Az ​ember könyve 184 csillagozás

Brandon Hackett: Az ember könyve

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat?

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
ISBN: 9786155049880
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049767

Enciklopédia 3


Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 126

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Az ember könyve furcsán érdekes, érdekesen groteszk és groteszk módon izgalmas regény. Igazi hard sci-fi, ami valahogy mégis a jelenkori Föld bolygó egyszerű, hétköznapi rögvalóságába van bekötve. Transzhumán kérdések, elszabadult, tobzódó génvágyak és földhözragadt, primitív, ösztönből fakadó túlélő attitűd összecsapása egy olyan dimenzióban, amely a reálisan gondolkodó, „ma embere” számára minden elképzelhető komfortzónán kívül esik. Elszabadult fantáziák száguldása, elképzelt intelligens entitások, idegen élőhelyeken létező társadalmi képződmények egymáshoz és egy frissen „betagozódó”, különös, újszerű génállományt hordozó fajhoz való kapcsolatrendszerén keresztül. Gondolati síkon megvalósuló elemi erejű naturalizmus, szinte szadisztikus, alkalmanként szexuálisan aberráltnak tetsző, de az érzelmeket feltétlenül felkorbácsoló történések, mögöttes indíttatások, szándékok könyörtelen, pucér feltárulkozása.
No és persze, a végső kérdések: Van-e érdemben, minőségében emberi túlélés az elvesztett identitáson túl? Maradhatsz-e önmagad, ha már csak alig néhány aprócska DNS-szekvenciád egyezik meg a volt-éneddel? De a legfőbb dilemma, hogy akarsz-e még egyáltalán Te lenni, ha már csak egy „új-Te” lehetsz?

Már az alapötlet is érdekes, a bibiliai elragadtatás ellenpéldájaként, „ellopott” háromezer ember kényszerű összezártságával, a hirtelen jött tanácstalanság, gyökérvesztettség, az önjelölt vezetők és pitiáner ügyeskedők felszínre törésével, majd az idegenek, a testrablók megjelenésével, közbelépésével. Mindeközben mindig izgalmas közelről szemlélni a csoportdinamikát, pláne ha még váratlan lépéseket is húz a szerző, amivel a szereplők addigi elképzeléseit és az olvasó által előre veített, prejudikált cselekményszálat fejezetről fejezetre felborítja, újraírja.

A nagy kedvenc Xeno után az esetleges csalódástól félve – szinte rettegtem „korai de mindenképpen korábbi Hackett”-könyvet kézbe venni. Azonban Az ember könyve – bár dialógusaiban néha ugyan dadogott, és történetvezetését sem éreztem mindenhol töretlenül következetesnek – összességében igazán izmos előfutára a Xenonak. Sőt, ami az idegenek különös spoiler kommunikációját illeti, úgy tűnt, mintha csak egy ujjgyakorlat, egy előzetes egyébként tökéletesre sikeredett próba lenne, kifejezetten a majdani nagyregényhez.
Baromi nehéz, a legkevésbé sem olvasmányos, megrázó, mérhetetlenül pesszimista és mélybe húzó – ám kihagyhatatlan kötet volt ez számomra. Ajánlom, de semmiképpen nem a könnyed szórakozásra vágyó olvasótábornak. Markovics Botond előtt pedig emelem nem létező kalapom.

>!
vargarockzsolt P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Hatalmas fantáziával megírt, izgalmas és gondolatébresztő sci-fi. Az idegen világ történetéről, felépítéséről kicsit talán részletesebb leírást is olvastam volna, de a lendületes cselekmény ezt nyilván nem engedte.
Osztom a szerző optimizmusát az emberi faj nagyszerűségét illetően – lehet, hogy érintettként elfogult vagyok? :) Azt ugyanakkor nem hiszem, hogy spoiler.
A – nem öncélú! – szexuális és szadisztikus leírások a gyengébb idegzetű, konzervatívabb olvasók számára riasztóan hathatnak, és én kitennék a könyvre egy 18 éven aluliaknak nem ajánlott feliratot is.
A regény központi témája az emberi viszony a genetikai változtatásokhoz, a transzhumán jövő lehetősége. Örültem, hogy a szerző nem sugall didaktikus válaszokat, egy sci-fi ne legyen konzervatív, merev és propagandisztikus.
A könyv stílusa is tetszett, különösen érdekes volt az idegen kommunikáció leírása. Az emberi karakterek ugyan kissé egyszerűek voltak, de hát ez szándékai szerint nem egy lélektani regény, bár eszembe jutott, hogy milyen jó analógiákat ad a gyermek-szülő kapcsolat-leválás, valamint egy kábítószerfüggő gyerek-szülő kapcsolat leírására is.
Nem elemzem tovább, jó volt olvasni.
(Az I. Molyfesztiválon nyertem tombolán.)

