A ​királyok útja I-II. (Viharfény krónika 1.) 58 csillagozás

Brandon Sanderson: A királyok útja I-II. Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Brandon ​Sanderson, a New York Times bestsellerszerzőjének könyve,
A királyok útja egy lenyűgöző epikus történet kezdete.

Roshar a kő és a viharok világa. Rejtélyes, óriási erejű förgetegek söpörnek végig a sziklás terepen – gyakoriságuk nemcsak a környezetet, hanem a civilizációt is átalakította. Az állatok páncéljukban bújnak meg, a fák behúzzák ágaikat, a fűszálak pedig visszavonulnak a terméketlen földbe. Az emberek csupán ott építenek városokat, ahol a táj védelmet nyújthat.

Évszázadok elteltek a tíz felszentelt rend, a Tündöklő Lovagok bukása után, ám szilánkpengéik és szilánkvértjeik megmaradtak – a titokzatos kardok és páncélok, amelyek átlagos embereket szinte sebezhetetlen harcosokká változtatnak. Egész királyságokat adnak értük, háborúkat vívnak miattuk, és háborúkat nyernek velük.
Éppen ilyen küzdelem dúl a Széthasadt Síkságnak nevezett, romos tájon. Kaladin, aki öccse védelmében seborvosi jövőjét a lándzsára cserélte,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Delta Vision, 2018
768 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952573 · Fordította: Sárpátki Ádám
>!
Delta Vision, 2018
784 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952580 · Fordította: Sárpátki Ádám
>!
Delta Vision, 2018
1546 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952658Ö · Fordította: Sárpátki Ádám

Kapcsolódó zóna

!

Brandon Sanderson

8 tag · 1 karc · Utolsó karc: 2020. július 7., 21:18 · Bővebben


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Kaladin · Jasnah Kholin · Lirin · Shallan Davar


Kedvencelte 25

Most olvassa 12

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 124


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Sanderson munkásságát elég régóta követem, s bár mindig elismertem a hihetetlenül átgondolt világépítését és az általa kitalált mágiarendszerek logikus működését, és azt is, ahogy egy valóban epikus cselekményt több ezer oldalon keresztül elterelget, mégsem lett a kedvenc íróm. Elsősorban azért, mert finoma szólva is túl szószátyár.

Nos, aki ránéz erre a két vaskos kötetből álló regényre, azt hiszem, érti, hogy miről beszélek. S ez csak az első rész egy kétszer ötrészesre tervezett sorozatból…
Ez letaglózó terjedelem volt az egyik oka, hogy, bár már 2019 januárjában megvettem a regényt, mégis tologattam magam előtt, jó másfél évig, és csak most augusztusban vágtam bele, s így is közel két hétig tartott, mire elolvastam.
Szerencsére nem kellett csalódnom, és bár kétségtelen tény, hogy rohadt hosszú, mégis Sanderson ebben a könyvben már egy csomó korábbi írói gyengeségtől megszabadult, ennek köszönhetően sokkal jobb élmény volt olvasni a könyvet, mint ahogy tartottam tőle.

