Skyward (Skyward 1.) 94% 56 csillagozás

Kétségkívül az egyik legjobb disztópia, amit valaha olvastam. Pörgős, kicsit titokzatos, erős karaktergárdával és humorral – nem hiányzott belőle semmi sem, és az elejétől kezdve imádtam.
Az írótól most először olvastam olyan könyvet, amiben egy lány/fiatal nő a főszereplő, de úgy érzem, fergetegesen oldotta meg a feladatot. Spensával nem lehet szarakodni, kiáll magáért, beszól, ha kell, és néha befigyel egy-egy bunyó is az életébe. Ha kicsit megjátszotta magát, az sem zavart, mert közben láthattam, mi zajlik le benne, megfigyelhettem, mi hajtja és miért küzd, ezek miatt pedig simán belefért pár „erősnek-mutatom-magam-ezért-csúnyán-beszélek”-jelenet. Állandóan fejlődik, tanul – felnő a feladataihoz, és ez igazán különleges.
M-Bot a legeslegjobb mellékszereplők között van, akit látott a világ. Sosem lehet tudni, mit fog mondani, mi rejlik még benne, milyen programot ír saját magának, ezért az összes mozdulata és mondata merő meglepetés. Régen nevettem annyit és olyan hangosan, mint rajta. Szinte kiugrok a bőrömből, úgy várom, hogy megtudhassam a történetét, és hogy mit tartogat még a tarsolyában. ♥
A könyv szépen építkezik, mindennek megvan a maga helye és oka. A vége, amikor még a tit(k)okra is fény derül, az egyik legszebb és legizgalmasabb része az amúgy sem unalmas regénynek. A rajzok megszínesítették, közelebb hozták hozzám a repülőket; Gran-Gran sztorijai kézzelfoghatóvá tették a múltat; Brandon Sanderson pedig a rajongójává változtatott. Ajánlom, olvassátok, szeressétek, nevessetek, claim the stars.

Na igen. Így is lehet ifjúsági regényt írni.

Aki figyeli az olvasások alatt elhelyezett kommentek formájában megnyilvánuló agymenéseim a helyzetjelentéseim, az tudhatja, hogy a történet eleje nagyon nehezen ment. Maga az ötlet, és a karakterek tetszettek, de a folyamatos ( és nekem túl sok) sci-fi szöveg nehezen volt csak élvezhető. Majdnem elaludtam rajtuk spoiler! Persze belátható, hogy szükség volt rájuk – legalábbis Spensa előrehaladásának, és a világ bemutatása miatt. Teljesen érthető, csak nem nekem való. Már ott tartottam, hogy leteszem a könyvet, nem folytatom – de milyen rosszul tettem volna! Mert…

Ez nagyon jó volt. Tényleg.

­Az emberiség utolsó kis morzsája a Detrius nevű bolygón (felszíne alatt) ütött tábort,
ahol igyekszik megvédeni magát a krellek (idegen lények) ellen. Akik pedig a krellek folytonos támadásait kivédhetik, ezzel az emberek életét megóvják, a pilóták. Ilyen pilóta szeretne lenni főszereplőnk Spensa is – néhai apja nyomdokaiba lépve. Erre persze
nem sok reménye van, tekintve, hogy apja épp a történelmük során vívott egyik legvéresebb csata során menekül el gyáván, magára hagyva a saját csapatát…

Itt aztán igazán látszik, hogy a Ködszerzet óta (oké, oké, a harmadik rész még mindig olvasatlanul mered rám a polcról – igen dühösen) mennyit fejlődött az írónk, főleg a szereplők kapcsolatainak ábrázolásának terén. (Mármint, imádom BS-t. Nem arról van szó, hogy rosszul írt, mert Jesszus, nem. Egyszerűen ott volt / van kisebb problémám a kapcsolatokkal, ennyi.)

A karakterek élethűek, nagyon szerethetőek, a végletekig emberiek. Bár Spensa viselkedése (körülményeit tekintve) teljesen érthető, az egész történet során jelentős fejlődést mutat (igen, egészen a legvégéig!). A mások, és visszatekintve a saját véleménye szerint is ostoba, túlkompenzáló tinédzser lassan elkezd gondolkodni. Próbál nem csak a saját sérelmeivel foglalkozni, de megérteni a körülötte lévőket is. Sokszor (!) elbukik, belátja, hogy gyerekes, túlságosan lobbanékony, és megesik, hogy egyenesen nevetséges. Ezt a karakterfejlődést pedig remek érzés volt végignézni.