2 hozzászólás
>!
Oriente P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Azon töprengtem, miért ezt a címet kapta ez a regény, sokkal inkább illik nekem Az ember könyve a Poszthumán döntésre, az Isten gépeire, vagy akár a Xenora. Ezt a hármat olvastam korábban a szerzőtől, és ezek a regények bizony elkényeztetettek. Nekem hiányzott most az a lélegzetelállító, kozmikus perspektíva, amitől csak kapkodom a levegőt az utolsó oldalak után.

Nagyon tetszett az idegen nézőpont és annak precíz és következetes végiggondolása, erre igen kevesen képesek a fantasztikus irodalomban, de nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy az emberi szereplők csak statiszták maradnak ebben a történetben, ez a könyv valójában nem róluk szól. Ők csak a nézőpontot biztosítják, megmutatják mi a különbség sodródás, alkalmazkodás, feladás és feloldódás között, ami egy szép kerek gondolatjáték, de mindent összevetve lokális marad – kicsit olyan mint egy hajótörést vagy egy túszdrámát bemutató igényes kalandregény. Ha ezt az egyet olvastam volna a szerző tollából, talán most kritikátlanul ujjonganék, de mivel Hackett már megmutatta milyen bátran képes feszegetni a határokat és olyan látószöget nyitni, amibe belezsibbad a szív és az elme, nekem ez most „csak” az ember egyik könyve volt, nem a könyve, amit minden korábban olvasott írásánál éreztem. (Viszont nagyon érdekes volt néhány, a Xenoban kibontott ötlet csíráját ebben a jóval korábbi regényben felfedezni.)

Még abszolválom valamikor az Időutazás-duológiát – amit pont az időutazásos téma miatt halogatok –, de igazából azt várom, hogy a szerző mesélje el nekem az ember könyvét, akárhány verzióban, újra és újra, és nem tagadom, a tavaly megjelent Xeno minőségi magasságai alapvonallá egyenesedtek: az ilyen elkényeztetett olvasóinak mint én, már nem elég ha kerek a labda, a végtelenbe kell dobni, hogy tátott szájjal nézzek utána.
Szóval kellemes és izgalmas kamaradarab volt ez, de várom a új nagyszimfóniákat! :)

5 hozzászólás
>!
csartak MP
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nehezen megy az értékelés, nem akaródzik elmondani a véleményem, pedig tetszett a könyv. Lehet azért. :)
A testmanipuláció olyan mértékben valósul meg, hogy bármiféleképpen alakítható anyag lesz, csupán egy génállomány… és ez a lehető legbizarrabb formában. Eleinte a Zeno Clash című számítógépes játék ugrott be róla, ott vannak ilyen különös figurák (ajánlom a szerző figyelmébe) De aztán még vadabb dolgok történnek, felülíródik a szimmetria és hagyomány (tényleg, miért is kell egy szájnak a fejen lenni?) a lehető legelképzelhetetlenebb formákig … és mégis elképzelem, minden előttem van. A könyv elolvasása olyan, mintha átbillentettek volna bennem egy kapcsolót, már többet nem tudok régi formában gondolni a testre. Ezek a génmanipuláló idegenek a hagyományos emberi gondolkodás szerint rémálmainkat valósítanák meg, (köszönöm az újabb táplálékot az álmaimnak), nekik meg mindez ösztön, divat, sőt, még inkább fejlődés. A szaggal, illattal való kommunikáció ötlete lenyűgöző, mondatszerkezetileg is izgalmasan fejeződik ki.
Nem egy finom könyv ez, minden szaglik, illatozik, bűzlik, ragacsos, folynak a nedvek mindenhonnan.. Valamiért nem vagyok kibékülve a végével. Erőteljes az „és akkor mi van most” érzés.
A karakterek nekem sem voltak szimpatikusak, de tetszettek. Összességében, minden jó ahogy van, szeretem, amikor kiéli magát a fantázia, és szabadon tombol. Többet nem írom le, hogy legkülönösebb könyv, amit olvastam. Mert mindig van egy újabb.. és ez jó. Olvassátok el. :)

6 hozzászólás
>!
Teetee
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nos.

Csak azért olvastam el szinte egyhuzamban tegnap este, hogy legyek már túl rajta, hátha. De nem.

