83. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján

A ​korok hőse 1-2. (Ködszerzet 3.) 158 csillagozás

Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2. Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ki ​is a Korok Hőse?

A Végső Birodalom megdöntése és a szabadság kivívása érdekében Vin végzett az Uralkodóval. Ennek eredményeként azonban a Mélység – a mindent elborító köd halálos megnyilvánulási formája – visszatért, nyomában sűrű hamuesőkkel és egyre hevesebb rengésekkel. Úgy tűnik, az emberiség sorsa megpecsételődött.

Elend Venture császár, aki a Megdicsőülés Kútja végén csak ködszerzetté válva menekülhetett a halál torkából, abban reménykedik, hogy sikerül rábukkannia az Uralkodó által hátrahagyott nyomokra, amelyek segítségével megmentheti a világot. Kedvesét, Vint eközben emészti a bűntudat, amiért hagyta magát félrevezetni, és szabadon engedte a Kútban lakozó, Romlás néven ismert misztikus erőt. Romlás a világ pusztulására tör, és lehetetlennek tűnik, hogy ebben bárki képes megakadályozni.

A Ködszerzet-trilógia befejező része nem marad adós az első két könyvben beígért izgalmakkal: a titkok sorra lelepleződnek, a sorozat korábbi részeiben gyökerező… (tovább)

Eredeti mű: Brandon Sanderson: The Hero of Ages

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
1124 oldal · puhatáblás · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
>!
Delta Vision, Budapest, 2013
522 oldal · ISBN: 9786155314117 · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
>!
Delta Vision, Budapest, 2013
604 oldal · ISBN: 9786155314100 · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Vin · Elend Venture · Ashweather Cett · Fatren · Lomhavillám · Sazed · Szellő


Kedvencelte 45

Most olvassa 9

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 77


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Tökéletes zárókötet, technikai megvalósításában a sorozatfüggők vágyálma. Talán még több is egy kicsivel. Hiszen manapság egyre inkább jellemző, hogy minden második-harmadik trilógiát egy rafinált függővéggel zár a szerző – hátha majd a rajongók visszakövetelik a pástra kedvenc főhősüket (esetleg hőseiket), és újra csilingelni kezd a kassza. Sandersonnál ezt nem éreztem. Sőt egyértelműnek tűnt a szándék, a konzekvens akarat, mely szerint a tervezett trilógia végére igenis elengedi hősei kezét, és konzisztens egésszé varázsolja a „könnyed” 3,5 ezer oldalnyi történetet. Stílszerűen (bár pont nem tárgyszerűen) mondhatom, hogy szinte lapról lapra oszlott a köd, és mintegy csodálatosan összetett, nagyszabású krétarajz elemei, úgy állt össze az olvasó előtt a múlt és jelen összképe és sejlett fel a világ lehetőségeket rejtő jövőjének egyre élesebb kontúrokkal rajzolt váza. Hangsúlyozom, hogy a világé. Hiszen a Ködszerzet trilógia világépítése olyan aprólékosan, részletekbe menően megalkotottra, plasztikusan kidolgozottra sikeredett, hogy az abban rejlő potenciált kár lenne veszni hagyni, (ahogy tudomásom szerint Sanderson nem is tette). spoiler
Ami a már-már családtaggá váló (fő)hősöket illeti, a hosszú történet végére mindannyian elnyerik méltó jutalmukat, esetleg büntetésüket, de leginkább – ahogyan az a fantasy legszebb hagyományaihoz illik – beteljesítik fátumukat. A szerzőt az első két kötetben töretlenül jellemző, és a műveknek ezáltal őszinte bájt kölcsönző ifjonti hév idealizmusa mintha elfogyni látszana a zárósztorira. Az érzés, amit mindez gerjesztett bennem, az leginkább a szerző tapasztalása, gondolatiságának látszólag „bölcsebbé válása”, amely a történet bonyolult csavarjainak alakításán túl, főképp a karakterek egyre összetettebb árnyalásán mutatkozik meg. Az egész művet mélyebbé, gondolatgazdagabbá teszi, hogy Elend, Vin és Sazed jelleme, emócióik, elhivatottságuk, küldetéstudatuk töretlenül, gazdagon fejlődik, vagy akár maga Kelsier, a Túlélő és az Uralkodó immár két kötet óta csak felsejlő emlékezete is folyamatosan változik, alakul, még mindig „jellemfejlődik”. Lépésről lépésre megismerjük az elmúlt ezer év történelmet formáló, és persze szerepeket, jelen- és jövőbeni cselekedeteket determináló eseményeit, történéseit.
A korok hőse szépen lekerekíti a Ködszerzet történetét, teljessé teszi az allomancia, ferukímia és hemalurgia képességeinek kialakulásáról, vagy a kandrák és az Uralkodó között létrejött ősi szerződés tartalmáról szükséges tudásunkat. Megismerjük az események során több ízben is feltűnt, megmagyarázhatatlannak tűnő, pusztító erővel felruházott lények, a kolosszok, vagy épp az acélinkvizítorok mibenlétének dicstelen titkát, és megtudjuk, hogy mi a szerepe a misztikus, ködbe vesző múltjukat is őrző, „terrisi őrzők”-nek. No és persze fény derül a cselekményt végig meghatározó, különös köd világot formáló, élő, valós szerepére is.

