85. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján

A ​Végső Birodalom (Ködszerzet 1.) 266 csillagozás

Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ezer ​éve már, hogy hamueső hullik az égből, hogy egyetlen virág sem bontotta ki szirmait. Ezer éve már, hogy a szkák nyomorult rabszolgákként, örökös félelemben robotolnak. Ezer éve már, hogy az Uralkodó, a Végtelenség Szilánkja isteni legyőzhetetlenségben, általános rettegéstől övezve trónol tökéletes hatalma csúcsán.

Ám mikor már a remény emléke is végképp elenyészni látszik, egy sebhelyekkel borított, összetört szívű félrabszolga ismét rátalál arra az Uralkodó legpokolibb tömlöcének mélyén. Kelsierben, a tolvajban elpattan valami, és felfedezi magában a ködszerzetek erejét, az allomancia varázslatos tehetségét. Majd született vezérként minden képességét a végső, legnagyobb terv szolgálatába állítja, magát az Uralkodót szemelve ki a lázadás célpontjaként.

Fiatal kora ellenére Brandon Sanderson a modern fantasy világhírű, kiemelkedő tehetségű képviselője. A már első regényével, az Elantrisszal nagy sikert aratott szerző Ködszerzet-trilógiájában a következő merész,… (tovább)

Eredeti mű: Brandon Sanderson: The Final Empire

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Delta Vision, Budapest, 2009
922 oldal · puhatáblás · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
>!
Delta Vision, Budapest, 2009
540 oldal · ISBN: 9789639890374 · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
>!
Delta Vision, Budapest, 2009
382 oldal · ISBN: 9789639890367 · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Kelsier · Vin · Dockson · Elend Venture · Hammond 'Ham' · Mennis · Sazed · Szellő · Themos Tresting nagyúr


Kedvencelte 76

Most olvassa 23

Várólistára tette 288

Kívánságlistára tette 255

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Kár is volna tagadnom, hogy a Ködszerzet indító kötete előtt – a kíváncsiságon túl – erősen dolgozott bennem a „zsánersznobizmus” is. Egy fantasy-rajongónak manapság „kötelező gyakorlat” ez a trilógia. Jelentem, az első kötetben nem csalódtam, szinte minden részében beváltotta az előzetes várakozásaimat.

A baljós köddel és folytonos hamuesővel aláfestett sötét, nyomorúságos világ kellően kidolgozott, kiváló hangulati hátteret nyújt a cselekményhez, amely a „fantázia birodalmainak” klasszikus eszköztárával indít: adott az Uralkodó, aki ezer éve egyfajta sajátos teokrácia istenkirályaként, megkérdőjelezhetetlen hatalmával trónol mindenek felett; jelen vannak a szkák, az elnyomott rabszolgák, akik időről időre megpróbálják őt megpuccsolni; és persze itt vannak ennek a világnak különböző teremtményei, szerzetei, akik akár emberként, akár más lények alakjában a mágiához nyúlnak.

