Xeno 8 csillagozás

Brandon Hackett: Xeno

2117-ben ​a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno.

A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat.

A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják.

Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan… (tovább)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
414 oldal · ISBN: 9789634193579
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193562

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 10

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Brandon Hackett: Xeno

Mióta Charles Stross megírta, hogyan képzeli el egy mai SF-író Asimov robotjait (spoiler), én már semmin sem lepődöm meg. Még azon sem, ha Brandon Hackett legújabb regénye kísértetiesen hasonló alapötletre épül, mint első, 15 évvel ezelőtt megjelent űroperettje (spoiler). Ezekre az alapokra – négy idegen faj, amelyet egy fejlettebb ötödik erőszakkal kényszerít egy közös civilizációba – azonban most egy abszolút aktuális, modern és tudományosan is megalapozott új könyvet épített fel.

Tudjuk, hogy az emberekben még ma is erős a törzsi ösztön, az ismerős elfogadása és az idegen kirekesztése. Pedig még nem is találkoztunk igazi idegenekkel. Ezt a gondolatot viszi tovább a történet, olyan földönkívüli kultúrák szerepeltetésével, amelyek a miénktől szögesen eltérő logikával, érzelmekkel, értékrenddel élnek – vagyis valóban idegenek. Hackett xenói nem valamely emberi archetípus megtestesítői, de nem is tökéletesen érthetetlen létformák, hanem valahol az emberi megértés határán helyezkednek el. Ezt remekül érzékelteti a könyvben például a firkák és a hidrák beszédstílusa – különösen a firkáké, amely csak részlegesen adható vissza az emberi szintaxis használatával. Egyébként maga a faj is zseniális: egy olyan értelmes létforma, amely számára a művészi alkotás metabolikus kényszer.

A történet – amelynek elején és végén is érezni véltem a fent említett űroperettre vonatkozó szarkasztikus áthallásokat (a szerző ebben nem erősít meg :D) – fokozatosan vált át a „lázadjunk az elnyomók ellen” típusú űrkalandból a kemény tudományos fantasztikumra. Utóbbiban például kulcskérdéssé válik, hogy sikerül-e legalább alapszinten kommunikálni a „gyarmatok” negyedik értelmes fajával. Eközben úgy tágítja a főhősök és az olvasó látószögét, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik: az első fejezetekben felvetett problémák és megoldások eltörpülnek a teljes képhez viszonyítva. Ez a fajta perspektíva-szélesítés egyébként szerintem az egyik legjobb eszköz a hard űroperák kelléktárában.

Veterán SF-olvasóknak minden bizonnyal tetszeni fog az a jelenet, amit én „a nagy űropera-panoptikumnak” neveztem el, és ami mintegy összefoglalja a kortárs űroperát. spoiler De eközben sem felejtkezik el a történet fő kérdéséről: az énközpontú (emberközpontú) világkép korlátoltságáról. Története pedig az utolsó oldalakig izgalmas és fordulatos marad. Nem egy könnyű olvasmány egyébként: mint a féltéglánál rövidebb, kortárs űroperáknál általában, itt is minden sorra oda kell figyelni, mert bármikor elejthet egy fontos megjegyzést a háttérvilág működéséről. De vitán felül megéri a ráfordított energiát.

(Megjegyzés: Agave könyvhöz képest szokatlanul sok elgépelés maradt a szövegben. És amit még soha nem láttam nyomtatásban: mintha remegett volna annak a keze, aki kijelölte a dőlt betűs részek határait.)

2 hozzászólás
>!
pinter_bence I
Brandon Hackett: Xeno

"Nos, itt egy könyv, ami olvastatja magát. A Xeno is bizonyítja, hogy Brandon Hackett a kortárs hazai fantasztikum egyik legjobb fantáziával megáldott írója, aki a vízióját könnyedén, de könyörtelenül és logikusan végig tudja és végig is fogja vezetni. Az események pörögnek, Olga xeno és ember társaival együtt helyzetből helyzetbe, expedícióból expedícióba kerül egészen a meghökkentő végkifejletig – nem mondom, nehezen tudtam letenni a könyvet, annyira szerettem volna tudni végre, hogy mi, merre és hány méter. Ez persze azt is jelenti, hogy a dramaturgia nem egyszer kissé akciófilmes és így részben kiszámítható, de ez egyáltalán nem fullad unalomba.