Ami azonban talán a legfontosabb az, ahogyan Sanderson az izgalmas akciók és néha egészen fondorlatos cselekmény mögött megfesti Romlás és Oltalom képét, a világot örökkön meghatározó jó és rossz, a fény és a sötétség múlhatatlan és végeérhetetlen küzdelmét, együttélésük fájdalmas kínjait, és kényszerű egyensúlyra ítéltetésüket. Az a mód, ahogyan tudatosítja az olvasóban, hogy a sokezernyi oldalas szórakozás igazi célja tulajdonképpen egy szép tanmese felvázolása volt az ellentétes pólusok egymás nélküliségének lehetetlen voltáról, nos az igazán kerekre sikeredett. Ez a gondolat, és főképp a professzionális kivitelezés már-már magasirodalmi páholyokba invitálja ezt a még mindig rendkívül ifjú, de zsánerében már régóta meghatározó szerzőt, Brandon Sandersont.
Valóban fanyaloghatunk, hogy a kétkötetes magyar kiadás első kötetében kissé altatott bennünket a szerző, és a végkifejlet nagy csattanóihoz szükséges előkészítés indokolatlanul hosszúra, esetleg érdektelenre sikerült. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a záró események mindezt bőven megmagyarázzák és indokolttá is teszik.
Külön kiemelném, hogy milyen sokat segített az összkép teljessé tételében, a hiányos részek tudással való feltöltésében, a naplószerű magyarázatok, fejezetek elé történő beillesztése. Bár ezt a módszert a teljes trilógia során alkalmazta Sanderson, de véleményem szerint ebben a részben vált a leghasznosabbá, szinte nélkülözhetetlenné.

Természetesen ajánlott olvasmány, a zsáner szerelmeseinek pedig kötelező (ahogy az egész trilógia!). :)

4 hozzászólás
>!
Rodwin
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Sűrű hamupernye száll a világra és megindult a pusztulás, ami olybá tűnik visszafordíthatatlan. Derékig érő feketeség borít mindent és a köd egyre csak terjed, felemészti a világot. Romlás és Oltalom csatája, ami a régmúltba tekint vissza, most vívják meg a jelenben, és hőseinken múlik a világ sorsa. A Korok hősének mekkora szerepe lesz ebben, és vajon ki ő?

Kicsit nehezen indult be az egész, de aztán minden a helyére kerül. Fokozatosan csepegteti az író a morzsákat és a végére összeáll az egész. Mi meg csak táguló szemekkel csodálkozunk rá, hogy, hogy is lehet valakinek ekkora fantáziája, mint Sandersonnak, és ennyi jó ötlete.
A világ továbbra is mérhetetlenül sötét, hőseink próbálnak rájönni a miértekre, hogy megakadályozzák romlás terjedését.
Vin és Elend rengeteg csatát vív meg, kolosszokkal, inkvizítorokkal, és a saját népükkel. Továbbra is lenyűgöz ez az allomantikus világ, harc a fémekkel. Vint a könyv végére egészen sikerült megkedvelnem, ahogy Elendet is.Ha visszatekintek az első részre, mindketten rengeteg fejlődésen mentek keresztül.
Kedvencemmé Kobold vált, nagyon megszerettem ebben a kötetben, a kis szürke egérből igazán harcias és szerethető karakter vált. Ahogy Sazed is ott van a kedvenc szereplők között, kedvenc Terrisink egyre közelebb kerül a megoldáshoz.
A fejezetek előtti rövid emlékeket, meg nagyon élveztem. Apró morzsákat kaptunk, a világról, a miértekről. És ezek által is vált komplexebbé az egész.
TenSoon fejezeteit is nagyon élveztem, betekinthettünk a Kandrák titkos világába.

