Eldobható ​testek 284 csillagozás

Brandon Hackett: Eldobható testek

2338-ban ​a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.
Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2022
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197546
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197546
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
480 oldal · ISBN: 9789634197553

Enciklopédia 1


Kedvencelte 26

Most olvassa 13

Várólistára tette 213

Kívánságlistára tette 186

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Dyta_Kostova I>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

6 csillagot lehet adni?
Hamarosan részletezem, miért.

Nos. Nem is tudom, hol kezdjem. Leülepedett minden, de ettől még nem mondanám azt, hogy most már mindent kristálytisztán átlátok, annyira szövevényes világot sikerült alkotni. Nem is értem azokat a véleményeket, amelyekben kritikaként megfogalmazódik, hogy felületes az egész, sőt, ponyva. Ugyanazt a könyvet olvastuk? Vagy ezek szerint lelkes ponyvarajongó lennék? (Nem valószínű.)
Nagyon-nagyon szerettem a háttérvilágot, egy egész naprendszernyi térkép, apró aszteroidák belsejében kialakított magánbirtokoktól kezdve a nagy gázóriások terraformált holdjaiig. ÉS az a sok ötletes város, közterület, az elképzelt történelmi háttér az első emberi látogatóról és az emlékére felállított több méteres szoborról… asztropoliszok, szigetvárosok, SzolárBank… itt kérem minden ki lett gondolva, ki lett dolgozva, aki ennél részletesebb magyarázatot kíván, annak külön világbemutató (elképzelt) útikönyvre lenne szüksége, de állítom, hogy ezt is képes lenne B. H. megírni.
Ezzel a gazdag fantáziával engem már félig megvett, és akkor a történetről még egy szót sem szóltam, pedig igencsak fontos téma: az igazság keresése, a törvény betartatása. Meg nem hajlás. Korrumpálhatatlanság. Igazságszolgáltatás, mint belső kényszer. Hát milyen izgalmas dolog ez ma, amikor annyi sikkasztás, elcsalás, becsapás, elhallgatás, simliskedés, mutyizás 8és Matyizás dezsőék módra) történik? Már az ingerküszöbünket sem éri el, ha valakiről kiderül, hogy lopott kétmilliót, vagy ha este olyan hírek mellett rágjuk el a vacsorát, amiben valakit megöltek/felrobbantottak/feldaraboltak/elraboltak/megvádoltak/megloptak/felültettek stb. ÉS akkor jön egy ilyen könyv, amiben az igazság olyan idealizált módon kerül bemutatásra, amilyennek utoljára gyerekként gondolhattuk, pláne akkor, ha átéltünk olyasmit, mint egy röpke visszaemlékezésben a főhős: igazat mondtunk, de nem hittek nekünk, mert csak gyerekek voltunk. És egy gyerek „nyilván” nem megbízható.
Harmadik komponensként pedig előkerül az emberi létezés újragondolásának logikai játéka, és amilyen fantasztikus képtelenségnek tűnik elsőre, olyannyira átgondolnivaló a végére, hogy valóban ez egy elképzelhető, egy lehetséges verzió az örök életre. Vajon kihasználnánk-e? Mernénk-e? És ha igen, nem lesz unalmas az örök élet?
Fogalmam sincs. Nem tudom, akarnám-e.
Tessék gondolkodni.
Tessék elolvasni. Aztán majd meglátjuk, akarnánk-e örökké élni, és ha igen, milyen célért?

16 hozzászólás
Niitaa P>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/10/brandon-hackett…