(…)

Akkor éreztem a legjobbnak a könyvet, amikor eljutott a válaszokig: ott Hackett szabadjára engedte a fantáziáját, és tulajdonképpen megírta azt az űroperát, ami olyan méretekben gondolkozik, hogy utána már nem is tudom, hogy mi értelme van még ilyen jellegű könyvet írni. Ezen a ponton végletesen lenyűgöző kép tárul elénk, ami mellett a szereplők számára eltörpül minden, de az van, hogy igaz ez az olvasóra is: az összes addigi viszontagság, dráma és kaland röpke felvezetésnek érződik. A könyv végén pedig egy meglepő és drámai fordulattal visszatérünk az eredeti problémához, ami elsőre érdekes döntésnek tűnik, de végső soron teljesen rendben van."

Bővebben:

https://spekulativzona.blogspot.hu/2017/11/a-vegtelenbe…

>!
Odett P
Brandon Hackett: Xeno

Szóval félek attól, hogy milyen folyamatok fognak lezajlani Európában, és félek és nyomaszt, ahogy a másság kérdéséhez állunk. Ez a regény remek meditációs tárgya volt mindannak, hogy kielemezzem, honnan és miért eredhet ez a félelem, és mert bár egyénileg különbözőek vagyunk, azért tömegben nagyon is egy rajban siklunk a homály felé, hogy hidrául mondjam. Olvasás közben újra és újra felülvizsgáltam az esetleges érzéseim a xenók felé, mert zseniálisan játszott velem az író: undor, kíváncsiság, félelem váltakozott, aztán megkedveltem őket.
Nekem nagyon fontos téma volt mindig is a másság irodalmi megjelenítése, és az, hogyan projektáljuk bele a félelmeinket a másikba, az idegenbe, lást Sötétség mélyén, és ezt itt zseniálisan sikerült körbejárni. Le a kalappal. A Xeno simán besorokozott a szememben ebbe a kánonba.
És mindamellett ez egy nagyon izgalmas, érdekes regény. Mindenkinek ajánlom, mert nagyon lehet vele haladni, profi írás. A világfelépítést sokat árnyalta, hogy ugyanúgy vannak ilyen kis dokumentarista kikukkantások, mint az Odakint sötétebben És minden fantasztikum ellenére ez egy nagyon realista szöveg, főleg, ami a végét illeti. Szinte együtt fulladoztam Olgával a tehetetlenségben. A regény vége felrakja az egészre a koronát. Lehet, sokaknak nem fog tetszeni, mert önmagunkba kell néznünk, spoiler
Komolyan zseniális. Olvassátok.

>!
pat P
Brandon Hackett: Xeno

Szerintem én az utolsó 50 oldalon nem vettem levegőt… Meg egy ideig talán még utána sem, hát nagyon szépen köszönöm az élményt. Avagy, viszlát hurráoptimista humanizmus, helló, depresszív realizmus! Kénytelen leszek ezután kortárs szépirodalmat olvasni, ha egy kicsit el akarok szakadni a rögvalóságtól, meg vidulni akarok? Hát a szórakoztató irodalomban már nem bízhat az ember? Ejnye…

Na, nem mintha a regény első n-50 oldala nem lett volna határozottan érdekes és aggasztó olvasmány. Nem mondom persze, hogy tökéletes és hiba nélkül való, de egészen egyben van az egész. Furcsa módon nem is az eredetiség, a xenók vagy a világépítés, netán az aktuálpolitikai relevancia azok a tényezők, melyek miatt leginkább tudok lelkesedni, bár azok is rendben voltak, és tetszettek nekem. Hanem az írói fejlődés! Például hogy (összevetve pl. az Időutazás duológiával) milyen szépen működtek a nem túlbonyolított, de egészen hiteles és életszerű karakterek. A családi konfliktusokon való nyüszmörgés visszafogott volt, értelmes párbeszédekben csúcsosodott ki, és még öncélú sem volt, de komolyan, jelentősége lett a végére, meg funkciója! Kimaradt a romantika is szinte teljesen, illetve ami érzelmi szálak esetleg szövődtek, azok olyan normálisak voltak, mint ahogy azok a valóságban vannak. YA motívumokat nyomokban sem tartalmazott, hálistennek. Összességében olyan átgondolt, profi benyomást kelt az egész, és kész.
Azért persze a lényegre is tudtam néha fókuszálni a nagy örömködés közepette. Mondjuk az én ízlésemnek kicsit sok volt benne a spoiler és kevés a spoiler , valamint a regény SF csúcspontja csodás volt bár, de kicsit rövid és elnagyolt, annyi baj legyen. Kicsit nehezen birkóztam meg a sok történéssel és akcióval, de bizonyos írói fogásoknak köszönhetően végül is az történt, hogy még a legizgalmasabb csatajeleneteken sem aludtam el, hanem időnként tán még ugrándoztam is kicsit ültömben, nahát. :)
spoiler

