Az ​áldozatkultúra sikertörténete 3 csillagozás

Bradley Campbell – Jason Manning: Az áldozatkultúra sikertörténete

Jason ​Manning PhD, szociológus a Nyugat-virginiai Egyetemen. Fő kutatási területe a társadalmi ellenőrzés és konfliktus, mint a sérelmek, a panaszkodás és az erkölcsi kultúrák. Emellett foglalkozik vallás- és tudományszociológiával is.

Bradley Campbell PhD, a Kaliforniai Állami Egyetem szociológusa. Kutatási területe az erkölcsi és etnikai konfliktusok, valamint a mai campusokat jellemző összecsapások.

A kötet a mai nyugati társadalmak közéleti konfliktusait elemzi, amelyek jellemzően erkölcsi konfliktusok, és amelyeket kultúrharcnak is szoktak nevezni. E konfliktusok a szerzők szerint az erkölcsi gondolkodás ütközéséből erednek: a becsület- és a méltóságkultúra ütközik az elmúlt években feltartóztathatatlanul nyomuló áldozatkultúrával. A nyugati világ egyetemeinek baloldali radikálissá válása régóta leírt jelenség, korábban azonban sokan úgy gondolták: ami az egyetemen történik, az ott is marad. Az elmúlt évtized közéleti vitáinak baloldali témái,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Furor Politicus Századvég

>!
Századvég, Budapest, 2021
436 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155164781

Enciklopédia 6


Kedvencelte 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Bradley Campbell – Jason Manning: Az áldozatkultúra sikertörténete

A bejegyzés, szokás szerint először a blogomon jelent meg. És szokás szerint ott égyértelműbb a tagolás, ezáltal olvashatóbb, könnyebben értelmezhető. Már csak azért is, mert nem rövid.
https://mohaolvasonaplo.blog.hu/2022/05/04/bradley_camp…

*
Teljesen meghülyült a világ! Nem, nem ostoba: hülye. Ha ostoba lenne, az is fájdalmas, de elnézhető: kemény dolog a genetika, mit lehet ellene tenni? De a hülyeség sajnos nem büntetendő cselekmény, így a hülyék szabadon futkároznak a világban. És terjesztik az elképesztőn beteg eszméiket. A világ azonban nem ezért hülye, hanem azért, mert ezeket a hülyék által terjesztett hülye eszméket a magáévá teszi és hihetetlenül hülye gyakorlatot csinál belőlük, majd kötelezővé is teszi ezt a hülye gyakorlatot.

Majd meglátod, miről beszélek! Az ész megáll! Illetve már megállt, csak szerencsére hozzánk még nem gyűrűzött be. Ám tudjuk jól, ez mindössze idő kérdése.

Ezt a kötet is úgy leltem, hogy a nézegettem a Századvég kiadó sorozatának, a Furor Politicusnal a moly.hu-s oldalát. Először a címe fogott meg. Aztán a borító. Nézz csak rá, és értelmezd! Roppant ötletes, szellemes.

Könyvtár, cipelés, hosszú olvasás. Azért is, mert vastag. De nem csupán evégett.

S máris egyszerre két dologról beszélek.

*
A kötet szerzői szociológusok. Mielőtt a fejedhez kapnál, elmondom, hogy ez bizonyos szempontból nagyon jót tesz a kötetnek. (Bizonyosból meg nem, de azt konklúzióként a végére hagyom.)

Mindketten tanítanak. PhD képesítéssel. A PhD a latin Philosophiæ Doctor (a filozófia tanítója) kifejezés rövidítése. Campbellt a Kaliforniai Állami Egyetemen, Manning-et a Nyugat-virginiai Egyetem alkalmazza.

A CÍM ÉS A KÉP
Tényleg lelkes vagyok a kötet külső megjelenése miatt. Azért, mert mindent kifejez, amiről a könyv szól. A magyar kiadás külső megjelenése sokkal kifejezőbb mint az eredetié. Sietek mondani: a borítóterv készítőjét Albert Annának hívják. Nagy dicséret és taps neki! Hip-hip…

A fő alak a dühös csecsemő. A bal keze, és szigorúan a bal (!) a magasban. Az arca végtelenül elszánt, sem kétség, sem szánalom nincsen rajta. Csak düh. Nagyon akar valamit. A kézmozdulata jól ismert gesztus: az erő és a haragos szimpátia valami mellett. A tüntetők mozdulata. Jelzése annak, hogy akinek a keze a levegőben, most még csak figyelmeztet, de ha nem érvényesül, ami ellen tüntet lehet ebből még komoly pittyputty is.

