Drakula ​gróf válogatott rémtettei 85% 183 csillagozás

Ugyan nem a teljes kiadás, de mégiscsak bakancslista olvasás volt.
Széles, ám korántsem teljes skálán kalandoztam eddig a vámípirodalomban és a vámpírfilmekben – klasszikusoktól a modernig-, a nagy öregig azonban csak most jutottam el. És azt gondolom, jól volt ez így, mert most nagyon tudtam értékelni.
Történet: hiába a rengeteg feldolgozás ismerete, igazából a kastélyt leszámítva minden az újdonság erejével hatott.
Nyelvezet: vadregényes. A hölgyek naívan bájos kis csevejei, az urak akkor komolynak és tudományosnak ható ma inkább megmosolyogtató eszmefuttatásai…
Könnyedén ment az időutazás.
Valóságalap: abba most ne menjünk bele, hogy mennyi köze van tényekhez és mennyi a sztereotípiákhoz. Nem kultúrtörténeti regény ez kérem szépen, hanem egy legenda útra bocsátása.
Pislogások: egy bizonyos személy jelenlétének hiánya némileg csalódottá tett, egy másik felbukkanása azonban kárpótolt érte.
Történetszálak: akadt jónéhány megválaszolatlan kérdés számomra, de nem tudom, hogy ez a rövidített verziónak köszönhető, vagy az eredeti műben is hiányérzetes.
Vége: khm. Ezért a fél csillag levonás. A hajsza némileg untatott, a lezárás pedig gyors és nem volt kedvemre való.

Ez a könyv pont annyira rendben van, mint egy Agatha Christie krimi.
Alapvetően nem szeretem a borzongást, a horrort, és mégis ebből egy kicsit hiányoltam, bár lehet csak a körítés miatt, viszont tényleg ott van benne a potenciál: vörösen ízzó szemek, porból összeállt alakok stb.
A történetet viszont szerettem nagyon, illetve azt, ahogy Stoker barátunk 115 évvel ezelőtti „nyugati” szemmel néz egy „keleti” legendára, és ahogy annak a Keletnek tájait, lakóit, hiedelmeit, történelmét értelmezi. (Van egy doksifilmem Bram Stoker-ről és az ő Drakulájáról. Újra meg kell néznem ennek fényében.)
Nagyon érdekesnek találtam több szempontból is a könyvet, de igazából nem tudtam túl komolyan venni (évszázadok óta vámpírkodik és csak négyen vannak). Néhány jelenete rajzfilmbe illő (pl. Drakula közlekedése a saját várkastélyában köpenyben fejjel lefele a várfalon stb.). És azért maradtak még rejtélyek bőven: vajon miért akarja barátunk áttenni székhelyét Londonba? Rendfield hogyan tudott vele összekapcsolódni, és az ő vérét miért nem szívta, vagyis miért csak a nőkét? stb.
Nagyon jól szórakoztam rajta, de inkább izgalmas, kalandregénynek tartom, mint reszketős horrornak.

Gyerekkoróm óta imádok minden olyan könyvet, filmet, képregényt, amelyben Drakula szerepel. Ezt most sem volt másképpen. Bár eddig nem volt éppen szimpatikus szereplő számomra Jonathan, kellemes volt az ő nézőpontjából olvasni a toirténetet. Tetszett az is, hogy Mina és Lucy levelezéséről is szó esett. De a kedvenc szereplőm még mindig Drakula. Kegyetlen, vészomjas..ilyennek kell lennie egy igazi vámpírnak!
Mindenképpen 5 csillagot adok rá, mert én úgy gondolom, hogy megérdemli.
Olyan olvasóknak ajánlom ezt a regényt, akik szereti a klasszikus, borzongató történeteket.

Ház ez nekem nagyon tetszett! :D
Már régóta szemezek vele, nagy vámpírfanatikusként, de ha nincs a várólista csökkentő kihívás, kitudja mikor olvastam volna el!
Nagyjából ismerem Drakula alapsztoriját, szóval olyan nagy meglepetések nem voltak.
Nagyon tetszett a kor hangulata és nyelvezete, valamint a szokások, külön felüdülés volt olvasgatni a két hölgy levelezését! :)
Tetszett a sok a magyar említés, habár Budapest írása, annyira már nem. Olyan fura belegondolni, hogy így írták régen. :D
A végén két mozzanatot emelnék ki. Mikor megemlítették a spoiler nevet komolyan felsikítottam. Imádom őt a film óta (nekem tetszett a film,na :D) és szívesen olvasnék még a karakterről.
Valamint a végét nem értettem. spoiler
Most nagyon megjött a kedvem hozzám, szóval remélem tudok még Drakuláról (is) olvasni! :)

