Tündöklő ​szavak I–II. (Viharfény krónika 2.) 46 csillagozás

Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II. Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Brandon ​Sanderson, a New York Times bestsellerszerzőjének könyve, a Tündöklő szavak folytatja azt a lenyűgöző és epikus sorozatot, amely A királyok útjával kezdődött.

Ellenségei minden igyekezete ellenére Kaladin nem halt kínhalált, hanem ő lett a királyi testőrség parancsnoka – és alacsony rangú „sötétszeműt” még sosem részesítettek ilyen kegyben. Így most neki kell megvédenie a királyt és Dalinart a rájuk leselkedő veszélyektől, míg igyekszik kiismerni újdonsült hatalmát, melynek köze van becsületszprenjéhez, Sylhez.

A Fehér Gyilkos, Szeth újra munkához látott: megdöbbentő hatalma segítségével már Roshar számos uralkodójával végzett. Egyik legfontosabb célpontja Dalinar főherceg, akit sokan az alethi trón mögött álló valódi hatalomnak tartanak. A háborúban betöltött vezető szerepe épp elég indíték lenne egy merényletre, a Fehér Gyilkos gazdája azonban ennél sokkal erősebb motivációval bír.

A zseniális, ám nyughatatlan Shallan rettenetes terhet hordoz a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Delta Vision, Budapest, 2020
1656 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953433 · Fordította: Sárpátki Ádám · Illusztrálta: Isaac Stewart, Ben McSweeny, Dan dos Santos
>!
Delta Vision, Budapest, 2020
902 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953419 · Fordította: Sárpátki Ádám
>!
Delta Vision, Budapest, 2020
754 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953426 · Fordította: Sárpátki Ádám

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Jasnah Kholin · Rysn · Shallan Davar


Kedvencelte 20

Most olvassa 7

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 41


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Én még abban a korban jártam középiskolába, amikor még a dialektikus materializmusnak az a tételmondata, miszerint a „mennyiségi változások minőségi változásokba csapnak át” élénken élt a közbeszédben. S habár Marx és Engels Hegel dialektikájából indult ki, és erős osztályharcos ideológiát társítottak ehhez a mondathoz, de ha jól belegondolunk, ez nem más, mint a jó öreg, „gyakorlat teszi a mestert” mondás körmönfont verziója.
Nekem pedig miközben ezt a regényt olvastam, számtalanszor eszembe jutott, hogy Sanderson az élő manifesztuma e fenti két tételmondatnak.
Már a bemutatkozó regénye, az Elantris is kiemelkedő volt, ami a történetszövést és a világépítést illette, de ott még a karakterek kidolgozottsága és a motivációik épp csak megütötték az elvárt minimum szintet, de ahogy egyre újabb és újabb regényei jelentek meg, úgy kezdett el fejlődni szereplőinek megformálása terén is. Szó, ami szó, így sem beszélhetünk nála olyan kidolgozottságú és mélységű karakterekről, mint Hobbnál, vagy Martinnál, de ebben a regénysorozatában már minden fontos szereplőjének van olyan mély és árnyalt jelleme, múltja, motivációja, hogy már ilyen szempontból is messze kiemelkedik a zsánerirodalom átlagos szintjéből. A világépítésben és különösen a mágiarendszer és a világ összefonásában pedig olyan magasra teszi a mércét, aminek rajta kívül alig néhányan felelnének meg.
Sanderson ugyanis hihetetlen munkabírással és elszántsággal formálja immár több mint egy évtizede a Kozmerum ciklust, amelyhez már eddig is számos, gyökeresen eltérő hangulatú és mágikus hátterű világot alkotott.
Ezek közül Roshar, amelyen ez a regény is játszódik, talán a legalaposabban kidolgozott, mind népeit és kultúráit, mind pedig mágikus hátterét, történelmét, legendáit és politikai viszonyait tekintve. Az író egyik legfőbb erénye, hogy mindezeket egy olyan elejétől végéig átgondolt és logikus keretbe rendezi, hogy az epikus fantasyre nyitott olvasó, jómagamat is beleértve ebbe a táborba, nagyon gyorsan bevonódik a történetbe, amely számtalan mellékszálat is mozgatva és bemutatva, mégis egy gleccser kérlelhetetlen elszántságával viszi előre a történetet egy gigászi, világ sorsát formáló összecsapás irányába.
Ebben a kötetben a parshendik ellen vívott csaták okaiba és következményeibe már mindkét oldal vezéreinek szemén keresztül bepillanthatunk. A udvari intrikák, árulások, a kémek és titkos összeesküvő társaságok játszmái is egyre magasabbra emelik a tétet. De a legfontosabb események és változások a főhősökhöz és a társukká szegődött szprenekhez – szellemlényekhez – köthetők. A köztük lévő kapcsolat átalakulása nem csak a Sanderson védjegyének számító kvázi-szuperhős képeségekkel ruházza fel a szereplőket, de egyre jobban körvonalazódik, hogy ez a szimbiotikus kapcsolat miért is alakulhatott ki közöttük, s hogy mi az a világ pusztulásával fenyegető veszély, amely még az ilyen emberfeletti képességekkel rendelkező hősök is elsöpri az útból.

