A ​Megdicsőülés Kútja 1-2. (Ködszerzet 2.) 192 csillagozás

Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2. Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​gonosz legyőzetett – de a háború csak most kezdődik.

Mégis sikerült véghezvinni a lehetetlent: az Uralkodó – az ember, aki évezredekig istenkirályként trónolt rettenetes elnyomás alatt tengődő népe felett – semmivé lett. Ám Kelsier, az Uralkodót megdöntő lázadás szülőatyja szintén halott. Az új világ megteremtésének csodálatos feladata ifjú pártfogoltjára, Vinre – az utcagyerekből lett ködszerzetre –, és a lány kedvesére, Elend Venture-re – az idealista álmokat dédelgető fiatal nemesre – maradt.

Az istenkirály hajdani Végső Birodalma részeire hullott: a néhai fővárosból kormányzó Elendet, a Középső Uradalom királyát egy választott testület, a Nagygyűlés ellenőrzi, míg a többi részek önjelölt királyai – köztük Elend kegyetlen apjával, Straff Venture-rel – jóval kíméletlenebb módon kormányoznak. És mindannyian azt lesik, miként keríthetnék hatalmukba Luthadelt.

Szaporodnak az Elend ellen megkísérelt orgyilkossági kísérletek, és rövidesen már több hadsereg… (tovább)

Eredeti mű: Brandon Sanderson: The Well of Ascension

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Delta Vision, Budapest, 2011
1150 oldal · puhatáblás · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
>!
Delta Vision, Budapest, 2011
702 oldal · ISBN: 9789639890978 · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
>!
Delta Vision, Budapest, 2011
448 oldal · ISBN: 9789639890985 · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Vin · Elend Venture · Dorong · Hammond 'Ham' · Sazed · Szellő · Tindwyl


Kedvencelte 39

Most olvassa 18

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 77

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Már csak az a kérdés, mennyire tudok elnéző lenni egy közel 1200 oldalas trilógia-középi darab szerzőjével, aki – akárcsak Muhammad Ali fénykorában – 10 meneten keresztül altat, eltáncol előlem, majd az utolsó két menetben megsemmisítő erejű ütéseivel többször padlóra küld, és a végén vigyorogva hallgatja a bíró döntését – technikai K. O.
Sanderson valami ilyesmit művelt velem a Ködszerzet második felvonásában. Eltelt egy év az Uralkodó letaszítása és elpusztítása óta. Beköszöntött a várható káosz időszaka, a kiskirályok, tartományurak mindannyian helyezkednek és minél nagyobb hatalomhoz, területekhez kívánnak jutni. A valódi célpont természetesen az Uralkodó rejtegetett atiumának megszerzése, hiszen azé a valós hatalom, aki az atiumot birtokolja.
Ezért minden magára valamit is adó hadúr Luthadel, a botcsinálta király, Elend Venture székesfővárosa felé közeledik. Sanderson közel 800 oldalon keresztül bezár bennünket az ostromlott városba, ahol leginkább a teljes mértékben inkompetens, középkori környezetében abszolúte testidegen liberális, demokrácia-mániás Elend király politikai taktikázásainak, valamint az ifjú király és nem kevésbé hamvas korú ködszerzete, Vin romantikus, „se veled-se nélküled” kapcsolatának lehetünk szem- és fültanúi.
Sanderson ügyesen mesél, de nem mondom, hogy alkalmanként nem kapott el a csömör érzése, a néhol erősen túltárgyalt leírások olvastán. Mivel világépítésben nem kapunk túl sokat, a szerző a karakterek jellemfejlődésével próbálja kárpótolni az olvasót, amely nagyrészt meg is állja a helyét.
Számomra a legérdekesebb és egyben legszórakoztatóbb részek a kandrák, a tudós terrisi Őrzők, a kolosszok faja és Zane, a sötét ködszerzet jeleneteiben, valamint háttértörténeteikben voltak elrejtve, amelyeket alkalmanként szó szerint ki kellett bányásznom a meglehetősen lassan csordogáló fő történetszálból.
Természetesen a szerző ebben a kötetben is parádés, vérben tocsogó és sokszoros csavarokkal „megrafinált” végkifejletet rittyent a könyv harmadik harmadában, amelyet aztán újabb kedvcsináló rejtélyek, titkok beépítésével zár.
Külön ki kell hangsúlyoznom, hogy az általam ismert írók közül érzésem szerint Sanderson az egyike azoknak, akik rendkívül ízlésesen és intelligens módon alkalmazzák a függővég eszközét.

