt. Különösen ajánlom ajándéknak tizenéves fiúknak, szerintem imádnák.

Szentinel>!
Brandon Sanderson: Vész

Hajjaj, Mr. Sanderson… Ön szerzett egy újabb állandó olvasót.

A Leszámolók trilógia valahol egyszerre reflektál az idealizmusra és a pesszimizmusra. A gyermeki létre és felnőttre. Az álmokra és a rémálmokra. És még sok egyébre. Úgy gondolom, hogy ez volt a trilógia legjobb része. Relatíve a Vészben történt a legkevesebb történés és utazás, mégis itt éreztem igazán elemében Sandersont. A látványos küzdelmek, a trükkös megoldások, a kidolgozott szabályok és megannyi „elvárt” sandersoni klisé mellé bekerült még az a fajta pozitivitás, amely mosolyt csalt az arcomra a befejezés után, és még ott is maradt egy jó darabig. Nem hittem volna, hogy épp egy BS könyv fogja kiváltani belőlem ezt a reakciót. Ha az érzelmi skálámat nézem, akkor a Leszámolók ilyen téren jóval emberközelibb élménynek tűnt a Ködszerzetnél, és elismerem, hogy a szereplőket picit jobbnak is tartom. A végére már Davidet is sikerült megkedvelnem.

Élveztem ezt a szériát. Szórakoztató volt, kikapcsoló és szívesen adnám tizenéves fiúk kezébe, leginkább azokéba, akiket érdekelnek a szuperhősök. És ezzel lezártam a saját magam elé kitűzött célt ebben az évben olvasási szempontból: lezártam a korábban megkezdett trilógiákat. Örülök, amikor végre tudom teljesíteni a tervezetet. Igaz, ez sok más könyv rovására ment, de jövőre azokat is beütemezem. Abban biztos vagyok, hogy a Királyok vaját már angolul fogom elkezdeni.

ftamas>!
Brandon Sanderson: Vész

Nem túl hosszú könyv, ha az oldalszámból nem is látszik, mert a sortáv és a betűméret haladóssá teszi az olvasmányt. Viszont hiába nem hosszú, így is sikerült elfáradnom benne a végére. A könyv végül is egy akcióregény és bár Sanderson nem lenne Sanderson, ha a végén nem lenne csavar, de a végén lévő fordulatot leszámítva, mintha egy régi VHS akció filmről olvastam volna, valami hihetetlen gagyi párbeszédekkel. El lehet olvasni, de azért Sandeerson itt nem erőltette meg magát.

Scientia>!
Brandon Sanderson: Vész

Igazi urban fantasy, tele szuper képességekkel, rohanással, harccal és persze megsózva egy kis szerelemmel. Az viszont végig foglalkoztatott, hogy miért van rajta a sci-fi címke? Nos, erre a kérdésre igazából ebben a kötetben kapunk választ, Megan képességei és Vész kiléte magyarázatot ad a kérdésre.
Tetszett Sanderson stílusa, pörgős és logikus, ugyanakkor egyszerű, ami tökéletes kikapcsolódást nyújt.

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952078 · Fordította: Kőszeghy Anna

Népszerű idézetek

SzRéka >!

– Mit óhajt az úr? – tudakolta az Idoltól. – Langyos és meleg vízzel szolgálhatok. Mindkettő sóízű. De a jó hír az, hogy a vén Abrahamen leteszteltem őket, és határozottan meg vagyok győződve arról, hogy egyik sem fosat.

201-202. oldal, 19. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Abraham · Cody
Carun P>!

A világot isteni lények uralják, akik épületeket is képesek savas pocsolyává olvasztani, az emberek viszont csak arra használják a telefonjaikat, hogy az állataikat fotózzák, és megpróbáljanak szexpartnert találni.

SchizoVampire P>!

    – Ne már!
    – De – egyenesedett ki. – Csakhogy olyan dimenziót még nem sikerült találnom, ahol jól csókolsz.
    – Ez nem igazság! Éjjel nem panaszkodtál!
    – A fülembe dugtad a nyelved, David!
    – Ez nagyon romantikus, filmen láttam. Olyan, mint a… szenvedélyes ujjnyalintás, utána pedig az ujj fülbe dugása.
    – Remélem, tisztában vagytok vele, hogy én is hallom, amit mondtok – szólalt meg Cody.

288. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cody · David Charleston · Megan
SchizoVampire P>!

    – David? – suttogta. – Hogy érzed magad?
    – Mint egy kenyérszelet a buliban.
    Láthatóan megnyugodott, és hátrafordult.
    – Megmarad.
    – Egy szelet mi? – kérdezett vissza a denevéres ember.
    – Kenyérszelet – ültem fel nagy nehezen. – A buliban. Hiszen a buliban senki sem eszik kenyeret. Mindenki chipset eszik. A kenyeret a földre hajítják, és rátaposnak.
    – A legszarabb metafora, amit valaha is hallottam.
    – Bocs – mordultam fel. – Általában ékesszólóbb vagyok miután meglőnek.

61. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Charleston · Megan
SchizoVampire P>!

    – A labornak tisztának kell maradnia. Az otthonomba invitáltalak, fiatalember. Ritka megtiszteltetés.
    – Bocs, amiért nem hoztam rituális száraz pizzakérget áldozatul – mondtam a szemközti asztalon heverő maszatos tányérok felé intve. (…)

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Charleston
SchizoVampire P>!

    – Ki vagy te?
    – Denevér Dean.
    Csak pislogtam.
    – Komolyan? Ez a neved?
    – Nem – bámult vissza rám a férfi. – A nevem hülyén hangzik. Ezt használom.

63. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Charleston
RVivi P>!

Vajon hogyan sózzák az ételt? Kaparnak egy kicsit a falról?

26.fejezet

RVivi P>!

– Olyan vagy – emeltem fel az állát, hogy a szemébe nézzek – , mint a napfelkelte.
Oldalra döntötte fejét.
– Napfelkelte?
– Bizony.
– Nem krumpli?
– Most nem.
– Nem víziló?
– Nem, dehogy… hé, mikor mondtam ilyet?
– Múlt héten. Fáradt voltál épp.

17.fejezet

Kapcsolódó szócikkek: David Charleston · Megan
1 hozzászólás
SzRéka >!

– Pattogatott kukorica lesz? – nyögtem ki. – Reggelire?
– Az apokalipszis egy évtizede köszöntött be, kölyök – felelte a férfi. – Határmezsgyén élünk, a senki földjén.
– És ez most hogy jön ide?
– Úgy, hogy a társadalmi normáknak befellegzett – vigyorgott. – Ennyike. Azt eszem reggelire, amit akarok!

78. oldal, 8. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: David Charleston
RVivi P>!

Rájött, hogy a veszett kalapács nyele után fut?
Kalapács?
Még sosem láttam fejszét – magyaráztam. – Nem értem, hogy lehet veszett a nyele. De Új-Chicagóban sok kalapácsot láttam.

38.fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Scarlet
Alexandra Bracken: Sötét elmék
Ransom Riggs: Lelkek könyvtára
Eoin Colfer: Artemis Fowl – Tündérekkel életre-halálra
Robin O'Wrightly: Az amulett rejtélye
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Különös különcségek
Rick Riordan: Hádész Háza
Victoria Schwab: Egy sötét duett
Kathy Reichs: Virals – Kincsvadászok
Lois Lowry: Az emlékek őre