6… ​5… 4… (Rémálom 2.) 86% 306 csillagozás

Azt képzelem Böszörményi Gyula nagyon szereti dédelgetni az alkotásait.
Erre a könyvre még ráfért volna még egy kis szerető kényeztetés. persze, hogy Fenevad, ez nem is volt kérdés

Egy hónapig olvasni egy könyvet meredek, de bevallom ez nem csak a könyv hibája, nekem sincs mostanában túl sok felesleges energiám, talán még ezt is tavaszi fáradságnak hívják.
Tehát, a könyv maga nem rossz. Sőt hozza a megszokott stílust, a fanyar humort, az őrületes csavarokat és a megdöbbentő fejleményeket, de ez most nekem valahogy kevés volt, nem kötött le úgy, mint az előző. Kicsit olyan érzésem volt, mintha ellaposodott volna a történet egy pöppet, és valahogy nem nyújtana nekem „újjat”. Ettől függetlenül nem fogom lepontozni, mert érzem, hogy jó könyv, csak nem most kellett volna olvasnom, nem ebben az időszakban.
De azért bevallom, a végén nagyon szorítottam, hogy az legyen amit szeretnék, majd elolvastam a következő rész fülszövegét és azt hiszem egy világ tört össze bennem :DD

Egyértelműen unalmasabb volt az elsőnél, viszont ha azt nézzük, hogy a világ már nem okozott meglepetést és tudjuk, hogy előbb-utóbb sor kerül az összecsapásra, akkor érthető, hogy trilógia és kellett ez a második rész. Ha csak két részes lett volna és a mostani részben csapott volna össze jó és rossz, az értékelők azon dühöngenének, hogy Lili hogy lett az első rész kislányából a Fenevadot legyőző ? (még ugye nem tudom a végét, ezért a kérdőjel) hősnő, még így, a második részben néha kicsit furcsa volt, hogy hirtelen ennyien démonvadászok és pár zacskóval meg elmondott átokkal puff, erős démonokat küldenek vissza pokolba (egyébként másnak is beugranak a Constantine című film jelenetei, a tükörrel, meg a homlokra nyomott jellel (itt kártya, ott ugye a megfelelő vallási jelkép)… meg úgy maga a világ is, csak itt hiányoznak az angyali befolyásolók… spoiler. Szóval innen nézve teljesen indokolt ez a köztes kötet, amely felkészít a végső nagy összecsapásra, igaz, Lili néha igazán idegesítő volt (hát az az elalvásos jelenet, az talán nem kellett volna, annyira gyerekes volt, hogy…), az anyja még inkább, nyírtam volna ki mielőbb, pár haláleset meg igazán kellett, én nem sajnáltam… az áruló személye nyílt titok volt, szerintem nem volt meglepetés senkinek. Úgyhogy összességében úgy érzem, hogy kellett, annyira nem nyúlt hosszúra se, nagy ötlet a végén ismét a két lehetőség és hogy az olvasók dönthették el (jól döntöttek :-D), úgyhogy nemsokára harmadik rész :-D

Mozgalmas volt tele fordulatokkal. A csatát nagyon élveztem izgalmasra sikerült. Mégis valahogy motoszkál bennem valami nem volt az igazi.. Lilithet néha idegesítőnek találtam és miért kell ő mindenkinek ennyire? Azon meglepődtem,hogy az anyja milyen lett.Az áruló személyére hamar rájöttem.Nyomasztó egy világot sikerült teremtenie az írónak még jó,hogy csak könyvben.Kíváncsi vagyok mit lehet ebből kihozni és mi lesz a befejezése a történetnek.

Egy fenekestül felfordult Budapest tárul elénk, ami valljuk be nagyobbat szólna, ha jobban ismerném a várost. De ezt a hátrányt valamelyest kárpótolja a szépen, választékosan használt magyar nyelv. Ilyenkor érzem azt, hogy milyen jó magyar íróktól olvasni, főleg attól, aki ki is használja a magyar nyelvben rejlő lehetőségeket. Kicsi impünket, Xilkát, megint csak meg kell említenem, ő a könyv egyik fénypontja, rettenetesen jó szövege van. spoiler Bevallom, sejtelmem sincs a befejezésről, de egy dolog biztos, a világ tényleg nem lenne kerek, ha csak jók élnének benne, nagyon tetszett a Jin és Jang hasonlat.