Összességében – bár türelem szükségeltetett hozzá – feltétlenül javaslom a könyvet, hiszen szerves része egy nagyszerű fantasy trilógiának. :)

Jöhet a zárókötet!

3 hozzászólás
>!
Rodwin
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Ez a rész is úgy hívogatott mint az előző. Éreztem, hogy most nekem ez kell és nem is csalatkoztam. Tényleg jólesett! Sanderson és a sorozat is bekerült véglegesen a kedvenceim közé!

Egy év telt el az uralkodó megdöntése óta, de a háború csak most kezdődik. Meghalt a király, Elend Venture az új király. Aki folyamatosan pilléreken egyensúlyozik, hogy megtartsa a birodalmát és Luthandert. Orgyilkosok seregével, belső viszályokkal és a birodalmát fenyegető erőkkel is meg kell küzdenie. Még szerencse, hogy az oldalán tudja Vin-t, aki az egyik legjobb Ködszerzet az Uradalomban és a megmaradt társakat is.
Vin tényleg egy jól eltalált hősnő, és bátor dolog volt az írótól a női főszereplő. De borzasztóan idegesített a ripacskodása, hogy ő se tudja mit akar, biztos voltam benne, hogy ebből nem lesz öt csillag, se kedvenc, tévedtem..
Bőven lehetett volna pár száz oldallal rövidebb, mert a közepe fele el volt nyújtva, mint a rétes tészta.
De a vége mindenért kárpótolt, annyi történés volt benne, hogy én még ilyet könyvben nem láttam. Káprázatos jeleneteknek lehettünk a szemtanúi. Ezért megérte átrágni az egészet! Egyik pillanatban csak mélázgattunk, a másikban már egy véres szemű ködszerzetet lobogó köpönyegét látjuk, ahogy harcra készen leugrik, és forrasszal felerősített testével, acéllal taszít el mindent.
És a befejezés, hova tudja még csavarni Sanderson, hamarosan el kell olvasnom a befejező kötetet is. :)
Kedvenc továbbra is Sazed, és Oreseur is nagyon a szívemhez nőtt. Utóbbi hihetetlen karakter volt, az író az orrunknál fogva vezetett vele.
Jár az öt csillag, persze megértem a fanyalgókat is, hogy náluk miért nem lett annyi.
És persze kedvenc is lett. :)

>!
Delta Vision, Budapest, 2011
1150 oldal · puhatáblás · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
5 hozzászólás
>!
vicomte P
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Az első rész kisebb hibái ellenére teljes mértékben meggyőző olvasmány volt, ami miatt tavaly nyáron, szinte azonnal bele is vágtam a folytatásba.
… hogy aztán 150-200 oldal után nagy lendülettel félre is tegyem, és három másik könyv elolvasását követően fejezzem be. Nem azért, mintha pocsék lett volna, de a jobb részeinél egyszerűen hidegen hagyott, máshol pedig kimondottan bosszantott a szereplők tehetetlensége, naivitása. Ráadásul túl tankönyv ízűnek, és ezért marhára unalmasnak találtam az anarchia ábrázolását, ami ellen küzdöttek.

Sokan írták az értékelésekben, hogy ez a kötet bizony nagyon lassan indult, és nem én leszek, aki vitába fog velük szállni. Tényleg nagyon lassan bontakozott ki a történet, és ami a könyv feléig zajlik az nagyjából érdektelen – most, hogy már befejeztem a trilógiát, ezt már bizton állíthatom.

Sanderson nem rossz író, de nem is az a fajta történetmesélő, akinek az olvasók csüggenek a szavain, ezért nagyon veszélyes dolgot művel akkor, amikor – talán részben kiadói nyomásra – ennyire felpumpál karakterszámra egy sorozatot.
Semmi kétségem sem volt afelől, hogy nagyon is jól tudta, hogy melyik szereplőjét hová akarja eljuttatni, és milyen információkat akar megosztani az olvasóival. Valójában még azt is mondhatjuk, hogy korrektül elő is készíti a könyv végének fordulatait. Ahol is egy újabb, természetesen még az előző rész nagy összecsapásánál is epikusabb csatában, a főhőseink ismét egy vereséggel felérő diadalt érnek el, ami szépen illeszkedik a trilógiáknál elvárt történeti ívbe.