Nekem ez nem tetszett. Már az elején is úgy éreztem, hogy kell a fenének ilyen részletesen tudnia, hogyan néznek ki az idegen lények, miért nem lehet a lényegről beszélni – a lényeg, természetesen, nem lehet más, mint az otthonát, múltját, gyökerét vesztett emberi közösség. Ez a téma egyébként nagyon érdekel és foglalkoztat, az egyik legmegrázóbb és legfájdalmasabb dolog: a Föld utáni nosztalgia, a döbbenet, mikor kiderül, az, akiket valaha szerettél, rég meghaltak.

Csakhogy ez az érzés csak nyomokban volt jelen a történetben, ehelyett kaptunk egy bestiáriumot, hosszú csápos, nyálkás és perverz lényekkel, egy olyan világgal, amelyben mindenről említés esik kényszeres alapossággal, hogy látszódjon, ez bizony egy jól felépített világ – hát, akármilyen részletgazdag volt is, számomra nem volt hiteles, csak egy rajz, nem egy valódi tér.

És hát bizarr és perverz. Nincs ezzel baj, de mégis úgy éreztem magam, mint gimis koromban osztálytársaim regénykezdeményeit olvasva: hirtelen mindenki boldog, hogy kiélheti a vágyait, és leírhatja a legperverzebb gondolatát is, furcsa szexuális aktusokról és válogatott kínzásokról. A szöveg mégsem tudott megrázni, legfeljebb elkerekedett a szemem, és azon gondolkoztam, volt-e vajh a szerzőnek merevedése, miközben ezeket írta.

Voltak benne persze jó ötletek, itt-ott egészen szívbemarkoló is lehetett volna – de aztán jött valami, és elrontotta a hatást.

Jellemző, hogy ami a legjobban ütött benne, az az egyik fejezetet felvezető Csányi Vilmos idézet volt. Na ott, akkor az egyszer összeszorult a gyomrom, mintha valami nagyon jót, nagyon fájdalmasat olvasnék.

Ennél a könyvnél azt éreztem, hogy ez egy történet, amit valaki kitalált a maga és mások szórakoztatására, eljátszadozott a faji változatossággal, az illatkommunikációval és a perverzitással, de ennyi. Nem mutatott meg a világból semmit.

>!
Fallen_Angel P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Jaj… Kavarognak bennem a gondolatok. Brandon Hackett egy igen jó alapötletre írt egy majdnem jó könyvet. Az elején nem is értettem, hogy miért van 80% alatt az értékelések átlaga, mert kimondottan tetszett, aztán ahogy haladtam előre a történetben, egyre magasabbra kúszott a szemöldököm. Egy ponton alighanem már a hajam vonaláig érhetett, de akkor már túl kíváncsi voltam a végére ahhoz, hogy abbahagyjam.
Ahogy írtam, az alapötlet (a Földről elvitt emberek sorsa, élete, viselkedése az idegen világban) tetszett. A(z emberi) szereplők rendben voltak, plusz pont a magyar srácért. Az idegenek spoiler furcsa módon egyszerre adják a könyv erősségét és gyengeségét – sok tekintetben igen kreatívan lettek megalkotva, de néhány ponton nagyon túlszaladt a kivitelezés.
A csillag levonás oka végül is a sztorinak az a szála, ami miatt nagyon fennakadtam (meg a borító sem sikerült túl jól, de ez a kisebbik probléma).

>!
Nuwiel SP
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nem szerettem volna, ha ez a könyv is A poszthumán döntés sorsára jut: azt még a tavalyi Könyvfesztiválon vettem meg, dedikáltattam majd szépen a sorsára hagytam a polcon, hogy bizonytalan ideig várakozzon. Szóval megvettem ezt az idei Könyvfesztiválon, dedikáltattam (a világ legjobb szövegét kaptam bele, azóta is újra és újra elolvasom), majd neki is ugrottam. Egyébként is ideje volt már valami igazán jó sci-fit olvasni.

A végét leszámítva, ami nem egészen úgy alakult, mint amire számítottam spoiler, nehéz volt letenni, és sajnáltam, hogy olyan hamar vége lett. Olvastam volna akár kétszer ilyen hosszan is, de így legalább jöhet a következő Hackett könyv. Amíg még van, amit nem olvastam.

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Brandon Hackett eddigi könyveiben is az emberi lét kérdéseire kereste a választ, hogy mi tesz bennünket emberré, és hogy mennyi és milyen változás kell ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk emberi mivoltunk. A válaszkeresés Az ember könyvében csúcsosodik ki.