Természetesen a világépítésre most sem lehet panasz – a Roshar kontinensét folyamatosan pusztító erejű viharok dúlják, amelynek következtében a teljes flóra és fauna átalakult, hogy ezeket az egyébként mágikus energiákat is elszabadító viharokat túl tudják élni. A szokatlan állatok és növények mellett az alapvetően emberek lakta világot számos furcsa értelmes fajzat is benépesíti – a rabszolgasorban tartott, együgyűnek tűnő parshik, a korántsem együgyű, sőt, meglehetősen harcias parshendik, a természeti jelenségek illetve ideák és érzések megtestesüléseként ismert szellemlények a szprenek – hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki. Az emberek birodalmai számos nagyon gazdag múlttal rendelkező, de merőben eltérő kultúrával és hagyományokkal bíró nemzetre épülnek. Ezek a népek leginkább különböző ókori típusú társadalmakra emlékeztető államformákká szerveződtek, amelyeknek azonban vannak feudális, sőt egészen modern jegyeik is. De vannak számunkra eléggé furcsának ható, egyedi, kissé távol-keleti jellegű filozófiára és világlátásra építő országok is.
A mágia – ahogy Sandersonnál mindig – a mindennapok része, bár egyelőre a működésének alapelveiről viszonylag keveset tudunk meg, de az már látszik, hogy talán a legösszetettebb és legsokrétűbb elvek alapján működő mágia, amit az író valaha is kitalált.
Az alapkonfliktus epikus nagyságrendű és mélyen a múltban gyökeredzik, amikor még spoiler félistenek járták még a világot, akik egy folyton visszatérő fenyegetés ellen védték az emberiséget. Ám ők úgy döntöttek, hogy inkább megpihennek, és nem folytatják tovább a harcot.
Persze egyelőre az, hogy ez hogyan is fog kapcsolódni a jelenhez, az első kötet végére sem egyértelmű, bár egyre több jel van arra, hogy az a fenyegetés, a Pusztítás ismét végig fog söpörni a kontinensen, bár egyelőre csak utalások vannak rá, hogy mi ennek a csapásnak a valós természete, az pedig még rejtély, hogy miért is most készül ismét feléledni.

Ezt az alaphelyzetet öt fő nézőpont karakteren, és számos, közjátékokban felbukkanó mellékszereplőn keresztül ismerhetjük meg közelebbről.
És itt van az, ahol Sanderson határozottan fejlődött a Ködszerzet óta. Mert ezek a szereplők nem csak gyökeresen eltérő helyzetükből fakadóan érdekesek, hanem elég hiteles és összetett személyiséggel rendelkeznek, alaposan kidolgozott és felépített viszonyrendszer és motivációk jellemzőek rájuk, és bár egyértelműen a jó oldalt képviselik, messze nem makulátlanok. Ám szerencsére, bár gyakran rágódnak a múltban elkövetett hibáikon, de inkább előre, mint visszafelé néznek, úgyhogy nem nehéz velük azonosulni.
Szóval kimondottan ügyes karakterépítést kapunk, amit a kötet főszereplője Khaladin esetében még számtalan flashbackkel is megtámogat az író, s így megismerjük, hogy és miért lesz egy seborvos fiából katona, majd a katonából rabszolga, aki egy meglehetősen furcsa harcmezőn hidász rabszolgaként küzd először a saját, majd a társai életben maradásáért is.

Ha valaki esetleg túl hosszúnak, esetleg túl részletezőnek találná már ezt az értékelést is, akkor számára nem ajánlom a könyvet, mert minden erénye ellenére a fent említett részletes világ és karakterépítés igencsak betűigényes folyamat… S bár szerencsére unalmas részek nem igazán terhelik a könyvet – engem legalábbis érdekeltek azok az események és szereplők, akikről szó volt – de az olvasó türelmét azért könnyen próbára teheti ennyi karakter és konfliktus ilyen részletekbe menő bemutatása.

Összességében ez egy brutálisan nagy lélegzetű fantasy regényfolyam felvezetése, ami bár több mint 1500 oldal, mégis érezhetően csak megágyaz a későbbi jócskán nagyobb léptékű eseményeknek, holott már ebben a kötetben is számos nagy jelentőségű esemény zajlik és nem egy titokról fellebben a fátyol. Én pedig némi pihenő után talán még idén el fogom olvasni a második részét is…

zamil>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Első találkozásom az íróval, valahogy sose éreztem magamba annyi erőt, hogy nekivágjak a féltégláinak, bár igen jókat hallottam róla. Most ennek is eljött az ideje.
Ismét sikerült egy olyan írót találnom magamnak, akiben meg van a potenciál, hogy a kedvenc íróim közé kerüljön, mind fantáziája, mind mesélése kedvemre való. Kevés író képes arra, hogy úgy meséljen, hogy ne legyen túlírt a történet, de Sandersonnak ez sikerül, sőt természetes számára.
Maga a regény engem elvarázsolt, mind az egyedi világa, mind a változatos karakterei miatt, és még szinte el se indult a történet, ebben az eltelt 1500 oldalban. Nem mondom, hogy tökéletes, mert vannak benne részek amiket nyugodtan ki lehetne hagyni, bővelkedik ismétlésekkel, de ezek nem zavarok szépen vannak belopva a történetbe, nem zökkentenek ki. Lassan csordogál a történet, szépen minden a helyére kerül, miközben egy-egy meglepő csavart is elrejt, amiken mindig sikerül olyan mederbe terelni a történetet, hogy még érdekesebb egyen.
Amit még meg kell említenem, hogy nekem nagyon tetszik a magyar kiadás. Mindig megfognak, ha vannak illusztrációk, térképek, ha a fejezettek kis rajzokkal kezdődnek. Ez egy ilyen könyv.

