Megtörtént: a hét elején lefolytattuk a Kaneta Produkció vezetőjével, Kőrösi Orsolyával az online tárgyalást és végül teljes egyetértésben kinyilvánítottuk, hogy kezdetét veszi a NAHA, azaz a Nagy Ambrózy Hangjáték Akció!
Úgy néz ki, hogy a felvételek valamikor ősszel indulhatnak. A Leányrablás Budapesten c. kötetet a stúdió 10, egyenként 25 perces részben kívánja megvalósítani, és szóbeli ígéretet kaptam rá, hogy a következő években a teljes történetet hangjátékra akarják vinni. Szereposztásról még nem volt szó, arról majd a rendezővel beszélgetünk.
Lássuk a mai karcot.
Még mindig a kutatás, méghozzá annak internetes része. Egy korábbi karcban már említettem a Fortepan-t (https://fortepan.hu/), ami az Ambrózy regények születésében kulcsfontosságú volt. Amikor kutatni kezdtem az 1900-as évek Magyarországa, az Osztrák-Magyar Monarchia után, a korabeli fényképek hangulata, az akkor élt emberek öltözéke, holmijai, lakásaik berendezései rengeteget segítettek abban, hogy ráérezzek a kellő stílusra. Sőt, ennél talán még fontosabb volt az akkor élt emberek tekintete, arckifejezése. Kicsit mindig szomorúvá tesz, ha belegondolok, hogy ők, akik azokon a képeken nevetnek, táncolnak, viccelődnek, mulatoznak, kirándulnak, stb. már rég nem élnek, és a legtöbbjük nevét, élettörténetét sem ismerhetjük meg soha.
Vajon ki lehetett az a lány, aki egy kerti lugasban ülve mosolyog a kamerába? Tekintete értelemtől csillogó, arckifejezése egyszerre játékos és komoly – ő ihlette Hangay Mili alakját (a régebbi karcolvasók már láthatták ezt a képet, az FB oldalunkon most is fenn van valahol).
Szóval a Fortepan csapatának rengeteget köszönhetek – azóta is sokszor nézegetem az általuk megosztott régi fotográfiákat, és az új kötetek belső, fejezet-elválasztó fotóit ma is legtöbbször tőlük szoktuk beszerezni.
Fontos internetes forrásom még a Hungaricana adatbázison a Budapesti Czím- és lakásjegyzék (https://library.hungaricana.hu/hu/collection/fszek_buda…).
Ezt a csodálatos digitalizált adatbázist sokkal több dologra használom, mint amit általában hisznek! Az csupán aprócska dolog, hogy a harmadrangú, tehát a történetben általában csak egy-két alkalommal felbukkanó, átsuhanó mellékszereplőket innen szoktam kikeresni.
Ilyenek pl.:
Eckhárdt Ferencz – ápoló a Lipóton (Leányrablás Budapesten)
Sozo Adelina – tánczosnő az Orfeumban (A Rudnay gyilkosságok)
Löwy Adolf – hordár a Keleti pályaudvaron (Nász és téboly)
Az ő szerepeltetésük első pillantásra fölöslegesnek tűnhet, hisz miért ne találhatnék ki egy akármilyen nevet pl. a táncosnőnek (mondjuk Mimi), és miért vacakolok mégis azzal, hogy a címjegyzékből egy valódi embert keresek ki? Nos, azért csinálom ezt, mert – érzésem szerint – így sokkal elevenebb, valódibb, átérezhetőbb az akkori világ. Egészen más úgy olvasni egy történetet, ha végig pontosan tudjuk, hogy az egész csak kitaláció, és megint más (izgalmasabb, érdekesebb), ha olvasás közben tudatában vagyunk annak, hogy a Nagymező utca 22-24. alatt VALÓBAN lakott egy Sozo Adelina nevű táncosnő, aki feltételezhetően épp azért élt épp az Orfeummal szemben, mert ott lépett fel!
Egyébként amikor ilyen különleges nevű mellékszereplőt találok a címjegyzékben, akkor azonnal elkezdek kutatni utána pl. a korabeli lapokban, hátha rálelhetek vele kapcsolatban még valamire, ami használható. Sozo kisasszony kapcsán sajna semmi nem került elő, de volt olyan mellékszereplő, akiről kiderült, hogy a kérdéses időben (amikor én a regényben szerepeltetni akartam) épp börtönben ült, így végül mást kellett választanom helyette.
A czím- és lakásjegyzéket másra is használom. Egyrészt megtudhatom belőle, hogy az általam helyszínként használni akart intézményeknek (pl. Királyi Országos Gyűjtőfogház, Lipót, vagy a Kir. magy. tud. egyetemi törvényszéki orvostani intézet, stb.) akkor épp kik voltak a vezetői és munkatársai főigazgatótól a portásig, mert hogy ez is benne van!
