Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.) 2273 csillagozás
1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.
Eredeti megjelenés éve: 2017
Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző
Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 70
Szereplők népszerűség szerint
Báró Ambrózy Richárd · Hangay Emília (Mili) · Mück Mári · Monyorókeréki és Monoszlói Erdődy Agáta Mária Gobertina · Hangay Emma · Erdős Renée · Tarján Vilmos · Suha István (Isti) · Csurár Fecska · Mihály Terka · Kaméleonka · Hangay Árpád · Pilisy Róza · Vén Bódis Gáspár · Rudnay Béla · Krúdy Gyula · Zsarnay Győző · Henri de Toulouse-Lautrec · Gróf Sédeni Ambrózy István Gobert · Detrich Károly · Ambrózy Teréz · Boskó János · Gróf Erdődy István · Pásztory Rózsa Anna · Piszk Albert · Salgó Jakab · Somssich Iván · Teufel Jakab · Trittner Anna
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 637
Most olvassa 77
Várólistára tette 303
Kívánságlistára tette 356
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Amikor szembesültem vele, hogy már majdnem 2 éve nem olvastam Ambrózy báróról, azon gyomban be akartam pótolni ezt a hiányosságot.
Ekkora kihagyás után az elején nem teljesen értettem mi történik, de a sorozat mentségére szóljon, hogy 10 oldal elolvasása után rögtön eszembe jutott szinte minden. Egyáltalán nem a felejthető kategóriába tartozik.
Mili karakterét eléggé furcsálltam. Az elején fel volt vágva a nyelve, miközben én azon gondolkodtam, mindig ilyen volt-e. A későbbiekben megbarátkoztam ezzel a stílussal, nem rontotta el az élményemet.
Végre, megkaptam amire már nagyon régóta vártam. Ambrózy báró történetéről eddig nem sokat tudtunk, de ez a kötet lerántja a leplet a múltról.
Ezen kívül a mellékszereplők is imádnivalók. Nagyon szeretem a cserfes Márit, a bölcs Agáta mamát, a mindenre kész Vilit, illetve az igencsak haladó szellemű Renéet.
Bátran merem állítani, hogy ez a rész az eddigi legjobb. Letehetetlen, hihetetlenül izgalmas, a nyomozás is fantasztikus. Imádtam!
A kedvenc sorozatom befejező része is kellőképpen izgalmas és jóformán letehetetlen lett.
Bár egy kicsit nehezen rázódtam vissza a világába, ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy túl hamar kezdtem el olvasni azután, hogy befejeztem egy másik olvasmányomat.
Nagyon vártam már, hogy megismerhessem Richárd múltját, eleinte mégis nehezen haladtam az ő fejezeteivel. Kicsit túlírtnak éreztem a spoiler kapcsolatos részeket, ám miután sikeresen spoiler sokkal szívesebben olvastam róla. A legjobban mégis az utolsó két fejezet tetszett az ő szemszögéből, amik szerintem fantasztikusak lettek.
Mili továbbra is a kedvenc szereplőm. Lenyűgöző, hogy milyen karakterfejlődésen ment keresztül az első rész óta. Már egyáltalán nem az a nagyszájú kislány, akit a Leányrablás Budapestenben megismertünk. Az ő történetszála sokkal jobban lekötött és nagyobb érdeklődéssel olvastam, de szerintem ez nagyrészt a nyomozás miatt volt így.
Vili és Renée ebben a részben is szerethetőek voltak, Márika hozta a szokásos formáját, Emma viszont nagyon keveset szerepelt.
Összességében szerettem ezt a könyvet is, de számomra nem múlta felül A Rudnay-gyilkosságokat. Az epilógus pedig szerintem nagyon szép lett.
Egyik szemem sír, a másik meg nevet… Sír, mert egy zseniálisan megírt és felépített sorozatnak immáron vége, de nevet is, mert kis hazánkban ILYEN fantasztikus könyvek kerülnek ki magyar író tollából.
Ez nagyszerű és egyszerűen tökéletes volt! Pörgős, fordulatokkal teli és méltó lezárása nemcsak egy sorozatnak, hanem egy korszaknak is. Krimi, történelem, humor és egy cseppnyi romantika, mindez hibátlanul, korhű köntösbe bújtatva és rendkívül olvasmányosan tálalva.
Ezennel létrehozom az ”Ambrózy bárót a kötelező olvasmányok közé!” kezdeményezést, méltó rá, nem is vitás!
Hát ez… fenomenális volt!
Mielőtt elkezdeném az értékelésemet, muszáj említést tennem arról, hogy nem tudok belenyugodni abba, hogy ez a korszak véget ért. A bájos és nagyszájú Mili és a morc és zárkózott Richárd olyannyira a szívemhez nőttek, hogy nem tudom még elengedni őket. És mivel élőben valószínűleg nem merek majd odaállni elé (de ha mégis, akkor belémfagy a szó), ezúton is szeretném megköszönni Böszörményi Gyulának az élményt, amit a négy regény és két spin-off kötet alatt élhettem át, szóval ezt el sem lehet mondani! És ha tán egyszer mégis folytatásra szánná el magát… Kedves Böszörményi Gyula ismét felkavarta az álló vizet, és valami elképesztő lezárást alkotott! Megnyugtatok mindenkit, ama dolog, ami miatt jó párezren egy éve a kis buksinkat törjük, és mindenféle elméleteket gyártunk, körülbelül a 10. oldalig lesz fontos, ugyanis Milinek és morc bárónknak ebben a kötetben a legnagyobb ügyüket kell megoldaniuk – ami természetesen Richárd múltjával lesz összefüggésben.
És ha már a múlt: maga az író is elmondta, hogy ebben a részben megismerhetjük kőszívű Richárd megszületésének okait, így ezzel talán nem árulok el én sem túl sokat: mindenesetre nagyon furcsa, de szívmelengető élmény volt olvasni a fiatal, szabadabb, lazább és spoiler Richárdról, aki most igazán közel került a szívemhez, és persze meg is szakadt érte. Ezzel a történettel az eddigi kötetekben felmerült minden kérdést megválaszol Böszörményi Gyula, nem marad nyitva semmilyen ajtó.
Sajnos többet nem nagyon árulhatok el, mivel azzal lelőném valamelyik poént a sok közül, azt azért megállapítottam a könyv végére – miközben a hajamat téptem –, hogy Böszörményi Gyula nem szeret romantikát – legalábbis a könyveiben. Ez az epilógus, ójajj(!) – persze nagyon is rávall, nade azért mégiscsak, ennél lehetett volna egy picinykét bővebben is kifejteni a dolgokat! :D
Mindent összevetve méltó lezárása volt ez a sorozatnak (az epilógust kivéve!), Miliék utolsó ügye, Richárd múltja, mind-mind nagyon jól klappoltak, Böszörményi Gyula szuperül csavarta az eseményeket, néhol jól fejbe kólintva az olvasót, aztán persze minden a helyére került, a végén pedig… nos azt persze nem árulhatom el!
PS: Mindenki legyen szépen türelmes, és ne a könyv végével kezdje az olvasást, higgyétek el, megéri!
Teljes értékelés: http://tejszinhabzsolo.blogspot.hu/2017/12/boszormenyi-…
Imádoooooooooom!
Legszívesebben csak ennyit írnék, ezzel mindent elmondanék, de ez a könyv megérdemeli, hogy bővebben is áradoz… írjak róla.
Előre is elnézést kérek, de ömlengés nélkül képtelen vagyok erről a könyvről nyilatkozni.
Fogalmam sincs, hogy csinálja Böszörményi Gyula, hogy ennek a sorozatnak minden része egyre jobb és jobb. Az aktuális olvasmánynál mindig úgy gondolom, hogy hű, ez a legjobb. Aztán jön még egy kötet és arra is azt gondolom, hogy ez már tényleg nem lehet ennél jobb. Most pedig elolvastam a Nász és tébolyt, ami kenterbe verte az előzőeket. Bocsi az előző részektől, imádom azokat is! Képtelen voltam letenni. Ha nem munkanap kezdem el, biztos, hogy 1-2 nap alatt befejezem, annyira berántott.
Az egész sorozat fantasztikus úgy, ahogy van.
Imádom a szereplőket, a korhű világot, a történetvezetést, a csavarokat, a rejtélyeket, minden egyes szavát. Minden egyes kötetet úgy vettem a kezembe, hogy biztos voltam benne, szeretni fogom és nem tud csalódást okozni. Ezen a magas színvonalon már képtelenség.
Annyira jól esett ismét elmerülni ebben a történetben, hogy el sem tudom mondani. Már nagyon hiányoztak a szereplők.
Nagyon kíváncsi voltam a csúnya függővég után, hogy mi lesz a válasz arra a bizonyos kérdésre. Szép kis csavart eszelt ki az író, az biztos! Álmomban sem gondoltam volna, hogy így fog folytatódni az a jelenet. Az első gondolatom az volt, hogy neeeem, ezt nem teheti velük! De bizony, megtette. Aztán még számtalanszor csürte-csavarta a cselekményt, titkokat fedett fel, és izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekbe sodorta a szereplőit. Ráadásul, az utolsó pillanatig kínozott minket olvasókat, hogy vajon, végül beteljesül-e Mili szíve vágya?
Az az epilógus igazán gonoszra sikeredett, de elismerem, hogy mesteri húzás volt. :)
Szóval, egy szó, mint száz, Imádoooooooooom! :))))
Egy kicsit vártam ezzel az értékeléssel, de nem azért, mert nem tudtam volna eldönteni, hogy hány csillagot is ér. Az nem volt kérdés. A könyv végére úgy felgyorsult a sztori, hogy azt emésztenem kellett. Nem volt semmi. Eszes csavar. Volt sejtésem, de úgy voltam vele, hogy „Áááh, az kizárt!”
Már az első kötet óta nagyon érdekelt Richárd előélete. Miért lett olyan, amilyen? Mindenre van valami magyarázat. Meg is kaptam. Rengeteg csontváz előkerült abból a bizonyos szekrényből. Így egy teljesen más Richárdot ismerhettem meg. Majd szó szerint utolérte a múltja, majd a végzete.
Amit a könyv elején hiányoltam azt olvasás közben és a könyv vége felé teljesen elvetettem. Ez így volt jó, ahogy volt. Beláttam, hogy a túlzó romantika inkább ártott volna ennek a kötetnek.
Egy kicsit komorabb, szomorkásabb hangulatúnak éreztem ezt a kötetet a korábbi részekhez képest. Közben végig azon járt az agyam, hogy de szívesen visszamennék ebbe a korba, ezt a Budapestet megnézni, bebarangolni. Izgatottan várom a további részeket.
Hajnali két óra van. Nem tudok aludni, és csak Mili és a mi bárónk (mert hát tetszik vagy sem, már az én báróm is :)) jár a fejemben, kiknek feledhetetlen történetét alig pár órája fejeztem be. Most olyan ürességet érzek, és annyira nehéz elengedni ezt a sorozatot, amit alig egy hét alatt szabályszerűen befaltam, hogy nem is tudom, hogy hogyan tudnék ezután egy új történetbe kezdeni.
Már az indító kötet, a Leányrablás Budapesten is nagyon tetszett, és biztos voltam benne, hogy majd egyszer folytatni akarom a történetet, de furcsa módon annál a könyvnél még nem éreztem azt a függőséget, amit a sorozat többi része tudott előcsalogatni kis könyvmoly énemből. A Rudnay-gyilkosságok (ami egyébként azóta is a kedvenc részem a sorozatból) viszont egyértelműen fordulatot hozott ebben, és néhány oldal után már olyannyira nem tudtam letenni a történetet, hogy késő esténként, mikor már tényleg nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem, szabályszerűen kiesett a kezemből a könyv, mert magamtól sehogy sem akaródzott letenni. Ilyen szempontból nagyon örülök, hogy a sorozat minden része megjelent már mire eljutottam az olvasásáig, mert nem tudom, hogy bírtam volna várni a kötetek között.
Az egész történet hihetetlen mélységig átgondolt, szövevényes, fordulatos és izgalmas volt. Minden pillanatban izgultam a szereplőkért, hol a szívükért, hol a testi épségükért, és mondanom sem kell, hogy végig imádtam az egész történetet minden szereplővel és mellékszereplővel együtt. Azt ismét meg kell jegyeznem, hogy döbbenetes az a kutatómunka, ami a regény mögött áll. A szereplők és a helyszínek nagy része ugyanis valóságból merített, és erről mindről olvashatunk is a könyvekben. Miután kiolvastam minden kötetet, úgy érzem, hogy most kellene visszamennem, és végigolvasni azt a több mint ezer lábjegyzetet, ami a könyvekben szerepelt. Bevallom, én ezeknek nagyjából a tizedét olvastam el, mivel úgy éreztem, hogy túlságosan megakasztja az olvasási élményt, de így is lenyűgöző, amit a szerző véghezvitt.
*spoileres vélemény a következő bekezdésben*
Ami miatt viszont egy kicsit hiányérzetem van, az a történet lezárása. Egy molyos karcban olvastam a szerző állásfoglalását ezzel kapcsolatban, de sajnos romantikus lelkem így is csalódott egy picit. Úgy érzem, hogy több ezer oldal hideg-meleg játék után a szereplők többet érdemeltek volna, mint 1,5 kikényszerített csók, és egy két szóból álló epilógus. És azzal sem értek egyet, hogy egy esetleges epilógus, amiben Richárd megmutatná, hogy van szíve, rontaná a róla alkotott összképet. Én úgy gondolom, hogy ezzel pontosan komplexebbé válhatott volna a karakter, arról nem is beszélve, hogy az utolsó kötet múltbeli fejezetei pontosan azt mutatták meg, hogy egykor volt egy romantikus énje, és úgy gondolom, hogy Mili ugyanúgy megérdemelte volna, hogy bepillantást nyerhessen ebbe. A másik fájdalmam, hogy Emma bár százszor megjárta a poklok poklát, nem kapta meg a „happy end”-jét, pedig ő az, aki a legjobban megérdemelte volna. És nem mondom, hogy egy „10 év múlva” epilógusra vágytam volna, de akár egy szépen összerakott kórházi jelenet, amelyben van egy kis szurka-piszka, egy-két szerelmes pillantás és megjegyzés, és amiben feltűnik Emma is, aki mondjuk megemlíti, hogy visszamegy Pozsonyba (ezzel elhintve, hogy esetleg a jövőben újra találkozik a tisztjével) számomra bőven elegendő lett volna. (Ha pedig a többi szereplővel kapcsolatban is kaptunk volna egy-két kis porszemnyi utalást, amit mindenki úgy fejez be gondolatban, ahogy akar, az pedig már tényleg minden kívánságomat felülmúlta volna.) De ez csupán az én véleményem, és ki kell hangsúlyoznom, hogy még ez sem vett el az összélményből.
Összességében nem tudok mást mondani, minthogy ez a sorozat tényleg egy feledhetetlen élmény volt, amit őszintén köszönök! Máris hiányoznak az izgalmas rejtélyek, a talányok és érdekességek, a feledhetetlen szereplők és főleg persze egy marosvásárhelyi könyvkereskedő felvágott nyelvű, makacs lánya, és az én morc, különc báróm. :)
Isten veled Mili kisasszony, félkarú báró és cserfes Márika, az Ambrózy sorozat utolsó oldalához értem, oszt’ szer’usz világ, hát többé már nem is hallhatok rólatok? Bízom benne, hogy azért ez mégsem így lesz, és találkozhatunk mi még, a regényfolyamban rejlő sok-sok érték és eredeti ötlet valamilyen formában mindenképpen folytatásért kiált.
Hiszen tanúi lehettünk a magyar Sherlock Holmes színre lépésének Ambrózy Richárd személyében, aki szintén vidéki földbirtokosok leszármazottja, kiváló kardvívó, morc, távolságtartó és életunt, segítőtársa, a talpraesett Hangay lány viszont garantáltan sokkal bájosabb, mint Dr. Watson. Az úri detektív, akit éles esze, vaslogikája és fejlett igazságérzete tesz alkalmassá a feladatra, kiválóan illeszkedik a Monarchia békebeli, századfordulós világába, szívesen látott vendég a patinás villákban és szivarfüstös kaszinókban, de ugyanúgy otthonosan mozog börtönben, tébolydában, és a soknemzetiségű, bűntől átitatott Tabánban, amelynek életre keltése az egész sorozat gondos kutatómunkával felépített történelmi hangulatteremtésének egyik csúcspontja.
A regénybeli karakterektől nehéz elszakadni, de még a mellékszereplők is annyira a szívünkhöz tudnak nőni, hogy nem csoda, ha az olvasók minduntalan több Agáta mamát, Márikát és Emmát követelnek, néhány fejezetben pedig még a magyar irodalom jellegzetes képviselő is feltűnnek Erdős Reneé, Krúdy és Heltai személyében. A nyomozás, kaland, izgalmak és könnyed humor mellé rendkívül elegáns és visszafogott szerelmi szálat kapunk, és bár népes hölgykoszorú hiányolja az érzelmes, könnyes, csókos jeleneteket, a lezárást én az egész regényciklus atmoszférájához tökéletesen illeszkedőnek éreztem.
A Nász és téboly végre felfed minden múltbeli titkot és gyönyörűen elvarrja a magánéleti szálakat a főszereplők esetében, a bűnüldözésben, nyomozásban, a csipkelődő detektívpáros együttműködésében azonban talán még rejlenek lehetőségek, és ezt az is mutatja, hogy az egy-egy bűneset felgöngyölítését feldolgozó kiegészítő kötetek is nagyszerű élményt nyújtottak. A két utolsó regény esetében az intenzitás, a sodróerő néha kevesebbnek bizonyul, mint az előzményekben, és csak a vége felé pörögnek fel az események, de még a kevésbé akciódús fejezetek is kiválóan alkalmasak a korabeli miliőben történő felhőtlen lubickolásra.
A századfordulós Budapesten körültekintve úgy tűnik, hogy továbbra is hemzsegnek itt a felderítésre váró bűntények, és ádáz gazemberek törnek a gyanútlan lakosság életére. Nyilvánvaló, hogy nem lehet őket sokáig védtelenül hagyni, van még itt munka Ambrózy Richárd számára!
Megadom az öt csillagot, mert nagyon szerettem az egész sorozatot, de az Epilógustól falra másztam. Elfogyott a tinta Gyula bácsi?
Az olvasók kis romantikus lelkének kellett volna néhány oldalacska rózsaszín köd. Bár igaz Richárd bárótól elég messze állnak a pasztell színek.
A harmadik rész befejezése után elég falhozvágó volt az entré, miféle lánykérés ez kérem szépen!? Teljesen egyetértettem Milivel, aki a legjobbakat kívánta cserébe a bárónak. Végig Mili maradt a kedvenc szereplőm, nagyon bírtam a frappáns, csípős válaszait. Végre Richárd múltját is megimerhettük, hogyan veszítette el a karját, és ki a titokzatos nő a festményről.
Jó volt ez a kis történelmi körutazás a békebeli Budapestről, valós helyekkel, valós személyekkel.
Azért én Emmának is adnék egy esélyt, szívesen olvasnék róla egy kötetet, szegény ennyi hányattatás után hogyan leli meg a boldogságot.
"Nem hiszem el, hogy vége. Nincs több makacs Mili, nincs több furfangos, néha jóságos atyai pofont érdemlő Richárd, nincs több imádnivaló, habókos Márika. De közben mégis vannak, itt belül a szívemben legalábbis, örökké belevésték magukat, valamint a polcról is sokszor is le lesznek még véve a kötetek.
Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy Gyula bácsi milyen fantasztikus tehetség. Ez a hangulat, ez a korhű stílus és leírások, ahogyan szépségesen visszaadja az 1900-as évek Budapestjét, a csodálatos, szinte élő, szeretnivaló karakterei. Mennyi munka van egy-egy kötettel, mégis ilyenkor látszik meg, hogy igenis megéri.
Ismét kaptunk egy rettentő izgalmas krimi szálat, amit élvezet volt a szereplőkkel kibogozni.
Valamint ki ne hagyjam a fő cselekményt, ami ugyanis a drága bárónk múltja, és karjának története. Azt hiszem, minden rajongó erre volt a legkíváncsibb már nagyon régóta. Nem csalódtam, és most még jobban szeretem és tisztelem Richárdunkat. :)
És a vége… Mi ez, kérem szépen?! Ugyanakkor egyszerűen zseniális. Ilyet is csak Böszörményi Gyula tud. De tudjátok mit? Én boldog vagyok. Ez a befejezés így volt tökéletes, hiszen azóta is bárgyú vigyor ül az arcomon. A szívem picit fáj a búcsú miatt, viszont aligha kívánhatnék jobb befejezést.
Egy aprócska dolog szúrja itt a szememet, ami nem más, mint Emmácska. Hát vele most akkor mi a csuda is van? Őt elfeledtük hirtelen a sok izgalom közepette. :) Bár remélem, hogy direkt volt ő elfeledve, és kap még egy picike novellát… ugye?! Ugye?
Köszönöm @Gyula_Böszörményi! Áldom a nevét, és kívánok még ezernyi ilyen csodálatos, egyedi sikerkötetet!
Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2018/01/boszormenyi-g…
Népszerű idézetek
– Statisztikai tény, hogy a hisztéria leginkább azon nőkön üt ki, akik túl sok romantikus regényt olvasnak.
– Miként az is, hogy az ilyen művek rajongóinak életében nyomokban sem mutatható ki valódi romantika – fejem félrebillentve, számat elhúzva néztem rá. – Ezek szerint könnyen lehet, hogy a női elmebaj igazi kiváltója nem a túlzásba vitt olvasás, inkább a rideg, megkérgesedett és öntelt férfiszív, mely felsőbbrendűsége tudatában már-már dobogni is elfelejt. Mit gondol erről, báró úr?
111. oldal
– […] Mili kisasszony maga a bajkeverés, így én csak annyit tehetek, hogy a nyomában járva igyekszem enyhíteni a károkat.
53. oldal
Milike neked az a sápkóros, monoklitól bandzsa, rizsporparókás kékvérű ángyikád!
32. oldal
– Maga igazán pocsékul fest, kedves Vilmos.
– Nagyon köszönöm, Milike – küldött felém halovány mosolyt a puha párnákon heverő, bepólyált fejű, ragtapaszokkal és fapálcikákkal kipányvázott orrú bűnügyi riporter.
420. oldal
Úgy ült a leány az ablakmélyedésbe állított, kacskaringós lábú karszéken, mint aki kész az első bántó szóra, zajra, történésre felugrani és kirohanni a világból.
319. oldal
– Úgy véled, Győző bátyám, hogy egy báróból sosem válhat igazi nyomozó?
– Dehogynem, fiam – nevetett keserűen Zsarnay Győző. – Majd ha szoknyás detektívekről ír az újság, akkor biztosan.
149. oldal
– […] Mondja, gyermekem, szereti maga az én fiamat?
– Természetesen igen.
– Úgy érti, szerelemmel szereti?
– A válaszom erre is igen – mondtam, sietve hozzátéve: – Bár ha őszinte akarok lenni, még soha életemben nem éreztem ilyesmit senki iránt, így akár tévedhetek is.
95-96. oldal
– Csüccs!
– Parancsol? – kapta felém a fejét Ambrózy báró.
– Azt mondtam, csüccs!
– Nem értem.
– Akkor mutatom – felálltam a székről, amin eddig ültem, majd finoman megragadva Richárd mindkét vállát, lenyomtam őt korábbi helyemre. – Próbáljon hűvösebb vérmérsékletet mutatni, még ha ez a jelenlétemben bizonyára cseppet sem könnyű.
– Mit zagyvál itt össze, Mili?
127. oldal, 6. fejezet - A pecsét (Könyvmolyképző Kiadó, 2017)
– Maga húszéves, gyermekem! Húsz esztendő, az a férfikor kapuja! Hangozzék bármilyen kegyetlenül, az apja épp akkor távozott az életéből, mikor magának így is, úgy is a saját lábára kell állnia.
– Azon állok – emelte fel a hangját Richárd.
– Én úgy látom, inkább csak ténfereg, sőt, tántorog.
17. oldal
Népszerű triviák
Báró Ambrózy Richárd 1874. április 8-án született.
[moly.hu]Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten · Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok · Böszörményi Gyula: Beretva és tőr · Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó · Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán · Böszörményi Gyula: Nász és téboly · Böszörményi Gyula: Szer'usz világ
A sorozat következő kötete
Ambrózy báró esetei sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szabó Tünde: Rácsok 94% ·
Összehasonlítás - Csóti Lili: Hetedvérig 89% ·
Összehasonlítás - Astrid Scholte: Négy halott királynő 86% ·
Összehasonlítás - Cassy Blacksmith: Te leszel a következő 77% ·
Összehasonlítás - Estelle Brightmore: 13. napon 57% ·
Összehasonlítás - Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala 92% ·
Összehasonlítás - Angeline Boulley: A Tűzőrző lánya 88% ·
Összehasonlítás - Karen M. McManus: Lehull a lepel 87% ·
Összehasonlítás - Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna 85% ·
Összehasonlítás - Marni Bates: Zűrzavar a vonal végén 77% ·
Összehasonlítás