2 hozzászólás
Dominik_Blasir >!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Nem sok olyan szerző van, akinél gondolkodás nélkül bele mernék vágni egy 1500 oldalas monstrumba. Ez ugyanis tényleg brutális szövegmennyiség, ám ha valaki képes ilyen terjedelmű regényt írni úgy, hogy egy pillanatig sem érzem hosszúnak, az csak Brandon Sanderson lehet.
A királyok útja talán legjobban az Elantrisra hasonlít: amikor még nem volt annyira „lekerítve” és tökéletesre csiszolva az írástechnikája, amikor még kicsit nyers volt az egész, de talán pont emiatt sokkal jobban lehetett azt érezni, hogy Sanderson még szívvel-lélekkel ír. A királyok útja újfent ezt hozza – hosszú, tele látszólag nem annyira fontos jelenetekkel, amik néha megakasztják a tempót, egyébként is mintha nem pörögne annyira az első oldaltól az utolsóig, inkább komótosan építkezik… mégis, érzem mögötte Sandersont és azt, hogy mesélni akar nekem, sőt, van valami, amit el akar mesélni. Valami, ami számára fontos, ami a szívéhez nőtt – ezért lesz olyan óriási élmény az olvasónak is elmerülni benne.
És innentől kezdve mindegy is, hogy milyen izgalmas és homályos a koncepció, hogy mennyi felfedezni való van még benne, hogy mennyire élveztem ezekkel a szereplőkkel ilyen hosszan utazni, vagy hogy tényleg mennyire nem tűnt fel a hossza. Csak az a fontos, hogy most rögtön olvasnám még 1500 oldalon át.
Bővebben: http://ekultura.hu/2019/04/03/brandon-sanderson-a-kiral…

manami P>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Nos akkor, megszületett a könyv, amivel Brandon Sanderson a kedvenc íróim közé lépett elő.

A kötet vaskos, és a történet eszméletlen rétegzett, ennek ellenére a szerzőnk (a tőle jól megszokott) lényegretörő írásmódja olyan szinten magával ragadott, hogy pár nap alatt „legyűrtem” – és máris belevágtam a folytatásba, mert tudnom kell mi fog történni.

A Királyok Útja egy hosszú regényfolyam bevezető része, ami persze egyet jelent azzal, hogy itt, ebben a kötetben nem kapunk választ minden kérdésünkre. Egy idegen, különleges, és jócskán terjedelmes világba cseppenünk bele, ami elsőre bonyolultnak tűnhet, mégis, ennek ellenére nagyon hamar bele lehet rázódni az eseményekbe. Ugyanígy, bár rengeteg karakterrel ismerkedünk meg, hamar letisztul, hogy igazán 3 (esetleg 4) főbb szereplőre kell koncentrálnunk; Kaladinra, Dalinarra (+ Adolinra) és Shallanra. Ó, és milyen érdekfeszítő karakterek is ők (főleg, ha nagyon jól odafigyelünk, és észrevesszük az „véletlenül elejtett” megjegyzéseket is, pl. Shallan esetében…)!

Maga a történet, annak ellenére, hogy egy (egyelőre) beláthatatlanul nagy egésznek apró része csak, nagyon szépen halad előre, és ha minden esetben nem is a karakterek, de az őket mozgató érzelmek átérezhetősége összekapcsol bennünket az eseményekkel. Ennek megfelelően (na meg persze az íróra nagyon is jellemzően), történet második felétől megesett, hogy elakadt a lélegzetem, hevesen vert szívem, megdöbbentem, és meg is kellett törölnöm a szemem.