Hőseink nem unatkoznak, remek csatáknak és fordulatoknak lehetünk a tanúi. Rajtuk múlik minden, mert a nép talán szeretne újra zöldellő fákat látni, és kék eget. Hogy ne kelljen rettegni a ködtől.

Néhol kicsit lassú volt a cselekmény, és voltak hibái, de véglegesen beírta magát Sanderson a kedvenc íróim közé, ahogy a sorozat is. Köszönöm neki az élményt, remélhetőleg még sok könyvet fog írni.
Ne riasszon senkit ez a három féltégla, mert egy fantasztikus epikus kalandban lesz részük!

Szeretnék én is Ködszerzet lenni, acélt és vasat égetve repülni a sűrű ködben, köpenyem csak úgy lobogna utánam. Forraszt égetve inkvizítorokkal csatázni. Látni a Megdicsőülés kútját. Talán a jövőben újra előveszem a trilógiát, és ha csak rövid időre is, de azzá válhatok…

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
1124 oldal · puhatáblás · Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
3 hozzászólás
>!
vicomte P
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Sanderson a Ködszerzet trilógiájának lezárása épp olyan volt, mint amit az előző kötetek alapján elvártam.

Epikus, nagyszabású, csavaros, mégis logikus, ami szinte minden olyan apró részletet a helyre tett és beillesztett a nagy kirakósba, amely fölött esetleg korábban elsiklott a figyelmem*.

Ez pedig nem kis teljesítmény, amely előtt legmélyebb tisztelettel emelem meg a kalapom.

A történetbe nagyjából egy évvel a Megdicsőülés Kútja eseményei után kapcsolódunk be, akkor, amikor a világ sorsa kezd egyre kilátástalanabbá válni.

A főszereplők kétségbeesetten próbálják megfejteni, hogy milyen összefüggések vannak az Uralkodó által hátrahagyott hatalmas óvóhelyeken felhalmozott készletek mellett talált üzenetekben, és ezek szolgálnak-e vajon valamiféle rejtett útmutatással az egyre gyorsuló iramban pusztuló világ megmentésére.

Menet közben lassanként fény derül az Uralkodó tetteinek mozgatórugójára, a küzdelem részleteire, amit a világ egyensúlyának megőrzéséért vívott, valamint ezzel szoros összefüggésben a különböző inhumán lények eredetére is.

Ahogy egyre élesedik a harc, amelynek tétje valóban a világ léte, egyre jobban megismerjük azt a két isteni entitást, a Romlást és az Oltalmat, amelyek kvázi avatorokon keresztül már korábban is befolyásolták a szereplők sorsát, de ebben a kötetben már szinte végig tevőlegesen is beavatkoznak Vin, Elend, Sazed és a többiek sorsába.

Mindhárom regényben a számomra az egyik legizgalmasabb rész a fejezetek előtti hosszabb-rövidebb idézetek voltak, amelyekből a világról tudunk meg érdekes háttérinformációkat, persze ismét egy nagyon trükkös csavarral, amire azért most már felkészültem, úgyhogy már az első bejegyzéstől fogva tudtam, hogy nem a nyilvánvaló lesz a megoldás.

Ám minden pozitívum ellenére mégsem tudtam annyira rajongani ezért a könyvért, mint sokan mások. Ennek egyik fő oka az volt, hogy olvasás közben még most is gyakran unatkoztam, noha ez az érzés szerencsére annyira nem volt intenzív, mint az előző résznél.

Azonban a szükségesnél lényegesen több történetszál, a nem kellően előkészített és gyengén levezényelt drámai szituációk, a sok, de gyakran sután ábrázolt karakter arról árulkodtak számomra, hogy Sanderson – hiába vannak egyébként tényleg briliáns ötletei – íróként bizony még a derék széklábfaragó iparos szintjét sem érte el.
Az én megítélésem szerint legalábbis még mindig a lelkes amatőr ligájában játszik, s az a feladat, hogy az ötletét úgy írja, meg, hogy az ne csak szórakoztató, hanem bárkit megragadó történet legyen, még meghaladta az erejét.