De mire eljutunk odáig…
Addig sajnos túl sok, igazi drámai konfliktus nélküli apró-cseprő esemény, és nem csak lényegtelennek tűnő, hanem tényleg lényegtelen információ is keresztbe fekszik az olvasó előtt, aki kicsit nyögvenyelősen halad az úton, amelynek a végén valóban megkapja a jutalmát: egy remek, valós erkölcsi dilemmákat felvető drámai szituációt, amelyben a főhős választásától szó szerint a világ sorsa függ.

1 hozzászólás
>!
Szilárd_Berke I
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Az első kötetem, amelyet – bár megvan papír formátumban – telefonon olvastam végig. Vegyesek az érzéseim, mert „belső monológos” érzelmekből jóval többet kaptam, mint amit szívesen fogadok, harci jelenetekből viszont számottevően kevesebbet. Nem lehet persze panasz a dramaturgiára, mert Sanderson remek író, és tartogat fordulatokat, morális dilemmákat boncolgat hozzáértőn, párkapcsolati „válságot” mutat be reálisan (és érzéseim szerint elnyújtottan), elismerésre méltóan tálal sötét hangulatú epizódokat (pl. Sazed útja az inkvizítor társaságában, a falu, vagy általában véve a 4. kötet utolsó harmada úgy komplett), valahogy mégsem az igazi… számomra. Szoros hasonlóságot vélek felfedezni Brent Weeks elbeszéléseivel, ami a megvalósítási technikákat/stílust illeti, de most a 3-4-es Ködszerzet köteteket nálam beelőzi fogyaszthatóságban A Fekete Prizma. A folytatásokat is előveszem, de úgy érzem, majd ősszel. (És főként Sazed és Marsh miatt.) Most szükségem van valami pörgősebbre. :)

>!
Snow_White P
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Nos, hirtelen nem is tudom mit írjak, épp most fejeztem be a könyvet és még kavarognak bennem az érzések és a gondolatok. Mindenesetre ez sem volt egy egyszerű menet a maga 1150 oldalával, de minden perc megérte, amit az olvasására fordítottam.
Ismét egy nagyon-nagyon hosszú felvezetést kaptunk a nagy finálé előtt, de valahogy ez a felvezetés most sokkal jobban csúszott, mint az első kötetben. Ennek oka valószínűleg az, hogy már egy ismerős világba csöppentem bele, így sokkal hamarabb fel tudtam venni az események fonalát. Még a regény első részében zajló politikai csatározásokat sem éreztem unalmasnak, bár Vin szerelmi vívódása kissé idegesítő volt. A befejezés pedig szokás szerint ütős lett. Már az első részben sejtettem, hogy spoiler, csak azt nem tudtam hogyan jutunk el odáig, és őszintén szólva ebben kicsit csalódtam. Valahogy olyan könnyű megoldásnak tűnt, hogy Vin spoiler Na mindegy, majd meglátjuk mi sül ki ebből. Amúgy szerintem a legjobb rész az volt, amikor a banda eldöntötte, hogy spoiler Az annyira felemelő pillanat volt, hogy még egy-két könnycseppet is elmorzsoltam.
Fontos megjegyeznem, hogy ebben a részben a kedvenc szereplőmmé egyértelműen és visszavonhatatlanul OreSeurspoiler lépett elő. Olyan cuki az a kandra, remélem még visszatér a későbbiekben. A maga pszichopata módján én Zane-t is kedveltem, spoiler A banda tagjait pedig továbbra is imádtam, és vérzett a szívem spoiler
Alig várom, hogy végre a kezembe vehessem a folytatást, mert még nagyon sok kérdést hagyott függőben ez a kötet. És bár egyrészt várom a befejezést, mert biztosan az is fantasztikus lesz, másrészt viszont már előre szomorú vagyok, hogy el kell búcsúznom ettől a világtól és a karakterektől.