De a többiek is! Látni, ahogy Jorgen küzd az spoiler életével, ahogy próbál spoiler, de botladozik. Hogy Cobb spoiler aki „földhöz ragadt”, logikus, szigorú, lehet mégis imádni való. Ahogy M-Bot is, a maga lenyűgöző, zseniális személyiségével, a felejthetetlen humorával… Jaj, szerettem őket! A nagy áttörést (az említetteken kívül) Nedd jelentette nálam, imádtam a srácot. Mikor pedig spoiler, azt hittem kivágom a könyvet az ablakon. Hát nem hittem el! Nem mintha ez lett volna a legkegyetlenebb döntése, de ezzel haragított magára igazán. Többet akartam belőle! (Hogy miért, sejtelmem sincs.) Imádtam az egész csapatot, úgy ahogy volt.

Maga a történet… Egy kicsit döcögősen indult – de lehetséges, hogy csak azért, mert még nem rázódtam bele ebbe a világba –, de mikor végre megszoktam mindent, hű, csak úgy repültek az oldalak. (Egyébként nem egy hosszú könyv, ha normál betűmérettel íródott volna, nem tűnne ilyen félelmetesnek.) A cselekmény érdekfeszítő, tele kisebb nagyobb rejtéllyel – ezek közül többnek sikerült meglepnie –, a szereplők tetteit pedig valós következmények követik. (Ha kalapáccsal ráütsz a kezedre, az eltörik. Ennyire egyszerű.) Minden logikus, mindennek van értelme, és előre el van tervezve. Rengeteg morális kérdés merül fel, amit több szereplő szemszögéből is láthatunk. Engedelmeskedni, lázadni, meddig lehet elmenni bizonyos esetekben, feláldozható-e egy ember, ha a többség életben marad…

Összességében; nagyon örülök, hogy nem hagytam abba, mert az évem egyik legjobb olvasmányát csuktam most be. Mind a történet, mind a karakterek remekül sikerültek, nem panaszkodhatok semmire. Persze YA, nem felnőtteknek szóló történet – így aszerint is értékelem.

Nagyon, nagyon remélem, hamarosan magyarul is láthatjuk a boltok polcain!

Most pedig fogalmam sincs mit olvashatnék, ami kitöltené az űrt. (Micsoda dráma.) Alig várom, hogy megérkezzen a második rész!

„Just for that, I shall hunt your firstborn and laugh with glee as I tell them of your death in terrible detail, with many unpleasant adjectives!”

Nincsenek szavaim.Így kell megírni egy remek YA sci-fi könyvet.
A főszereplőnk, Spensa, akinek az a nagy álma, hogy apja nyomdokaiba lépve ő is pilóta lesz és védelmezni fogja a bolygóját az idegen Krell nevezetű faj ellen. De köszönhetően az apja múltbéli tettének, az útja nem lesz könnyű. Sőt! Mindent megtesznek, hogy sose felejtse el az apja tetteit. Erre minden egyes nap emlékeztetik és elítélik őt. Rögös az útja, de nem adja fel. Van néhány, mit néhány, jó sok buktató az útja során, de ezek nem tántorítják el, hanem megerősítik őt.
Az elején, Spensa, egy kissé naiv és fekete-fehérben látja a világot. Erős karakter, az egyik legjobb akiről olvastam ebben az évben. Szenvedélyes, gondoskodó és nagyon-nagyon elszánt. És fergeteges humorral látta el őt az élet.
Valóban megmutatja, bebizonyítja, hogy igenis mindenkinek van választása, tekintet nélkül arra, hogy az élet milyen nehézségeget kényszerít ránk, vagy még az ő esetében, hogy milyen hibákat követtek el a szülei. Ő választja meg a maga útját és senkinek nem enged belőle. Egy igazán ragyogó karakter.
A másik karakter, aki igazán kitűnik és az olvasó nyomban beleszeret, az M-Bot. Azért tisztázzuk, M-Bot egy MI vezérelte hajó, amit Spensa talált. Sokszor hangoztatja, hogy neki nincs szabad akarata, az utolsó parancsa szerint kell cselekednie, de a végén bebizonyítja, amit Spensa mindvégig mondogatott neki. Van választása, csak el kell döntenie, hogy él a vele vagy sem.
A vége egy igazi mestermunka. Nincsenek rá szavaim, csak hogy el is kezdem a folytatást!

Hát ez isteni volt!

