Drakula ​gróf válogatott rémtettei 84% 226 csillagozás

Számtalanszor olvastam már, egyértelműen fiatal korom kedvenc rémtörténete. Mindig is az Erdélyben játszódó részek fogtak meg leginkább. Ez a vadregényes táj örök érvényűen magában hordoz egyfajta mitikus világot, ebből fakadóan pedig könnyen szárnyra kap az ember fantáziája! Nem csoda, hogy Stokert is magával ragadta, s a 19. század végén megírta Drakula legendáját, ami műfajának egyik kikerülhetetlen sarokköve! Igazi klasszikus, melyen nem fog az idő!

Egyedül azt bánom, hogy a mostani újraolvasáshoz ezt a kötetet választottam, s nem az eredeti, picit hosszabb művet. Ez a könyv 2006-ban került kiadásra az Ulpius-ház révén, ám rendkívül dühítő volt az a sok elütési hiba, ami a lapokon visszaköszönt. S bár nem vagyok megbizonyosodva róla, hogy a kötet hibája – utána kell majd néznem –, de mintha két esetben elég csúnya logikai bukfenc is lenne a lapokon (mindkettő dr. Seward naplózásához kapcsolódik). A hibák megléte biztos, viszont arra nem emlékszem, hogy az eredeti Drakula magyar fordításában is feltűntek-e ezek, avagy ez is ennek a kötetnek a hozadéka? Ha nem felejtem el, és utóbbi elmélet nyer megállapítást, akkor az legalább egy fél csillag mínusz lesz még a megadott négyből.
Azt tudom tanácsolni, hogy aki még nem olvasta az erdélyi vámpír történetét, az illető ne ezt a „Drakula gróf válogatott rémtettei” kötetet vegye kezébe, hanem a szimpla „Drakula” művet! Nem is értem hirtelen, hogy miért született meg ez a némileg rövidebb kiadvány róla, így ha valaki ebben felvilágosultabb, annak megköszönném az informálását! :)

Ugyan nem a teljes kiadás, de mégiscsak bakancslista olvasás volt.
Széles, ám korántsem teljes skálán kalandoztam eddig a vámípirodalomban és a vámpírfilmekben – klasszikusoktól a modernig-, a nagy öregig azonban csak most jutottam el. És azt gondolom, jól volt ez így, mert most nagyon tudtam értékelni.
Történet: hiába a rengeteg feldolgozás ismerete, igazából a kastélyt leszámítva minden az újdonság erejével hatott.
Nyelvezet: vadregényes. A hölgyek naívan bájos kis csevejei, az urak akkor komolynak és tudományosnak ható ma inkább megmosolyogtató eszmefuttatásai…
Könnyedén ment az időutazás.
Valóságalap: abba most ne menjünk bele, hogy mennyi köze van tényekhez és mennyi a sztereotípiákhoz. Nem kultúrtörténeti regény ez kérem szépen, hanem egy legenda útra bocsátása.
Pislogások: egy bizonyos személy jelenlétének hiánya némileg csalódottá tett, egy másik felbukkanása azonban kárpótolt érte.
Történetszálak: akadt jónéhány megválaszolatlan kérdés számomra, de nem tudom, hogy ez a rövidített verziónak köszönhető, vagy az eredeti műben is hiányérzetes.
Vége: khm. Ezért a fél csillag levonás. A hajsza némileg untatott, a lezárás pedig gyors és nem volt kedvemre való.

A sorozat ugyan bejött és maga az alapsztori is érdekes, de ez egy rövidített verzió. Untam, tördeltem a kezem szórakoztatásképpen. Nyilván negatívum eléggé, hogy kb. románnak jeleníti meg az író Hunyadit stb… Próbáltam félretenni ezt (max mínusz egy csillag mellett), de egyszerűen jelentéktelen és pocsék a fogalmazás. Lehet, hogy az eredeti, hosszabb verziót kellett volna olvasnom? Nem tudom. Mindenesetre eléggé bánom, hogy most ezzel fecséreltem az időmet. Talán majd legközelebb.