>!
ursus MP
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Nos, tehát azt kell mondanom: azannya…!

Az első rész után úgy álltam neki, hogy eleinte csak figyelek. Szemem előtt lebegett @Shanara (és mások) értékelése, tehát számítottam rá, hogy lassan indul, később aztán felpördül. Úgy a hatszázadik oldal táján elkezdtem kicsit sokallani, hogy ez még mindig az „eleje”. Olybá tűnt, ez egy tipikus második rész, ami kizárólag a harmadik kedvéért íródott, sokkal inkább erőgyűjtés, mint valódi történet. Őszintén szólva túlzottnak tartottam az erre a részre megsokasodott és göngyölítésre váró szálat, Vin vívódását erőltetettnek éreztem, a két terrisi kutatásait parttalan agymenésnek, a politikai vonalat műfajidegennek, ugyanakkor naivnak. Ha nincs a két új szereplő, az ígéretes – bár kevésbé meggyőző – Zane és a kitűnően megformált OreSeur, belefulladtam volna a szóözönbe.

És éppen amikor feladtam volna – beindult. Nagyjából olyan váratlan hevességgel, mint ahogy Vin bír beindulni, amikor istenesen rátaszít egy adag acélra, és a szemben álló fél süvítve hasító nyílvesszőnek nézi.

Innentől kéretik óvatosnak lenni, mert ettől a pillanattól fogva infarktusgyanús fordulatok száguldanak végig a félálomból riadt olvasó agyán, lelkén, zsigerein, és olyan gyönyörűen, tisztán és logikusan helyére kerül minden, miközben új titkok születnek (ahogy a Túlélő ígérte), hogy az ember legszívesebben azonnal újraolvasná az „elejét”, az addiginál figyelmesebben kutatva elrejtett utalások után.

Még mindig nem Tolkien, de már nem is hiányzik, mestermű így is. Nem tudom, mikor jön ki a harmadik kötet, de nagyon várom, és az sem érdekel, ha az „elején” az is lassú lesz.

Mert történt valami fontos velem: már bízom az íróban.

3 hozzászólás
>!
RVivi
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Annyira féltem tőle, hogy nem lesz olyan jó, mint az első rész. Mivel spoiler De imádtam, hogy ennyiszer emlegetik és olyan, mintha ugyanúgy jelen lenne itt is.
Elend és Vin kicsit szenvedtek, de szerencsére nem estek túlzásokba. Mindketten elég sokat változtak, de szerencsére jó felé. Tetszett a birodalom politikája, ahogy próbáltak dönteni a trónról. Szellőt is nagyon megszerettem ebben a részben. Igazából csak két dolog volt, ami zavart a könyvben. Zane és Straff, ki nem állhatom őket.
1150 oldalas a könyv, mégse érzem az egyiket se feleslegesnek.

>!
Szentinel
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Nagyjából ugyanazt lehet elmondani róla, mint az első részről. Csak ez jobban sikerült.

Vin még mindig nem lett a kedvenc karakterem (elég semlegesnek tartom), de azok a szereplők, akik fejlődtek valamelyest, egész jól csinálták. Minden fejlődőképes szereplő fejlődött valamennyit, árnyalódott. És ami nekem külön tetszett, hogy Sanderson sorozata a maradék naivitását is levetkőzte. A Végső Birodalom politikai instabilitása remekül mutatja be, mi történik egy olyan terepen, ahol sokáig egy zsarnok uralkodott. Sajnos több hasonlóságot fedeztem fel Magyarország és Luthadel között, mint szerettem volna. A korábban elnyomott réteg most jogokat kap, de nem ért hozzájuk? A rendszer javait élvező nemességnek hirtelen dolgoznia kell, és ez nem tetszik nekik? A király megpróbálja demokratikusan kormányozni azokat, akik elvárják tőle, hogy megoldja a problémáikat? Sok ellentmondás, sok nyűg, és túl sok hasonlóság. Talán épp ezért érzem erősebbnek az első résznél.

Ugyanolyan izgalmas, látványos, mint az első kötet. Csak jóval több tér jut a politikának, és emiatt a könyv vastagabbnak érződik, mint kellene. Plusz sokkal véresebb is az első résznél, így aki esetleg mimózalelkű, az gondolja át az elolvasását.

