Monyákos ​Tuba és a tűzhangyasámán (Monyákos Tuba-történetek 3.) 19 csillagozás

Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Íme, ​a vén pipamocsok-lidérc háromrészes élettörténetének utolsó kötete. Néhány esztendővel ezelőtt Monyákos Tuba, az Igencsak Gondverte Álomlények Zártosztályi Óvhelyének (IGÁZÓ) 78 éves főigázgatója szokatlan rabot volt kénytelen intézményébe befogadni. A gyereknek látszó, Kis Rafael névre hallgató, különösen veszedelmes elítélt rettenetes titkokat hordoz magában, amiket a főigázgató csakis különleges módszerrel fedhet fel. Ezért aztán Monyákos Tuba – aki egy régi háborús sérülés miatt csakis négykerekű bűvkordéban képes közlekedni – úgy döntött: elmeséli élettörténetét az új rabnak. Elsőként gyermekkorának egyik legjelentősebb szakaszát tárta Rafael elé (Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében): ebben 1984-be küldte őt (persze a kényszerhéder-bűbáj segítségével!), amikor a csupán 12 esztendős Tuba, a pipamocsok-lidércnek született árva – hátborzongató kalandok után – megszökött a Lidérc Árvák Fészkéből.
Ám ébredését követően is úgy tűnt, hogy a történet semmit sem… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2010
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632451879

Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Erzsébet_Szászi 
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

A Monyákos történetek közül ez volt a kedvencem, bár a kis pipamocsoklidérccel ezzel s m lettünk jó haverok. Nagyon tetszett az új helyszín, látszik rajta az iszonyatos mennyiségű háttérmunka, ahogy azt már Gyula bátyótól megszoktuk. Don Manolot pedig igazán megkedveltem. A történet kellően izgalmas, olvastatja magát.

>!
Bori_L P
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Őszintén szólva nagyon örültem, hogy a változatosságnak, hogy végre nem az „agyonragozott” magyar sámánkultúrában játszódik a cselekmény, főleg mert Brazília egyébként is a szívem csücske. És pont emiatt egy kicsit szomorú is voltam, mert Gyula bátyó mintha elfelejtette volna, hogy Brazíliában portugálul beszélnek, , és a Kolumbiából érkezett ajahuaszkveró-főnökök mellett Ojete papa, Don Manolo és Gregorito szájába is spanyol mondatokat adott. Ezért egy egész csillag lejön, meg még egy fél azért, mert megint nagy csaták és összeesküvés-elméletek kísérték végig a könyvet, pedig milyen jó lett volna inkább Tuba esőerdóben és az Andokban megélt kisebb horderejű kalandjairól olvasni! Persze ez csak magánprobléma, biztos van, akinek a tizedik nyomozós történet sem unalmas.

Egyébként nem arról volt szó (még a Gergő és az álomfogókban), hogy Pisla és Repesztő nem tudják, hogy a főnökük eredetileg pipamocsoklidérc volt? Az biztos, hogy Holló ennek a szétkürtölésével fenyegette meg Tubát, csak arra nem emlékszem, hogy Pisláék tudtak-e erről.

Na, de hogy ne csak kritizáljak megint: a három rész közül Tuba ebben a legszimpatikusabb, és a többi szereplő is közelebb áll hozzám, mint az előző két rész szereplői. A történet pedig izgalmas, fordulatos, és a végére is tartalékol néhány meglepetést, amitől leesik az ember álla!

6 hozzászólás
>!
Szilmariel
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Monyákos Tuba a befejező részhez ért fiatalsága elmesélésében. Tehát befejeződik a történet a történetben mód.
A csuruunga Tubát messzebb röpíti, mint amire gondolni mert. Mivel egészen Brazília őserdejének mélyébe viszi, ahonnan a legközelebbi város is kb. egy hétnyi járótávra található. Egyszóval megint igazán nehéz helyzetbe került, bár legalább tényleg nehezen találják meg azok, akik az életére akarnak törni. Megismerkedik egy Don Manolo nevű pajéval (sámánnal), akivel kölcsönösen segítik egymást. Mivelhogy Tuba itt is bajba csöppen a pajéval együtt, bár kétségtelenül másféle, nyomozással is egybekötött bajba (igaz attól még igen veszélyesbe), mint amikbe addig keveredett. Megtudhatunk még pár érdekes dolgot a lidércek képességeiről, amikről eddig még nem volt szó.
Nagyon tetszett, hogy most a brazil sámánkultúra rejtelmeibe nyerhettünk egy kis bepillantás, az ő fogalmaikba, saját neveikbe, rítusaiba, varázslényeibe.
Az viszont elég szokatlan mozzanatnak számít, hogy az író ha már egy másik kultúrával foglalkozik, akkor nem csak a szép és vonzó oldalát mutatja. Ugyanis Böszörményi nyíltan leírja, hogy milyen nagy is a szegénység Rio de Janeiro faveláiban, ami mondhatni rosszabb és elkeserítőbb a hazai állapotok egy részénél is. Az viszont kicsit fájó pont, hogy bár látszólag sokmindennek utánanézhetett az író, azért 1-2 alapvető kulturális ismertető hibát elkövetett. spoiler
Ismét tett előreutalásokat a Gergő és az álomfogók könyvre, amiket én nagyon értékeltem.
Bár a fő (külső) sztorinak a csattanója számomra kissé klisés lett, és kitalálható (számomra legalábbis az volt), de egy ifjúsági könyvbe ez még belefér.
Ezek után ismét kedvet éreztem arra, hogy elolvassam újra az eredeti Gergő-sorozatot, kezdve az 1. résszel, ami berántott engem az álomfogó univerzumba és azóta sem engedett el.

>!
Nashira
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Brilliáns történet, mintha egy Agatha Christie-kriminek tökéletes magyar hitvilágra és környezeti értékek védelmére lefordított változata lenne. Csak még annál is jobb.
Szerintem a trilógiában ez volt a legizgalmasabb, ahogy mesterien összegyúrta a sámánok csodálatos, és a mértéktelen emberi kapzsiság varázstalan világát. Fellobogott a környezetvédelem gyakorlati megvalósulásáért ketyegő szívem ;)

>!
Dóra_P
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Egyszerűen annyira vártam már, hogy ismét egy álomfogó könyvet olvashassak, hogy nem bírtam kivárni míg az első két rész megérkezzen, egyből belevágtam.
Nem bántam meg.
Szinte azonnal magával ragadt a történet. Tuba nem mindig állt közel hozzám, de a történet sodrásával rettentően megszerettem. Ez a könyv akárhányszor a kezembe került felidézte a gyermekkorom, amikor anyukám a Gergő köteteket olvasta nekünk éjszakánként.
Azonban ez a könyv sok mindenben eltért a megszokottól. Kedvenc pipamocsok-lidércem elhagyta a megszokott Aranyos Szegletet. Megismerhettem egy új kultúrát, új szokásokat. És a kedvenc pajémat, Don Manolót. A történet végén az ő sorsa hatot meg a legjobban.
Mint mindig most is volt egy elképzelésem, de ennyi csavarra, hirtelen fordulatra nem számítottam.
Amit igazán szeretek ezekben a könyvekben az a választékos szóhasználat, a dinamikus történet vezetés. Nem volt benne olyan rész, aminek ne lett volna jelentősége, nagyon oda kellett figyelni, hogy ne maradjunk le egy nyomról se.
A kis Raffael és Tuba közti nevezzük „viszonynak”, hogy ne áruljak el semmit, nagyon meglepett. Na, erre aztán tényleg nem számítottam. Ahogy az is kellemes meglepetés volt, hogy Zsófi és Gergő is megjelentek pár oldal erejéig.
Persze minden könyvnek meg vannak a maga hibái. Itt a történet alakulása szempontjából engem ezek nem zavartak. Tetszett a mondandója, a tanulsága. Különösen a pajé és Tuba közt kialakuló bajtársiasság, barátság. Mosolyt csalt az arcomra, hogy Don Manolo szeretett volna Tubától egy dalt tanulni, végül a lidérc tanult nem is keveset a pajétól.
Az ilyen könyvekben az a jó, hogy amit egyszer a kezünkbe kerül, nem akarunk megválni tőle.

>!
Habók P
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Szegény Tuba, menekülés közben nagyon messzire került. Brazília kicsit más, mint az Aranyos Szeglet. De itt is kalandos az élete. Varázsitalos, badargombás, légy testében repülős… Be kell vallanom, a mesélt történetet jobban élveztem, mint magát a kerettörténetet.

>!
kirkkaus
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Mesekönyvnek biztos okés, de én ebbe már elfáradtam. Tisztelettel vetném fel az ötletet, hogy az író csodás világteremtő vénáját ötvözzük olyan kollégával, aki nincs oda a krimitörténetekért, ellenben képes unalomig ismert klisék nélkül is regényt írni. Ad hoc csöppentünk egyik helyről a másikig; Tubának persze sosem nincs öt perc nyugalma – abszolút nem ilyen izgő-mozgó lidércnek tűnt a Gergő-könyvekben; mindenki meghal; Tuba mindenkit gyanúsít, de a főgonosz a végén persze maga meséli el, mi is történt eddig valójában; fúj, fúj, modern világ, számítógép és szórakozás; minden, de minden köthető a magyar ősmitológia katyvasztikus világához; Gergő és Zsófi külön-külön is simán letárgyal a Gyémánt Jurtával, még olyan agyament és veszélyes szituációk kapcsán is, mint a nagy megoldás a könyv legvégén; ki a lópikula egyáltalán Gergő meg Zsófi, most komolyan, mert hogy nem egy szimpla tizenéves egyik sem, az fix, pedig de, azok; Brazíliában spanyolul beszélnek, de portugál helyneveket használnak (a két nyelvet pedig csak pár írásjel alapján tudom megkülönböztetni, de ez elég); öhm, ez komoly kérdés, hogy van az, hogy például a tűzhangyasámánnal probléma nélkül megértik egymást, de Tuba spanyolul hallja őrjöngeni Ojote papát?; stb.

Hát, igazából, ez most nem. Egy tök szimpla könyvet kérek Tubáról, egy nyugodtabb, okosabb, bölcsebb Tubáról (l. Bűbájketrec), ahogy az Álomfelügyeletnek dolgozik, olyan apróságokkal, mint hogy mit eszik, hol alszik, mire gondol; nincs benne gyilkosság meg ócska, túlerőltetett krimi teli hatásvadász jelenetekkel. A végén még fanfictiont kell írnom, pedig az nem tenne jót senkinek. Csak nyugodtan, egyszerűen, nem kell idegesen mindent egybezsúfolni, a bárós sorozatnak is ez a baja. Ja, és legyenek világos szabályok a varázshasználattal kapcsolatban, Tuba/főhős ne tudjon mindent tanulás nélkül és ne legyen szuperhős.


Népszerű idézetek

>!
Bogas P

– A fekete kajmánok elsőként mindig a legtestesebb prédára vetik rá magukat.
– És ha épp most döntenek úgy, hogy ez a régi szokás már uncsi?!
– Akkor képzeld magad fürge folyami delfinnek, és bízz benne, hogy ezt a tested is elhiszi!

>!
Dóra_P

– A végén mind a völgyben végezzük, mint Favelinha-szendvics!

98. oldal

>!
Dóra_P

– Tudod lidérc, aki ide születik, semmi mást nem ismer, csak a favela végtelen és kilátástalan nyomorát. Ezekbe a penészes, bűzölgő viskókban felnőni nem ám tündérmesébe illő sors! A srácok már egészen apró korukban rájönnek, hogy soha nem törhetnek ki innen, mert mindig is szegények lesznek. Így aztán lopnak, csalnak, kirabolják az óvatlan turistákat, drogokkal kereskednek, és ha kell lelőnek másokat, csak azért, hogy legalább a favélában legyenek valakik. Persze végül legtöbbször őket is lelövik, de addigra már gyermekeik vannak, akik ugyanezt az életet kénytelenek élni. Így megy ez a Rocinhában.

121. oldal

>!
Dóra_P

– Mondhatom, ez aztán az übertutifájint!- sisteregtem. – Elhúzom a szennyest az Aranyos Szegeletből, nehogy felkockázzanak a borbárók bérgyilkosai, erre tessék..! Szellemkajmánok meg fúvócsöves szellemek vetik rám magukat, hogy a tüskéikkel sünt csináljanak belőlem. Hát már sehol a kerek világon nem lehet nyugalomra a szegény lodovérc?!

107. oldal

>!
Bogas P

A nevem Gregorio Pradeño*, de te csak szólíts Gregoritónak.


*Nos, aki megfejti a srác nevét, az bizony most gondolkodóba eshet! (a gonoszul vigyorgó író)

2 hozzászólás
>!
Dóra_P

(…) s úgy szaladtak szét, mint egy csapatnyi plázacica, akik véletlenül könyvesboltba tévedtek.

43. oldal

>!
Dóra_P

Szétfröccsentem az Álomidőben, elkenődve a Mindenségben, mint margarin a kenyéren.

20. oldal

>!
Dóra_P

– Tubaszellem! – süvítette a vihar.
– Tubaszellem! – dobolta a zápor.
– Tubaszellem! – szörcsögre a tüdőmből buggyanó sárlé.
– Tubaszellem! – vacogták a fogaim, ihálta a mellem, remegtek a csontjaim…

172. oldal

>!
Dóra_P

– Az esőerdő gyönyörű, varázslatos, ám nagyon kegyetlen hely. Vai- Mahse, az Állatok Mestere minden évben leül tárgyalni a törzsek várástudóival, s annyi zsákmányt ad nekik, amennyi emberi életet a pajék feltudnak ajánlani. Így marad egyensúlyban a dzsungel. Ha túl sok ember élne benne, minden állatot megölnének, minden fát kivágnának, s végül ők maguk is éhen halnának. Ez már csak így van.

49. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Marie-Aude Murail: Oh, boy!
Grembi MadiHun: Holdomiglan
Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg
John Flanagan: Gorlan romjai
Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont
Joss Stirling: Lélektársak – Phoenix
Licia Troisi: Kuma ikrei
Kristin Cashore: Graceling – A garabonc
Laini Taylor: A különös álmodozó
Helena Silence: Ezüsthíd