De nézzük csak: babáról van szó. Akinek, ugye, még a térkoordinációja sem biztos. Hát még az erkölcsi érzéke. Aki még szavakkal is csak igen nehézkesen fejezi ki magát, mert nehézséget jelent mind a beszédszerveinek, mind az értelmi képességeinek a választékos, kulturált megfogalmazás.

De haragudni azt tud. S nézd, csak: meztelen. Vagyis sebezhető, védtelen, megalázott. Azért is, mert még állni sem tud. Csak támaszkodva tartja meg önnön súlyát, akkor sem egyenes derékkal, mindössze ülve, a jobb kezére támaszkodva. Miközben a jobb a harcoló kéz. Illetve ha üres, akkor a béke keze.

És pelenka van a csecsemőn. Mert még becsinál. Nem szobatiszta. Pelenka nélkül veszélyes lenne szabadon engedni, mert tócsákat és potyogtatásokat hagyna maga mögött ez a valamiért nagyon határozottan kiálló… ööö… kiülő csecsemő.

Kell a pelenka, mert olyan kis besz@rós. Áldozat. A még meg nem világosodott világ áldozata. Azé a világé, amely fogalmazni sem tud szofisztikáltan, nemhogy viselkedni. A dühös csecsemő permanens veszélyben, támadások özönében éli a törékeny kis életét.

Mögötte bankók lebegnek. Vajon milyen összefüggés van a csecsemőnk és a pénzvilág között? Nem kell nagyon szuszakolni a jelentést: a pénz a világ ura, a hatalom jelképe és eszköze. A hatalomnak valamiért nagy szüksége van a mi kis csecsemőnkre.

Aztán, nézd csak, a háttér zöld!

*
_A zöld a természet színe. Ez szimbolizálja a fejlődést, a harmóniát, a szemtelenséget, és a termékenységet. Erős érzelmi összefüggés van a zöld szín és a biztonság között.
A sötétzöldet rendszerint a pénzzel társítják. A zöldnek nagyszerű nyugtató ereje van. A legpihentetőbb szín az emberi szem számára; javítja a látványt. A zöld állandóságot és állóképességet sugalmaz. Néha a zöld a tapasztalat hiányát fejezi ki, a példa kedvéért: a kezdőket gyakran zöldfülűnek szoktuk nevezni. A címertanban a zölddel, a fejlődést és a reményt tüntethetjük fel. A zöld ellentéte a pirosnak, biztonsági eszközöknél; például ez a színe a szabad átkelésnek az úttesten. Zöldet a biztonság feltüntetésére használják, végül is gyógyszereken és orvosi termékeken láthatjuk. A zöld közvetlenül kapcsolódik a természethez, tehát tudod használni a »zöld« termékek hirdetéséhez. A matt, sötétzöldről általában a pénzre, az anyagi világra, a bankokra és a Wall Street-re asszociálunk. A sötétzöldről a becsvágyra, a kapzsiságra és a féltékenységre gondolunk. A zöldessárga a betegségre, a gyávaságra, a viszályra és a féltékenységre utal. A moszatzöldről(Aqua) az érzelmi gyógyításra és a védelemre gondolunk. Az olivazöld (?) a hagyományos színe a békének (Greenpeace)._ – mondja a Poligont oldala.

*
S végül a cím: Az áldozatkultúra sikertörténete. Áldozatkultúra. Az áldozat ártatlan. Ártatlanul pusztul valami kegyetlen külső hatás miatt. Elnyomják, megölik, személyek, körülmények, a társadalom vagy a természet erői. Nem tehet semmiről, védekezésre képtelen, az erő, amivel szemben áll, nem hagy neki semmi menekülési útvonalat.

De az áldozatlétnek immár kultúrája van.

