Az ​Elmúlás Pántjai (Wax és Wayne 3.) 43 csillagozás

Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Háromszáz évvel a Ködszerzet-trilógia után Scadrial a modern kor küszöbén áll – vasútvonalak egészítik ki a csatornákat, elektromos világítás ad fényt az utcákon és a vagyonosok otthonaiban, az első acélvázas felhőkarcolók pedig egymással versenyezve törnek az ég felé.
Az Elmúlás Pántjai az Uralkodó legendás fémelméi; a történetek szerint az Uralkodó hatalmával ruházzák fel viselőjüket. Létezésükben csupán maroknyian hisznek. Egy napon aztán egy kandra kutató tér vissza Elendelbe, és az általa készített képek mintha a Pántokat ábrázolnák, valamint szövegeket egy olyan nyelven, amelyet senki sem ismer. Waxillium Ladrian feladata, hogy délre utazzon Új-Seran városába és nyomozni kezdjen a titokzatos felfedezéssel kapcsolatban. Az úton azonban olyan információk birtokába jut, amelyek nagybátyja, Edwarn, és a Pakli nevű rejtélyes szervezet valódi céljaira vethetnek fényt…

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Delta Vision, Budapest, 2019
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952993 · Fordította: Vitális Szabolcs

Enciklopédia 1


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Egy nehezen induló trilógia meglepően jól sikerült köztes kötete után joggal várhatod, hogy az ívet megtartva, a záró darab már csont nélkül hozza a parádés szintet. Aztán meg nem tudod, hogy a végén miért is fanyalogsz. Talán a túlzó várakozások. Pedig hát…
Az Elmúlás Pántjaiban Sanderson tökéletesen csúcsra járatja legnagyobb erősségét, a világépítést. Wax és Wayne kalandjai – persze számos múltbéli utalás és visszacsatolás segítségével – végre teljesen önálló szeletet hasítanak ki maguknak Scadrial történetéből, miközben markánsan megmutatkozik Elendel és a peremvárosok évtizedekre visszamutató ellentéte. A konfliktus pedig a legendás Pántok, az eddig ismeretlen, mindent felülmúló energiaforrás felkutatása körüli versenyfutás közben csúcsosodik ki. Itt aztán megkapunk mindent, amit egy jó Indy Jones film és egy kiváló Ködszerzet történet különös házassága csak adni tud. Allomanták, ferukimisták, és az ősi „sötét művészet”, a hemalurgia képviselői, ikerszerzetek, kandrák és Ferbli bácsi, aki egy új, kísérleti tenyésztésű allomanta sereget gründol éppen, hogy annak segédletével a Pakli megszerezhesse az uralmat az egész medence fölött.
Van tehát dolguk hőseinknek elég. Ráadásul az egész földi melóra végig rávetül Harmónia és Trell árnyéka is, akik isteni mivoltuknak megfelelően végig manipulálják a kulcsszereplőket. S végül megjelennek a világ legfrissebb szereplői, akik valahonnan, a misztikus ködbe vesző Délről érkeztek és az egyre modernizálódó steampunk világ automobiljai, vonatai, felhőkarcolói és lőfegyverei mellé eddig ismeretlen repülő szerkezeteket (pl. léghajót) és nem utolsó sorban a mágikus képességekkel kapcsolatban újabb kérdéseket (és néha válaszokat) hoznak a képbe.
A cselekmény szokás szerint nehezen indul, de azt követően az akció megállíthatatlanul zúdul végig a köteten, mintegy jóféle kalandregény lapjain. A karakterábrázolással kapcsolatban azonban úgy vélem egy életre be kell, hogy lássam, az már soha nem hozza azt az árnyalt, bonyolult, jellemfejlődést, vagy éppen -visszafejlődést produkáló izgalmas hátteret, amit én úgy szeretek látni egy ilyen komplex, rendkívüli professzionizmussal kimunkált fantáziavilág szereplőinél. Sokkal inkább érzem, hogy Sanderson minden energiája elmegy a szereplők „mesterségbeli tudásának” kimunkálására, arra, hogy az olvasó ezzel kapcsolatosan ne találhasson „szakmai hibát” (gondolok itt pl. a mívesek, vagy elmészek képességeire, azok ütköztetésére, vagy egymásra hatására stb.) egy-egy leírásban, vagy akciójelenetben.

Végül csak meg kell állapítanom, hogy Az Elmúlás Pántjai tökéletesen zárja a Kozmerum egyik részvilágának résztörténetét, de…
Valahogy most is az a gondom, mint egy másik, gyönyörűen kidolgozott világban játszódó sorozat (Az Ős könyve) kapcsán, miszerint elmúlt a kezdeti varázslat, nem taglóz már le úgy, mint az első kötet(ek) első ökölcsapásai.
Mindazonáltal ez a regény az univerzum fontos darabja, feltétlenül ajánlom.