Kénytelen vagyok közhellyel élni, de nem tudok mást mondani, mint hogy ez a regény zseniális, az utóbbi évek legjobb magyar sci-fije toronymagasan. A helyszínek, a cselekmény, a karaktereke, a párbeszédek, a gondolatisága, a fejezetek elején található idézetek összecsengése a történettel, mind-mind fantasztikusak. Hol tátottam a számat, hol szörnyülködtem, hol kibontottam a falat az izgalomtól. Miután letettem a könyvet, még mindig ott lüktettek bennem a gondolatai, a szebbnél szebb mondatai.

Olvassatok Hackettet, olvassátok Az ember könyvét! Mert megérdemli.

>!
marcipáncica
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nehezemre esne megfogalmazni, hogy mi is az, ami nem tetszett a könyvben, mert ha végiggondolom, igazából rengeteget pozitívum volt benne, mégis a befejezte után (meg már a második fele olvasása közben is) az az érzés maradt bennem, hogy jó-jó, de valami nagyon hiányzik.
A regényben megfogalmazott ötletek – számomra – nagyon érdekes, egyedi és újszerű(nek ható) egyveleget alkottak, látszik, hogy Hackett (Markovics, de maradjunk a Hackett-nél) fantáziája hatalmas, és alaposan kigondolta, hogy mit szeretne felvonultatni a könyvében, milyen mélyebb témákat szeretne feltárni, milyen gondolatokat szeretne ébreszteni az olvasóban. Ezzel az egésszel viszont mintha nem tudna mit kezdeni, nem tudná átadni az olvasónak úgy, ahogy szerette volna – legalább is nekem nem jött át, ez persze lehet az én hibám is.
A regény stílusára nem lehet panaszom, jól megírt az egész, nagyon sajátos hangja van, a hangulatteremtés maximálisan működik az egyedi leírásokkal, szépen összerakott az egész, amit jó volt olvasni. Tetszett, hogy a történet két kvázi főszereplője még gyerek, illetve kamasz, de a könyv távolról sem ifjúsági (csúnyán mondva YA) jellegű, jó volt ez az éles kontraszt a szereplők kora, és a történet mélysége között. Egyedüli bánatom, hogy ettől függetlenül egyáltalán nem sikerült kapcsolódnom a szereplőkhöz, valahogy semmit nem éreztem irántuk, nem kerültek közel hozzám, és ez a távolság úgy általában az egész regényre jellemző volt.
Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a regény a közepe felé érte el a katarzist, onnantól kezdve pedig már nem tudta tartani az iramot, és szép lassan csak elcsordogált a befejezésig. Unalmasnak egy pillanatig nem mondanám, mert végig történik valami, a cselekmény mindig mozgásban van, de nem éreztem azt, hogy valami egységes irányba, valami grandiózus lezárás felé haladna a történet. Vagy valami nagy igazság felé. Vagy igazából bármi felé. Elveszett a részletekben, és folyamatosan újabb és újabb információkat adott hozzá egy olyan világhoz, ahol ezen kívül igazán semmi érdekes nem is történt.
3 csillag azért, mert képtelen vagyok megmondani, hogy mi bajom volt vele, de alapvetően az összkép pozitív, a szerző pedig felkerült a radaromra.

>!
pat P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Meg tudott lepni. Többször is. És voltak kifejezetten lenyűgöző pillanatai.
Próbáltam írni értelmes dolgokat az eltalált karakterekről (!), a remek ötletekről (génvágy! speciális fényevő gén! illatkommunikáció!), a feszes szerkezetről és az optimális tempóról, a bizarr, de mégis kellően emberi léptékű idegenekről meg ilyesmikről, de nem nagyon sikerült.
Javaslom elolvasni. Szerintem kezdők is nyugodtan próbálkozhatnak vele, de haladóknak is tartogat meglepetéseket. Jó sci-fi. És a miénk. (És olyan büszke vagyok rá, mintha én írtam volna.)
Csak azt a borítót tudnám feledni!


Népszerű idézetek

>!
Shanara

Különös az emberi elbizakodottság, amely azt kívánja, hogy minden út elvezessen valahová.

252. oldal (Agave Könyvek, 2012)

>!
Shanara

– Minden embernek van egy könyve – mondta az öreg Aurorának. A szeme ragyogott, miközben beszélt. – Persze, van, akinek több is. Ez talán az első történet, amellyel kettesben maradunk egy szobában, vagy az első, ami igazán rabul ejti a képzeletünket, esetleg azok a könyvek, amik a legnagyobb hatással vannak ránk az életünk folyamán…

75. oldal (Agave Könyvek, 2012.)