*
kultúra (főnév): Szellemi értékek összessége; egy közösség, társadalom életmódja, életfelfogása, szokásai, a hétköznapi munkájában alkalmazott módszerek, műszaki és tudományos ismeretek együttesen. (Wikipédia)

*
Vagyis az áldozatlét határozza meg a teljes létezésüket ezeknek a maguk alá csináló, magatehetetlen, folyamatosan a függő, állandó védelmet, gondoskodást igénylő csecsemőknek, akik képtelenek megállni a saját lábukon, élni, szervezni, irányítani az életüket.

S ez a magatehetetlen csecsemő, aki képes volt kultúrát csinálni a félelméből, a gyengeségéből, az állandó függéséből, minden gyengesége és sebezhetősége ellenére mindezt olyan ügyesen képviselte, az áldozati státuszát olyan frappánsan állandósította, hogy sikertörténet lett a magatehetetlenségéből.

S akkor még csupán a borítóra néztünk rá…

DE VOLTAKÉPPEN MI A CSUDÁRÓL IS BESZÉLÜNK?
Itt jön első ízben a képbe, hogy a szerzők szociológusok. Akik a társadalmi mozgások, az interperszonális közösségi kapcsolatok mozgásának az érzékeltetésére fogalmakat is alkotnak. Szerzőink például azt mondják, az utóbbi időkig (értsd: úgy a kilencvenes évekig) a nyugati kultúra becsületkultúra volt. A jobboldal fő eszméje ma is, hogy becsületkultúrában él.

Mi ez a becsületkultúra? Az eddig megszokott rend. Az, hogy az ember kiáll a maga becsületéért. Hogy a becsület a legértékesebb jellemzőnk. Mert benne van minden. Akinek becsülete van, mindene van. A becsület nem csupán horizontális kérdés, hanem jócskán vertikális is: nem áll meg ott, hogy önmagát a másik emberhez viszonyítsa, viszonyítási pontja emberen túli, metafizikus.

A becsületkultúra irányítása alatt élők kiállnak önmagukért, asszonyaikért, szeretteikért. A becsületkultúra patriarchális gondolkodással bír. Egyenes gerinc, erő, tisztaság, önfelvállalás, akár magányos harcok árán is.

*
A lízingelt lányomnak pénteken volt a ballagása. A közösségi munkájáért kapott egy könyvet. Nem ismertem, de azonnal beleragadtam. A szerzője Nyári Krisztián, a címe: „Igazi hősök”.

Minden szempontból szép kötetéről van szó. Szép akkor is, ha a benne bemutatott sorsok tragikusak. De azok is hősök, akik nem biztos, hogy nyernek. Nyáry azt mondja, az a hős, aki hű önmagához, aki ellenszélben is kiáll a maga elvei mellett, aki nem enged a vállalt erkölcsből, etikából. Aki ezen felvállalt, mindenen felettivé tett elvek, erkölcs és etika miatt felette áll a külső körülményeknek.

Vagyis az a „33 magyar” (ahogyan az alcím mondja) gyakorlatilag egytől egyig a becsületkultúra embere volt.

Még csak a harmadik embernél tartok a harmincháromból, de már azt mondom, a kötet igen nagy eséllyel a kedvenceim között végzi. Érdekes, izgalmas, torokszorító, elkeserítő, felemelő, nemesítő.

*
Ezzel szemben a méltóságkultúra, az áldozatok hivatkozási alapja az emberi méltóság megvédését hangsúlyozza. Nem annyira önnön erejére támaszkodik, mintsem az őt körülvevő társadalomra, a törvény erejére (ha nincs ilyen, kikényszeríti), a külső hatalomra, Nem büszke a saját erejére, mert olyan nincsen neki. A méltóságkultúra embere számára a becsület nem érték, a méltóságot tekinti mindenekfelettinek. Jobbára a kisebbségek, az egyre szaporodó másságok méltóságát.

A méltóságkultúra számára a fehér faj és annak kultúrája a világ minden bajának a fő okozója. (Vö. Emberi jogok a nép ellen és Csaknem tökéletes bűnös.)

A méltóságkultúra ereje az elnyomottságban, a veszélyeztetettségben, a kisebbségi létben van. Az előző bekezdésben citált Csaknem tökéletes bűnös a fehér elnyomó erejére és hajlandóságára összpontosított. Ez a könyv az általa elnyomottakra.