Az értékelés olvasható a blogomon:
https://thedeathgoddess.blogspot.com/2022/04/boszormeny…

Az események fonalát röviddel az előző kötet második Zéró fejezete után vesszük fel. Lili meggyógyult, a démonok eltűntek, és úgy tűnik, új, nyugalmas szakasz kezdődik az életében. Ha lát is egy-egy árnyat, elhessegeti, olyan látomásként fogva fel, ami egy régi életből maradt hátra, és hamarosan elmúlik. Vagy mégsem?

A múlt egyre jobban kísérti, míg végül a köd eloszlik, s Liliből újra Lilith válik. A Város viszont megváltozott. A démonok még mindig itt élnek, viszont a többség számára láthatatlanok; csak azok láthatják őket, akik valamilyen mágikus tevékenységet folytattak, amikor a Fenevad átvette az uralmat, oldalán Synerellával, a halandóból lett démonnővel. A gruftiknak így már két ellenséggel kell számolniuk, ha meg akarják akadályozni, hogy a Fenevad eltörölje a Végítéletet.

Kissé érzem a középső kötet hatást; habár még mindig egy remekül felépített világgal van dolgunk, nem volt annyira pörgős a cselekmény, sokszor tűnt úgy, hogy egy helyben toporgunk, hogy Lilith bármerre indul, falakba ütközik. Néhol már idegesítő volt a tehetetlensége, hogy mindig Xilkának vagy Enoch gyermekének kellett rászólnia, hogy mozduljon már, és bosszantóak voltak az újabb és újabb akadályok is. Talán épp ezek miatt sem maradtak meg bennem olyan aprólékosan ennek a kötetnek az eseményei, csak a legfontosabbakra emlékeztem – mint például az árulóra. Arra viszont, hogy Lilith anyja ennyire kifordul magából, már nem. Ezt a momentumot egyébként még most sem igazán értem.

Rettenetesen zavaró volt az is, hogy Lilith még mindig nem volt képes eldönteni, hogy mit is akar az életétől, hova akar tartozni, vállalja-e a küldetést, ami azzal jár, ha a gruftikhoz csatlakozik. Bár tudtam, hova lyukadunk ki, valahol belül még mindig szurkoltam neki, hogy hamarabb térjen észhez, már csak azért is, mert a gruftik menők. A démonvadászat is az. Bevallom, a vallásos vonal, ami nagyjából a kötet közepén jelenik meg, nekem sem jön be, de pontosan ebből a sorozatból tudom, hogy ha az egyik pólusban hiszek, akkor a másikban is kell, illetve ha egyikben nem, akkor a másikban sem. S ha már a Fenevad bekerült a képbe, akkor a Legfelsőbb Hatalmat se lehet kihagyni a buliból. Egyébként is érdekes a csavar a Jelenések könyvével és a Fatimai Jóslattal.

Miközben Lilith még mindig a saját útját keresi, a Fenevad és Synerella is dolgoznak a maguk tervén; hadsereget verbuválnak, melynek segítségével remélik legyőzni nemcsak a gruftikat, hanem az egykori szövetségest is. Az olvasó tehát nem is két, hanem három oldalnak is szurkolhat, lelkivilágának megfelelően. A végső összecsapás kimeneteléről végül Lilith-nek – egészen pontosan a megjelenéskori olvasóknak – kell dönteni.

Ha nagyon a leírtak mögé szeretnék nézni, akkor azt mondom, hogy ez a kötet tulajdonképpen erről szól: a választásról, a döntésről, hogy melyik utat járjuk be. S megeshet, hogy nem jó és rossz, hanem rossz és rosszabb között kell választani. A sorsunkat mégis azzal alakítjuk, ha ezeket a döntéseket meghozzuk – hogy jól vagy rosszul döntöttünk, azt majd az idő megmondja.