Cselekményünk beindítója egy gyilkosság; Alethkar királyának halálát követően, annak tíz fényura (a királyság tartományainak urai / kiskirályok), és fia bosszút esküszik, majd a bérgyilkost küldő nép ellen hadba vonul a Széthasadt Síkságra. Történetünk kezdetén már hat éve élnek, csatároznak ezen az embertelen, szakadékdémonoktól nyüzsgő helyen.

Dalinar, a halott király öccse, mint az egyik fényúr, Kaladin pedig mint rabszolga él ezen a kietlen, és felettébb kegyetlen helyen. Shallan, a harmadik főszereplő pedig igyekszik az elhunyt király lányának gyakornokává szegődni, Kharbranth-ban, a Harangok Városában – különös ugyanis, de a tudósok nagy része nő, ők tanulnak csak írni és olvasni (néhány kivételes helyzettől eltekintve). Az ő útjukat követhetjük figyelemmel, ahogy próbálnak navigálni ebben a bonyolult, és rettentő veszélyes világban, valamint rájönni mi is a szerepük ebben az egyelőre homályosnak tűnő, óriási történetben…

A világépítés pazar, de érthető módon nem teljes – mivel még minimum négy részen át kell azt adagolnia spoiler, így ez persze érthető. Erősen érezni Távol-keleti hatásokat, de némi sci-fi is keveredik (szerintem) a történetbe (plusz, engem Kaladin „álma” erősen emlékeztetett spoiler , nem kell hogy közük legyen egymáshoz, csak apró, „érdekes” megjegyzés volt).

Roshar világa rettentő összetett, megannyi birodalom, ezernyi emberrel és kultúrával, felfogással – és ezek a felfogások / vallási nézetek nem csak dísznek vannak a könyvben (na meg azért, hogy ki legyen pipálva az a bizonyos "diverzitás"), a szereplők igazodnak hozzájuk, és ezek szerint cselekszenek. Ebben a kötetben leginkább az alethi kultúrába nyerünk bepillantást, a nők és a férfiak „elkülönítésével”, a „óvottkézzel”, a különböző politikai szerepekkel (ó igen, a politika remek!). De ez a komplexitás túlmutat az embereken; mivel a világban irdatlan viharok tombolnak, így a növények é az állatok is teljes mértékben alkalmazkodnak a környezetükhöz. Teszem azt, vannak területek, ahol a növények visszahúzódnak a földbe, ha jár valaki a közelükben, vagy vannak amik csak esőkor bújnak elő – de pl. az állatok nagy része is páncélos. A viharoknak olyan szerves részei az életnek, hogy még a fizetőeszközöket is hozzájuk igazítják; viharfénnyel töltött golyókat használnak. Emellett mindennek van „szprenje”, ezek a nem mindig látható „lények” leginkább kis „szellemeknek” tudhatók be, egy szereplő az emberi lélekkel hozta őket párhuzamba. Tehát, mindennek „van lelke”, ha úgy vesszük – de ezek a szprenek lehetnek egészen más lények is…(!) Nagyon érdekes!

A műben húzódó főbb témák is érdekfeszítőek – talán jobban megmozgatják az embert, mint a karakterek. A becsület, a tisztesség, a hit, trauma. Ki az erős? Mennyit ér egy ember? Hogy nézz szembe a múltaddal? Hogy győzd le a saját előítéleteid? Miképp bízz önmagadban? De megvan a világ sajátos „rasszizmusa” is, amely kiterjed valós „rasszra”, de bizonyos szempontból, ez a szemszínben nyilvánul meg.

Brandon Sandersonnak ismét sikerült átvernie, több helyen is. Nem tudom hogyan csinálja, komolyan… varázsló lehet ez a férfi. Több helyen elakadt a szavam! Nem csak arról van szó, ahogy pl. felrúgja a kliséket, de… Annyiféle érzés kavargott bennem, hogy azt talán vissza se tudnám adni tisztességesen. De tényleg, jobb ha úgy fogalmazok, hogy nem minden esetben a karakterek mozgatnak meg igazán – mert nem tudunk mindenkiről annyit, mint pl. Kaladinról –, hanem az, amit képviselnek. Becsület, kíváncsiság, kitartás, tudásszomj, szabadság, hősiesség.