AZ ÁLDOZATKULTÚRA ESZKÖZTÁRA
Az erő a gyengeségben, a védekezésképtelenségben van. Mármint elvileg. Mert a helyzet az, hogy a gyenge és védtelen szereplők simán alkalmaznak verbális és fizikai erőszakot is a nekik antipatikus ellenfeleikkel szemben.

Induljunk el a kályhától. Az áldozatkultúra rendszere és jelenségei alapvetően az amerikai egyetemekhez köthetők. Ám, teszem hozzá gyorsan, a jelenség már teljes erejében megfigyelhető a nyugati feketékkel (figyeled, hogy nem mertem leírni a néger szót, holott antropológiai szempontból a feketék a negroid-típushoz tartoznak?) és Kelet-Európában a romákkal (itt meg a cigány szót kerülöm, azt csak ők használhatják) kapcsolatos hozzájuk állásban. Amit a fent jelzett szóhasználat-változás is ékesen jelez. S az áldozatiság nem kevésbé egyértelmű jelzése az ikonikussá vált mondat: „Csak azé', mer' cigány vagyok?”

Szóval az amerikai egyetemek. Ahonnan a jövő értelmisége, az ország, az intézmények, az irányítók, a vállalatvezetők kikerülnek majd. Az első, nagyobb port felverő incidens a Yale-en történt. Már ettől megáll az ész. Egy, a Halloween-nal kapcsolatos nyilatkozat és levélváltással kapcsolatban robbant ki a botrány. Az egyetem egy nyílt levélben kérte a diákokat, hogy olyan jelmezeket vegyenek fel, amelyekkel nem sértenek meg másokat. Néhány diák jelezte, hogy túlzásnak tartják ezt a levelet. Az intézmény egyik vezetője, akinek nem csupán az oktatás, hanem a diákok mindennapi csipcsupjának az intézése is a feladatköre volt, képviselte a nézetüket, és kifejtette: „Ha nem tetszik valakinek a jelmeze, ne nézz oda, vagy mondd meg neki, hogy ez téged bánt. Beszéljetek egymással. A szólásszabadság és a tolerancia egy szabad és nyílt társadalom alapvető részei”

Hiszed vagy sem, de ebből lett a botrány.

Ugyanis a mai amerikai egyetemeken a bármilyen érzékenység megsértésének az elkerülése a legfontosabb, mindent felülíró szempont. Akkor is, ha e követelmények megvalósítása már több mint abszurd. Három fő eszköz áll a diákok rendelkezésére a védelemben:

A MIKROAGRESSZIÓ ELKERÜLÉSE. A mikroagresszió az a nem tudatos sértés, amely mögött nincsen ugyan rossz szándék, de összegyűlve mégis komoly frusztrációt, összességében később komoly lelki sérülést képes okozni. Mondják, akik hisznek benne. Mondok rá példát! Ha egy amerikai ázsiaitól megkérdezed, honnan érkezett, az mikroagresszió. Azért az, mert a kérdéssel érzékeltetem, hogy ő szemmel láthatón másmilyen. Ha indián ruhát veszel fel, az mikroagresszió, mert kisajátítod a kultúrájukat, így megsérted őket.

Ahogyan az édeslányom mondaná: „$@!%!” Mert innentől bármi és akármi sértéssé válhat. De tényleg bármi!

A SOKKFIGYELMEZTETÉSEK (TRIGGER WARNING) SZÜKSÉGESSÉGE. Ez se semmi, kapaszkodj meg! A dolog arról szól, hogy valamilyen traumát átélt személyt mindenképpen szükséges figyelmeztetni, ha a társaságában a traumájával kapcsolatos dolog szóba, képbe, akárhová kerül. Egyfelől, ugye, honnan a halálból tudhatja bárki, hogy a csoportba, ahová belépett, kit, milyen trauma ért? Másfelől, ha az általános traumákra feliratokkal, bármivel figyelmeztetnek is, mindig lehet egy olyan, amire nem gondoltak. Harmadfelől az már micsoda, hogy szexuális zaklatást, nemi erőszakot átélt jogászhölgyek nem voltak hajlandók a szexuális zaklatással és a nemi erőszakot taglaló jogi szövegekkel foglalkozni, mert az traumatizálja őket.