Már régóta kíváncsi voltam Brandon Sanderson munkásságára. Kezdésképp ez a könyve volt a legszimpatikusabb, és elmondhatom, hogy egyáltalán nem nyúltam mellé. Valamiért nehezebben olvasható könyvre számítottam az írótól, de szerencsére tévedtem.

A legjobban talán úgy tudnám jellemezni az élményt, hogy élveztem, de nagyon. Még nem igazán olvastam ehhez hasonló könyvet, szóval számomra egyedi is volt, emellett pedig humoros, izgalmas és olvastatta magát. A szereplőket nagyon megkedveltem. Régen éreztem így olvasás közben, mint a Skyward közben. Egyszerűen csak forogtak a lapok, én pedig mentem a történettel, és nevettem, izgultam, meg úgy egyáltalán jól éreztem magam tőle. Nem voltak nagy elvárásaim, nem avattam vele orbitális kedvencet, de nagyon jólesett olvasni. Pont erre a könyvre volt most szükségem. Talán a nagy kedvencek mellett ezek a legjobb könyvek, amelyek csak úgy jólesnek az ember lelkének. Már úton is van hozzám a folytatás. Alig várom, hogy megérkezzen :D

Valami azt súgja, hogy ezen a ponton alkalmatlan vagyok arra, hogy Sanderson regényt csillagozzak. A fickó bevásárlólistáját is örömmel olvasnám!
Na de Skyward. Azt se tudom, hol kezdjem.
Ez a könyv olyan, mintha a Top Gun elvette volna feleségül az Evangeliont, és az megszülte volna neki a Yukikaze testvérét. Olyan sűrűn jutott eszembe a Yukikaze (és ez nekem akkora nagy örömöt okozott), hogy az fergeteges.
A történetről nem is mondok semmit, a fülszöveg jól összefoglalja a lényeget dióhéjban, minden más csak spoileres lenne. Talán még azt fűzném hozzá, hogy imádom, ahogy Sanderson a karaktereit építi, hogy mindenki elindul egy egysíkú papírmaséból egy jól kidolgozott személyiség felé.
Imádom, ahogy Spensa, alias Spin mennyire gyerek a regény elején, és hogy mennyit nő a regény végére.
Imádom M-Botot, spoiler
Imádom a helyi Draco Malfoyt és két „gorilláját”, hogy spoiler
Imádom, hogy attól függetlenül, hogy ez itt egy YA, vannak felnőttek, szövetségesek és antagonisták, és fontos helyük van a történetben. spoiler
Imádom, hogy ahogy halad a sztori, és az ember kezdi felépíteni a saját kis teóriáit, jön a könyv, és vigyorogva lövi le őket, mindre egy-egy lámpaburát akasztgatva: „ugye te sem gondoltad komolyan, hogy csak ennyi?”
Imádom, hogy nincsenek gagyi YA-pozitív klisék, elsősorban a félrekomunikáció. Nem is nagyon tudok példát mondani Sanderson könyvből, ahol lett volna félrekommunikáció. ÉN EZT ANNYIRA SZERETEM.

Hogy mondjak valami negatívumot is (biztos van több is, de most sütkérezek a gyönyörben, ami az új Sanderson regény): a helyi rosszfiúk neve elég… meh. Főleg a mai Marveles világban. Krellek. Aha.
Meg talán az, hogy a fene egye meg, olvasnám a következő részt, de Sanderson jövőre sajnos HÁLA ISTENNEK a negyedik SA könyvet kezdi el írni. A YA regényei meg a kisregényei csak hobbinak meg ujjgyakorlatnak számítanak két nagyobb könyve között.

Verdict: ez a fickó feltámasztja bennem néha a reményt, hogy érdemes lenne még YA-t olvasni.

Ender's Game meets How to Train your Dragon

Méretéből fakadóan viszonylag sokáig halogattam az olvasását, de miután belekezdtem egyszerűen nem bírtam letenni, nagyon gyorsan ki is olvastam.
Adott egy nagyon érdeskes, különc főszereplő, akivel több szempontból is tudtam azonosulni, illetve egy izgalmas, harcokkal teli sci-fi világ. A könyv elején, amikor spoiler azt hittem, hogy megint jön a tipikus kliséhalom, de abszolút pozitív csalódásként ért, hogy egyáltalán nem így történt, és az egész könyv overall cliché-free.
A történet abszolút realisztikus, nem finomkodik, M-Bot pedig szolgáltatja a kellő mennyiségű humort is. :)

Röviden: http://gph.is/1ZJtU9v

Új kedvenc! Alig bírtam letenni, az elejétől a végéig izgalmas volt, a történet egyik fele Spensa küzdelméről szól, ahogy próbál kilépni az apja árnyékából, és helytállni pilótaként (vagyis itt még csak kadétként) egy olyan társadalomban, ahol a szülők tettei miatt a gyereket bűntetik spoiler, ami így persze elég fekete-fehéren hangzik, de ahogy egyre több kérdésre kapunk választ kiderül, hogy a gonoszak nem is olyan gonoszak, és ez mind igaz spoiler. A könyv másik fele pedig légi csata, légi csata hátán, amit az író egyébként tökéletesen adagol, amikor kezdene sok lenni a sulis szimuláció BOOM Krell támadás, amikor Spensa már lelkileg és fizikálisan is kivan BOOM Krell támadás, amikor válaszokat kapnánk BOOM Krell támadás.

Spensa persze azonnal kedvenc lett, badass csaj, de nem tökéletes, nem megy neki sem minden elsőre spoiler, az álmodozásait, és a fantasybe illő beszólásait pedig imádtam. A Skyward Flight tagjai, akik hullottak rendesen, is mind szerethetőek voltak, mind egyéniségek, és a kis közösségükkel az író nagyon jól bemutatta, hogy az előítélet egy levetkőzhetetlen emberi tulajdonság, de mindenkinek jár az esély arra, hogy bizonyítson.

És persze M-Bot meg Doomslug ♥︎♥︎♥︎ Természetesen ők a könyv abszolút fénypontjai. A végén lévő fordulat pedig nagyon jó volt, imádom az ilyeneket spoiler, de még így is annyi megválaszolatlan kérdés maradt, szóval alig várom a folytatást.

Szögezzük le, hogy nálam Sanderson miatt alapból 3 csillaggal indul a könyv, mert nekem ő egy hatalmas kedvenc, egy kivételes író!
Eddig kevés skifi tudott lenyűgözni, de azt kell mondjam, ha ilyen könyveket olvastam volna eddig, akkor semmi bajom nem lenne a műfajjal, hanem egyenesen kedvenc lenne!
Adott egy kalandokra éhes, felfedező főszereplőnk Spenza, akit az elejétől kezdve féltettem, nehogy valami unalmas főhőssé váljon, de hál"Istennek nem így történt, hatalmas kedvenccé vált, de szinte minden karaktert szerettem, mindenkinek volt személyisége, célja és élvezett volt olvasni őket.
De amúgy csak nekem volt ilyen Neon Genesis Evangelion érzésem, miközben olvastam? Plusz kicsit a régi Alien filmek hangulata is bejátszott, IMÁDTAM! :D

Összességében talán eddig az évben, vagy az életemben ez volt a kedvenc skifim, pedig féltem mit hoz ki Sanderson a YA műfajból, de több olyan ember kéne mint ő, mert hát amit a könyvekkel, a világfelépítésekkel csinál, ez az ember egy zseni.
És olvassátok el a könyvet, amíg várunk a második részre! :P :D

„Hey” M-Bot said. „Just for that, I shall hunt your firstborn children and laugh with glee as I tell them of your death in terrible detail, with many unpleasant adjectives!”
I groaned. He'd said it over the group channel again.
„Please tell me,” I said, „that I don't sound like that.”

Ah, but you do, Spensa. :’D
And I love you so much for it!

Annyira nem szaporítanám a szót, de ez a könyv valami egészen egyedülállóan csodálatos volt a YA sci-fi könyvek tengerében. A történet, a kivitelezés, minden a helyén volt. Voltak várható fejlemények spoiler, mindig vannak, ugyanakkor nem zavartak, és ennek ellenére is hatalmasat élményt nyújtott a könyv.
A főszereplő megér egy misét. Ez a nő egyszerűen csak vérszomjas, ez az egyetlen szó, ami az eszembe jutott, mikor ez a könyv kezdetét vette. A történet végére azonban olyan szép fejlődésen megy végig, hogy mikor valahol út közben Gran-Gran megkérdezte, mégis hova lett az ő unokája, aki kardot lengetve képes lett volna meghódítani a világot, én is erősen elgondolkodtam. Szerencsére azért nem tűnt el az ambiciózus, magabiztos, makacs Spensa.
A hódítás pedig csak most kezdődik.
A föld helyett azonban irány a csillagos ég!