„Szeretem az új kategóriában rejlő lehetőségeket. Mivel sci-fi műfajban igencsak tapasztalatlan vagyok még, így számomra Brandon Hackett könyve olyan volt, mint mikor a gyermek először kóstolja meg a csokoládé fagylaltot. Egyszerre meglepő és finom, benyomásokban gazdag, amiből csak többet és többet kíván. Én is csak olvastam a könyvet és elmerültem ebbe a furcsa világba, ahol az emberek immáron szimpla adatfolyammá is válhatnak. Egyszerre vonzott és borzasztott el a világkép. Az agyamban folyamatosan pislákolt a vészvillogó, miszerint lehet, hogy ez a történet kitaláció, csupán a képzelet szüleménye, de ugyanakkor még az is lehet, hogy előrevetíti az emberiség sorsát. Ki tudja, lehet egyszer tényleg elérjük ezt a típusú fejlődési szintet.
A történet túlnyomó többségében pörgött, folytonos mozgásban tartotta a karaktereket. Számomra meghatározó volt, hogy a jó és rossz szerepe nem különíthető el élesen egymástól. Mind a két oldalnak megvolt a maga nemes célja, amiért rettenetes áldozatok meghozatalára kényszerültek. Az eszmény volt az, ami éltetett és nyomorba döntött. S mindemellett ott van az igazság, a Libra, aki ingatag lábakon egyensúlyozva próbálja a függetlenségét fenntartani a hatalmasok játszmájában. Minél többet olvastam Vireniről és az ő tiszta gondolatmeneteiről, annál inkább kívántam, hogy a saját valóságunkban is lennie kellene egy ehhez a csoportosuláshoz hasonló egységnek. A világnak szüksége lenne rá.
Bár engem főként a történetben rejlő problémakörök kötöttek le, elmondható, hogy a folyamatos meglepetésekkel és váratlan helyzetekkel tarkított történetvezetés többször is elterelte a figyelmemet a puszta kikapcsolódás irányába. Tehát összességében elmondható, hogy számomra az Eldobható testek egy gondolatébresztő és mellette szórakoztató könyv volt, mely egyszerre váltotta ki belőlem a gyermeki érdeklődés, valamint a lélekfacsaró elborzadás érzését.”

6 hozzászólás
Razor P>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

„Megcsinálta… Ez az őrült kurafi megcsinálta!” mondja Ian Malcolm a Jurassic Parkban, amikor meglátják a Brachiosaurus-t. No, hasonló véleményem volt Hackett legújabb könyvéről. Kíváncsi voltam, hogy a Xeno idegenkavalkádja után mennyire fog működni egy csak a Naprendszerre, az emberiségre fókuszáló mű. Nos nagyon, a történet pikk-pakk berántott. Pár szóban erre kitérnék. Semmi olyasmi nem lesz itt, ami spoileres lenne és Hackett cikkekben ne nyilatkozott volna róla, de aki biztosra akar menni, az ugorjon egy bekezdést.

Szóval, a fülszöveg által leírtak java ezúttal nem a könyv elejét takarják, hanem a konkrét kiindulási pontot, Kadek letartóztatását. A regény egy akciódús jelenettel indít, majd kicsit elcsitulnak a hullámok, ugrunk a Szellemek perére. A Nap utolsó, a Földet felperzselő kitörését digitális elmelenyomat formájában túlélőket nevezik Szellemnek. Sokáig mit sem tudott róluk az emberiség, majd egyszer csak váratlanul felbukkantak, és jogot követeltek maguknak. Erről szól e pereskedés, amikor Marion Cheng az aktuális tárgyaláson ledobja a bombát: bemutatja a nyomtatható testet, mely pár perc alatt elkészül és a digitálisan lementett tudat könnyedén beletöltődhet és bármikor el is hagyhatja azt. Az emberiségre egy új kor hajnala virradt. A kérdés, hogy ennek milyen következményei lesznek?