Gyakorlatilag sokkfigyelmeztetés kerülhet az egész életre, mert bárkiben, bármi kiválthat negatív tapasztalattal kapcsolatos traumatikus emlékeket. Tudod mit mondanak, ha valaki leesett a lóról, és félni kezd az állattól! Igen: üljön vissza rá. Nem, nyilván nem azt mondom, hogy egy szexuális erőszak alanya újra erőszakoltassa meg magát. Ne csináld már! Amikor visszaülök a lóra, szembenézek az egyébként jogos félelemmel.

De ezt figyeld!
_„Ovidius »Átváltozásai« […] mint oly sok más szöveg a nyugati kánonban […] nyugtalanító és durva részleteket tartalmaz, amelyek marginalizálják a diákidentitásokat a tanteremben« – írta az a négy hallgató, akik tagjai voltak a Columbia Multikulturális Ügyek Tanácsadó Testületének. »Ezeket a szövegeket, amelyek a kirekesztés és az elnyomás történeteit tartalmazzák, nehéz lehet olvasni és tárgyalni, ha valaki túlélő, színes bőrű személy, vagy alacsony jövedelmi háttérrel rendelkezik.” (127.)

Folytassam vagy elég ennyi, hogy elég legyen, s már kezded sejteni, miről van szó?

A VÉDETT TEREK (SAFE SPACE) NÉLKÜLÖZHETETLENSÉGE. Ez volt az a pont, ahol felröhögtem. Érzéketlen, pszichopata, bántalmazó tuskó vagyok.

A védett terek szobák, kényelmes fotelokkal, puffokkal, babzsákokkal berendezve, ahol cuki kiskutyák vannak, cicás videókat vetítenek, színezőkönyvek vannak az asztalokon…

A szobák arra szolgálnak, hogy ha valamelyik diákot felzaklatta valami vagy valaki, legyen olyan hely, ahol biztos lehet abban, ott nem érheti bántódás, nem lesz kitéve további zaklatásoknak, traumáknak, mikroagressziónak.

De védett tér lehet bizonyos rasszokhoz tartozók közös helyisége, ahová más nem léphet be csak az adott rasszhoz tartozó személy.

Fontos: a rasszok megkülönböztetése csak akkor rasszizmus, amikor fehér ember zárna ki közös terekből más bőrszínű egyéneket. Ha nem fehér követi el a rasszok megkülönböztetését egy adott térben, akkor az védett tér.

Emlékszel, mit szokott mondani az édeslányom? Egyetemeken vagyunk ám még mindig, nem bölcsiben vagy oviban! Legalábbis ezt gondolnánk az egyetem szóról. De nincsen így.

AZ ÁLDOZATKULTÚRA VALÓSZÍNŰ KÖVETKEZMÉNYEI
MIMÓZÁÉK LELKE. Mindennek egyik legelső következménye, hogy az áldozatkultúra tevőleges hívei és alkalmazói érinthetetlen, mimózaemberekké válnak. Akik magától értetődőn jelentgetik fel a nekik nem tetszőket minden apró szirszarért.

Ha jól belegondolsz, a mimózaság miatt, amit a felsőfokú oktatás is megerősített bennünk, a kampuszról kijőve úgy hókon nyomja őket a valóság, hogy attól koldulnak! A kinti élet a benti érintésmentességes hiszti lehetőségét bizony nem fogja produkálni a számukra.

Arról nem beszélve, hogy a mimózaság alapélménnyé tétele remek alap a konfliktusok, vagyis a frusztráció permanenssé tételéhez. Ahelyett, hogy a nagyvonalúságot, az elnézést és a megbocsátást gyakorolnák. Ezek a jövő-értelmisége ifjak arra álltak rá, hogy keressék, kutassák, büntessék a konfliktust. Ezáltal prímán összehozzák a McCarthy-éra légkörét. Ha nem tudod, mi az, gondolj, a coclista-rendszer házmesteres feljelentgetős hangulatára, amikor mindenki figyelt mindenkit. (Teszem hozzá: tiszta Svájc! Erről máskor már hosszan írtam, most nem megyek bele. Legyen elég annyi, hogy a svájci pedantéria alapját a fenéket a rend és a tisztaság belső igénye: fosnak egymástól és a büntetésektől.)