Nagyon, nagyon érdekes és masszív világ, amit érdemes mindenkinek mihamarabb felfedezni. Ha nem tévedek, ez lesz Brandon Sanderson főműve, nem érdemes hát kihagyni.

Az egyetlen dolog ami zavart, hogy a magyar fordításban mindenki „fintorgott”, szövegkörnyezettől függetlenül. Nem számít, mi volt az eredeti szövegben; frowned / grimaced/ scowed (stb.), abból minden egyes helyzetben fintorgás lett. Teljesen mindegy, hogy illett-e a „fintorgás” a jelenetbe, vagy sem. Mármint, a fintorgás „az arcnak, a szájnak, az orrnak gúnyból, megvetésből, kicsinylésből való elgörbülése”. Azért nehéz elképzelni, hogy minden egyes szereplő, mindenre, és mindenkire fintorog.(De kb. 5 oldal alatt tízszer.) Ez persze nem igazán nagy gond, semmi ilyesmi, de engem személy szerint nagyon zavart.

(Egy kis plusz megjegyzés: együtt olvastam az angol szöveggel, ami mellé életem legjobb hangoskönyvét hallgattam… Én nagyon ajánlom angolul is a történetet, mert bámulatos! (Maga a szöveg is, de az a hangoskönyv…!))

ViveEe P>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Nagyon szomorú vagyok, mert Sanderson könyveiben még nem csalódtam, de most nagyon.
Egyik kétségbeesésből a másikba estem olvasás közben, és baromira vártam, hogy vége legyen.
Meg akartam adni Sandersonnak az esélyt, és tisztelem a munkásságát, nem akartam félbehagyni.
10 évig dolgozott a könyvön, és valóban grandiózus volt. Csak emelett rohadt unalmas, és még annál is hosszabb, és világbemutató kötetként is számomra nagy hiányosságokat mutatott.
Nagyon nehezen tudok 1500!!! oldal után is mindent/és mindenkit elhelyezni. Nem kaptam meg az alapokat rendesen. Az egyes népek, a kapcsoló viszonyok is számomra nagyon kevéssé voltak leírva. Az elején annyira idegesített, hogy egyfolytában emlegetve vannak a szprenek, de fingom nincs mik azok, mert rohadtul nincs leírva, hogy a neten olvastam utána. És valahányszor megláttam az óvottkéz szót, kaptam egy enyhe agyvérzést. Mert soha nincs leírva, az mégis miért óvottkéz! Az elején azt hittem a lélekhajlításhoz kell, de kiderült, hogy nem. Úgyhogy max ez egy szokás, mint az arab nőknél a csador, de fingom nincs igazából, mert nem jutott egy fél mondat erre, hogy ez ki legyen fejtve…
A karakterekkel nincs gondom, csak ennyire hosszú hosszú oldalakon keresztül nem érdekeltek az egyes apró kis nüanszok.
Természetesen mindennek volt értelme, ahogy azt Sandersonnál megszoktam, de nekem tökéletesen megfelelt volna, ha max egy fejezetben tudom meg hogy jutott Kaladin a hidászok közé, és honnan jött. Minden lehetett volna kicsit összeszedettebb.
De Kaladin útja volt a leglenyűgözőbb, Dalinar volt a legszerethetőbb főszereplő, és engem Jashna érdekelne a legjobban.
A Toronynál vívott harc nagyon élvezetes volt, és onnantól végig nagyon tetszett az egész… De kb. Ez az 1200 oldaltól volt..
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok őszinte jó véleménnyel lenni erről a könyvről.
Mivel Sanderson egy szívemnek kedves író, mindenképpen elolvasom a folytatásokat, de egyáltalán nem kell, hogy a polcomon legyen, és kétlem, hogy újraolvasom ezt. Ahhoz nagyon nagyot kell durrantania a folytatásoknak.