Az olvasás során úgy éreztem, hogy a regény nagyon jól adagolja a feszültséget. A pörgős indítás után picit lassít, bemutatja jobban a világot, a regény előtti kronológiát jobban kifejti, ugyanakkor érezhető, ahogy valami a háttérben egyre inkább mozgolódik és kirobbanni készül. Onnét aztán nincs megállás, a könyv majdnem a végéig szinte maximumon pörög. Ez az akciódúsabb cselekményvezetés nem biztos, hogy mindenki tetszését elnyeri – főleg aki inkább a Xeno-féle lassabb, felfedezős történeteket kedveli –, de engem nagyon elkapott, ráadásul Hackett továbbra is nagyon jó a leírásokban, filmszerűen láttam magam előtt a cselekmény. Nem egy helyen a spoiler jelent meg lelki szemeim előtt. Szerencsére a feszültséget olykor egy-egy jól bedobott poén csökkenti, de azért Scalzi vagy Kloos-szintű állandó humorbombákat senki ne várjon.
Ahogy azt Hackett műveinél megszoktuk, az izgalmas cselekmény mögött mindig van mondanivaló. Az Eldobható testek központi témája a transzhumanizmus, illetve az emberi test maga, lényegében a gender. Mennyire tartozik hozzánk a testünk? Az tesz minket azzá, akik vagyunk, vagy csupán az elménk, a személyiségünk? Ha élünk a technika adta lehetőséggel, utána továbbra is azok leszünk, akik voltunk? Ki garantálja, hogy az elménk ugyanaz lesz, mint korábban és nem befolyásolja senki? Na és rákényszeríthetjük-e ezt az új életmódot másokra is? Számtalan elgondolkodtató kérdést teszt fel a regény, ami ott marad velünk az olvasás után is.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197546
2 hozzászólás
gesztenye63>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Gyatra szófordulattal élve akár mondhatnám, hogy az Eldobható testek lett Markovics Botond igazi „poszthumán döntése” off.
A rengeteg izgalmas akcióval, váratlan (és néha talán mégis várható) fordulattal, végtelen +1 számú csavarral megkonstruált űropera, avagy utópia (egyeseknek inkább antiutópia), avagy jövőkép szerintem kiválóan sikerült alkotás. Mégpedig azért, mert a regény minden olvasmányos, szórakoztató-populáris jellege mellett is hemzseg a sorok között megbúvó filozófiai tartalomtól, elgondolkodtató (vagy még inkább – kötelezően újragondolandó!) cselekmény mögé rejtett spekulatív felvetéstől, a jövőkutatás alapjainak számos problémakijelölésétől. Vagyis jó, építő kötet ez, mert nem csak szórakoztat, hanem okosít, a területen kifejezetten nem otthonosan mozgó olvasóban felmerült ezernyi kérdés átgondolására késztet, szinte biztat az utánjárásra.

Valahogy így keveredtem el én is David Roden tanulmányához link, amiben roppant izgalmas dolgokat találtam transzhumanizmusról, poszthumanizmusról, antropocentrikus kontra humanista megközelítésekről, a letöltött tudatról, mint technológiai úton előállított létezőről, az anyagtól független és autonóm emberi szubjektumról, az etikai vetületről és még számos egyéb kérdésről.

Összességében úgy gondolom, hogy Botond alkotása – függetlenül attól, hogy a fikciós kereteket tekintve mennyiben tekinthető mondjuk a Libra, mint szervezet a (nyilván sehol és semmikor nem létezhető igazságszolgáltatás!) objektív letéteményesének, vagy hogy a bekövetkező események mennyiben képzelhetők el az emberi faj, mint olyan totális és tökéletes (ön)kiirtása nélkül, szóval csak kifejezetten a fentiekben emlegetett neuralgikus kérdésekre koncentrálva! – igen figyelemre méltó, fontos regénye a hazai science-fiction zsánernek. S nemkülönben sodró cselekményű, feszültséggel teli, igényes akciótörténet is.

Qedrák P>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon egy képzeletbeli rangsorban hova helyezném el az Eldobható testeket, melyek azok a vonásai, amelyek számomra erősebbé teszik a szerző más műveinél, és melyek azok, amelyek talán egy kicsit elmaradtak a várakozásaimtól.
Az Eldobható testek egyfajta visszatérés az Ember könyvében feszegetett témához, azaz az emberi mivoltunk kérdéséhez, de ezúttal egy eltérő nézőpontból. Az ottani történetben az egyik kérdés, hogy vajon hol húzódik a határ az ember és a nem-ember között, ha elkezdünk variálni a testével. Itt pedig az emberi tudat és az emberi test teljes elválasztása történik meg. Vajon ember-e az ember, ha kiugrik a saját bőréből és felvesz egy másikat? Ez egy érdekes kérdés, de az a helyzet, hogy efelett kevés kivétellel nem sokat lamentálnak a szereplők, csak megteszik, és kész. Emiatt filozófiai oldalról kissé gyengének érzem a történetet, de majdnem minden másban azért eléggé ott van a szeren.
Nagyon érzékletesen mutatta be például azt, hogy milyen következményekkel jár, ha a testünk csak egy ruhadarabbá válik, amelyet levethetünk. Levethetünk, ha éhesek vagyunk, levethetünk, ha fáradtak vagyunk, levethetünk, ha új tapasztalatokat akarunk szerezni a szexben. És így tovább. A legerősebb persze vélhetően a gamer tapasztalatokból játszódó háborús jelenetek, amikor is az emberi test az anyagháború részévé válik, amikor az ember felépít egy rendszert a játékbeli riválisaival szemben, és várja a pillanatot, hogy az erőviszonyok lassan eldőljenek az ő javára.