Ez a könyv pont annyira rendben van, mint egy Agatha Christie krimi.
Alapvetően nem szeretem a borzongást, a horrort, és mégis ebből egy kicsit hiányoltam, bár lehet csak a körítés miatt, viszont tényleg ott van benne a potenciál: vörösen ízzó szemek, porból összeállt alakok stb.
A történetet viszont szerettem nagyon, illetve azt, ahogy Stoker barátunk 115 évvel ezelőtti „nyugati” szemmel néz egy „keleti” legendára, és ahogy annak a Keletnek tájait, lakóit, hiedelmeit, történelmét értelmezi. (Van egy doksifilmem Bram Stoker-ről és az ő Drakulájáról. Újra meg kell néznem ennek fényében.)
Nagyon érdekesnek találtam több szempontból is a könyvet, de igazából nem tudtam túl komolyan venni (évszázadok óta vámpírkodik és csak négyen vannak). Néhány jelenete rajzfilmbe illő (pl. Drakula közlekedése a saját várkastélyában köpenyben fejjel lefele a várfalon stb.). És azért maradtak még rejtélyek bőven: vajon miért akarja barátunk áttenni székhelyét Londonba? Rendfield hogyan tudott vele összekapcsolódni, és az ő vérét miért nem szívta, vagyis miért csak a nőkét? stb.
Nagyon jól szórakoztam rajta, de inkább izgalmas, kalandregénynek tartom, mint reszketős horrornak.

Ház ez nekem nagyon tetszett! :D
Már régóta szemezek vele, nagy vámpírfanatikusként, de ha nincs a várólista csökkentő kihívás, kitudja mikor olvastam volna el!
Nagyjából ismerem Drakula alapsztoriját, szóval olyan nagy meglepetések nem voltak.
Nagyon tetszett a kor hangulata és nyelvezete, valamint a szokások, külön felüdülés volt olvasgatni a két hölgy levelezését! :)
Tetszett a sok a magyar említés, habár Budapest írása, annyira már nem. Olyan fura belegondolni, hogy így írták régen. :D
A végén két mozzanatot emelnék ki. Mikor megemlítették a spoiler nevet komolyan felsikítottam. Imádom őt a film óta (nekem tetszett a film,na :D) és szívesen olvasnék még a karakterről.
Valamint a végét nem értettem. spoiler
Most nagyon megjött a kedvem hozzám, szóval remélem tudok még Drakuláról (is) olvasni! :)

Eléggé meglepett ez a könyv, bevallom, sokkal rosszabbra számítottam. Mivel csak az adaptációkból ismertem Drakula alakját, kellemes meglepetés volt, hogy jóval komplexebb karakterről van szó, mint azt bármelyik későbbi feldolgozásban tapasztaltam.
Tetszett a levél/naplóbejegyzés formátum, kölcsönöz az egésznek egyfajta rejtélyes, titokzatos, borzongató hangulatot, így az általam nem igazán kedvelt romantikus vonások sem kaptak túl sok teret, amit annyira nem bántam. Tulajdonképpen egy közepes történetre számítottam butuska sztorival és túlcsorduló vámpírromantikával, szerencsére ez egyáltalán nem az! Sőt, úgy érzem, ha bármiféle előismeret nélkül kezdtem volna neki, akkor jó eséllyel kultikus rémtörténetként éltem volna meg, így „csak” egy jobbféle horrorként, mert az évtizedes prekoncepciók miatt sajnos így nem ütött akkorát, de azért meglepő dolgokat így is tapasztaltam.
Leginkább a hangulat az, ami megfogott, a helyszínválasztás kiváló (a Kárpátokban található romos vár, a ködös kikötők, az elhagyatott városi villák mellett még „Buda-Pesth” is felbukkan), a régies-népies nyelvezettel, a korábban említett levélformátummal és a népi hiedelmekkel kombinálva elsőrangú táptalajt nyújt egy valóban kultikus horror-alapműhöz.
A címszereplő külön említést érdemel, döbbenetes volt, hogy mennyire másként ábrázolja a könyv, mint ahogy a mai köztudatban él, jóval összetettebb és hatalmasabb karakter a gróf egy szimpla vérszívónál, és nemcsak amiatt, hogy spoiler. Néhány későbbi ábrázolása sajnos méltatlan a regénybeli karakterhez.
Nem győzöm hangsúlyozni milyen jó benyomást tett rám a szerkesztés, az olvasó természetesen rákényszerül, hogy fejben, önmagának összeillessze a naplóbejegyzéseket (így a képzelet is nagyobb teret kap a megszokottnál), ám remek húzás az írótól, hogy ezt a szereplők is megteszik a történetben, írásban is! Én ezt perspektívák találkozásaként éltem meg, ami további mélységet biztosít a könyvnek és szerintem kiválóan passzol ehhez az egyedi hangulathoz.
A befejezés lehetett volna kicsit epikusabb, további csavarokat vártam volna, és néhány tudományos érdekességet pontatlanságot leszámítva (ha eltekintünk a természetfeletti jelenségektől, többszöri sikeres életmentő vérátömlesztés 1 személynél 3-4 különböző donortól még a vércsoportok felfedezése előtt, hát, hmm, érdekes…) továbbra is úgy érzem, hogy a könyv atmoszférája kimondottan erős, nem beszélve a rengeteg (népi) bölcsességről, amit meríthet a történetből az olvasó, nálam például – Van Helsing professzor útmutatásai alapján – mostantól mindig lesz fokhagyma és csontfűrész!