A másik problémám a fordítás minősége volt. Bár az első kötet emlékeim szerint még hozta a semleges, nem kiemelkedő, de nem is rossz színvonalat, de a második és a harmadik rész már hemzsegett a sutábbnál is sutább, magyartalan mondatoktól, amelyek Sanderson írói hibáit még inkább előtérbe tolták. Ha a fordítás színvonalát is beleszámítom az olvasási élménybe, akkor sajnos minden értékelésem esetén le kellene vonnom legalább fél-egy csillagot.

A sorozatot ezek miatt elsősorban azoknak ajánlom, akik már sok fantasyt olvastak, és valami merőben másra vágynak, mint a szerepjátékos regények sablonjai, vagy a Conan/A Gyűrűk Ura epigonok sora. Számukra nagy élmény lesz a könyv.

Persze, hacsak tehetik, inkább olvassák el angolul.

* Habár az, hogy az egyik fontos nyom az lett, hogy az emberek 16%-a betegszik meg a Ködben, és nem mondjuk minden tizenhatodik ember (ami szerintem némileg stílusosabb lenne), az azért igen komolyan árulkodik Sanderson kockaságáról. :P

4 hozzászólás
>!
B_Petra
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Sokat merengtem rajta milyen értékelést írjak, rövidet, tömöret, kemény lehúzósat, csak a jó részekre koncentráljak, vicceset vagy semmit. Sokan dicsérték, magas a pontszáma, előkelő helyet foglal el itt e sorozat, és sokat vacilláltam, hogy belekezdjek -e?
Összegzés
Mágia redszer – brilliáns
Világépítés – brilliáns
Idegen fajok – brilliáns
Konfliktus – Jó és Gonosz egyik sem lehet a másik nélkül – brilliáns
napló részletek – nagyon ügyes

DE, számomra tökéletesen elrontotta a tanítóbácsis ismétlődő magyarázásokkal, rengetegszer ismétli önmagát amitől én bugyutának érzem magam, mert azt hiszi nem jegyeztem meg melyik fém mire való(2000 oldal után sem), valamint ki mikor mit tett, és ez rengetegszer, rengetegszer megesik, és nehogy azt merjétek mondani, hogy nem így van. Sikerült neki pár szóban a napló részletek segítségével röviden valami olyat írni ami elgondolkodtat és rávenni, hogy összefüggéseket keressek, miért kellett a többit olyan hosszú lére ereszteni.
Valószínűleg öreg vagyok, de nekem néhol szirupos,és a végén is bármikor le tudtam tenni, akárhol, ez pedig azt jelenti,hogy untam. Briliáns ötletek, de rosszul írta meg, és én elvártam volna, hogy ne így legyen.

Végeredmény. A heroikus fantasy nem nekem való.

* legnagyobb baki, hogy ha ferjhez adsz egy tinit, utana nem hivod Venture kisasszonynak tobb mint 600 oldalon folyamatosan

>!
Snow_White P
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Csodálatosan epikus lezárása volt a trilógiának ez a kötet. Igazából ezen kívül nem nagyon tudok már olyat mondani, amit az előzőekben nem írtak le már mások erről a fantasztikus, de méltatlanul figyelmen kívül hagyott fantasy világról. Amúgy meg még mindig gyászolok. spoiler Úgy fáj értük a szívem :(
Annyi biztos, hogy újraolvasós lesz.