És bemutatkozik számos olyan helyszín, amelyet az emberiség úgymond meghódíthatott a Naprendszerben. Számomra ez azért vált érdekessé, hiszen itt még nem egy galaxisok között járó civilizációról beszélünk, hanem a Föld után következő célpontok benépesítéséről. A felépített világban egyébként volt némi The Expanse utánérzésem is, ámbátor ott a sorozatot ismerem, a könyveket nem.

Ami még feltűnt nekem, hogy a történet alapvetően „orrnehéz”, rögtön a legelején belekerülünk a sűrűjébe. Ez nem azt jelenti, hogy a tét az elején a legnagyobb, valójában ez még fokozódik, de azt igen, hogy a vége már-már kissé lapos ahhoz képest, hogy milyen lendülettel és tempóval nyitott. Persze nagyon más az a fajta „Szép új világ”, amit ott megismerünk, emiatt egészen más dinamikát igényel, de a benyomásom határozottan ez maradt, amikor letettem a könyvet.

Hiányoltam még egy kicsit a mélyebben kidolgozott szereplőket. Itt nem Vireni Orlando monomániás útkeresésére gondolok, hanem a többiekre. Nekem kicsit hiányzott Kadek és Cheng személyének, konfliktusának mélyebb megismerése, vagy legalábbis az én figyelmemet elkerülte, hogy pontosan mi motiválta őket a regényben vázolt cselekedeteik végrehajtásában. Kapunk ugyan egyfajta betekintést, de valahogy mégis mintha homályos maradna a teljes kép. És akadtak olyan szereplők is, mint például az anyafigurának szánt Svetlana vagy a férj Evron, akik hol felbukkannak, hol eltűnnek, de összességében túl kevés olyan interakciót mutatnak, amelyből jobban megismerhetném akár a főhőshöz fűződő viszonyukat, akár a személyes motivációikat. A végén egy kicsit el lett kenve a digitális alapon létrehozott és felnevelt személyiségek szerepe is, akik a regény egy pontján megjelennek, majd nem kezdenek velük igazából semmit.

Emiatt érzem egy kicsit úgy, hogy az Eldobható testek felszínesebb mű, mint mondjuk a Xeno vagy az Ember könyve. Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszabb, a nagyívű történetek kidolgozásában azóta elnyert tapasztalat vitathatatlanul emeli az Eldobható testek színvonalát, de a felvetett kérdések megközelítésében elmarad tőlük. Hogy ez tudatos írói döntés volt-e, azt nem tudom megítélni.

E hiányosságok persze inkább arról szólnak, hogy milyen „lehetett volna” a könyv, nem arról, hogy milyen volt. Mert (a végét leszámítva) lendületesen olvasható, feszes és a figyelmet végig lekötő alkotásról beszélhetünk, ahol a jó és rossz kérdése könyörtelenül relatívvá válik. És ezt a teljesítményt csak kevesen tudják íróként elérni.

Két szórakoztató értelmezési lehetőséget hagyok a végére, aztán a végén mindenki eldönti, hogy mennyire vehető komolyan.

Az első a kétségbeesett konzervatívok értelmezési kerete. A Naprendszer Unió a maga gazdasági elitjével, tudatipari tulajdonaival, gyáraival, exkluzív ingatlanjaival tulajdonképpen nem más, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely a sötétből váratlanul előbújó újhumán LMBTQ+ emberekkel küzd. Az újhumánok koronázási aktusa tulajdonképpen a progresszív politikai mozgalmak ideológiai agymosása, amellyel a hagyományos értelemben vett embereket nevelik át, hogy az emberiséget egy új korszakba vezesse. Ebben a relációban érthető, hogy a Nemzeti Együttműködés Naprendszerének nagybirtokosai bűzlenek a korrupciótól, bűnös politikai machinációkat követnek el és nem mellesleg tömeggyilkosok is, de azért még mindig emberibbnek tűnnek, mint a gyerekeket is megkoronázni szándékozó újhumán LMBTQ+ aktivisták.