A VITA- ÉS A PÁRBESZÉD-KULTÚRA VISZONYLAG GYORS MEGGYILKOLÁSA. A vita jó dolog. Élénkíti a szellemet, új szempontokat ad, az álláspontjaink átgondolására, megvédésére vagy éppen revideálására késztet. Amikor aktív, hithű keresztény voltam, kerestem az olyan könyveket, amelyek kritikusan álltak a szívemcsücske közösség tanaihoz, gyakorlatához. Találtam ilyet, fel is borultam tőle, majd hosszas töprengés, gyötrődés, kutakodás után megtaláltam a választ a felborogató kérdésre. De ismerve magamat, ha nem találom meg, simán váltani tudtam volna, mert váltani kellett volna. Na, jó, nem simán, de megtettem volna. Ahogyan fel is adtam a közösségben a szolgálataimat, amikor meghasonlottam önmagamban Isten munkamódszereivel.
*
Figyelj csak! Tudd, tartsd szem előtt, hogy a vita nagyon nem azonos a vitatkozással!
A vitatkozás legyőzni akar, elsöpörni, megsemmisíteni, megalázni és elpusztítani. A vitatkozó számára ellenség aki szemben áll a nézeteivel.
Ellenben a vitázó szembenéz, átgondol, megvizsgál, mérlegel és változtat, ha meggyőzetik, mert képes belátni, hogy téved, ha egyszer téved.

*
A könyv nem egy példát idéz, miképpen reagált a jövő értelmisége, amikor olyan személyekkel, nézetekkel találkozott, amelyekről tudta, hogy belső konfliktusa támadhat ha foglalkozik velük.

1.) Elmenekült a védett térbe kutyust simogatni, cicás videót nézni és képeket színezgetni. Gondolom, hüvelykujj-cumiva is nyugtatták magukat, ahogy az feltétlenül szükséges.
2.) Követelte a nézet, eszme, idea, kritika, egyszerűen a más gondolkodás eltávolítását az egyetemről. A legtöbbször sikerrel.
3.) Erőszakot alkalmazott az előadókkal, az egyetem vezetésével szemben. Simán. Volt eset, hogy úgy kellett kimenekíteni a kampuszról az általában jobb oldali előadót. Azért alkalmazta az erőszakot, mert képtelen volt elviselni, hogy valaki szellemi erőszakot alkalmaz a gondolatai felett. Értsd: felhívja a figyelmet a gondolkodása hibás elemeire, ellentmondásaira, a figyelmébe ajánl ignorált tényeket, összefüggéseket. S hogy ez meg ne történhessen, azért alkalmaztak fizikai erőszakot. Mond az a szó valamit, hogy inkvizíció?

Kell mondanom, mire jut a struccmadár, amikor a veszély láttán a homokba dugja a fejét, és a marha nagy teste, meg ott marad védtelenül, parlagon? Ja, bizony, úgy-úgy! S újra mondom, mi most a jövő értelmiségéről, országvezetőiről beszélgetünk. (Egyelőre még nem Magyarországéról.)

S ez az értelmiség nem képes elviselni, ha személyek, nézetek megzavarják, megbolygatják azt, amiben hisz, amit követni akar.

Ezzel a véglettel, szerencsére, még sok baloldali politikus sem ért egyet. Például Barack Obama, még elnök korában figyelmeztette mimózáékat, hogy a vita megerősít. Akkor is, ha kiderül, igazuk van, akkor is, ha kiderül, nincsen. A gondokodásmentesség, a kötelező, ellenvélemény nélküli egyenszemlélet nem vezet sehová.

Ezt már csak én mondom: gyakorlatilag diktatúra. Fasizmus. Kommunizmus.

Úgy nagyjából ez a könyv lényege. Nagyon érdekes, nagyon elszomorító, nagyon figyelemfelkeltő. És sokkal kultúráltabb, mint én vagyok. Meg sokkal több mindenről beszél, mint amit én most megemlítettem.

435
oldal a könyv. Nyilván nem csak arról beszél, amiről én. Furcsa is lenne. Sokkal több szemszögből néz a kérdésre. S nem olyan acsarogva, cinikusan, ahogyan én tettem. Mondom, szociológusok a szerzők. Deklaráltan nem kritizálni akarják a jelenségeket, hanem bemutatni. Mármint ennek a könyvnek a szerzői. (Ezt egyébként nem sikerült nekik teljesen elhinnem, de lehet, csak azért, mert akkora humbug ez az egész, annyira agyamentség, hogy egy másodpercig nem vagyok képes belátni, hogy értelmes, felnőtt emberek komolyan tudják venni.