>!
Chöpp 

    – Edmond Dantés szökésen töröd a fejed? – kérdezte Mei. – Titkos alagutat keresel?
    – Túl sok könyvet olvastál – szólt vissza neki Jurij.
    – Az elképzelhető. És kijuttatsz innen, Edmond?

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
>!
Chöpp 

    – Amit első látásra érzel, az csak látszólag szerelem. Egy kémiai, biológiai reakció, amit a másik kivált belőled- Szexu… – elharapta a szót. – Egy erős vonzalom, izgalom, olyan, mint egy illat, elvarázsol.
    – Nem értem. Ez a szerelem, nem?
    – Nem. Ez vonzalom a másik külsője iránt. A szerelem ennél sokkal több. Az, amikor a már a másik belső lényét látod, az érzéseit, a gondolatait, olyasmit, amit csak akkor fedezhetsz fel benne, ha megismered.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
Shanara

A szerelem maga az élet, ha nem a halál. Bölcső, de koporsó is. Az emberi szívben ugyanaz az érzés mondja ki az igen és a nemet. Isten minden alkotása között az ember szíve árasztja a legtöbb fényt és, ó, jaj, a legtöbb sötétséget is.

251. oldal (Agave Könyvek, 2012.)

>!
Oriente P

– Ez fényes papír, nem elég puha vécépapírnak.
– Mit találtál? – nézett a könyvre Natalie.
– Képregény – lapozott bele Jurij. Színes képkockák, fehér szövegbuborékok. Fejjel lefelé fordította, és kifolyatta a vizet a lapok közül. – Sandman a címe.

33. oldal

4 hozzászólás
>!
Nocharity

[(…) aki nem változik nem repülhet együtt az idővel]

151. oldal, 5. A fajok eredete - Menta / Élénken-Lebegő

>!
Chöpp 

    – És azt a fehér szakállas bácsit látod?
    – Mr. Antóniót? – Íróasztal állt egy kopott rongyszőnyegen, egy idős, szikár férfi ült előtte hajlott háttal, és egy tollal az előtte fekvő papírlapra írt. Ölében megégett, szamárfüles könyv pihent, abból másolta ki a mondatokat.
    – Ismered?
    – Én nem, csak Natalie. Ő ismeri. António Pereira a neve. Azt hiszem, portugál.
    Attila emlékezett rá, ahogy a bácsi néhány hete reszkető lábbal, méterről méterre tolta az asztalt az ablakhártyákhoz. Senki nem segített neki. Még ő sem.
    – Portugál – ismételte Auri. – És tudod, mit ír?
    – Natalie azt mondta, hogy a kedvenc könyvét próbálja újraírni. A nyomorultakat Victor Hugótól. Állítólag van egy félig megégett példánya, azt fordítja le angolra, a hiányzó részeket pedig megpróbálja a saját szavaival kipótolni.
    – De minek?
    – Nem tudom. Natalie azt mondta, jó könyv.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Victor Hugo: A nyomorultak
>!
mirez

[(… )tisztelet hódolat isten nálatok ^ de isten mi?]
– Jézus Isten fia volt – felelte. – Én csak őt ismerem. Isten leküldte a Földre, de végül az emberek megölték. Jézus feláldozta magát az emberért, az emberek megváltásáért.
[találkoz Jézus? ^milyen ő?]
– Nem, dehogyis találkoztam. Két évezreddel ezelőtt meghalt, majd feltámadt és visszatért az Úr mellé.
[meghal feltámad hogyan?]
– Mert ő Isten fia.
[kifejt isten]
(…)
– Ő a Teremtő, aki a világmindenséget teremtette.
[nem teremt isten semmit nem]
– Akkor hogy jött létre a világ? – kérdezte Aurora. – Hogyan jöttetek létre ti? Isten teremtett benneteket is, ahogy az egész világmindenséget.
[Nem] – A csípős szag korbácsként csapott le rájuk [tévedtek isten és tévedtek világ ^ létezésünk bizonyított komplexitásban növekszik halad egyszerűből a tökéletes felé ^isten az Eljövendő aki még meg nem születik ^vár tökéletesedés ^a mi bonyolultságunk mezsgyéjén fogantatik majd jövőnek jövőjében ^Eljövendő a tökéletesség génszülötte]
Attila mindebből csak annyit tudott kihámozni, hogy Menta szerinte Isten nem a kezdet, hanem a vég közeli állapot amikor megszületik a tökéletes lény.

133. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
Jacek Dukaj: Zuzanna és a világmindenség
Ramez Naam: Nexus
Alastair Reynolds: Jelenések tere
Robert J. Sawyer: Red Planet Blues
Alastair Reynolds: Napok háza
Joan Slonczewski: Agypestis