A másik értelmezési lehetőség az író burkolt vallomása a saját szerepéről. Magyarország vélhetően méretei feletti pszichózisától megvezetve minden szerepre kinevez egyet, akit pátyolgat. Így lesz Hosszú Katinka „az” úszó, Dzsudzsák Balázs „a” focista stb. Megfejelve az amúgy sem könnyű szakmai szerepeket egy nemzeti elvárással. Így lett Brandon Hackettből „a” sci-fi író, akinek a könyveit már mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy mit alkot, ami sokkal nagyobb nyomást helyez rá, mint egy szerencsésebb történelmi fejlődésű nemzet alkotójára. És ebben a helyzetben máris érthetőbb Vireni Orlando tépelődése afelett, hogy ő a háta közepére kívánja a Libra vezetését, meg az egész helyzetet, mert a hozzáértés és a népszerűség nem jár kéz a kézben. Saját magáról alkotott véleménye szerint vannak nála alkalmasabb figurák is a szervezet élére, csak akaratán kívül mindenki azt hiszi, hogy neki kell vezetnie. Amíg a „Szabadítsuk ki Brandon Hackettet az elvárásaink ketrecéből” mozgalom nem ér célt, addig alighanem találkozunk még ilyen rejtett utalásokkal a könyveiben.

E két értelmezést átugorva is bátran tudom ajánlani az Eldobható testeket, amelyben egy kicsit ott van minden, ami a szerző életművét jellemzi.

2 hozzászólás
Chöpp >!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Elolvastam, megnyugodtam. Nem mondom, hogy könnyű olvasás volt. Mert nem adta könnyen magát. De az utolsó 60 oldal kibírhatatlanul érdekfeszítően alakult, amit még fokozott az is, hogy muszáj volt félretennem és dolgozni mennem, miáltal páratlan és régen tapasztalt türelmetlenség vett rajtam erőt: Ó, édes jó Istenem, mégis mi a francos franckarika fog történni? Szóval erősen kibabrált velem ez a nem mindennapi sztori.
Kezdjük ott, hogy újhumánok. Folytassuk a testnyomtatás technológiájával. Aztán jön a morál, igazságszolgáltatás és egyéb huncutságok a merőben új közegben, majd az emberi természet, ami hiába bújik más és más bőrbe (eldobható testek), az marad, ami volt. Egyszóval erőszak, zsarnokság, kényszer, de hál' Istennek adott egy Igaz Lefizethetetlen, Korrumpálhatatlan, akivel együtt lehet menni, áthidalva az újabb és újabb akadályokat. Kicsit hosszú, kicsit nehéz, de a miénk. Szeretem. Szeretni fogjátok.

Morpheus>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Igazán izgalmas, tele akcióval, cselekménnyel, mindenki bűnös, az is, aki nem, és az sem, aki igen. Engem eléggé emlékeztetett a Térség sorozatra, ott a protomolekula, itt a transzhumánná válás módszere, valami teljesen új, ami felborítja az egyensúlyt. Plusz a mindent átható cselszövés, politika, ugye a Föld, a Mars és az Aszteroida öv polgárai, valamint a cégek, itt pedig szintén több oldal van. Azonban egy valami már a kezdetektől zavart, maga az alapállítás, hogy akiknek a tudatuk elektronikus formában létezik, és a virtualitásban gyakorlatilag bármit le tudnak modellezni, nemcsak testeket, hanem világokat is, ráadásul a tudatuk sebessége sokezerszeres lenne egy szerves tudatnál, gyakorlatilag senki nem akarna hús-vér testeket. Körülbelül olyan lenne egy elektronikusan működő tudatnak embertestben léteznie, mint egy embernek a nyálkagombáéban, nemcsak a sebesség, hanem az intellektus különbségét is érzékeltetve a példán. Ez a sci oldal. Azonban van a történetnek is egy része, ami bizony több sebből vérzik. Az egyik oldal gonoszsága logikus, jól felépített. Azonban az újhumán oldal vezetőjének semmi oka nem volt arra, hogy kegyetlenkedjenspoiler. Persze értem én, hogy mindkét oldal legyen gonosz, őrült a sztori szempontjából, így lehessen még jó néhány száz oldalt megírni és az előre eltervezett befejezéshez eljutni. Jó, tudom, a legtöbb ember nem kukacoskodik, mint én, hanem elolvassa és jól van. Bocsánat.