…és rögön itt van Sanderson „rendhagyó húzása”, amivel felkavarja a hard fantasy szépen kényelmesen csordogáló vizeit: összehoz egy csapatot, amolyan Tolkien-i módon – mégis más ez a banda, mint a Gyűrű Szövetsége, vagy akár a nagy tanítómester, Robert Jordan kis csapata Az Idő Kerekéből. Ezek a lázadók, összeesküvők inkább tűnnek szerencselovagnak, vagány alvilági csibésznek, mint a fennkölt küldetésre felesküdött, rettenthetetlen vitéznek. Persze ott van köztük a vezér, Kelsier mester, akinek indíttatásában sokáig ugyancsak nem lehet teljesen bizonyos az olvasó, mindenesetre neki legalább személyes elszámolnivalója is van az Uralkodóval.
…és persze az is meglehetősen izgalmas, ahogyan a végletekig polarizált világot lefesti a szerző – a két póluson egyrészt az értéktelen, emberszámba sem vett szkákkal, a rabszolgákkal, másrészt pedig az Uralkodótól függő, mégis viszonylagos bőségben, létbiztonságban élő nemesi családokkal. Külön érdekesség volt számomra, hogy a nemesi családok egymás közti kapcsolatában enyhe Jordan-i áthallást éreztem a Házak Játékára, a Daes Dae’marra – ez azonban abszolúte nem volt zavaró, sőt…
…és aztán itt van az a bizonyos mágia-rendszer: zseniális ötletnek találtam, ahogy a különböző – mentális és külső hatást kiváltani képes – fémeket használó allomanták és ferukimisták tudásukat a hétköznapokban alkalmazzák, ahogyan a fémek különleges – taszító, vonzó, érzelmeket gerjesztő, vagy csillapító – tulajdonságait mesterien alkalmazzák a fizikai küzdelemben, vagy akár a tömegek manipulálásában. Azon túl, hogy tökéletesen logikusan felépített rendszert alkotott Sanderson, még a hosszadalmasan – akár 15-20 oldalon keresztül – zajló allomantikus párviadalok sem fulladtak unalomba.
…és akkor még a karakterek: számomra nagyon jól esett, hogy szinte valamennyi – genetikailag különleges képességgel rendelkező, vagy valamiképpen módosított – szereplő alapvetően humanoid alapokkal bír – vagyis emberből volt, vagy van! Ettől maradtak a fő karakterek, de még a mellékszereplők is emberközeli, sebezhető, hús-vér hősök. Kiválóan oldotta meg a szerző a karakterek bemutatásának, jellemfejlődésének kérdéseit is: szinte végig, a közel ezer oldalon folyamatos cselekménnyel, dialógusokkal ábrázolja a hősöket, alig-alig alkalmaz szimplán leíró motívumokat. Ettől a technikától az olvasó folyamatosan a fő sodorban érezheti magát, a regény egy percre sem válik érdektelenné.

Egyetlen negatívumként pont azt emelném ki, ami máskor, más helyen kifejezetten dicsérendő lenne – mégpedig a századik után, a százegyedik csavar beiktatása. A végkifejletre már csaknem túlhúzta Sanderson azt a bizonyos menetet.
De ne feledjük, ezt a könyvet egy 30 éves, ifjú titán követte el. Mi lehet még ebben az emberben?! :) Hát persze, hogy ajánlom Mindenkinek, én magam pedig folytatom a trilógiát.

1 hozzászólás
>!
vicomte MP
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

A fantasy regényekkel kapcsolatban Tolkien óta szinte elvárás, hogy a világ, amelyen a történet játszódik, részletesen kidolgozott legyen.
A professzor úr által lefektetett alapokra támaszkodva minden magára valamit is adó szerző már a regényeinek megírása előtt hosszasan elbabrál a világának alapvetéseivel: a teremtés- és eredetmítoszokkal, az oltalmazó és ártó erők harcával, a sötét vagy dicső múlttal, a világot benépesítő legkülönbözőbb szerzetekkel, fajokkal és ezeknek az egymáshoz való viszonyával, a fennálló birodalmak történelmével és társadalmi berendezkedésével.

Azzal viszont, hogy a fantasy egyik legalapvetőbb jellemzője, a mágia hogyan és miért működik, már sokkal kevesebben törődnek kellő alapossággal.
Ez bizonyos alzsánereknél, valóban nem is túl lényeges. Hiszen kit is érdekel, hogy a Conan által lemészárolt máguspap pontosan mire is hogyan akarta felhasználni a szende szőke hősnő vérét…

Azonban azokban a történetekben, ahol nem duzzadó izmú barbárok, hanem varázslatforgatók a főszereplők ez kikerülhetetlen kérdés.
Legalábbis az lenne, de sajnos, főleg a Tolkien farvizén evező íróknál, illetve a szerepjáték(szerű) világokon játszódó regényekben, legjobb esetben is gyér magyarázatot kapunk arra, hogy az a bizonyos tűzgolyó mitől is röppen ki a varázsló ujjhegyéből*.