>!
Szirmocska
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

És megint megcsinálta! Harmadjára és most a legütősebben. Még kicsit nehezen fogom fel, hogy vége és így. Hűűűű!
Pedig megint fanyalogtam egy picikét az első felénél, hogy lassan haladnak az események, túl sok az elmélkedés és a vívódás, pont mint az előző kötetekben, na de aztán a tűzijáték az utolsó harmadban mindenért kárpótolt. Sőt, most úgy érzem, bár idővel biztos le fog egy picit csillapodni a hatás, hogy meghaladta az előzetes elvárásaimat is. Ez a befejező kötet visszamenőlegesen megemelte a sorozat színvonalát. Minden a helyére került, minden értelmet nyert és az egész történet gyönyörűen lezárt, kerek egész lett. És ami azért eddig is érezhető volt, de itt végleg bizonyosságot nyert, hogy Sanderson nagyon tudatosan, nagyon precízen, kiváló érzékkel, az egyensúlyt mindig megtalálva vezetgetett minket végig ezen a nem mindennapi történeten. Mindezt úgy, hogy minden egyes apró részlet ott volt a szemünk előtt, mindig minden része volt a nagy egésznek. Épp csak egy picit fordított a nézőponton, hogy valami egészen új kerekedjen a már ismert történésekből. Zseniális! És ha sejtettem is dolgokat, egyszerűen nem tudtam a legeslegvégéig, az utolsó oldalakig, hogy miként tudja majd lezárni és megoldani az összes rejtélyt.
Ennek ellenére még mindig úgy érzem egy kicsit, hogy a kötetek első fele túl van nyújtva. Aztán lehet, hogy majd egy második olvasáskor újabb és újabb mesterien elrejtett utalások sorozataként tudom majd értékelni. Most csak szimplám figyelmen kívül hagyom, mert a fennmaradó részek szó szerint letaglóztak. :)
Így kell felépíteni egy ilyen komplex világot és nagyívű történetet, így kell az orránál fogva vezetni a gyanútlan olvasót és így kell lezárni, (majdnem) minden szálat elvarrni és az arcunkba vágni a végig szemünk előtt lebegtetett megoldást.
Öt csillag és kedvenc!

35 hozzászólás
>!
Leonidas
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

A könyv közepe felé nem gondoltam volna, hogy a végén 5 csillagot adok. Sőt az 5 rész, nálam szerény 4 csillagot ér. Az első két regény végig izgalmas olvasmány volt, egy pillanatig sem éreztem unalmasnak.
Nehezen indult be. Nem állítom, hogy unalmas lett volna, mégsem tudtam igazán beleélni magam a történetbe. Felváltva éreztem lenyűgözően izgalmasnak, és enyhén vontatottnak. Pedig Sanderson nagyon is érdekes világot alkotott. Korok hősében megismerkedünk az egész világ működésével. Fokozatosan megdöbbentő titkokat tár elénk, ezt igazán mesterien csinálta. Az utolsó körülbelül 400 oldal egyszerűen fantasztikus. Képtelen voltam letenni, csak faltam meg faltam az oldalakat. Lenyűgözően bonyolította a végkifejletet, és nagyszerű csavarokat helyezett a történetbe. Az utolsó 400 oldal hihetetlen izgalmainak köszönhetően, meg is bocsátottam a sztori kissé vontat első felét.
A főbb szereplők többsége szerethető. Vint valamiért nem tudtam megkedvelni. Már az előző részben is akadtak idegesítő gondolatmenetei, de itt vált igazán idegesítővé. Ettől függetlenül alapvetően jól kidolgozott karakternek tartom. Remélem az írónak, a későbbi regényeiben szerethetőbb főhősöket sikerül összehoznia. Viszont lényegesen kedvelhetőbbé vált Elend, Kobold pedig a kedvenc szereplőm lett.
Nagyszerű szórakozást nyújtó, fordulatokban gazdag regény. Fantasy rajongóknak kötelező.

>!
RVivi
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Hirtelen fogalmam sincs, mit tudnék erről a könyvről írni. Elég nehezen indult, folyamatos nosztalgiázás és egy helyben toporgás. Azt azért nem mondom, hogy nem tetszett, mert tetszett, csak egy idő után egy picurit unalmas volt. De aztán beindult és váóó!! A vége annyira gyönyörű volt, de mégis van benne egy kis keserűség. Hihetetlen, hogy hova jutottunk a trilógia végére.
Az értékelést, ha akarnám se tudnám túlrészletezni, mert ennél többet nem tudok és nem is akarok írni róla. Csak annyit akarok még mondani: nagyon megéri elolvasni! Remek sztori, szuper szereplőkkel.