Hát kérem szépen, így kell ezt csinálni.
Ha vámpír akkor Drakula, nem a manapság divatos tagbaszakadt tinivámpírok bocsi a rajongóiktól
Láttam pár Drakula feldolgozást és nagyon szerettem őket, még a paródiáját is imádtam Leslie Nielsen-nel, a Drakula halott de élvezi-t.
Így nagyon kíváncsi voltam a könyvre. Nem csalódtam, kellemes kikapcsolódást nyújtott.
A régies nyelvezetét pedig egyszerűen imádtam :)

Alapvetően azt gondolom, aki kicsit is szereti a „vámpíros” regényeket és filmeket, az előbb-utóbb el kell jusson az eredeti műig. Végül is Stokernek köszönhető, hogy a vadregényes Erdély mítoszából szubkultúrát teremtett – vizuális és irodalmi műfajt. Drakula alakja örök, misztériumából egyébként nem veszített, még akkor sem, ha mindenféle lecsupaszított, lebutított változat készült.

A regény egyébként több ponton is érdekességet rejt. Egyrészt magával ragadó a vadromantika, ami átüt a leírásokon, a bonyolult mondatszerkezetek és barokkos körmondatok ellenére (vagy éppen ezért) folyamatos olvasásra ingerel. Másrészt felvet néhány fontos kérdést. A női egyenjogúságtól kezdve a társadalomkritikán át, egészen az elmebetegek helyzetének megítéléséig (és újragondolásáig) mindent érint. Időnként önmaga paródiája, de ez csak hozzáad a mű értékéhez. Az utolsó tíz oldal lankadatlan rajongásom ellenére untatott, a végét férceltnek, ügyetlennek és főként gyorsnak érzem. Vagy inkább méltatlannak.

(Egyébként sokszor nehéz volt a Nielsen humorforrásaiként szolgáló jelentek mellett kuncogás nélkül elmennem. Nagy kedvencem Van Helsing, tanult barátaim. :) )

Eléggé meglepett ez a könyv, bevallom, sokkal rosszabbra számítottam. Mivel csak az adaptációkból ismertem Drakula alakját, kellemes meglepetés volt, hogy jóval komplexebb karakterről van szó, mint azt bármelyik későbbi feldolgozásban tapasztaltam.
Tetszett a levél/naplóbejegyzés formátum, kölcsönöz az egésznek egyfajta rejtélyes, titokzatos, borzongató hangulatot, így az általam nem igazán kedvelt romantikus vonások sem kaptak túl sok teret, amit annyira nem bántam. Tulajdonképpen egy közepes történetre számítottam butuska sztorival és túlcsorduló vámpírromantikával, szerencsére ez egyáltalán nem az! Sőt, úgy érzem, ha bármiféle előismeret nélkül kezdtem volna neki, akkor jó eséllyel kultikus rémtörténetként éltem volna meg, így „csak” egy jobbféle horrorként, mert az évtizedes prekoncepciók miatt sajnos így nem ütött akkorát, de azért meglepő dolgokat így is tapasztaltam.
Leginkább a hangulat az, ami megfogott, a helyszínválasztás kiváló (a Kárpátokban található romos vár, a ködös kikötők, az elhagyatott városi villák mellett még „Buda-Pesth” is felbukkan), a régies-népies nyelvezettel, a korábban említett levélformátummal és a népi hiedelmekkel kombinálva elsőrangú táptalajt nyújt egy valóban kultikus horror-alapműhöz.
A címszereplő külön említést érdemel, döbbenetes volt, hogy mennyire másként ábrázolja a könyv, mint ahogy a mai köztudatban él, jóval összetettebb és hatalmasabb karakter a gróf egy szimpla vérszívónál, és nemcsak amiatt, hogy spoiler. Néhány későbbi ábrázolása sajnos méltatlan a regénybeli karakterhez.
Nem győzöm hangsúlyozni milyen jó benyomást tett rám a szerkesztés, az olvasó természetesen rákényszerül, hogy fejben, önmagának összeillessze a naplóbejegyzéseket (így a képzelet is nagyobb teret kap a megszokottnál), ám remek húzás az írótól, hogy ezt a szereplők is megteszik a történetben, írásban is! Én ezt perspektívák találkozásaként éltem meg, ami további mélységet biztosít a könyvnek és szerintem kiválóan passzol ehhez az egyedi hangulathoz.
A befejezés lehetett volna kicsit epikusabb, további csavarokat vártam volna, és néhány tudományos érdekességet pontatlanságot leszámítva (ha eltekintünk a természetfeletti jelenségektől, többszöri sikeres életmentő vérátömlesztés 1 személynél 3-4 különböző donortól még a vércsoportok felfedezése előtt, hát, hmm, érdekes…) továbbra is úgy érzem, hogy a könyv atmoszférája kimondottan erős, nem beszélve a rengeteg (népi) bölcsességről, amit meríthet a történetből az olvasó, nálam például – Van Helsing professzor útmutatásai alapján – mostantól mindig lesz fokhagyma és csontfűrész!

