Ezer ​év a Vénuszon (Vénusz-trilógia 2.) 78% 17 csillagozás

Az első részt nagyon szerettem kamaszkoromban és ez még annál is izgalmasabb. Retró sci-fi módon persze, de annak nagyszerű. Imádtam volna annak idején.
A cselekmény kb 50 évvel később játszódik, mint a „Ha felszáll a köd” és három, részben összefonódó szálon játszódik.
A központi kérdés a könyvben, hogy mikortól tekinthető intelligensnek egy faj, az antropterák annak számítanak-e, vagy pedig csak egy alsóbbrendű faj. Természetesen mindkét oldalnak vannak pártfogói, akik igyekeznek bebizonyítani az igazukat és van, aki csalni is képes, hogy megpróbálja döntésre vinni a kérdést és ezzel befolyását és hatalmát is növelje.
A Vénuszon játszódó részek tetszettek a legjobban, sok újat megtudhattunk a bolygóról és az őslakosairól, de olyan sok ötlet, utalás merült fel a történetben, ami kiaknázatlan maradt, hogy simán lehetne még több könyvet is írni a róla. Igaz egy kötet még hátra van, de szerintem ott sem derül mindenre fény. Ezt nemsokára kiderítem :)

Jót tett a regénynek, hogy az első rész „gyerekbetegségeit” nagyrészt levetkőzte, bár azért még fellelhetőek megmosolyogni való párbeszédek és mai szemmel nézve már elavult ismeretek, eredmények. Viszont ezek az első résszel ellentétben növelték az olvasás élményét a regényt bájosabbá tették.

A Pantagonit (mágnessel ellentétben nem vonzza, hanem taszítja a fémeket és megolvaszthatatlan) melyet az ember annyira akar magának, hogy kész egy egész kisbolygót felrobbantani és ezáltal hatalmas meteor vihart hozz létre a Naprendszerben, amely végül eléri mind a Földet mind a Vénuszt is ,igazán csodálatos egy anyag. Én úgy látom, hogy még az első részben az antropterák és a Vénusz elérése és felfedezése volt a fókuszban a másodikban ez a rendkívüli tulajdonságokkal megáldott anyag. Elszállítani a Földre szinte lehetetlen, mivel megbolondítja az elektronikus műszereket. Formálni szintén nem lehet, mivel több ezer Celsius fokon sem olvad meg. Mégis az ember mindenáron magának akarja. Hogy miért ilyen fontos ez az anyag az csak a végén derül ki egy elég meglepő, de szerintem zseniális felhasználási ötlet kibontása alkalmával.

Botond-Bolics György egy igazán izgalmas és kalandos történetet hagyott ezzel a művével az utókorra gyönyörű festményként jelenítve meg mind a Vénusz tájait mind a Föld jövőbeli városait mind az Atlasz kisbolygót. Úgy gondolom, hogy (ugyanúgy ahogyan Zsoldos Péter is) sokkal híresebb és elismertebb író lenne, ha egy kicsit nyugatabbra születik.

Ez tetszett ! Elég sokat tudhattunk meg vénuszi világról , jó ötletekkel volt tele! A hirtelen nagy tudásbeli ugrás , mondjuk kicsit furcsa és meglepő volt számomra , ami a vénusziakat illeti!