Az a tény, hogy a könyv ilyen vastag, felveti a kérdést, hogy vajon megéri-e ennyit olvasni erről a témáról. Vagy szükséges hozzá jókora adag ideológiai mazochizmus is?

Az utóbbi nem. Viszont kétségtelen, hogy voltak számomra a téma szempontjából üresjáratok a szövegben. Például a szociológiáról szóló, engem kevésbé érdeklő fejezet. Nem mondom, hogy érdektelen volt, de nem kötött le különösebben. S miközben bele-beleolvasva nagyjából átlapoztam a szövegrészt, azon gondolkodtam, hogy ha én, akit érdekelnek a mai liberalizmus felvetései átlapozom, mit tesz az, aki csak ismerkedik a kérdéssel? A kérdés költői.

De az fakad belőle, hogy a két szerző olyan alaposan körbejárta az alapkérdést, hogy a végeredmény túl sok lett. Egyáltalán nem vész el a bábák közt az áldozatkultúra kérdése, de néha a rengeteg szoknya, fejkendő, konty el-eltakarja.

Amikor nem, az viszont csuda érdekes. Felháborító. Elkeserítő. Elképesztő. Mondtam már, hogy meghülyült a világ? Vesd tekinteted a jövő puhány, puding, elkényeztetett, túlérzékeny értelmiségére, és rájössz!

*
Egy amerikai iskolában tanító magyar tanár meglátása az áldozatkultúra jelenségeiről:
http://tarkabarka.blogspot.com/2015/11/polkorrektseg-bi…

Egy másik cikk az áldozatkultúra fő jelenségeiről, videókkal:
https://444.hu/2015/11/12/az-amerikai-egyetemistakra-ra…

2 hozzászólás
Barbár>!
Bradley Campbell – Jason Manning: Az áldozatkultúra sikertörténete

"A mikroagresszió miatti panaszok egy áldozatkultúrából származnak, ahol az egyének és csoportok nagyon érzékenyek a sértésekre, hajlamosak a konfliktusokat a hatóságokhoz vagy más harmadik félhez fordulva feljelentésekkel kezelni, és azt a képet alakítják ki magukról, hogy segítségre szoruló áldozatok. (46. oldal)
Az erkölcsszociológiával foglalkozó szerzőpár szerint háromféle erkölcsi kultúra figyelhető meg az emberiség fejlődése során. Kezdetben volt a becsületkultúra (fejletlenebb társadalmakban ma is ez az uralkodó), később jött a méltóságkultúra, ma pedig erősen nyomul az áldozatkultúra. A konfliktuskezelésben sokkal praktikusabb a fejlett világban még vezető toleráns méltóságkultúra, de az intoleráns áldozatkultúra egyes helyeken, például az amerikai egyetemeken már uralomra jutott. Az áldozatkultúra kifejezés létezett a szerzők munkája előtt is, de ők fejtik ki a lényegét nagyon logikusan, összehasonlítva a két másik erkölcsi kultúrával, bőséges példatárral. A liberális mainstream nyilván ennek nem örül. "Ha valakinek a világképe arra koncentrál, hogy az embereket áldozatokra és elnyomókra, marginalizáltakra és kiváltságosokra ossza, esetleg teljesen elhibázottnak tűnhet a megfigyelés, hogy a kiváltságos lehet hátrányos helyzetű, a hátrányos helyzetű pedig lehet kiváltságos. (358. oldal) A hátsó borító belső oldalán a szerzők arcképét látva megállapítható, hogy fehér férfiak. No, van aki szerint ez bizony mikroagresszió.
A szerzők az áldozatkultúrát annak fő lelőhelyén, az amerikai campusokon vizsgálják, csak egy-két példát hoznak Nagy-Britanniából. Ezeket olvasva úgy tűnik, mintha ez valami görbe tükör lenne. Nem, ez maga a valóság, ami kezd kiterjedni a nyugati társadalmakra. Az amerikai egyetemeken már beszédkódexek vannak, hogy mit és hogyan szabad mondani, hogy ne sérüljenek a kisebbségek jogai. Sokkfigyelmeztetések, védett terek biztosítják az érzékeny lelkűek harmonikus beilleszkedését az egyetemi életbe. Szép új világ! Mi, elmaradottak csak pislogunk.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Barbár>!