5 hozzászólás
Ibanez P>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Nem vált olyan kedvenccé, mint a Xeno, de abszolút megadom neki az öt csillagot, nem untam sehol, végig lekötött. A vaskos jelleg és az apróbb betűtípus, valamint a várhatóan komolyabb történet miatt úgy döntöttem, bevonulok a hálószobába olvasni, a párom meg is lepődött, hogy hova megyek, de ennél a könyvnél nem akartam, hogy az általa nézett (és iszonyatos hangerőn szóló) műsorok megzavarjanak. Jól döntöttem!

Értékeléseket olvasva sokan felhozták, hogy a karakterek olyan semmisek. Igazából én nem éreztem így, köszönhetően talán annak, hogy ha belegondolunk, hogy a szereplők nagy része hány (száz) éve él már, valószínűleg nem számíthatunk tőlük nagy érzelmi életre, vagyis szerintem egy hosszan élt, sokat látott ember már nagy valószínűséggel keményebb és ridegebb lenne.

Ebben a könyvben tényleg semmi sem fekete és fehér, mint a végére kiderül tényleg minden főbb szereplőnek van egy sötét és egy jó oldala is, így nehéz ítélkezni is felettük. Nagyon érdekes gondolatmenetet vetett fel Botond, a testnyomtatással elérhető halhatatlan életet, az általa kapható, folyton „levethető” kötöttségeket, úgymint étkezés, ruházat, munka, utazási nehézségek, sőt, választott nemi szerep! – s nem volt kétséges, hogy megjelenik ennek árnyoldala is: az ellenőrizhetőség, a felelősségre vonás kérdése, s furcsa is volt, hogy Marionban az fel sem merült, hogy a kétszázmillió + későbbi milliárdok nem mindegyike jó, s hogy ezzel az újhumán élettel milyen lehetőségekhez jutnak a bűnözők. Ha időben gondoltak volna erre, akkor háború sem lett volna (hehe, meg a könyv is rövid lett volna). Egyébként már a könyv elején, mikor megjelentek az újhumánok, felmerült bennem az utódlás kérdése, ami csak jóval-jóval később merült fel a könyv szereplőiben.

Amit hiányoltam, az a testnyomtatás pontosabb leírása, az elején szinte nem is kapunk semmilyen adatot (hogy mennyire emberi test az az emberi test, értsd: kering-e vér az erekben, vagy csak külsőleg hasonló, stb.), hogy mégis honnan van az „alapanyag”, vajon milyen „készletek” vannak azokból az elemekből, amelyekből egy-egy test felépül (s hogyhogy ilyen mennyiségben van megoldva, a könyvben végig azt éreztem, micsoda pazarlások folynak a testekkel)…

Az egész könyv nagyon összeáll, háborúk, politikai csatározások, értelmetlen (nek tűnő) mészárlások, a hatalomért folyó harc és az ezzel járó hazugságok, s két, egymáshoz nagyon hasonlító, de mégsem egyenértékű emberi közösség összecsapása, mindkét táborban ellenzőkkel és egyetértőkkel, s a nagy kérdéssel: mi teszi az embert emberré igazából?

spoiler

pat P>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Szoktam én időnként arra gondolni, főleg mikor a bel- és külpolitikai híreket olvasom, hogy talán inkább ki kéne vándorolni a Holdra vagy a Marsra, és itt hagyni ezt az emberiségnek nevezett csődtömeget a francba, a hülye politikával meg hatalmi játszmákkal meg mifenékkel együtt.