Nem egy mai darab az biztos :) Viszont pont annyira élveztem, mint amire számítottam. Egyetlen hibája, vagyis az én hibám, hogy az olvasása közben folyamatosan peregtek a szemem előtt a gyanítom ez alapján készült filmes paródia kockái és elég sokat vigyorogtam közben. Lehet csak ezért nem borzongtam? :)
Kedvelem az effajta vámpíros történeteket. Amúgy sincs bajom a vámpírokkal. Csak a csillámvámpírokkal. Fogok még majd ilyen kissé komolyabb történeteket olvasni, mert bírom a vérszívókat.
A nyelvezete is nagyon tetszett! Teljesen visszarepített az időben és otthon is éreztem magam benne :)
Egy fél csillagot levonok, mert voltak gondjaim néha a karakterekkel, de ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg.
Egyáltalán nem bántam meg az olvasását, sőt! :)

Ez az értékelés @Stone-nak köszönhető. Nagyon mélyre kell ásnom, tizenhét éve olvastam. Akkoriban a horrorfilmek korszakát éltem. És így jutott el hozzám Coppola Draculája. Ami akkor az egyik kedvenc filmem volt. És persze onnan keltezhető Gary Oldman iránti olthatatlan rajongásom. Szóval megnéztem a filmet és beleszerettem a történetbe, a vámpírokba és Gary Oldmanbe. Elhatároztam, hogy el is olvasom, az általános iskola könyvtárából kölcsönöztem ki, és furcsán nézett rám a könyvtáros néni, de végül ideadta. Első találkozásom a levélregénnyel, nem volt rossz kezdet. Kevés dologra emlékszem már, lehet a fordítás is pocsék volt, de annyi bizonyos, hogy nagyon élveztem. Emlékszem a hosszú utazásra is, hogy néztem, éppen hol jár Mr. Harker és a Budapest szónál szó fennakad, hang bennszakad, lehellet megszegik. Észleltem a különbségeket a film és a könyv között, de a maga nemében mindkettőt szinte tökéletesnek nyilvánítottam. Most látom, hogy nem is értékelést írtam, hanem egy kislány szentimentális emlékeit. Nem baj. Már régóta szemezek az új kiadással, elolvasom újra, és írok valami értékelésszerűbbet. Addig pedig énekeljetek el velem egy szerelmes dalt, amit Annie Lennox egy vámpírnak írt.
http://www.youtube.com/watch… (köszi @Stone :*)

Úgy látszik, mostanában kezdek belegabalyodni a klasszikus rémtörténetekbe. Legutóbb Dr. Frankenstein történetéhez kaptam kedvet, most pedig az „ős vámpír” Drakula gróf történetén akadt meg a szemem. Sajnos, csak utóbb derült ki, hogy nem a legjobb kiadást sikerült megkaparintanom. Bartos Tibor fordítását nem tartják túl jónak, mivel a fordító sok helyen átírta, megrövidítette a történetet (habár védelmére szóljon, nem öncélúan). Az Európa kiadó 2006-os Drakuláját viszont szöveghű fordításnak mondják a hozzáértők, uh. hamarosan újra elmerülök a vérgőzös albioni és erdélyi hajszában.

Bram Stoker olyat alkotott 1897-ben, ami a mai napig hatással van az olvasóra. Az egész történetet naplóbejegyzéseken és újságcikkeken keresztül ismerjük meg, ami tovább fokozza azt a mindent átható feszültséget, ami a történet sajátja. Eleinte csak egy szereplőért aggódunk, majd szépen bővíti a főhősök sorát további két, majd további négy emberrel. Kis csapatunkat pedig összehozza a szükség, és az átélt tragédia után, hajtóvadászatot indítanak a gróf ellen.

Drakula központi figurája a történetnek, mégsem olvasunk nagyobb eseményekről vele kapcsolatban, nem bonyolódik különösebben párbeszédekbe, vagy nyílt konfrontációba hőseinkkel. Ennek ellenére, a róla festett kép, az érkező hírek és a Van Helsing által kimondott ismeretek, egy olyan sötét alakot formálnak az olvasónak, aki miatt nemcsak az üldözőknek, de az olvasónak is főhet a feje. De nem csak a gróf az, aki sötét árnyékként kúszik végig a könyv lapjain. Vannak itt további klasszikus elemek, amelyeknek puszta említésétől összébb húzzuk magunkat. Képbe kerül egy bolondok háza és annak egyik lakója, Renfield (a tipikus őrült). Majd találkozunk farkasokkal, a sötét hideg erdőben. Nyomtalan eltűnések, köd és sok-sok halál. Ezek teremtik meg a tökéletes atmoszférát Drakula világában.

Izgalmas történet, végig feszült hangulatot teremt a szerző, és a finom erotika is ott bujkál a könyv oldalain. Tökéletesen megszerkesztett horror story.