Néha azonban az, hogy valaki támadás áldozatává válik, anélkül is megemelheti a státusát, hogy tett valami dicséretre méltót.

63-64. oldal

1 hozzászólás
Barbár>!

Úgy határozzák meg a rasszizmust, hogy a feketék definíció szerint sohasem lehetnek rasszisták, a fehérek pedig nem lehetnek rasszizmus áldozatai, míg a szexizmust úgy, hogy a nők sohasem lehetnek szexisták, a férfiak pedig nem lehetnek szexizmus áldozatai.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: agresszió · rasszizmus
Barbár>!

De a mikroagresszióra panaszkodók miért fogalmazzák meg és mutatják be a sértéseket egy modell részeként, és nem elszigetelt támadásként? Ez a támogatásszerzés egyik módja.

88. oldal

Barbár>!

A mikroagresszió fogalma egy olyan mozgalom részeként terjedt el, amely arra törekszik, hogy bebizonyítsa: ezek a sérelmek együttesen sokkal súlyosabbak, mint bármilyen egyéni incidens.

88. oldal

Barbár>!

De az áldozatkultúra néhány megjelenési formája szintén mutat bizonyosfajta intoleranciát az eltéréssel, az egyet nem értéssel szemben. Ugyanazok a haladár aktivisták, akik a mikroagresszió ellen indítanak kampányt, a konzervatív hozzászólók kitiltását, bizonyos politikai jelöltek melletti támogatás kimutatásának betiltását és olyan védett terek létrehozását is követelik, ahol haladó eszméik a velük ellentétes nézetektől nem fenyegetve terjedhetnek.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: agresszió
4 hozzászólás
Barbár>!

Mivel a sokféleség különböző dimenziói egymástól függetlenül változhatnak, egy társadalmi környezet kialakíthat toleranciát egyfajta sokféleség terén, mint például az etnikai sokféleség, és intoleranciát egy másik téren, amilyen a politikai sokféleség.

115. oldal

Barbár>!

Ma már a sértésnek és elnyomásnak olyan kiterjedt szókészlete létezik, hogy néhány egyetem online szójegyzékeket bocsát ki a társadalmi igazságosság terminológiájáról.

147. oldal

Barbár>!

Az áldozatkultúra arra buzdít, hogy az emberek elsősorban az egyenlőséget és sokféleséget érintő támadásokra koncentráljanak. miközben életben tartja a privilegizált kisebbségek aljasságába vetett hitet.

185. oldal

Kapcsolódó szócikkek: esély
Barbár>!

Jonathan Haidt számol be elit középiskolák olyan diákjainak tapasztalatairól, akik már félelemben élnek, nehogy valamilyen sérelmet kövessenek el az elismert áldozati csoportokkal és a „sokféleség-rendőrség” néven emlegetett iskolai multikulturalizmus-központtal szemben.

218-219. oldal

Barbár>!

Az átlagos konzervatívokat, sőt még a libertáriusokat, mérsékelteket vagy centrista liberálisokat is – akik nézetei eltérnek a campusaktivisták és a tanári kar más tagjainak nézeteitől – kezelhetik az ideológia tisztaságot fenyegető eretnekként. Így az áldozatkultúra nemcsak szélsőséges elővigyázatossághoz vezet azok megvédése érdekében, akiket áldozatnak tartanak, hanem a tolerancia nevében ahhoz is vezet, hogy azonnal büntessenek, ha bármiféle eltérést tapasztalnak.

372-373. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tolerancia

Hasonló könyvek címkék alapján

Melanie Joy: Hatalomarchia
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Tim Marshall: Falak
Bryan Stevenson: A kegyelem ára
Sally Hines: Mi a gender?
Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága
Simone de Beauvoir: A második nem
Daniel C. Hallin – Paolo Mancini: Médiarendszerek
Noam Chomsky – Edward S. Herman: Az Egyetértés-gépezet
Erik Olin Wright: Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században