A mágia kérdését elsőként, legalábbis az általam olvasott fantasyk közül a Földtenger ciklus kezelte megfelelő komolysággal és mélységgel, bár LeGuin inkább filozofikusan közelítette meg ezt a témát.
Ezek után talán nem is meglepő, hogy szinte csak az elmúlt tíz évben kezdtek megjelenni azok a regények, amelyekben a mágiának nem csupán központi szerepet szántak az írók, de annak működése bemutatása során konzekvensen ragaszkodtak az általuk lefektetett belső logikához. Ezt a stílust, a hard SF mintájára hard fantasynek nevezték el (nem összekeverendő a korábban gyakran hardként aposztrofált heroic fantasyvel).

Ennek a stílusnak az egyik legismertebb alkotója Sanderson.

Ebben a trilógiájában egy teljesen egyedi mágiarendszert, az allomanciát (illetve az ezzel rokon ferukimiát és hemalurgiát) helyezi az események egyik gyújtópontjába.
Ennek a mágiaformának a használói meghatározott fémek illetve ötvözetek felhasználásával képessé vállnak befolyásolni a valóságot: kiélesítik az érzékszerveiket, emberfeletti fizikai képességekre tesznek szert, fémeket képesek vonzani és taszítani, de az emberi érzelmeket is felkorbácsolhatják, vagy lecsillapíthatják kedvük szerint, sőt korlátozott mértékbe még a múltba és a jövőbe is be tudnak tekinteni.
Az ötlet lenyűgöző és a trilógia vége felé járva elmondhatom, hogy Sanderson végig következetesen használja az ebből adódó lehetőségeket, és nem nagyon találtam olyan pontot, ami ne lett volna logikus.

A regény világa szintén eléggé egyedi: a halhatatlan Istencsászár által uralt Végső Birodalomban folyamatosan hamu hull az égből, a zöld mezők és a sárga nap képe már a legendákból is kikopott. Szolgaságban tartott, reményvesztett szkák százezrei szolgálják ki a szűk nemesi réteget. A szkák között persze időről időre felüti a fejét a lázadás, amit aztán könyörtelenül vérbe fojtanak az Uralkodó inkvizítorai, akiknél morbidabb és félelmetesebb figurákkal rég nem találkoztam fantasy regény lapjain.
A világ hangulatilag is elüt a sablontól. Engem kísértett az érzés, hogy az egyik eleme nem más, mint az a Középfölde, ahol legyőzték ugyan Szauront, de a Gyűrűt nem semmisítették meg. A másik pedig Dickens korának Londonja. Ebből a kettőből igen érdekes állagú kevercset hozott össze az író.

Az első rész fő történetvonala egy ilyen lázadás köré épül, de egyáltalán nem a szokásos hősi sablonokat hozza, már csak azért sem, mert a főszereplők egy amolyan úri csirkefogókból álló banda allomantikus képességekkel megáldott tagjai, akik a heist-filmek legjobb hagyományai szerint ravasz trükkök sorával kívánnak célba érni.

Sanderson ebben a regényében már karakteralkotás terén is nagyot lépett előre az Elantris óta. A két főszereplő, Vin, az árva lány, akinek ködszerzeti képességei a regény során teljesednek ki, és Kelsier, a karizmatikus, de könyörtelenül elszánt bandavezér vannak olyan árnyalt és érdekes jellemek, hogy még akkor is elviszik a hátukon a cselekményt, ha az író irgalmatlanul bő lére eresztve és gyakori üresjáratok mellett jut el a regény csúcspontját jelentő végső összecsapásig.

* Az anyagi komponensként használt denevér guanót pedig nem is akarom érteni… :P

14 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Nehéz olyat írni, amit az előttem értékelők ne írtak volna már le. Leginkább őket tudom ismételni. Remekül megalkotott fantasy történet. Kapunk egy jó világfelépítést, hozzá egy réteges társadalmat, a kötelező elnyomással és konfliktusokkal. Adott az elmaradhatatlan mágia rendszer, ami ebben a könyvben nagyon jól és részletesen ki van dolgozva, amire csak egy nagy-nagy piros pontot tudok adni az írónak. Sok érdekes karakter, némelyik kidolgozottabb, mint a többi, ugyanakkor van potenciál az eddig mellékszereplőként megismert emberekben is.
A cselekmény és a történetszövés szinte végig fenntartja az olvasó érdeklődését, én néha picit pihentettem, voltak részek, amik kevésbé tetszettek és voltak, amikor nem bírtam letenni a könyvet.
Tudom fura tőlem, de nagyon megörültem a kis romantikus szálnak, színesítette a történetet. spoiler
A végét az író jól alakította, – bár tényleg kicsit már túlhúzta, spoiler – kellő morzsácskát szórt el nekünk, hogy vágyjunk a folytatásra, hogy megtudjuk, hogy mit is rejt a Mélység! … :)