Ahogy az előző résznél is írtam, az egyetlen kifogás, ami a sorozat ellen felmerülhet, hát az bizony a terjedelme, mert bár korántsem lehet olyan felesleges szócséplés miatti túlírtsággal vádolni, mint annak idején a Ködszerzet trilógiát, de azért ennyi betű még engem is türelmetlenné tett, mire a regény háromnegyedéig értem. off

Ettől az egy momentumtól eltekintve úgy gondolom, hogy ez a sorozat egyértelműen a legfrappánsabb válasz arra, hogy kell és lehet-e minden ízében modern, a mai olvasói igényeknek megfelelő epikus fantasyt írni a XXI. században.

zamil>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Tökéletes folytatás, és szokás szerint nem éreztem, hogy hosszú lenne, pedig szép téglákról van szó. Talán már túl nagyokról is néha, kellemetlen volt kézben tartani.
Szépen sodródik a cselekmény, szépen lassan minden kezd a helyére állni, persze emellett egyre több újabb kérdés is felmerül. Szeretem azokat az írókat, akik nem dédelgetik a szereplőket, akik könnyedén kiírják a szereplőket, és ezzel élet szerűbbe teszik a történetet. Szeretem azt, amikor egy „ajándék”, egy képesség elvész és gondot okoz.
Nagyon várom a következő részt, fájó szívvel raktam le a könyvet. Tényleg vissza kéne térnem ahhoz a régebbi szokásomhoz, hogy csak teljes sorozattokat olvasok.

2 hozzászólás
manami P>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Még egyszer, most magyarul! Ne is kerülgessük tovább a forró kását; ez egy fergeteges könyv.

A karakterek (egy kivételével) pazarul kidolgozottak. Kaladin és Adolin hatalmas kedvencek, imádtam a fejezeteik minden egyes sorát!

Kaladin és Adolin… valahol teljes ellentétei egymásnak, mégis, olyan nagyon egyformák. Egyikük sem tökéletes, tanulnak, fejlődnek; tele vannak előítéletekkel, rettentő makacsok, túl büszkék (ostobaságig)… De erre megvan az okuk. Az alapvető természetük, és a környezetük által beléjük nevelt / vert viselkedési normák mellett, ott van az a sötétség… ami annyira emberivé teszi őket. Ők ketten egyszerűen zseniálisak egymás mellett, elképzelhetetlenül jó a karakterek közti „kémia”, az ember szinte kézzel foghatóan érzi a feszültséget.

De mellettük Dalinar, Navani, és a kisebb mellékszereplők is, mind-mind magukkal ragadtak, még Sadeas is. spoiler

A történet továbbra is bonyolult, de már sokkal többet tudunk a nagy egészről. A cselekmény ismét rengeteg helyen elakasztotta a lélegzetem, izgultam – ha nem lett volna hajnal, fel is kiáltok. Nem tudom miképp lehet, de túlságosan is sok érzelmet váltanak ki belőlem a karalterek és az események. Az 56-57. fejezet…te jó ég, nekem a két könyvet összevetve is a történet legjobbjai voltak. Ugyan egy-két dologra hamarabb rájöttem, mint kellett volna (tényleg azért lehet, mert egyre több Sandersont olvasok) pl. spoiler, spoiler, vagy spoiler, sikerült egy-két helyen nagyon meglepődnöm. Mikor elolvastam a 88. fejezet utolsó mondatát, leesett az állam! Nagyon örülök, hogy kézbe vettem a Warbreakert a The Way of Kings és a Words of Radiance között. Érdekesség csupán, mégis… hű!

Nehezen mondanék többet a könyvnek erről a részéről, mert imádtam szinte mindent.

Essék hát szó most arról is, amit nem kedveltem!

Bár tudom, hogy a legtöbben nagyon szeretik (és milyen jó is nekik!), de szerintem a történet gyengéje Shallan szála. Mikor a többi karakter mellett szerepel, remek katalizátora a cselekménynek, mozgásban tartja a jeleneteket, és a feszültséget pompásan fokozza. De önmagában (főleg a könyv első felében / harmadában) nekem se nem elég erős, se nem elég érdekes nem volt. Az első részben nagyon kedveltem, de itt bármit csinált, olyan könnyen „megoldott mindent” (pontosabban az író), hogy az már lassan a lehetetlenség határát súrolta… Mármint komolyan?

1. A spoiler után spoiler, csak mert felsőbbrendű hangon beszél. Persze, a hirtelen r*hadt becsületes spoiler megteszik amit kér, kérdés nélkül.
2. Kb. azonnal spoiler,
3. A szökevényeket spoiler.
4. Azonnal talál valakit, aki spoiler,
5. aki pontosan tud spoiler részletekbe menően,
6. ráadásul ez a valaki a lehető legjobb pozícióba helyezi… spoiler
7. és pont spoiler, amire Shallan kíváncsi.
8. Megérkezése után spoiler, annak ellenére, hogy SOHA nem volt hasonlóban része, és beismeri azt is, hogy Jasnah jegyzetei elavultak.
9. Ráveszi az egyik spoiler, hogy spoiler.
10. Segítség spoiler , majd spoiler.

Jaj, a kedvencem az, hogy az út alatt spoiler, aztán mikor spoiler. Persze, hiszen ez a kényelmes a cselekmény szempontjából.

És akkor ez a könyvnek csupán a negyede…

Első olvasáskor még kedveltem a karaktert – a visszaemlékezéseit (még ha igazából kevés újat adtak ahhoz, amit az első részben megtudtunk / amit az adott infók alapján ki lehetett következtetni) is egész érdekesnek találtam, de főleg Balat, és a család miatt is. Mondjuk a végkifejlet rettentő túlzó volt, mintha az író licitált volna, hogy megszerezze a lehető legdrámaibb eseményt. spoiler

Összességében, Shallan ellenére (hiszen egyetlen szereplőről beszélünk a karakterek tengerében), talán még az első kötetnél is sokkal jobb történetet kaptunk. Hatalmas kedvenc!

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Brandon Sanderson írt és írt 1600 + oldalon keresztül csűrte csavarta a sztorit.
A terjedelme ellenére nem volt üres járat, persze volt 1-2 rész ami kevésbé érdekelt vagy inkább kevésbé volt érdekes, ilyen volt számomra Shallan szála, de többiekkel nem volt problémám..
A történet nem egyszerű,sok mindent tudunk már de gondolom ez csak a felszín .
szóval kérem a következőt .