2 hozzászólás
>!
bokorn
Brandon Hackett: Xeno

Nem tetszik a címe. Persze tudom hogy a tartalom a lényeg, de azért a címet csak magán viseli a könyv mint egy névtáblát. Mégis milyen már X-szel kezdeni, úgy hat mint valami hetvenes évekbeli Zs-kategóriás akció sci-fi főgonosza (Xenu sztori megvan?).
Szerencsére maga a könyv nagyon jó, és a folyamatos “xenozás” sem zavaró a szövegben.
Aki olvasott már Hackett-könyvet, annak ismerős lesz a rettentő “sűrű” stílus. Itt nincsenek 5 oldalas, Jókai-féle tájleírások, hosszas szenvelgések. Száguld a történet, pörög az akció. Már az első fejezet lezárása is azonnali “hűbaz…” mármint “azatmindenit”! Az első egy-két fejezetben az olvasó csak kapkodja a fejét, annyira intenzív a világ bemutatása hogy tényleg figyelni kell a részletekre is.
Gyakori hibája a sci-fi történeteknek hogy az idegenek valójában csak furán kinéző emberek, és jobban hasonlítanak az átlagos nyugati emberhez mint sok, a Földön élő, egzotikusabb népcsoport. Botond szemmel látható, és határozottan méltányolandó módon próbál ettől elszakadni, és valóban “idegen” idegeneket kreálni. Ez szerintem sikerül is neki, és még arra is kapunk a regény végén magyarázatot hogy a firkák és hidrák (és valamilyen korlátozott szinten az ostorosok is) miért hasonlítanak többé-kevésbé mégiscsak egy kicsit az emberekhez.
spoiler Az idegenek bemutatásánál az író gyakran nyúl a szürrealizmus felé egy kis ihletért, ami tényleg segít hogy egzotikusnak, nem eviláginak láttassa őket.
A teljesen eltérő világok bemutatása során nagyon sok aktuális problémára reflektál, néhol csak említés szintjén, máskor elég részletesen bemutatva, kielemezve a témát. Van itt éghajlatváltozástól nukleáris hulladékon és túlnépesedésen keresztül a migrációig szinte minden ami egy mai olvasót érdekelhet vagy érinthet. Szerencsére nem megy át túl didaktikusba, nem akar példabeszéddé válni vagy kioktatni, megmarad szórakoztatónak a maga néhol egész mély és elgondolkodtató módján.
Összességében a könyv nem tökéletes, de nagyon jó, a modern magyar sci-fi irodalomban egyértelműen nagyon előkelő helyet érdemel. Botond nagyon szépen fejlődik, bár a karakterek még mindig viszonylag egysíkúak (néhol nagyon bugyuta viselkedéssel), sablonosak, és az Időutazás duológia óta a stílusa sem változott sokat. Remélem hogy még sok hasonló színvonalú írást olvashatunk tőle, és talán folytatódik majd a korábbi regényeihez képest látott fejlődés.


Népszerű idézetek

>!
Noro MP

Az emberi civilizáció fejlődésének legfontosabb hajtóereje a kíváncsiság.

212. oldal

Kapcsolódó szócikkek: civilizáció · kíváncsiság
>!
Noro MP

Valójában a Fermi-paradoxon mellett szóló összes érv egytől egyig azt feltételezte, hogy bármely értelmes civilizáció az emberiség által értelmezhető logikával, antropomorf módon gondolkodik.

56. oldal

1 hozzászólás
>!
Noro MP

Egymás számára mindannyian xenók vagyunk.

7. oldal

>!
Bíró_Júlia P

Mark színe a homoksárga volt, precíz és karrierista szín, tele fölényességgel.

11. oldal

>!
ppayter 

Olga az édesanyjától meghívást kapott egy fogadásra, amelyre nem akart elmenni, ugyanis az anyja a számára már tizenöt éve meghalt.

(első mondat)

>!
Noro MP

– Ihletett 36CFCC alkotást! Pirkolarni vagyok, a kísérőm Nyikau./ Hirtelenfestményünk C70C16 figyelmeztető C50C17 ajándék a jelenlévők számára.//
A fordítóintelligenciák a lefordíthatatlan színjelzőket és színekre utaló fogalmakat csak az adott szín hexadecimális kódjával tudták jelezni.

78. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Dan Simmons: Hyperion
China Miéville: Embassytown
Peter F. Hamilton: The Evolutionary Void
Joan D. Vinge: The Snow Queen
Lois McMaster Bujold: Miles Errant
Ken MacLeod: Fractions
George R. R. Martin: Dying of the Light
Iain M. Banks: Anyag
Vernor Vinge: Children of the Sky