>!
Dominik_Blasir
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

Végre eljutottunk oda, hogy olvashatjuk a(z első) Ködszerzet-trilógia befejezését (ami jó, mert olvashatjuk; de rossz, mert befejezés), s igazából nem tudok lelkendezés nélkül beszélni róla.
Ugyanis iszonyatosan élveztem. Egyszerűen jó volt újra belemerülni ebbe az ismerős világba, találkozni a régi szereplőkkel, s folytatni kalandjaikat – melyek minőségi kivitelezése most sem ad okot csalódásra. Hiszen egészen csodálatos az, amikor Sanderson szabadon ereszti fantáziáját, de közben gondolkodik is: elkápráztat az izgalmas mágiával, a bizarr lények széles skálájával, de látszik mögötte a rendszer, ahogy oldalról oldalra összeállnak a kirakós darabkái. A korábban elcsepegtetett információknak hirtelen értelme lesz, mialatt a döbbenetes fordulatok és a magával ragadóan izgalmas cselekmény egy pillanatra sem engedi el a figyelmemet (legszívesebben megszakítás nélkül olvastam volna végig mind az ezer oldalt).
Azt nem ecsetelném, hogy mennyire szórakoztató is, amikor lendületet vesz a történet, és gyakorlatilag letehetetlenné válik a regény, ellenben a karakterekről muszáj megemlékezni. Nemcsak hogy folytatja a már korábban elkezdett mélyebb ábrázolását a figuráknak, de visszamenőleg is olyan érdekessé teszi az egyes szereplőket, hogy azonnal nekifognék újra a trilógiának. Kitűnően ír jellemekről és apró emberi dolgokról, egészen zseniális ahogy lassan kibontja az egyes személyiségeket, hogy a fináléra (de még milyen fináléra!) minden a helyére kerüljön.
Nem mondom, hogy A Korok Hőse hibátlan lett, mert biztos lehetne vele kötözködni, de nem szeretnék: annyira lenyűgözött, olyan jól szórakoztam, hogy mindent meg tudnék bocsátani. Mostantól pedig sóhajtozok azonnali folytatásért, mert ha valamire megéri várni, akkor az Sanderson következő regénye.
Az ekultúrán is lelkendeztem.

>!
Shanara
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.

A közmondás szerint a jó bornak nem kell cégér. Ha ez így van, akkor ennek a könyvnek, ennek a sorozatnak sincs szüksége semmilyen ajánlóra, értékelésre, mert ez a történet több, mint jó, egyszerűen fantasztikus. A rajongásom a Ködszerzet történet iránt közismert és az első kötettől kezdve mély és tartós.
A történet komótosan halad előre, vezeti az olvasót az összefüggések labirintusában. Mindent megmagyaráz (van, amit többször is), közben filozofál is egy kicsit. A türelmetlen olvasó úgy is érezheti, hogy túlontúl lassan halad a történet. Személy szerint én minden percet élveztem, amit kedvenc világomban és kedvenc szereplőimmel tölthettem.
Az előző kötetek tapasztalataiból okulva fokozottan figyeltem a fejezetek elején található naplóbejegyzések tartalmára. Továbbra is úgy gondolom, hogy sokat segítettek az összefüggések feltárásában. Teljesen lenyűgözött, amit a lények teremtéséről és „működésükről” megtudtam. Minden elismerésem az íróé, mert nem állt meg a fémmágia egyfajta használatánál, hanem rögtön három alkalmazási módot is alkotott és zseniálisan kombinálta is ezeket. Nem csak Romlás és Oltalom játszik az emberiséggel, hanem bizony az író is sötét játékot űz és az orránál fogva vezeti az olvasót. Ez az a könyv, ahol lehetetlenség kitalálni, hogy mi is fog történni.
Mai napig belesajog a szívem az utolsó 60-70 oldal eseményeibe, értetlen tekintetem még nem tisztult ki teljesen.
A veszteségek és a fájdalmak ellenére azt kell mondjam, hogy a történet zseniális, fantasztikus, monumentális, minden részletében tökéletes. Eddig is csak szuperlatívuszokban tudtam csak beszélni erről a könyvről, erről a sorozatról, de innentől kezdve ha Sanderson szakácskönyvet ír és kiadják magyarul, akkor is olvasni fogom az írásait.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/03/brandon-sanderso…

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Rodwin

– De az elmulasztott pillanatokat már sosem kapod vissza.
Remélem, utólag azt mondhatom: megérte!