Nevox>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Sanderson simán képes volt majdnem tökéletes folytatást írni. Közelebb kerültünk a háttérben zajló eseményekhez, de mégis olyan sok titkot mutatott meg, ami arra enged következtetni, hogy valami elképesztően monumentális sztori van a háttérben.
Több nézőpont karakter is felbukkan, de alapvetően Kaladin, Adolin története ez, és persze Shallané.
Kaladin kedvenc karakteremmé lépett elő, valami elképesztő amilyen utat bejár, igazi, hőssé nemesedik, mégis megmarad embernek, akivel könnyű azonosulni.
Adolin valahol az ellentéte, mégis sokban hasonlítanak, kettejük dinamikája külön ízt ad az eseményeknek, öröm közös jeleneteiket olvasni. Shallan kissé valóban túl egyszerűen és gyorsan old meg mindent, és olyan gördülékenyen veszi az akadélyokat, ami talán nem életszerű, de ezzel együtt érdekes és szimpatikus figura, ahogy a mellékszereplők is, mind, Dalinar,Navani, és persza a személyes kedvencem Szeth.
Bár elképesztően hosszú, de egy percig nem unalmas, valami eszméletlen módon gyúrta egybe a szálakat Sanderson. Már az első kötetnél nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Sanderson kicsit olyan epikus high fantasy-t írt, amit a nyolcvanas években, évekig volt divat, elterjedt de a mai kor gyermekeinek. Nem tagadhatja le az Idő Kereke hatását, néha már vártam mikor bukkannak fel az aes sedai-ok valahol. A közjátékok is érdekesek, nem lógnak a levegőbe, hanem beépülnek a történetbe és a világba. A világépítés meg ámulatbaejtő. Még a fű is más, mint ahogy megszoktuk. Nem egy megszokott fantasy világ, teljesen egyedi kihívásokkal, időjárással, és mindehhez alkalmazkodó, fejlődő élővilággal, népekkel. A mágiarendszer pedig a legösszetettebb amit Sanderson eddig megalkotott. Kaladin és a becsületszprenje kapcsolata pedig megmutatja mennyire jelentőségteljes, hogy egy becsületszprentől szerzi a mágiáját. Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni folyamatosan erről a könyvről, de nekem az Idő Kereke sorozaton kívül évtizedek óta nem volt ilyen high fantasy élményem.
Az a körülmény, hogy szerintem Elmés bronzot, és vörösrezet éget, olyan távlatokat nyit meg, ami egy monumentális történet ígéretét festi fel.
Már most olvasnám a folytatást, és remélem az sem lesz rövidebb 1700 oldalnál. :)

Dominik_Blasir>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Brutális ez a sorozat – már csak a hosszra értve is. Eltelt újabb ezerhatszáz oldal, más ez alatt egy trilógiát lezár, világot felépítve és megválaszolva mindenestől, Sanderonnál meg… választ kapunk három kérdésre a háromszázból? Persze sarkítok, de talán most először éreztem azt, hogy kicsit nehezebben húz be a szöveg, el kell telnie párszáz oldalnak(!), hogy igazán elkapjon a tempó és újra közel érezzem magam ezekhez a figurákhoz.
Onnantól persze megint jó, megint a szokott minőség – pár egészen emlékezetes jelenettel és újfent azzal az érzéssel zárva, hogy szeretnék órákat eltölteni a releváns teóriagyártó és információs oldalak spoiler-rengetegében (számomra most villant fel először igazán, micsoda világ teremtődik itt éppen; egészen felvillanyozott, ahogy egy pillanatra kitisztult, milyen óriási történet bontakozik ki a szemünk előtt). Úgyhogy jöhet a következő ezerötszáz oldal!
Bővebben: http://ekultura.hu/2020/08/19/brandon-sanderson-tundokl…

donzella P>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Az első rész jellembeli és eseménybeli toporgása a második rész, második kötetében szépen feloldódott, úgy gondolom azért, mert a megfelelő szereplők kerültek egymás mellé. Ki tudták egymást húzni a holtpontról.
Az is jó, hogy tisztulni kezdett a kép, kik a semmihozók, a tündöklő lovagok, persze van itt még titok bőven, főleg, hogy az utolsó fejezeteknek köszönhetően léptek az színre új szereplők és visszatérők is.
Azt már tudjuk a végére, hogy a sakktáblán hol helyezkedik el Dalinar, Kaladin, Shallan, Renarin. Kifejezetten jónak tartom, hogy végre elkezdték a magukkal cipelt terheket feldolgozni, lerakni, ezek után pedig kevesebb merengés és ennél is több cselekvés jut majd a történetnek. De ennek fényében vajon mi lesz Adolin szerepe, „most hogy kettőt lép és egy Tündöklő Lovagba botlik”? Ugyanitt tippeket fogadok, tulajdonképpen ki Elmés? :D

1 hozzászólás
Marioklesz>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Egy újabb 1600 oldalas fejezettel tovább jutottunk ebben az óriási történetben. Igazából akik idáig eljutottak azok már tudják mit fognak kapni, szóval ajánlást írnom teljesen felesleges, ez egy fantasztikus regény. A történet ha belegondolunk most kezdődik el, az első két rész gyakorlatilag egy prológus. A mágiarendszer itt már sokkal világosabb, mint az első részben. Bevallom én az első részben még nem értettem, hogy pontosan mi hogy van. Kaladin, Dalinar lesz itt a kedvencem. Na meg persze Elmés, akinél rendkívül sokféle mágiarendszer alkalmazását sikerült felfedeznem, például spoiler :D

Igazából az, hogy a történet mögött is zajlik egy másik történet. Ezt majd 2045 környékén látjuk kibontakozni. Ez talán túlzónak tűnik, de ha valaki tisztában van a Kozmerum méreteivel (ami előre láthatóan kb. 35 regény lesz), akkor máris nem lesz túlzó. Szerintem ezt még magyarul senki nem írta le, de szerintem Sanderson nem ír elég gyorsan. Ebbe igazából bele lehet kötni, mivel egy rendkívül termékeny szerző, igazából kedvenc szerzőm. Pont ezért gondolom azt hogy nem ír elég gyorsan, mert ha a Kozmerumot nézzük ami Sanderson életműve, körülbelül 30 év múlva érünk a végére. Sanderson egy viszonylag fiatal szerző, de akkor is 30 év…

Most tartok egy kis szünetet, a Kozmerum titkaira már kíváncsi vagyok. :)

Dshai>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Egy nagyszerű karakterekkel megírt a könyv, amit már többször is kiolvastam. Ha nincs időm olvasni, de kicsit szeretnék pihenni, akkor gyakran ezt a könyvet veszem elő, hogy kicsit kikapcsolhassak. Akár Kaladin, akár, Shallan, akár Dalinar szemszögéből nézve is jó történet. Sokadik újra beleolvasásra tűnt fel, hogy összekapcsolódik a Békéltető művel. Eszerint a története később játszódik, mint a Békéltető cselekménye. De akkor is! Mit keres Éjvér Szeth kezében?

klaudia_kozak P>!
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.

Zseniális alkotás, csak olvasod és olvasod, és mire észbe kapsz, már vége is. Sanderson eddig is hatalmas kedvenc volt, most pedig feltette a pontot az i-re, Ő az abszolút favorit. Olyan mélységekbe és fellegekbe kerülsz olvasás közben, ahol soha nem jártál, és olyan komplex személyiségeket alkot a szereplőknek, amit soha nem olvastál. Nem tudok és nem is akarok objektíven értékelni. Imádom, kész.


Népszerű idézetek

klaudia_kozak P>!

Jasnah elhúzta a száját a gondolatra. Shallan mindig meglepődött, amikor érzelmeket látott az arcán. Az érzelmek emberiek voltak, és a lány gyakran szinte istenségként gondolt Kholinra. Persze mindig eszébe ötlött, hogy különös dolog így vélekedni egy megátalkodott istentagadóról.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jasnah Kholin · Shallan Davar
James_Grey I>!

– Egyszer már minden történetet elmeséltek. Magunknak meséljük őket, ahogy azok, akik valaha éltek. És akik élni fognak. Csak a nevek változnak.

klaudia_kozak P>!

Jasnah Kholin úgy tett, mintha élvezné a mulatságot, és jelét sem adta, hogy szeretné megölni az egyik vendéget.

Prológus

Kapcsolódó szócikkek: Jasnah Kholin
klaudia_kozak P>!

Rysn szerette azt játszani, hogy cserépnyi shin fűve nem ostoba, csupán merengő.

267. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rysn

A sorozat következő kötete

Viharfény krónika sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek
Peter V. Brett: Napháború
Raymond E. Feist: Sethanon alkonya
Nicholas Eames: A Wadon királyai
Greg Keyes: Született Királynő
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1-2.
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara
Brian McClellan: A birodalom bűnei