>!
Krajnyák
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

Mostoha egy feladat egy trilógia középső kötetének lenni. Folytatni kell az első részben megkezdett történetet; fel kell vezetni a lezáró kötetet; és ezek mellet még saját történettel is rendelkeznie kell. Na ez az utolsó pont számomra nem működött.
Szükségtelenül elnyújtott lett. Majdnem 900 oldalon keresztül altat, hogy aztán az utolsó 150-200 oldalban felpörgesse az eseményeket, és egy függővéges lezárással felvezesse a harmadik kötetet.
A politikai játszmázás egyszerűen nem tudott lekötni. Pedig szeretem ha egy történetben a politika is szerepet kap, itt viszont nagyon érződött hogy csak időhúzás az egész.
Elend és Vin „se veled se nélküled” kapcsolatának kivesézésétől pedig egyenest a falra másztam. Már az első kötetben sem bírtam ezt a szerelmi szálat, de akkor azt Sandersonra fogtam, mondván nem megy neki. De tévedtem spoiler. Ami engem zavar az konkrétan ennek a két szereplőnek a kapcsolata. Nekem túl tündérmeseszerű, hogy a gazdag nemesi sarj és az utcagyerek összejön. Elend az örökös naivitásával és Vin a ripacskodásával sem segített az ügyön. Szegény Kobold meg csak van ott, és senkit sem érdekel.
Az utolsó 200 oldal kész megváltás volt, de még ez sem tud kárpótolni az azt megelőző 900 miatt.
Csalódott vagyok.

3 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Brandon Sanderson: A Megdicsőülés Kútja 1-2.

A poszt megírása előtt végigolvastam, mit gondoltam szinte pont egy évvel ezelőtt az első részről. Érdekes – de nem tudom, meglepő-e –, hogy előzetesen most is szinte szóról-szóra ezeket terveztem leírni a könyvvel kapcsolatban, amit akkor írtam/éreztem. Nem tökéletes a könyv, hiszen a fő nézőpont karaktert – Vin-t – még most sem tudtam megkedvelni. Egy év alatt sem jutottam el addig, hogy – általánosságban beszélve – a női „akció”-hősökért igazán szorítani tudnék. Ebben a könyvben sem tudtam önfeledten szorítani a legyőzhetetlenül, komoly ellenfél nélkül amerre jár, arra pusztító és közben szerelméért rajongó és önnön – képzelt – szörnyűsége felett kesergő, önmagát állandóan marcangoló, kisebbségi érzéssel küzdő ködszerzet karakteréért.
Az gondolom látszik, hogy nem vagyok a híve annak, miszerint epikus történet elképzelhetetlen égben köttetett szerelmi szál nélkül! :)

„Hibái” mellett Sanderson az egyik legjobb tollú fantasy szerző, akit magyarul – vagy angolul – csak olvashatunk. A Végső Birodalom hátteréről, népeinek történetéről szóló részeket folyamatosan – de patikusmérlegen, cseppenként – adagolva tartja fenn az olvasóban a vágyat a világ eseményeiről szóló mélyebb, részletesebb tudás iránt. A hangulatos világleírás – ezer éve hulló hamu, barna és satnya növényzet, az északi saroktól pár száz kilométerre már emberi életre alkalmatlan környezet – poszt-apokaliptikus, amiben kifejezetten érdekes mélyebben elmerülni. A történet végig fordulatos, kerüli a zsáner ismertebb sablonjait, így több meglepetést is tartogat. Könnyen olvasható, villámgyorsan bele lehet feledkezni – hát még akkor, ha valaki a főszereplőt is megkedveli. A szereplői több dimenziósak, a történet magja – és a két mágiarendszer ötlete – is zseniális. A hétszáz oldalnyi lassú felvezetés után [ ;-) ] a maradék négyszáz oldal egy elszabadult, őrült sebességgel hasító forgószél. A vége pedig nagyobbat üt, mint egy három méteres vérgőzös kolossz ökle. Roppant hangulatos, kemény történet – kicsit elhúzva. Bátran ajánlom a sorozatot a nagyívű epikus történetek kedvelőinek.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/03/brandon-sand…