Első könyv. 380. oldal

>!
Szirmocska

– Ezt olvastam, amikor találkoztunk a Venture-erkélyen azon az estén – magyarázta a kedvese. – Amikor először találkoztunk.
– Na, de Elend! Ez már majdnem romantikus… amolyan „ráveszem a feleségem, hogy meg akarjon ölni” módon.
– Tudtam, hogy értékelni fogod – felelte a férfi, miközben könnyed léptekkel fordultak egyet.

V. kötet 429. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elend Venture
>!
Rodwin

Az ónszemű felegyenesedett a fűben. A növényzet egészen a combjáig
ért. Zöld volt – minő furcsa szín egy növénynek!
– Nézd az eget! – ujjongott Szellő, és beárnyékolta a szemét. -Kék.
Nyoma sincs a hamunak vagy a füstnek. Rendkívül különös.
Valóban rendkívül különös.

2. könyv. 491.-492. oldal

>!
otaksa

– Tudod – tette hozzá a férfi –, azokban a napokban, amikor visszautasítottad a házassági ajánlatomat, folyton azon járt az eszem, milyen fura egy szerzet vagy.
A lány felhúzta az egyik szemöldökét.
– Ez igazán romantikus…
Az ifjú császár elmosolyodott.
– Ugyan már! El kell ismerned, hogy rendkívüli vagy, Vin. Mintha egy nemes hölgyet, egy utcagyereket és egy macskát ötvöztek volna benned. Ezenfelül együtt töltött röpke három évünk alatt sikerült megölnöd nemcsak az istenemet, hanem az apámat, a testvéremet és a jegyesemet is. Akárcsak egy gyilkos mesterhármas. Mégiscsak különös alapokra helyeztük a kapcsolatunkat, nem gondolod?
Vin az ég felé fordította a tekintetét.
– Örülök, hogy nincs több közeli rokonom – szólt Elend, és a kedvese szemébe nézett. – Kivéve téged, természetesen.

>!
Sárkánybaby

Az irányítás nem arról szól, hogy semmit sem viszel véghez – az a lényege, hogy biztosra mégy, a többiek megteszik a rájuk kirótt feladatokat! A feladatok kiosztása a lényeg, barátom! Anélkül magunknak kellene megsütni a kenyerünket és magunknak kellene kiásni az árnyékszékeinket. – A bábos közelebb hajolt az asztal felett. – És nekem elhiheted, biztos vagyok benne, nem járnál jól, ha olyan kenyeret kóstolnál, ami az én kezem nyomán sült. Soha ne tedd! Főként ne azután, hogy kipucoltam az árnyékszéket.

II. kötet, 79. oldal

>!
csüpek

    Nem tudott hinni. Ha hitt volna, az azt jelentette volna, hogy Isten – vagy az univerzum, vagy akármi is vigyázott az emberiségre – elbukott. Akkor inkább hitt abban, hogy nem maradt miben hinni. És akkor a világ összes rendellenes és sikertelen működése pusztán a véletlen műve lenne, és nem egy olyan istenség okozta volna, aki cserbenhagyta teremtményeit.

VI. kötet 248-249. oldal

>!
Sárkánybaby

Ham mosolygott.
– Cett dühöngeni fog.
Elend megvonta a vállát.
– Le vannak bénulva a lábai. Mit tehetne? Megharap bennünket?

II. kötet, 284. oldal

>!
Bori_L P

– A Kútban nincs erő. Eltűnt. Felhasználták. Azt gyanítom, ha valaha is visszatér, az csak újabb ezer év múlva várható.
– Ez egy kicsit hosszú idő ahhoz, hogy kitartsanak a raktárkészletek – jegyezte meg a császár.

első kötet, 172. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elend Venture · Vin
>!
Erithacus

Ez a bizalom lényege – gondolta. – Amikor átadod magad valaki más erejének. Amivel aztán megbéníthat.

VI. kötet - 249. oldal (Delta Vision Kft., 2013)

>!
Zsazsóó

– De hát Yomen obligátor – szólalt meg végül a lány.
– Az emberek szeretik a megszokott dolgokat, gyermekem.
– Elnyomásban élnek.
– Van, akinek a vezetés a feladata – magyarázta az idős férfi. – És van, akinek az engedelmesség. A világ így működik.

Kapcsolódó szócikkek: Lomhavillám · Vin

Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Anthony Ryan: A várúr
Gail Z. Martin: Az árnyak háborúja
Brian Staveley: A tűz kegyelme
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei
Nicholas Eames: A Wadon királyai