A Szemtanú sorozat kötetét már olvastam, a mítosz közismert, mégis lekötött, a sikere megérdemelt. Ez egy rövidített verzió, nem tudom a szerző rövidített-e, de ez is jól van megoldva, ahogyan a Szemtanút is tudom ajánlani. A címszereplő ugyan jobbára csak utazik és táplálkozik, a rémtett kevés, de elegendő a fenevadsághoz. Tetszett a falon mászkálás. Tartottam a végétől, szájbarágós lesz-e vagy érzelgős (viktoriánus címke), fél oldal vagy egy egész fejezet, és nem, egyik sem, hirtelen én találtam magam a szakadék szélén; ettől lett nálam öt csillag.
Kellemesen borzongató, szabadságra való levegős olvasmány, ugyanakkor jogos a klasszikus címke is (félelem az idegentől; szülőföldje élteti a vérszopót, ahol brutális elnyomó; a megvetett arany; megköszönjük a gyarmatosítást; a titkárnő oly okos mint a professzor, stb. – sokfelé elágazik).

Hát kérem szépen, így kell ezt csinálni.
Ha vámpír akkor Drakula, nem a manapság divatos tagbaszakadt tinivámpírok bocsi a rajongóiktól
Láttam pár Drakula feldolgozást és nagyon szerettem őket, még a paródiáját is imádtam Leslie Nielsen-nel, a Drakula halott de élvezi-t.
Így nagyon kíváncsi voltam a könyvre. Nem csalódtam, kellemes kikapcsolódást nyújtott.
A régies nyelvezetét pedig egyszerűen imádtam :)

Igazából a teljes hosszú változatot már olvastam, úgyhogy szerencsére ismerem az egész „vágatlan” történetet.
Ami ahhoz képest ebből a könyvből kimaradt, az nekem azért nagyon hiányzott. Így is meg lehet érteni a könyvet, de azoktól a részektől lett „ízes” az egész könyv. Van ami túl sokat nem is tesz hozzá a nagy egészhez, mégis a hiánya nekem így, már feltűnő. Ez a könyv pont arra volt jó, hogy kicsit felelevenítse az ember a Drakulás élményeit :)

Úgy látszik, mostanában kezdek belegabalyodni a klasszikus rémtörténetekbe. Legutóbb Dr. Frankenstein történetéhez kaptam kedvet, most pedig az „ős vámpír” Drakula gróf történetén akadt meg a szemem. Sajnos, csak utóbb derült ki, hogy nem a legjobb kiadást sikerült megkaparintanom. Bartos Tibor fordítását nem tartják túl jónak, mivel a fordító sok helyen átírta, megrövidítette a történetet (habár védelmére szóljon, nem öncélúan). Az Európa kiadó 2006-os Drakuláját viszont szöveghű fordításnak mondják a hozzáértők, uh. hamarosan újra elmerülök a vérgőzös albioni és erdélyi hajszában.

Bram Stoker olyat alkotott 1897-ben, ami a mai napig hatással van az olvasóra. Az egész történetet naplóbejegyzéseken és újságcikkeken keresztül ismerjük meg, ami tovább fokozza azt a mindent átható feszültséget, ami a történet sajátja. Eleinte csak egy szereplőért aggódunk, majd szépen bővíti a főhősök sorát további két, majd további négy emberrel. Kis csapatunkat pedig összehozza a szükség, és az átélt tragédia után, hajtóvadászatot indítanak a gróf ellen.

Drakula központi figurája a történetnek, mégsem olvasunk nagyobb eseményekről vele kapcsolatban, nem bonyolódik különösebben párbeszédekbe, vagy nyílt konfrontációba hőseinkkel. Ennek ellenére, a róla festett kép, az érkező hírek és a Van Helsing által kimondott ismeretek, egy olyan sötét alakot formálnak az olvasónak, aki miatt nemcsak az üldözőknek, de az olvasónak is főhet a feje. De nem csak a gróf az, aki sötét árnyékként kúszik végig a könyv lapjain. Vannak itt további klasszikus elemek, amelyeknek puszta említésétől összébb húzzuk magunkat. Képbe kerül egy bolondok háza és annak egyik lakója, Renfield (a tipikus őrült). Majd találkozunk farkasokkal, a sötét hideg erdőben. Nyomtalan eltűnések, köd és sok-sok halál. Ezek teremtik meg a tökéletes atmoszférát Drakula világában.

Izgalmas történet, végig feszült hangulatot teremt a szerző, és a finom erotika is ott bujkál a könyv oldalain. Tökéletesen megszerkesztett horror story.