Habók P>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Közel 1600 oldal. És még mindig csak alapoz. Még mindig csak megismerjük a szereplőket – kit jobban, kit kevésbé, talán a legfontosabbat a legkevésbé, és még mindig csak a várakozás van. Igaz, rengeteg minden történt, és a végére kialakult egy labilis egyensúlyi helyzet, de máris lehet érezni (olvasni), hogy ez mennyire csak ideiglenes. És rengeteg dolog van, amiről tudjuk, hogy fontos lesz, de mikor?? Viszont ami eddig mégis történt, az nagyon izgalmas. Hogyan lesz a tolvajból tudós? Hogyan lesz egy csoport összeterelt emberből közösség, Hogyan lesz valakiből igazi vezető? Hogyan lesz az elhatározottan második emberből első ember? Máris alig várom a következő féltéglát.

HoneyMimoza>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Hosszú és nehéz eset ez a könyv, biztos van/lesz akik gyomrát megfekszi. Én „szerencsés vagyok”, idő hiányában keveset tudtam olvasni, így mindig szívesen tértem vissza ebbe a világba.

Csodálatos az írói stílus, könnyed és szép, érthető. A történet még csak csordogál, úgy érezzük, hogy tele van felesleges információkkal, de biztos vagyok benne (az írót ismerve), hogy minden fűszál számítani fog a végén. Kaptunk azért csattanót, ami még több kérdést hozott magával.

A karakterek egyszerűek, egyenes jellemek, mindenki képvisel valami magasztosat, talán unalmasnak is mondhatóak, de remélem sokkal egyedibbé növik majd ki maguk.

Mindenféleképpen érdemes elolvasni!!

Pöfivonat>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Elképesztő világ felépítéssel rendelkezik a Királyok útja, amiben nagyszerű karakterek vannak és annak ellenére, hogy ez egy közel 1550 oldalas könyv, nagyon szerettem olvasni. Bár valóban nem egy megszokott Sanderson regény, hiszen ez egy sokkal lassabb folyású nagyobb volumenű történet, mint amit megszokhattunk tőle, engem még így is teljesen elvarázsolt. Hetekig voltam rabja a cselekménynek, a szereplőket megkedveltem így már most nagyon hiányzik az író által megalkotott világ. És ámbár egy csomó kérdés, hiányosság maradt bennem, amit akár fel is róhatnék, de nem teszem mert biztos vagyok benne, hogy mindenre választ kapunk majd az elkövetkezendő kötetekben, amit remélem hamarosan mi is olvashatunk.

Marioklesz>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Nagyszerű világépítéssel nagyon sok dolgot meg tudok bocsátani. A könyv egy 1500 oldalas monstrum, ezen kívül pedig egy 10 részes sorozat első része. Mindebből az következik, hogy sok puskaport még nem fog Sanderson ellőni az első részben. Ez a regény teljesen más, mint az eddigi Sanderson kötetek. A Ködszerzetben és az Elantrisban is tudtuk, hogy ki a gonosz, kit kell legyőzni. Itt ez nem mondható el. Nincs egy konkrét meghatározott gonosz, a regényben lévő szereplők életébe kapunk bepillantást. Illetve az egész regény egy olyan érzetet kelt, hogy itt majd valami hatalmas Pusztítás fog történni, ez egyébként Az idő kerekéhez hasonlóvá teszi számomra az egészet. Lesz majd egy mindent eldöntő végső nagy epikus csata, ami az egész világot megváltoztatja majd, de az nem itt, nem most. Ha valaki eljut a végére, akkor az megkapja a csatát. Habár nagy volumenű események nem történnek, azért a kötetben természetesen lesznek csaták.
A karakterek terén, aki Kelsiert szerette, Kaladint imádni fogja. Shallan valamennyire Vinre emlékeztet. spoiler pedig nem lehet szerintem nem szeretni.
A mágiarendszer… Sikerült Sandersonnak egy olyan mágia rendszert alkotnia amit nem értek meg. Az mondjuk mellékes, hogy a szereplők sem értik. A mágia eltűnt hosszú ideig a világból, és most fedezik fel újra gyakorlatilag. Meg ott van még az spoiler
A kozmerum világáról is megtudunk néhány dolgot spoiler.