>!
BlissX I
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Ködös este volt, mikor átléptem otthonom küszöbét. Az aznapi munka nagyon lefárasztott, ezért a lépcsőn felfele jövet hozzányúltam forrasz tartalékaimhoz, hogy erőt öntsek magamba és ne tűnjek olyan levertnek. Feleségem édes csókkal üdvözölt, láttam, hogy épp a gép elől állt fel, és valamibe nagyon belemélyedhetett. Beléptem a szobába, ahol a monitor és a mellette trónoló kislámpa közös fényforrása csak halovány derengést kölcsönzött a helységnek. A szoba közepén lévő asztalon hevert valami, amit alig tudtam kivenni a fényben, ónt kezdtem égetni. Egyből felfedeztem, hogy egy könyv az. Ledobtam válltáskám, és leheveredtem az asztal melletti díványra. Kezembe vettem, rajta az írás: Brandon Sanderson – Ködszerzet. Elmosolyodtam.

Kopogás törte meg a csendet, anyósom rohant be, és valami nagyon izgathatta, amit meg akart osztani velünk. Sejtettem, hogy ez soká fog tartani, ezért sárgaréz tartalékomból merítve elnyomtam lelkesedését, aminek következtében a témát ejtette, és közölte, hogy csak egy kis fűszert kérne a vacsorához. Amint feleségem útjára bocsátotta, felém fordult, és a kezeim között csecsemőként dédelgetett könyvre kérdezett – Az mi?
Kénytelen voltam cinket égetni, és felzendíteni kíváncsiságát, amit a weboldal irányában tanúsított, és én kérdeztem: – Na, az mi?
– Óóó, érdekes cikk, de még nem végeztem vele – azzal leült, és mohón falni kezdte a sorokat a monitoron, ahogy én is a kezemben tartott könyv sorait. Hetykén magamhoz rántottam az asztalon heverő fémtollat egy kis vas segítségével, és a könyv szerzőjét, címét feljegyeztem egy papírosra (ebből bizony be kell szereznem minden részt :) ).

Ahogy egyre jobban elvesztem a könyvben, rájöttem, hogy ez a mi fajtánkról szól ám. Felálltam, és az erkélyajtó felé indultam kezemben egy marék aprópénzzel. Amint kiléptem az ajtón, mintha egyből a ködös est részévé váltam volna. Eszembe jutott, hogy végig nem füstöltem, nem égettem vörösrezet, a fene…Gyorsan bronzért nyúltam, és kémleltem, de a közelben nem találtam másik allomantát, amit apró mosollyal nyugtáztam. Felguggoltam az erkély korlátjára, majd leejtettem egy fémérmét. Amint földet ért, a magasba néztem. Néztem a lassan hömpölygő ködöt, és fellobbantva a bensőmben nyugvó acélt rátaszítottam az érmére, hogy az arcomról letörölhetetlen vigyorral kezdjem meg aznap esti szárnyalásomat ^^

*****

Aki egy mukkot sem értett ebből, az még nem olvasta ezt az egyrészt kuriózumnak, másrészt üde színfoltnak is nevezhető alkotást a mostanában egyre népszerűbbé váló fantasy regények felhozatalából. Aki egy kábé letehetetlen fantasy könyvet szeretne olvasni, az ne habozzon belevágni. Aki meg amúgy is nagy fantasy rajongó, és elege van már az ortodox ork-elf-törpe háromszög által uralt klasszikus fanatasy-ból, vagy az önismétlő high fantasy művekből, vagy túl hosszúnak érez egy Idő kereke, esetleg Tűz és jég dala fantasy eposzt, nos azoknak egyenesen szentségtörés lenne ezt a könyvet kihagyni. Az csak hab a tortán, hogy a trilógia (aminek nálunk minden részét még kettéosztották, szóval idehaza 6 könyvben jön ki) első része önmagában is kerek. Habár bőven ad okot a folytatásra, a legtöbb szál el van varrva végül. Továbbá nem is azért akarja az ember folytatni, mert totál befejezetlen maradna, és ordít a folytatásért, hanem, mert szimplán bitang jó.

8 hozzászólás
>!
NewL P
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Ez egy nagyon jó könyv. Az író rengeteg energiát fektetett bele abba, hogy leírja a világot, ahol az események történnek. Lassan építi fel ezt a különleges világot, és egyre több mindent magyaráz meg közben. Azt kell mondanom, hogy bár a szereplőket nem igazán tudtam megkedvelni, de a világ nagyon izgalmas, és a könyv vége arra sarkalja az olvasót, hogy folytassa a következő részekkel, mert annyi minden nem lett megmagyarázva, ami izgatja a fantáziámat. Ami a legjobban tetszett a könyvben a fejezetek elején található naplójegyzetek megjelenése. Ahogy haladtam a könnyvel, egyre több mindent magyaráztak meg, és egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem.

10 hozzászólás
>!
pattsims97
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Nem a semmiért kedvelik annyira a külföldi olvasók Brandon Sanderson könyveit. Az író profin érti a munkáját!

Tudom, sajnos Magyarországon még nem híresült el annyira ez a sorozat, ami nagyon nagy kár! Mert fantasztikus! Sokkal jobb mint a legtöbb manapság agyon-hypeolt tinidráma és erőltetett fantasy. EZ a fantasy kérem szépen!

Amire rájössz, ha elkezded olvasni ezt a könyvet:
– Ritkán találkozol ennyire részletesen, profin felépített világgal.
– Amikor azt hiszed, hogy most már biztosan egyenes úton halad a cselekményszál, akkor nagyon meg fogsz lepődni!
– Amikor rájössz, hogy imádod még a beszélgetős részeket is olvasni, mert annyira fantasztikusak a karakterek.
– Kedved támad fémeket enni! ;)
– Sokszor összetörik a szíved.
– Imádod minden egyes sorát! :)

Szóval én kb. ezeket tapasztaltam! :) SZUPER VOLT!

4 hozzászólás
>!
Rodwin
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

A könyv már jó ideje hívogatott és szívott magába, hogy olvassam el, talán a sok pozitív kritika miatt is. Nem is okozott csalódást, nagyon megszerettem ezt a komor jól kitalált világot!
A mágia rendszer nagyon új volt számomra, de jól ki van találva, fémekkel varázsolni, ki hallott már ilyet!? :) Szokni kellett, de hamar bele tanultam, hogy mi mit vonz és taszít, és melyik fém mire is jó.
A világ nem túl színes, minden ködbe borul és hamupernye száll az égből, zöld fű és fa sehol a láthatáron. A történet szinte csak a fővárosban Luthadelben játszódik, de talán majd a folytatásban jobban szétnézhetünk ebben a ködös világban!
A karakterek szimpatikusak voltak, igaz Vinen és Kelsieren kívül a többi szereplőt is jobban ki lehetett volna dolgozni. A báli jelenetek annyira nem voltak a szívem csücskei, de a két főszereplőt nagyon megszerettem, Sazed is szimpatikus figura volt! A romantikus szálat se bántam! Tetszett, hogy Elend olvas. (:
Remek csatáknak lehettünk a szemtanúi, a könyv háromnegyede után meg csak úgy pörögtek az események, nehezen lehetett letenni! A csavarok is jól sikerültek a végén!
Ez az első Sanderson könyvem, de engem nagyon megvett! Öröm, hogy fiatal az író és reméljük sok jó könyvet ír majd még!
A folytatást mihamarabb megejtem, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul Vin sorsa!
Sokszor én is ködbe révedtem, ezeken a borongós napokon, jó is lenne ködszerzetnek lenni! :)
Bátran ajánlom minden fantasy rajongónak!

>!
Snow_White P
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Régóta tervben volt már, hogy megismerkedjek Brandon Sanderson fantasy világával, mert eddig csak csupa méltatást hallottam róla. Így, olvasás után pedig én is azt mondhatom, hogy egy hatalmas pozitív csalódás volt ez az első rész. A szerző nem fukarkodott az oldalszámmal, ami egyrészt előnyére, másrészt hátrányára vált a történetnek. Előnyére, mert kaptunk egy hihetetlenül részletgazdagon felépített világot, és kidolgozott karaktereket, amelyek közül legfőképp Vin, óriási fejlődésen megy keresztül a történet folyamán. A regény alapötlete is fantasztikus, nagyon eredeti az egész mágia rendszere az allomatikus és ferukímikus képességekkel. Ami miatt viszont úgy érzem, hogy a bő lére eresztett stílus hátránnyá vált az az, hogy emiatt a cselekmény többször ellaposodott, mert hát nyilván nem lehet majdnem ezer oldalon keresztül üresjáratok nélkül fenntartani a feszültséget. Főként a könyv első felében éreztem ezt, a majd négyszáz oldalon keresztül húzódó „bevezetésben”. A regény második fele ellenben nagyon pörgősre sikerült, jók voltak a csavarok a cselekményben. spoiler Örültem neki, hogy egy halovány romantikus szál is helyet kapott a sok ármánykodás és tervezgetés közepette, és bár Elend elég szimpatikus figura, azért egyelőre még gyengének érzem a karakterét, remélem a későbbiekben kihoz belőle valamit az író.
Összességében tehát nagyon tetszett az egész könyv, kíváncsi vagyok a folytatásra. Amúgy elég király dolog lehet ködszerzetnek lenni, már-már késztetést érzek elrágcsálni egy kanalat, hátha nekem is előjönnek a képességeim :D

>!
Zsazsóó 
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Alapmű! Fantasy rajongóknak mindenképpen!!!
Az efféle művek után az olvasó kap egy mércét, miután már könnyebben megtudja ítélni mi is igazából a és igényes fantasy.

Újraolvasáskor is ugyanazt az élményt nyújtotta, mint először. Hihetetlenül imádtam! És ez azért is durva mert ez Nálam nem igazán szokott előfordulni újraolvasás után. Egy-két művel találkoztam eddig, amelyeknél ez megtörtént.

A könyv olvasása közben érzelmek sokasága kavargott bennem. Lenyűgözött az egész világ amit az író kitalált. Csodáltam azt ahogyan mindezt ilyen átadóan papírra tudta vetni. Maga az ötlet – mármint az allomancia – számomra egyedi volt, és ötletes. Együtt örültem a szereplőkkel vagy éppen izgultam, szomorkodtam, dühös voltam. Igazából az egész úgy pergett le előttem mint egy film. És ebben az olvasásban az egyik legnagyszerűbb dolog az volt, hogy az élményt 922 oldalon át nyújtotta az író. Minden egyes oldallal egyre inkább meggyőzött arról, hogy a sorozat hírneve egyáltalán nem alaptalan.

Ajánlom!!!!

1 olvasás értékelése:
spoiler

1 hozzászólás
>!
Miss_Mila P
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom

Háááát eeez fantasztikus voooolt!!!!!!!!!!!
Nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni. De nagyon mély nyomot hagyott bennem.
Tetszett a világ, a borongós, ahol állandóan hamueső hullik, ahonnan már majdnem teljesen kivesztek a színek, a zöld, a fák, a virágok, ahol ezekre már csak kevesen emlékeznek, ők is csak azért mert olvasták/hallottak róla.
Ritka az, amikor úgy érzem hogy tényleg jó a bevezetése a könyvnek, de ez számomra pont jó volt. Ahogy körvonalazódott Vin szerepe és az ő „szerencséje”, a bandatagok és Kelsier karaktere és története. Nagyon jó kis csapat gyűlt össze, mindenki igazán különleges a maga nemében.
Ez a mágia rendszer pedig, ami a könyvben van, annyira új, annyira érthetetlen volt első körben számomra, de annyira jól sikerült, hogy elhajigáltam tőle az agyam! :) Nagyon hálás vagyok ráadásul Sandersonnak, hogy úgy ahogy Vin is menet közben tanulta az allomantikus képességeket, vele tanultam én is, hogy mi mire is használható. Minden elismerésem, kedves író úr!
Kelsier egy nagyon fantasztikus karakter. Imádtam, de néha gyűlöltem, sokszor nem értettem, vagy épp nagyon értettem és egyetértettem. De persze teljesen nem ismertem ki, mint ez menet közben kiderült. Nagyon sok meglepetést okozott. De ez családban marad, mert a testvére is hasonlóan a szívemhez nőtt :)
Rengeteg főszereplő van, még is mindenki teljesen külön jellemet kapott, ami alapján még csak véletlenül sem tudtam volna összekeverni őket! Már ennyivel is megnyert magának a könyv, mert sok regényben elég idegesítő, hogy nem lehet a jellemek alapján megkülönböztetni őket.
Sajnos Vin és Elend időnként igazán kiborítottak… Ezt eléggé sajnálom, de ez van, ezt kell szeretni, vagy legalább elviselni. Sazed viszont Kelsier mellett igazán a szívemhez nőtt. De valahogy nem csodálkozom már ezen, hogy sok hasonló könyvben a szerzetes szerűségek valamiért különleges karakterek számomra.
A könyvnek annyira reménytelen és szürke hangulata van, mint magának a hamuesőnek, ami beborítja a világot, ami elénk tárul. A szereplők pedig időnként erre rá is tesznek, az események alakulásával együtt. Azért egy kis pislákoló lángocskát mindig kapunk, hogy a reményünk ne fogyjon el és higgyünk a változásban, ahogy Kelsier is megacélozva magát küzd a jobb létért. Hihetetlen, hogy ennyi ember össze lehet szedni egy ilyen lehetetlen feladatra. De ki más lehetne jobb ember erre, mint ez a dilis és kattant Kelsier?! Mindent a kezében tart az utolsó pillanatig… és még az után is.

Fantasztikus könyv, máris kedvencnek lesz jelölve. Remélem a többi részben sem csalódok.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Shanara

Mindig is jobban szeretted, ha más végzi el a munkát, Szellő – jegyezte meg Ham.
– Drága barátom – vágott vissza a megszólított –, az élet arról szól, hogy mindig találj valakit, aki elvégzi helyetted a munkát. Hát semmit sem tudsz a közgazdaságtan alapjairól?

I. kötet, 167. oldal (Delta Vision, 2009.)

Kapcsolódó szócikkek: Szellő
>!
RZednik

Ha az ember mindig időben érkezik, az azt jelenti, hogy soha nincsen fontosabb dolga.

II. kötet, 264. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kelsier
>!
Gab

Véleményem szerint a helyesen megválasztott hit olyan, mint egy jó köpeny. Ha illik az emberre, melegen és biztonságban tartja. Ezzel szemben ha rossz a méret, az ember úgy érzi, az öltözék megfojtja.

183. oldal

>!
Rodwin

Ha túlzottan rákap az olvasásra, még a végén tudós válik önből!

317. oldal, második könyv

3 hozzászólás
>!
Quentin

Hihetetlen, hogy egyesek ilyen vastag könyveket olvasnak.

II. kötet 66. oldal

>!
Rodwin

Egyszerűen csak arról van szó… nos, az ember nem választhatja meg, kit szeret.

386. oldal, második könyv

>!
Rodwin

– Túl sokat olvasol. Főként hölgyek társaságában.

535. oldal, második könyv

22 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

– Az utcagyerekek közül sokan nagyon okosak – (…) – Mármint azok közül, akik életben maradnak.

Kapcsolódó szócikkek: Kelsier
>!
gesztenye63 P

– Ez az érdekes abban, ha valahová megérkezik az ember – (…) – Miután már megérkeztél, az egyetlen dolog, amit tehetsz az, hogy újra elindulsz.

Kapcsolódó szócikkek: Kelsier
>!
Shanara

Néha viszont azzá kell válnunk, ami a feladat megkíván tőlünk.

II. kötet, 136. oldal (Delta Vision, 2009.)


A sorozat következő kötete

Ködszerzet sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Anthony Ryan: A várúr
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
Brian Staveley: A tűz kegyelme
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei
Dave Duncan: A Tűzföldek ura
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek