Az ​ember könyve 165 csillagozás

Brandon Hackett: Az ember könyve

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat?

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
ISBN: 9786155049880
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049767

Enciklopédia 3


Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Hatalmas fantáziával megírt, izgalmas és gondolatébresztő sci-fi. Az idegen világ történetéről, felépítéséről kicsit talán részletesebb leírást is olvastam volna, de a lendületes cselekmény ezt nyilván nem engedte.
Osztom a szerző optimizmusát az emberi faj nagyszerűségét illetően – lehet, hogy érintettként elfogult vagyok? :) Azt ugyanakkor nem hiszem, hogy spoiler.
A – nem öncélú! – szexuális és szadisztikus leírások a gyengébb idegzetű, konzervatívabb olvasók számára riasztóan hathatnak, és én kitennék a könyvre egy 18 éven aluliaknak nem ajánlott feliratot is.
A regény központi témája az emberi viszony a genetikai változtatásokhoz, a transzhumán jövő lehetősége. Örültem, hogy a szerző nem sugall didaktikus válaszokat, egy sci-fi ne legyen konzervatív, merev és propagandisztikus.
A könyv stílusa is tetszett, különösen érdekes volt az idegen kommunikáció leírása. Az emberi karakterek ugyan kissé egyszerűek voltak, de hát ez szándékai szerint nem egy lélektani regény, bár eszembe jutott, hogy milyen jó analógiákat ad a gyermek-szülő kapcsolat-leválás, valamint egy kábítószerfüggő gyerek-szülő kapcsolat leírására is.
Nem elemzem tovább, jó volt olvasni.
(Az I. Molyfesztiválon nyertem tombolán.)

2 hozzászólás
>!
csartak MP
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nehezen megy az értékelés, nem akaródzik elmondani a véleményem, pedig tetszett a könyv. Lehet azért. :)
A testmanipuláció olyan mértékben valósul meg, hogy bármiféleképpen alakítható anyag lesz, csupán egy génállomány… és ez a lehető legbizarrabb formában. Eleinte a Zeno Clash című számítógépes játék ugrott be róla, ott vannak ilyen különös figurák (ajánlom a szerző figyelmébe) De aztán még vadabb dolgok történnek, felülíródik a szimmetria és hagyomány (tényleg, miért is kell egy szájnak a fejen lenni?) a lehető legelképzelhetetlenebb formákig … és mégis elképzelem, minden előttem van. A könyv elolvasása olyan, mintha átbillentettek volna bennem egy kapcsolót, már többet nem tudok régi formában gondolni a testre. Ezek a génmanipuláló idegenek a hagyományos emberi gondolkodás szerint rémálmainkat valósítanák meg, (köszönöm az újabb táplálékot az álmaimnak), nekik meg mindez ösztön, divat, sőt, még inkább fejlődés. A szaggal, illattal való kommunikáció ötlete lenyűgöző, mondatszerkezetileg is izgalmasan fejeződik ki.
Nem egy finom könyv ez, minden szaglik, illatozik, bűzlik, ragacsos, folynak a nedvek mindenhonnan.. Valamiért nem vagyok kibékülve a végével. Erőteljes az „és akkor mi van most” érzés.
A karakterek nekem sem voltak szimpatikusak, de tetszettek. Összességében, minden jó ahogy van, szeretem, amikor kiéli magát a fantázia, és szabadon tombol. Többet nem írom le, hogy legkülönösebb könyv, amit olvastam. Mert mindig van egy újabb.. és ez jó. Olvassátok el. :)

6 hozzászólás
>!
Nuwiel P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nem szerettem volna, ha ez a könyv is A poszthumán döntés sorsára jut: azt még a tavalyi Könyvfesztiválon vettem meg, dedikáltattam majd szépen a sorsára hagytam a polcon, hogy bizonytalan ideig várakozzon. Szóval megvettem ezt az idei Könyvfesztiválon, dedikáltattam (a világ legjobb szövegét kaptam bele, azóta is újra és újra elolvasom), majd neki is ugrottam. Egyébként is ideje volt már valami igazán jó sci-fit olvasni.

A végét leszámítva, ami nem egészen úgy alakult, mint amire számítottam spoiler, nehéz volt letenni, és sajnáltam, hogy olyan hamar vége lett. Olvastam volna akár kétszer ilyen hosszan is, de így legalább jöhet a következő Hackett könyv. Amíg még van, amit nem olvastam.

>!
Fallen_Angel P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Jaj… Kavarognak bennem a gondolatok. Brandon Hackett egy igen jó alapötletre írt egy majdnem jó könyvet. Az elején nem is értettem, hogy miért van 80% alatt az értékelések átlaga, mert kimondottan tetszett, aztán ahogy haladtam előre a történetben, egyre magasabbra kúszott a szemöldököm. Egy ponton alighanem már a hajam vonaláig érhetett, de akkor már túl kíváncsi voltam a végére ahhoz, hogy abbahagyjam.
Ahogy írtam, az alapötlet (a Földről elvitt emberek sorsa, élete, viselkedése az idegen világban) tetszett. A(z emberi) szereplők rendben voltak, plusz pont a magyar srácért. Az idegenek spoiler furcsa módon egyszerre adják a könyv erősségét és gyengeségét – sok tekintetben igen kreatívan lettek megalkotva, de néhány ponton nagyon túlszaladt a kivitelezés.
A csillag levonás oka végül is a sztorinak az a szála, ami miatt nagyon fennakadtam (meg a borító sem sikerült túl jól, de ez a kisebbik probléma).

>!
Nita_Könyvgalaxis
Brandon Hackett: Az ember könyve

Brandon Hackett eddigi könyveiben is az emberi lét kérdéseire kereste a választ, hogy mi tesz bennünket emberré, és hogy mennyi és milyen változás kell ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk emberi mivoltunk. A válaszkeresés Az ember könyvében csúcsosodik ki.

Kénytelen vagyok közhellyel élni, de nem tudok mást mondani, mint hogy ez a regény zseniális, az utóbbi évek legjobb magyar sci-fije toronymagasan. A helyszínek, a cselekmény, a karaktereke, a párbeszédek, a gondolatisága, a fejezetek elején található idézetek összecsengése a történettel, mind-mind fantasztikusak. Hol tátottam a számat, hol szörnyülködtem, hol kibontottam a falat az izgalomtól. Miután letettem a könyvet, még mindig ott lüktettek bennem a gondolatai, a szebbnél szebb mondatai.

Olvassatok Hackettet, olvassátok Az ember könyvét! Mert megérdemli.

>!
Teetee
Brandon Hackett: Az ember könyve

Nos.

Csak azért olvastam el szinte egyhuzamban tegnap este, hogy legyek már túl rajta, hátha. De nem.

Nekem ez nem tetszett. Már az elején is úgy éreztem, hogy kell a fenének ilyen részletesen tudnia, hogyan néznek ki az idegen lények, miért nem lehet a lényegről beszélni – a lényeg, természetesen, nem lehet más, mint az otthonát, múltját, gyökerét vesztett emberi közösség. Ez a téma egyébként nagyon érdekel és foglalkoztat, az egyik legmegrázóbb és legfájdalmasabb dolog: a Föld utáni nosztalgia, a döbbenet, mikor kiderül, az, akiket valaha szerettél, rég meghaltak.

Csakhogy ez az érzés csak nyomokban volt jelen a történetben, ehelyett kaptunk egy bestiáriumot, hosszú csápos, nyálkás és perverz lényekkel, egy olyan világgal, amelyben mindenről említés esik kényszeres alapossággal, hogy látszódjon, ez bizony egy jól felépített világ – hát, akármilyen részletgazdag volt is, számomra nem volt hiteles, csak egy rajz, nem egy valódi tér.

És hát bizarr és perverz. Nincs ezzel baj, de mégis úgy éreztem magam, mint gimis koromban osztálytársaim regénykezdeményeit olvasva: hirtelen mindenki boldog, hogy kiélheti a vágyait, és leírhatja a legperverzebb gondolatát is, furcsa szexuális aktusokról és válogatott kínzásokról. A szöveg mégsem tudott megrázni, legfeljebb elkerekedett a szemem, és azon gondolkoztam, volt-e vajh a szerzőnek merevedése, miközben ezeket írta.

Voltak benne persze jó ötletek, itt-ott egészen szívbemarkoló is lehetett volna – de aztán jött valami, és elrontotta a hatást.

Jellemző, hogy ami a legjobban ütött benne, az az egyik fejezetet felvezető Csányi Vilmos idézet volt. Na ott, akkor az egyszer összeszorult a gyomrom, mintha valami nagyon jót, nagyon fájdalmasat olvasnék.

Ennél a könyvnél azt éreztem, hogy ez egy történet, amit valaki kitalált a maga és mások szórakoztatására, eljátszadozott a faji változatossággal, az illatkommunikációval és a perverzitással, de ennyi. Nem mutatott meg a világból semmit.

>!
pat P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Meg tudott lepni. Többször is. És voltak kifejezetten lenyűgöző pillanatai.
Próbáltam írni értelmes dolgokat az eltalált karakterekről (!), a remek ötletekről (génvágy! speciális fényevő gén! illatkommunikáció!), a feszes szerkezetről és az optimális tempóról, a bizarr, de mégis kellően emberi léptékű idegenekről meg ilyesmikről, de nem nagyon sikerült.
Javaslom elolvasni. Szerintem kezdők is nyugodtan próbálkozhatnak vele, de haladóknak is tartogat meglepetéseket. Jó sci-fi. És a miénk. (És olyan büszke vagyok rá, mintha én írtam volna.)
Csak azt a borítót tudnám feledni!

>!
Noro MP
Brandon Hackett: Az ember könyve

Az ember könyve jellegzetesen Hackett is, meg nem is. Ebben a regényben is központi szerepet kap a „transzhumán probléma”, hőseinek ugyanis hatalmas változásokkal kell szembenézniük mind életkörülményeikben, mind önmagukban. Ezúttal azonban ők nem a közeljövő „enyhén sci-fisített” emberei, hanem a jelen valóság szülöttei, akik kvázi mi magunk is lehetnénk. Vajon elfogadnánk a lehetőséget, hogy valami mássá (többé?) váljunk? És ha igen, vajon a többi ember elfogadna minket így? És vajon nem okoznánk katasztrófát azzal, hogy ész nélkül használnánk a nyakunkba szakadó „technológiát”? Az ember könyve eléggé pesszimistán áll hozzá ezekhez a kérdésekhez.
Űroperettes korszaka óta a szerző most először szerepeltetett a hagyományos értelemben vett idegen lényeket – azt hiszem, kicsit tartottam az eredménytől, de nagyon jól vette az akadályt. A „Homály” lényei rendkívül bizarr fajzatok, de van a viselkedésükben logika. Belső konfliktusaik éppen eléggé érthetőek ahhoz, hogy olvasóként állást tudjak foglalni, és talán ez bizonyítja a leginkább, hogy jól sikerült az ábrázolásuk. Velük szemben pedig hasonlóan jó és részletes az elrabolt emberek kétségbeesett csoportjának bemutatása is. (Bár azt meg kell jegyeznem, hogy ez ritka idegesítő egy banda: 3000 emberből tényleg csak egyetlen felnőtt lenne, aki legalább valamelyest értelmesen próbál alkalmazkodni a helyzethez?)

>!
vöri P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Ez valami brutális. Brutálisan jó és jól brutális. Szerettem volna, ha ez egy űropera, legalább 5-600 oldal terjedelemmel, még jobban belemászva az összes részletbe, olvastam volna még egy darabig… Kegyetlen és szívbemarkoló, a végjáték kifejezetten erős, és örülök, hogy olyan, amilyen, mégha fájdalmas is. Nagyon remélem, hogy olvashatunk majd még a későbbiekben is ilyen erejű írásokat a szerzőtől, akkor is, ha ez bizony megosztja az olvasóközönséget – számomra ez inkább azt jelzi, hogy Hackett itt valamit nagyon eltalált. Szóval még sok ilyet, és olvassátok Az ember könyvét, ha meritek!

>!
PannaNyúl P
Brandon Hackett: Az ember könyve

Vigyázat: baromi gusztustalan és baromi jó könyv! :) Megvan benne minden, amit „felnőtt tartalomnak” szokás tekinteni (amit önmagában nem szeretek), viszont engem az eddig megjelent Hackett-könyvek közül ez ragadott magával a leginkább (talán mert a (szokásosnál ugyan kissé visszafogottabban) burjánzó ötlethalmaz itt egy elég konkrét téma körül csoportosult, így volt tere kibontakozni az ötleteknek).
Az idegen lények szag-beszéde (és annak a "fordítása") valami zseniálisan költői, főleg ezek a részek sodortak magukkal végig. Az egész spoiler-koncepció, mint a fejlődés mozgatója, nagyon érdekes volt.
Tetszik, hogy valid magyarázatot kapunk arra, hogy az idegenek miért hasonlítanak az emberre (vagy legalábbis földi állatokra).

A történet messze nem vidám, az egészben van valami beteg és nyomasztó, és összességében mégis valahogy rendben van az egész könyv.


Népszerű idézetek

>!
Shanara

Különös az emberi elbizakodottság, amely azt kívánja, hogy minden út elvezessen valahová.

252. oldal (Agave Könyvek, 2012)

>!
Shanara

– Minden embernek van egy könyve – mondta az öreg Aurorának. A szeme ragyogott, miközben beszélt. – Persze, van, akinek több is. Ez talán az első történet, amellyel kettesben maradunk egy szobában, vagy az első, ami igazán rabul ejti a képzeletünket, esetleg azok a könyvek, amik a legnagyobb hatással vannak ránk az életünk folyamán…

75. oldal (Agave Könyvek, 2012.)

>!
Chöpp P

    – Edmond Dantés szökésen töröd a fejed? – kérdezte Mei. – Titkos alagutat keresel?
    – Túl sok könyvet olvastál – szólt vissza neki Jurij.
    – Az elképzelhető. És kijuttatsz innen, Edmond?

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
>!
Chöpp P

    – Amit első látásra érzel, az csak látszólag szerelem. Egy kémiai, biológiai reakció, amit a másik kivált belőled- Szexu… – elharapta a szót. – Egy erős vonzalom, izgalom, olyan, mint egy illat, elvarázsol.
    – Nem értem. Ez a szerelem, nem?
    – Nem. Ez vonzalom a másik külsője iránt. A szerelem ennél sokkal több. Az, amikor a már a másik belső lényét látod, az érzéseit, a gondolatait, olyasmit, amit csak akkor fedezhetsz fel benne, ha megismered.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
Shanara

A szerelem maga az élet, ha nem a halál. Bölcső, de koporsó is. Az emberi szívben ugyanaz az érzés mondja ki az igen és a nemet. Isten minden alkotása között az ember szíve árasztja a legtöbb fényt és, ó, jaj, a legtöbb sötétséget is.

251. oldal (Agave Könyvek, 2012.)

>!
Nocharity

[(…) aki nem változik nem repülhet együtt az idővel]

151. oldal, 5. A fajok eredete - Menta / Élénken-Lebegő

>!
Chöpp P

    – És azt a fehér szakállas bácsit látod?
    – Mr. Antóniót? – Íróasztal állt egy kopott rongyszőnyegen, egy idős, szikár férfi ült előtte hajlott háttal, és egy tollal az előtte fekvő papírlapra írt. Ölében megégett, szamárfüles könyv pihent, abból másolta ki a mondatokat.
    – Ismered?
    – Én nem, csak Natalie. Ő ismeri. António Pereira a neve. Azt hiszem, portugál.
    Attila emlékezett rá, ahogy a bácsi néhány hete reszkető lábbal, méterről méterre tolta az asztalt az ablakhártyákhoz. Senki nem segített neki. Még ő sem.
    – Portugál – ismételte Auri. – És tudod, mit ír?
    – Natalie azt mondta, hogy a kedvenc könyvét próbálja újraírni. A nyomorultakat Victor Hugótól. Állítólag van egy félig megégett példánya, azt fordítja le angolra, a hiányzó részeket pedig megpróbálja a saját szavaival kipótolni.
    – De minek?
    – Nem tudom. Natalie azt mondta, jó könyv.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Victor Hugo: A nyomorultak
>!
mirez

[(… )tisztelet hódolat isten nálatok ^ de isten mi?]
– Jézus Isten fia volt – felelte. – Én csak őt ismerem. Isten leküldte a Földre, de végül az emberek megölték. Jézus feláldozta magát az emberért, az emberek megváltásáért.
[találkoz Jézus? ^milyen ő?]
– Nem, dehogyis találkoztam. Két évezreddel ezelőtt meghalt, majd feltámadt és visszatért az Úr mellé.
[meghal feltámad hogyan?]
– Mert ő Isten fia.
[kifejt isten]
(…)
– Ő a Teremtő, aki a világmindenséget teremtette.
[nem teremt isten semmit nem]
– Akkor hogy jött létre a világ? – kérdezte Aurora. – Hogyan jöttetek létre ti? Isten teremtett benneteket is, ahogy az egész világmindenséget.
[Nem] – A csípős szag korbácsként csapott le rájuk [tévedtek isten és tévedtek világ ^ létezésünk bizonyított komplexitásban növekszik halad egyszerűből a tökéletes felé ^isten az Eljövendő aki még meg nem születik ^vár tökéletesedés ^a mi bonyolultságunk mezsgyéjén fogantatik majd jövőnek jövőjében ^Eljövendő a tökéletesség génszülötte]
Attila mindebből csak annyit tudott kihámozni, hogy Menta szerinte Isten nem a kezdet, hanem a vég közeli állapot amikor megszületik a tökéletes lény.

133. oldal

>!
Anett_Takács P

Semmi sem vész el. Semmi nem megy feledésbe. Ott volt a húsban, a vérben. És most az örökkévalóságban. ( Greg Bear)


Hasonló könyvek címkék alapján

Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
Jacek Dukaj: Zuzanna és a világmindenség
Ramez Naam: Nexus
Alastair Reynolds: Jelenések tere
Robert J. Sawyer: Red Planet Blues
Alastair Reynolds: Napok háza
Joan Slonczewski: Agypestis