5 hozzászólás
Rodwin>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Sanderson továbbra is jó ügynök, egy hihetetlen fantáziával megáldott író. Ezzel a sorozatával pedig bebizonyította, hogy nem csak a féltéglák mestere. Jól áll neki ez a feszes, pörgős tempó, bár gyaníthatóan ha bő lére eresztené úgy is vevő lennék rá.
A világunk ismert, hiszen Wax és Wayne harmadik kalandját tarthatja kezében az olvasó. Egy kis kalandban lesz részünk Elendelben, de hőseink főbb cselekményei most délen,
Új – Seranban játszódik. A cselekmény továbbra is pörgős, mintha egy Indiana Jones filmből léptek volna ki szereplőink, megspékelve a már jól ismert mágiarendszerrel. Lesz itt minden kérem, vonatüldözés, kincskeresés a titokzatos pántok után. Sziporkázó karakterek, de egy Marasi – Wayne duótól mit is várhatnánk, szinte minden helyzetből kivágják magukat. Steris jelleme is sokat fejlődött az előző kötet óta. Párbeszédek pedig továbbra is ütősek, főleg amelyikben Wayne a főkolompos.
Tényleg egy nagyon jó kis csapat verbuválódott, a misztikus Elmúlás Pántjainak a felkutatására. De hiába ez a tapasztalt brigád, talán az eddigi legnehezebb küldetésük előtt állnak, olyan akadályokkal kell megbirkózniuk, melyre gondolni sem mertek.
Az újságszerű oldalak, még mindig egy külön ízt adnak a könyvnek. Reméljük Sanderson hamarosan megírja a következő részt, utána pedig jöhet a várakozás a magyar kiadásra…
Néha azért voltak unalmasabb részek, ezért a fél csillag levonás, de talán nekem sem ilyen sok megszakítással kellett volna olvasnom.
Sanderson eddig is a kedvenc íróm volt, ez már gyaníthatóan így is lesz mindig.

>!
Delta Vision, Budapest, 2019
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952993 · Fordította: Vitális Szabolcs
Dominik_Blasir>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

A harmadik részben már egy pillanatig sem éreztem, hogy ez csupán egy mellék- vagy alsorozat lenne a Ködszerzet-trilógiák között. Sanderson egyre több érdekességről, háttérinformációról vagy a jövőbeli köteteket meghatározó mozzanatról rántja le a leplet – ennek hatására például át kell értékelnünk azt, ahogy Scadrial világának méreteiről vagy legalábbis az eddigi események fő helyszíneiről gondolkodtunk. De a Ködszerzet-alaptrilógia befejezése is minden kötettel összetettebbé válik: mostanra talán több a kérdésünk, mint amiben biztosak lehetünk… Sanderson lelkesen bolygatja meg a szálakat, és a legjobb, hogy egyelőre tényleg fogalmunk sem lehet, hova fog mindez kifutni.
Mindezek mellett pedig gond nélkül biztosítja a kötelező szórakoztatási faktort is, izgalmas kalandokkal, hangulatos küzdelmekkel, egyedi humorral és nagyon furcsa szereplőkkel. Talán ez utóbbi a legerősebb a mostani epizódban: míg az előző részben Wax volt leginkább a fókuszban, most mintha nagyobb teret kapnának a többiek is.
Azt ugyan nem állítanám, hogy Az Elmúlás Pántjai a legjobb eddigi Wax és Wayne-kötet, de az biztos, hogy aki az eddigieket szerette, annak ez is kihagyhatatlan. Valahol félúton helyezkedik el a fantasy kalandregények, az Indiana Jones-szerű misztikus ereklyevadászatok és a vonatrablós westernek között, mindegyik elemből pont annyit vegyítve, hogy ne váljon a többi kárára – a szokott módon megbízható szórakozás.
Bővebben: http://ekultura.hu/2019/06/25/brandon-sanderson-az-elmu…

ViveEe P>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Ez a rész érdekesebb és izgalmasabb volt, mint az előző. Még mindig a Ködszerzet trilógia a legjobb, de ez a későbbi kor is nagyon megnyerő tud lenni.
Szépen megférnek egymás mellett a történelem hősei, a hit, és a technológia.
Wax újabb kalandra indul társaival, ami elvezet a nagyvárosból a külső területekre, aztán a végekre.
Nagy az elégedetlenség, összeesküvők mozgatják a szálakat és a hatalom átformálására törekszenek. Már ez is érdekes lehet, de bekerül a képlete valami régi és valami új.
Felfedeznek egy új technológiát, egy fejlettebb népet, de egy régi kor nagyhatalmú ereklyéjének felkutatása a legfontosabb.
Még mindig nagyon élvezem Wax miket ki tud hozni a két képességéből, de azért nekem hiányoznak a ködszerzet képesség adta lehetőségek. De lehet még ez is eljöhet.
Minden karakter számomra teljesen rendben van, Steris nagyon meglepő, és rendkívül színvonalas módon nem a hisztis poggyász szerepét kapta, hanem egy teljesen képességei mértékével tudatában lévő nőt, aki nagyon sok kellemes meglepetést okoz. Szeretem Sanderson karakterábrázolásait, különösen a nőkét. És számomra Wayne is a vékony pengeélnek még a szórakoztató oldalán van. Nem semmi a fickó.
Remélem hamarosan kijön külföldön a következő rész, aztán jöhet itthon is minél hamarabb.

kvzs P>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Szeretem, hogy Sanderson nem a sokadik bőrt húzza le a Ködszerzet történetről, hanem kötetről kötetre fejleszti a világát és a szereplőit, ezzel pedig átértékelteti az olvasóival az eddig történteket.
Wax és Wayne természetesen ebben a kötetben is rettenthetetlenek és világmegmentők, a múltjuk és a gyengeségeik megmutatásával viszont emellett emberiek és szerethetőek is. Ráadásul a mellékszereplők sem maradnak statikusak, hanem változnak kötetről-kötetre, és próbálnak lépést tartani a főszereplőinkkel.
Az újonnan behozott szál és technológia kellőképpen felbolygatja a világot, biztosítja a sorozat olvasónak az újdonságot, és megágyaz a későbbi történeteknek.
Wax és Wayne még mindig igényesen szórakoztat.

ftamas>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Egy jól megtervezett és felépített regény kapunk, bár ez nem meglepetés, mivel erre Sanderson mindig komoly gondot fordít. A történet most nem feltétlenül Elendelben, hanem több helyen folytatódik ( külön öröm a plusz térkép ), ezzel is színesítve a világot. Újabb rejtélyek jelennek meg, titkok derülnek ki, de ugyanakkor jelzi, hogy marad is bőven.
Wayne karakterébe belefáradtam a végére. + A börtönben lévő rokon története is igen furán lett befejezve.
Sanderson rajongóknak kötelező, de egyébként is nagyszerű könyv.

Ikarosz>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Sanderson továbbhaladt a megkezdett úton, még jobban épít a meglévő szereplőkre, ami nekem nagyon tetszett, a történet szálai egyre messzebb vezetnek, sőt, még azon túlra, ugyanis hatalmasra tárulnak a lehetőségek, és kiderül, hogy a világ sokkal nagyobb.
A sorozat ezáltal a szememben méltó örököse lett Sanderson korábbi műveinek.

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Brandon Sanderson jól megoldotta hogyan vigye tovább a ködszerzet világát a modernebb korba. A mágia és a technológia jól megfér és jól kiegészíti egymást.
Megismerjük Wax gyerek korát megtudjuk miért és hogyan lett az aki, az én igazi nagy kedvencem Wayne jó és hűséges barát igaz nem egyszerű személyiség de mégis szerethető.
Maga a sztori nyomozunk, harcolunk, néha nyerünk vagy éppen vesztünk van aki elárul de kapunk ugyan annyi segítséget is igazából teljesen mindegy az a fontos ahogy azt megírta Sanderson és az király.
Már csak egy dolog van hátra jó lenne ha megírná a folytatást minél előbb.

Agatha>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

A sorozat eddigi legizgalmasabb, legcsavarosabb része, és annyi allomancia és ferukímia volt benne, hogy majdnem azt hittem, egy újabb Ködszerzetet olvasok.
Hű! Mi lesz még ebből! Mert megtudunk új dolgokat, de ahelyett, hogy végre rájönnénk, hogy Wax és Wayne mibe keveredett, szerintem épp csak a jéghegy csúcsát pillanthattuk meg. Igazság szerint, ez már nem is igazán W & W történet, ugyanis Wax menyasszonya, Steris (nagy kedvencem, annyira egyedi egy nő a maga kis listáival és mindent vivő racionalitásával) Marasi és a kandra is elég fontos szerepet kapott spoiler. De Wayne hülyeségei még mindig viszik a prímet spoiler.
Mondjuk ha nagyon őszinte akarok lenni, volt benne némi tötyörgés, feleslegesnek érződő eszmefuttatás(ok), de az utolsó harmad mindent jóvá tett.

Nevox>!
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Kezdetben Sanderson könnyed ujjgyakorlatként írta meg a széria első részét, de ez már a másodikkal is bőven meghaladottá vált, míg a harmadikra bátran kijelenthetjük, hogy valami nagyon nagy volumenű dolog van készülőben.
Először is Az Elmúlás Pántjai nagyszerűen van megírva, remek ütemben adagolja a fordulatokat, akciókat, lövöldözéseket, rejtélyeket, új szereplőket és helyszíneket, miközben kalandos, humoros és figyel a karakterekre. Wax mellett immáron sokkal többet szerepel Steris és Marasi, és jóllehet utóbbi eddig is jobban be lett mutatva, de most valódi jellemfejlődésen ment keresztül, eljutott valahová, ami mondjuk valamennyi karakterre igaz. Jól működnek együtt, de aki kiemelkedik, az Sterris, aki az idegesítő poggyász szerepkörből hasznos, megbecsült és roppant szórakoztató figurává vált, méltó társa Waxnek. Némi önironiával ezt maga Sterris is kimondja, nem is egyszer. A kandra továbbra is az egyik legbizarabb teremtmény, akivel találkoztam, és Wayne pont annyira fura, hogy még vicces legyen, de ne idegesítő.Az akciók élményszámba mennek, filmre kívánkozik az összes, de ami különösen kiemelkedik, az a világ fejlődése a huszadik század felé és az, ahogy beleinvesztálja a mágiát. Szerves része a vallásnak, mítoszoknak és folyamatosan visszautal a nagy trilógiára. Felbukkannak más, idegen technológiával bíró népek délről, de az igazi nagy rejtély a múltban rejlik. Ha az előző résznél Batmant hoztam hasonlatnak, most azt kell mondanom, hogy Indiana Jones kalandjaihoz húz ez a rész, kezdve a felütéstől, a múltban játszódó történetszállal, az ellenséggel, és persze a hegyekben rejlő titokzatos templommal. Sanderson ugyanakkor megmutatja az epilógusban és persze a szálak lezárásánál, hogy monumentális sztorija van és van mondanivalója valamennyi világáról, A mágia kezelése, megmagyarázása továbbra is zseniális, öröm olvasni róla minden beszélgetést.
Régóta mondom, hogy Sanderson valami elképesztő tehetség, korunk nagy fantasy-írója, képes újat mondani az epikus fantasy-ban, illetve a fantasy-ban úgy, hogy nem megy át grimdark irányba, ami manapság szerintem éppannyira elhasznált, mint a Tolkien-i hagyomány a 80-as években.


Népszerű idézetek

gesztenye63 P>!

– Él egy hagyomány a Végeken, ha nem tévedek. Két férfi egy poros úton, pisztollyal a derekukon. Férfi a férfi ellen. Az egyik életben marad. A másik meghal. A vita elrendezve. – (…) – Poros úttal nem szolgálhatok, de hunyoroghatunk, és úgy tehetünk, mintha a fagy csípné a szemünket.

Kapcsolódó szócikkek: párbaj
BBetti86 >!

(…) a házasság az a műfaj, amiben annál rosszabb az ember, minél többet gyakorolja. Mint maga az élet.

44. oldal

BBetti86 >!

– Férfiként könnyű viccelődni! Az ön testében nem ketyeg a vekker, önnek nem időre kell maradandót alkotnia.
– De magát egyáltalán nem a gyermeknemző képessége minősíti, Steris.
– Ez igaz. Ott a pénzem is.
– Én pedig kizárólag a címemet tudom felmutatni ebben a kapcsolatban – felelte Wax. – Ez kétirányú utca.
Steris ettől megnyugodott kissé. Ellazult, de még mindig szorosan zárta a fogait, és sziszegve fújta ki a levegőt. Kinyitotta az egyik szemét.
– Lőni is tud.
– Olyan erény, melyre minden tisztességes nő vágyik.
– A gyilkolásnak nagy kulturális hagyománya van. Végigkíséri a történelmünket.

122. oldal

BBetti86 >!

– Mi a terv? – kérdezte Marasi.
– Nem halunk meg.
– Egy kicsit részletesebben?
– Nem ma halunk meg.

253. oldal

Pletscher_Judit>!

– Wayn mikor veszed észre, hogy senki sem röhög? A vicces kimúlt – szólt rá Marasi.
– Már halva született, csak tisztességgel eltemetem.

9. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Deborah Harkness: Az élet könyve
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
V. E. Schwab: A Fényigéző
Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai
Chloe Neill: Ha eljön a péntek
Richelle Mead: Vérvonalak
Ilona Andrews: Mágikus találkozás
Jim Butcher: Nyárlovag