Népszerű idézetek

>!
Rodwin

– Drága barátom! – jegyezte meg Szellő. – Amikor azt mondtad,
el kell menned összeszedni néhány szakkönyvet, szólhattál volna,
hogy két egész órát szándékozol távol tölteni.
– Igen…nos hát…Kissé elvesztettem az időérzékemet –
szabadkozott Elend.
– No de ennyire?
Az ifjú király szégyenlősen bólintott. – Hiszen könyvekről van szó…

214. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elend Venture · Szellő
5 hozzászólás
>!
Shanara

Első pillantásra a kulcs és a zár talán különbözőnek tűnhet. (…) Különbözik az alakjuk, a rendeltetésük, és a kinézetük. Aki anélkül néz rájuk, hogy ismerné igazi természetüket, össze nem illőnek gondolhatja őket. Mivel az egyiknek a nyitás, a másiknak a zárva tartás a feladata. Ugyanakkor, ha közelebbről megvizsgáljuk őket, látható, hogy az egyik a másik nélkül hasznavehetetlen. És akkor a bölcs rájön, hogy a kulcsot is és a zárat is ugyanarra a feladatra készítették.

IV. kötet, 146. oldal (Delta Vision, 2011.)

5 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

(…) nem gondolta, hogy az elmebaj mentség lehet az ésszerűtlen viselkedésre. Van, aki megvakul, és van, akinek nehéz a természete, mások pedig hangokat hallanak. Végül is egyre megy. Nem a hiányosságaink határoznak meg minket, hanem az, ahogyan felülkerekedünk rajtuk.

>!
gesztenye63 P

(…) Mikor választanod kell a szabadság és a biztonság között, melyik mellett döntesz, fiam?

4 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

– Mások befolyásolása olyan jól működik egyéni szinten. Nem értem, miért ne működne ugyanilyen jól a politikai életben is.
– Igazából a legtöbb uralkodó ezt teszi – mélázott a martalóc. – Végül is a kormány csupán az intézményesített formája annak, amikor másokkal végeztetjük el a saját munkánkat.

Kapcsolódó szócikkek: Elend Venture · Hammond 'Ham' · Szellő
>!
Nico

– A jó emberekből nem válik legenda – válaszolta a fiatal férfi halkan.
– A jó embereknek nem kell, hogy legendává váljanak. Csak teszik, ami helyes.

III. kötet, 92. oldal (Delta Vision, 2011.)

>!
mazsolafa

Ez a szép a könyvekben és a jegyzetekben. Bármikor vissza lehet térni hozzájuk.

>!
RVivi

– Mi van a sereggel? – kérdezte végül.
– Szörnyű állapotok uralkodnak benne. Igazi hadsereget akarsz? Adj egy évet, hogy rendesen kiképezzem őket! Jelen pillanatban még seprűkkel felfegyverzett vénasszonyokkal szemben sem biztos, hogy sikerrel járnának.

3.kötet, 103.oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dorong · Elend Venture
>!
Nico

– Bármikor felfalhatom valamelyiküket, ha úgy kívánja, kisasszony! – ajánlkozott a lény. – Azzal talán felgyorsulnának az események.
Vin szóhoz sem jutott.
A kutya ajkán azonban furcsa, alig látható mosoly bujkált.
– Kandra humor, kisasszony. Elnézését kérem! Néha hátborzongatóak tudunk lenni.
A ködszerzet újra mosolygott.
– Valószínűleg egyébként sem lennének túl finom falat. Ham túlságosan rágós. És jobb, ha nem is tudod, Szellő miket eszik…
– Pedig – folytatta a gondolatmenetet OreSeur –, a Ham név egyértelműen utal rá, milyen finom falat az illető. Ami pedig a másikat illeti – A pohár bor felé biccentett Szellő kezében. – Úgy tűnik, szereti pácolni magát.

III. kötet, 487. oldal (Delta Vision, 2011)

>!
Mary_J

Nem a hiányosságaink határoznak meg minket, hanem az, ahogyan felülkerekedünk rajtuk.

219. oldal


A sorozat következő kötete

Ködszerzet sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Anthony Ryan: A várúr
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Gail Z. Martin: Az árnyak háborúja
Brian Staveley: A tűz kegyelme
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei
Nicholas Eames: A Wadon királyai