Ez az adatbázis akkor is nagyon jól jön, ha egyszerűen csak egy jól csengő névre van szükségem, de nem akarom, hogy az illető egykor valóban élő ember legyen (ha egy mellékszereplő szélsőségesen gonosz, aljas, vagy förtelmes dolgot tesz, azt nem szeretem „rákenni” egy valóban élt emberre – megtettem ezt szegény Hül mamával az első kötetben, de azóta javarészt leszoktam róla!). Olyan nevekre, amiket a szereplők csak úgy megemlítenek, vagy tényleg csak futólag találkoznak velük, sokszor van szükségem. Ilyenkor felcsapom a czímjegyzéket és találomra olvasgatni kezdem a neveket – aztán, ha valamelyiket az adott karakterhez illőnek érzem, felhasználom, de a keresztnevét megváltoztatom és a címét sem írom be a kötetbe. Megint logikus a kérdés: miért nem találok ki én egy nevet, főleg, ha valódi viselőjét nem is akarom címmel, adatokkal „élővé tenni”? Nos, azért nem, mert a századfordulós Budapest NAGYON más világ volt, mint a mai, és így más személynevek voltak jellemzőek rá! Az akkori székesfőváros igazi multi-kulti hely volt! Rengeteg német, osztrák, rác (szerb), tót (szlovák és szlovén), zsidó, horvát, orosz, sváb, oláh (román) és más náció (magyarokból volt a legkevesebb!) keveredett benne, olyan gyönyörűséges neveket viselve, amiktől a kornak egészen varázslatos, „békebeli” hangulata van. Épp ezért nem a saját szűkös fantáziámban kutakodok nevek után, inkább fogom a czímjegyzéket és élvezettel mazsolázgatok az Abaffy-k, Ackermann-ok, Kacsirek-ek, Nürenberger-ek, Ságody-k, Wachtelschneider-ek és Zaupper-ek között. A név kiválasztásán fontos, hogy a karakter foglalkozásához, társadalmi helyzetéhez is alkalmazkodjék, így maga a név hangzása máris elárul valamit magáról az emberről is [játék: lehet tippelni, hogy a fenti emberek közül kinek mi volt a foglalkozása – mindet most emeltem ki a czímjegyzékből, szóval valódiak!].
A címjegyzék további nagy haszna, hogy a regényben szereplő házak lakóit is ki tudom nyomozni – legalábbis részben. Észrevettem ugyanis, hogy a korabeli adatközlés meglehetősen foghíjas volt, bár nem tudom, miért. Volt, hogy egy adott lakóházból csak a házmester nevét találtam meg, máshol az adott címen több lakót is felsorol, de a ház méretéhez képest túl keveset. Vajon hogy végezték ezt a felmérést? Valószínűleg mindenhová becsöngettek, és aki hajlandó volt bekerülni a czímjegyzékbe, az benne van, aki meg nem, az nincs.
Így derítettem ki, hogy abban az időben, amikor Ambrózy báró és Mili, mint ifjú házasok az Andrássy út 27-be költöztek, a házban „rajtuk kívül” a következő személyek éltek:
Jäger Gyula azaz Julius Jäger – élő és művirág kereskedő
Keiner Márkus – kávéházi iparüzlettulajdonos
Pinkás Zsigmond – férfidivatáru-kereskedő és testvére (nekik telefonjuk is volt – akkoriban nagy szó!)
özvegy Fischer Zsigmondné – háztulajdonos (nem tudom, hogy ő volt-e ekkor az Andrássy út 27. tulajdonosa, vagy máshol volt háza, de a háztulajdonosok általában a saját házukban laktak, ha az számukra megfelelő színvonalat képviselt)
Herzfeld Frigyes – gabonakereskedő
Horváth Lajos – hivatali szolga (nagyon magas állami hivatalban kellett szolgálnia, ha ilyen lakásra telt neki! – vagy ki tudja, mi az igazi története!)
Az épületben ennél sokkal több lakás volt, név mégis csak ennyi került elő a czímjegyzékből. Úgy tűnik tehát, hogy a többi bérlő nem kívánta nagydobra verni, hogy hol lakik, és maga a házmester sem reklámozta a nevét – vagy egyszerűen épp nem voltak otthon, amikor az adatgyűjtő becsöngetett.
A lakólisták egyébként arról is árulkodnak, hogy milyen vagyoni helyzetű, társadalmi rangú emberek éltek az adott bérházban. Ahol pl. sok volt a cipész, a varrónő és a gyári munkás, ott bizony szegénység uralkodott, káposzta és macskapisi szaga terjengett a sötét kapualjban, a porolón folyton lógott néhány vásott kölyök, és a házmester valószínűleg derékfájós, mindig morc, ellenséges és gyanakvó ember lehetett.
Mindebből látható, hogy egy egyszerű lakcímjegyzék (ha nyitott szemmel kutakodunk benne) is milyen sok értékes adatot biztosíthat az Ambrózy regényekhez!
Jövő héten innen folytatjuk!
FOTÓ: Fortepan, hajókirándulás az 1900-as évek elején – nézzétek azokat a kackiás bajszokat és hatalmas kalapokat: sok nehézséget okozhattak romantikus csók esetén!