Összességében imádtam, de nem tudom első Sanderson regénynek ajánlani. Ha a Kozmerumot a Marvel filmes univerzumhoz hasonlítjuk, akkor ez a regénysorozat a Bosszúállók. Jó film/regény önmagában is, de teljesen megérteni akkor fogja csak az ember, ha az előzményeket már látta/elolvasta. Vagy Sanderson esetében akkor sem, hiszen mindig van egy újabb titok.

Ingorion>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Túlzás nélkül állítom, hogy a Viharfény krónika/a The Stormlight Archive a kedvenc fantasy-sorozatommá lépett elő, ami nem kis szó, mert ezzel olyan címeket előzött be, mint A Széthullott Birodalom vagy A tűz és jég dala. Sanderson nagybetűs HŐSÖKről ír, ami meglehetősen üdítő a grimdark és az antihősök korában, és akkor még nem is kezdtem el ecsetelni, milyen fantasztikus a világépítés az eddig debütált három könyvben. Minden adott, hogy ez legyen a szerző mesterműve.

Néhány hónapja interjúztam is vele egyet a könyvek kapcsán. Az írás spoilermentes, szóval azok is olvashatják, akik például vacillálnak, hogy belekezdjenek-e egy olyan szériába, ami valószínűleg csak két évtized múlva fog véget érni: https://insidethebox.blog.hu/2018/09/30/az_emberi_magne…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

manami P>!

– Filozófia? Az meg mire jó? – Az nem annak a művészete, hogyan mondjunk semmit a lehető legtöbb szóval?

II. Kötet, 52. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Shallan Davar
manami P>!

– Minden háború mögött pénz áll – folytatta Au-nak. – A vallás csupán kifogás. Vagy talán igazolás.

II. Kötet, 394 oldal

manami P>!

– Mondja csak, mennyire kiterjedt a tudása?
– Bizonyos területeken kiterjedt – mondta Shallan. Aztán bizonytalanul hozzátette: – Más területeken kiterjedten hiányos.

I. Kötet, 125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jasnah Kholin · Shallan Davar
manami P>!

– Ez miféle rendszer? – panaszkodott Teft. – A saját rokonaid szolgáinak kell lenned? A viharba velem! Szerintem én inkább meghalnék.
– Nem olyan rossz – fekelte Szikla.
– Nem ismered a rokonaimat – borzongott meg Teft.

I. Kötet, 531. oldal

manami P>!

A keserűséget a kedvességnél jóval többször fizetik vissza.

I. Kötet, 142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lirin
manami P>!

A béke ritka kényelemnek tűnt a világban.

II. Kötet, 231. oldal

manami P>!

– Azt akarod, hogy vezessem a karavánt?
– Elég lesz, ha útba igazítasz.
– Rendben. Először is keress egy szirtet!
– Hogy a magaslatról beláthasd a környéket?
– Nem – felelte Kaladin. – Hogy lelökhesselek valahonnan.

I. Kötet, 109. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kaladin
manami P>!

– A körülményeim szokatlanok.
– A tudatlanság aligha szokatlan, Davar kisasszony. Minél tovább élek, annál inkább rá kell döbbennem, hogy ez az emberi elme természetes állapota.

I. Kötet, 127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jasnah Kholin · Shallan Davar
manami P>!

Nos, én úgy találom, a tisztelet olyan, mint a trágya. Szükség esetén használni kell, és kihajt a termés. Ám ha túl vastagon szórják, minden csak bűzleni kezd.

I. Kötet, 182. oldal

CyberMacs>!

A mesemondó célja nem az, hogy megmondja, mit gondolj, hanem hogy kérdéseket vessen fel, amelyeken elgondolkodhatsz.


A sorozat következő kötete

Viharfény krónika sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Django Wexler: Az Árnyéktrón
Erika Johansen: Tear végzete
Anthony Ryan: A láng légiója
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék
Anthony Ryan: A tűzkirálynő
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
R. A. Salvatore: Otthon
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Renée Ahdieh: Harag & hajnal
Terry Brooks: Az ifjak