Hát, köszönöm Brandon Hackettnek, hogy (ismét) megfosztott ettől a szép ábrándképtől.
Bosszúból jelzem, hogy a természetesen érdekes és jól megírt történet súlypontjai egyáltalán nem találkoztak az én preferenciáimmal.
Kevesebb gonoszság, több idealizmus!
Kevesebb politika, több technológia!
Kevesebb közgazdaságtan, több terraformálás!
Kevesebb cselekmény, több morfond!

10 hozzászólás
ViraMors P>!
Brandon Hackett: Eldobható testek

Mi folyik itt? Az egész Naprendszer megőrült?

Kik ezek az emberek, és miért hiszik azt, hogy bármit megtehetnek?

Mindenki a maga igazát hangoztatta, és erővel akarták eldönteni, hogy kié az erősebb igazság.

* * *

Mi az igazság? Mit jelent? Hol van? Nekem talán más, mint neked. Akkor mégis hány van belőle? Melyik az igazabb igazság? Valódi-e bármelyik is?

Vireni Orlando az igazságot hajtja, annak védelmére esküdött fel, de sokkal egyszerűbb hinnie ebben, mint megtenni. Egy felgyorsult világban, Naprendszer-méretű összeesküvések, tömeggyilkosság és azzal szemben álló tömegterrorizmus, testnyomtatás, virtuális valóság, tudatfel- vagy letöltés és megannyi technológiai (rém)álom, spoiler között botladozik. Minden csak látszat, ideálok, ideológiák és hangzatos szavak vívnak egymással háborút. Ismertségi statisztikák és népszerűségi szavazások jobban befolyásolják a történteket, mint a tények és erősen eldönthetetlen: hol kezdődik, meddig tart, és egyáltalán mi az igazság…?
Már ha egyáltalán létezik, és nem csak egy újabb levethető, bármikor lecserélhető gúnyát hívunk annak.

Érdekes könyv, bár bevallom: olvasás közben elég hullámzó volt a viszonyunk. A világa ijesztő, a technológiája csodálatra méltó, a politikája fárasztó, és néha komoly kihívás volt követni, hogy éppen hogy s mint állunk az igazsággal. Azzal meg sem próbálkoztam, hogy mindemellett eldöntsem, vajon kinek van igaza…?


Népszerű idézetek

Bori_L>!

Az igazság olyan, mint a csili. Van, aki szereti, és van, akinek ég tőle a gyomra.

292. oldal

Deidra_Nicthea I>!

– Százados! Nyissanak a falon egy lyukat, és rendeljenek ide egy Küklopszot. Itt megyünk ki.
– A könyvekre… lehetne, hogy vigyáznak?

257. oldal

Niitaa P>!

„A Földet és a még itt élőket a közöny fogja halálra ítélni.”

40. oldal

Chöpp >!

A halál az emberiség végső ellensége…

104. oldal

ViraMors P>!

Kik ezek az emberek, és miért hiszik azt, hogy bármit megtehetnek?

3 hozzászólás
Chöpp >!

Az igazságot szolgáljuk… de csak addig, amíg az nem ellenkezik a hatalmi elit érdekeivel.

81. oldal

csartak P>!

A 21. század hetvenes éveiben a Nap fúziós folyamataiban aggasztó változások következtek be: felszíni hőmérséklete és fényessége folyamatosan nőni kezdett, az erősödő mágneses zavarok egyre erősebb, halálosan veszélyes szupernapkitörésekkel fenyegettek. A szimulációk azt mutatták, hogy ennek következményeként a Föld néhány évszázadon belül annyira fel fog forrósodni, hogy szinte minden életforma elpusztul a felszínén.

ViraMors P>!

– Ki vagy te? – kérdezte saját tükörképét.
A tükörkép ugyanezt kérdezte, de a választ egyikük sem tudta.

Chöpp >!

Itt vagyunk, mert valakinek működtetnie kell az új világot, és azt gondolom, olyan embereknek kell működtetnie, mint mi vagyunk. Lojális hülyéknek.

414. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Raana Raas: Hazatérők
J. Goldenlane: Térdig sárban
Raana Raas: Vezetők
Ekker Éva: Vad virágok
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Dennis E. Taylor: MI, Bob
Bartos Zsuzsa: Töredezés
Kim Stanley Robinson: 2312
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál