Értékelések

    Íme, az első Hackett-könyv, aminek megadom az 5 csillagot (ettől még a többit is végtelen szeretetem övezi). És akkor most megpróbálok gondolatokat írni azon kívül, hogy „Imádom – zseniális – lelkesség lvl végtelen – ááá.”
    Amint a címéből is egyértelmű, a fő téma az idegen civilizációkról való gondolkodás. Mert ez a legjobb az egészben, hogy látom, hogy Hackett együtt gondolkozik az olvasóval, szép alaposan körbejár egy témát, és még épkézláb karaktereket is tud köré építeni, tehát a nagy kérdéseket az egyén szintjén is remekül meg tudja jeleníteni. (Imádom.)
    Kezdjük a xenókkal: hidrák, firkák és ostorosok. Mindhárom fajnak szuper körítést adott Hackett, és ami engem mindig nagy örömmel tölt el, elég nagy hangsúlyt kapott a fajok kommunikációja. Hogy min alapszik, hogyan történik, közös fogalmi rendszer részleges hiánya, különböző alapok. Szerintem abszolút eléri a témakörben akár az Érkezést, akár Az idő gyermekeit. Különösen tetszett a firkák művészeten alapuló társadalma, amivel párhuzamosan természetesen a nyelvük is a színeken alapul. A kedvenc-kedvenc karakterem is firka egyébként spoiler Az idegen fajok miatt releváns téma az idegengyűlölet (a xenofóbia). Szerintem az mindent elmond, hogy csak az embereknek van xenofób egyesülete, ami természetesen csak egy vízió, de eléggé validnak tűnik.
    A következő kulcspont a migrátor civilizáció szinte isteni szerepe az emberiség és a fentebb említett három xenofaj dinamikájában. Nyilván nagyon nyomasztó a tudat, hogy van egy faj, amelyik konkrétan el tudja venni a szabad akaratot bármilyen fajú egyedtől, ha úgy tartja kedve, és még csak meg sem tudjuk érteni, hogy miért teszi ezt. Természetesen ez az egyik fő kérdése a kötetnek.
    Aztán persze ott van a politika mint olyan, a diplomácia – amit nem igazán lehet elkerülni civilizációk keveredése közben. És ami mindig érdekes kérdés, hogy milyen viszonyban áll egymással a politika és az igazság. A központi szereplőink, azaz a Ballard-család mindegyik tagja a politika útvesztőjében találja magát, mert egy/több emberiséget érintő kérdésben ez elkerülhetetlen. Azt is érdekes megfigyelni, hogy melyikük hogyan reagál erre, kit milyen belső cél vezérel, és végül mit tud ebből elérni. spoiler
     Ez a kötet is annyiszor vágott pofon, amennyiszer Hackett nem szégyellte, plusz lerágtam a 10 körmömet. Továbbra sem vagyok oda az akciójelenetekért, és a thrillerisztikus feszültségkeltésekért – de emellett az is világos, hogy az ilyen nagy volumenű kérdéseket nem lehet máshogyan tárgyalni. A nagy témák között nagyon sok apró, párbekezdésnyi gondolatmenetet is lehet találni, amik színesítik a történetet, és némi kritikával illetnek ezt-azt. Plusz van a regényben néhány geek-kultúra elem is, amiket kifejezetten díjaztam – akkor is, ha nem vagyok tagja ennek a szubkultúrának.
    Egyik részről shame on me, hogy még mindig nem olvastam Hackett minden sci-fijét, másik részről viszont nagyon boldog vagyok, hogy még van kettő, ami újonnan lenyűgözhet.