Jó volt, izgalmas. Lilith sajnos nem a szívem csücske, de ettől eltekintve nagyon jó könyv. Az árulót nem találtam el :( Bár valószínűleg pont ez volt a lényeg :) Szürke szerintem még fog meglepetéseket okozni. azt sem értem, mi a fityfenét eszik minden srác Lilithen, hogy őt akarja. Nekem csak egy hisztis kiscsaj, jó adag önzőséggel. Nagyon érdekes volt a két világot látni, s ha belegondolunk, igazán nagy különbség nem volt bennük. Silver Ivy és Slomó kapcsolata is megér egy misét. Az a „csók” :) Tomasó megérdemli, Xilka remélem még újra felbukkan. Le a kalappal az apa előtt, Anya meg menjen csak a …
Nemsokára olvasom a befejező kötetet, kíváncsi vagyok Enochra :)

Az eleje picit nehézkesen indult be, de a végére meg csak úgy kapkodtam a fejem és még egy romantikus kádas együtt fürdés is megesett ezzel a könyvvel… (don't worry, nem ázott el!)

Na, szóval. Lilith kezdett a végére megkergülni, ami teljesen jogos volt. Volt jó pár fordulat, amit az én egyszeri KMK-s könyveken edződött agyam már kitalált spoiler, de volt olyan is, amin csak úgy pislogtam spoiler. Legjobban a végén lepődtem meg, majd a legeslegutolsó lapon megláttam, hogy ismét az Olvasók kezében volt a döntés és ahogy rápillantottam az utolsó rész fülszövegére örömmel állapítottam meg, hogy az általam is preferált utat választották. Viszont minden elismerésem ezért az ötletért, tök jó, hogy úgymond „mi” irányítottuk a történetet :)

Tehát tök izgi volt ez a rész is, a végén hatalmasat szólt a csatajelenet – szegény Budapest – és kíváncsian várom az utolsó részt, hogy megtudjuk, mi is lesz Lilith-el itt a nagy kavarodásban.
u.i.: Nem tervezik esetleg újra kiadni ezt a trilógiát? Normális borítóval?

Továbbra is érdekes ez a démonokkal téli Budapest ahol már több főgonosz is található. A főszereplő Lili sajnos nem a kedvencem, de a kis imp Xilkat imádtam . A csavar hogy ki az áruló az számomra sajnos már az elejétől világos volt úgyhogy már alig vártam h végre kiderüljön és tuljussunk ezen az áruló dolgon. A vége megint eldöntendő maradt de végülis szerencsere a többség azt választotta amit én is választottam volna.:)

A visszaszámlálás folytatódik…

„– […] Te, Slomó, egészen biztos vagy benne, hogy a Város az, ami megváltozott, és nem mi hülyítjük egymást valahol a vigyorgóban, rácsos ágyakban ücsörögve?!” Újra visszatértem egy olyan helyre ami… teljesen megváltozott. Én őszintén szólva ebben kissé csalódtam, mivel én a régi világot annyira egyedinek és semmihez sem foghatónak láttam, hogy rendesen sírtam, amikor nem ide értem újra vissza, amikor kinyitottam a második részt!

Azért sokáig nem potyogtak a könnyeim!

„T…te aztán feltörtél, m… mint csóró hulla ülepe a gy… gyalulatlan koporsóban” Itt ezt most én a könyvre értem, mivel nem sokáig teketóriázott és ült a babérjain. Világátformázás? Mi az nekünk! Ucu neki és nyomjuk, amíg tudjuk! Teljesen ezt éreztem egészen a végéig, ami kissé elszomorított, hiszen sok a veszteség és fáj érte nagyon a szívem!!!! A történet közben váratlan fordulatokat vett, sokkal több akciót találtam benne, mint az elsőben és itt kiváltképpen jól esett az, hogy több szempont mutatta be a cselekményt és sokkal mélyebbre ásta magát a lelnünk Poklában, mint talán az első rész.

„Látnom nem elég! – hasított belém a gondolat. – Én tudni akarok! Amíg nem találom meg a helyemet ebben az új világban, addig… Addig csak egy helyben zúgok, vergődök és bolyongok, mint a méreggel befújt légy.” Az volt a legjobb, hogy a könyv nem nyomta konkrétan az arcunkba, hogy most egy kis pszichológia következik a tinédzserkori válságokról és konfliktusokról, de mégis erősen jelen van benne. Bár néha iszonyatosan igesìtett, hogy nem tudja eldönteni hova is akar tartozni, bár ugye tudjuk hova akar kilyukadni ebből az író. Lilith fájdalmasan lassú magára találása elszomorító volt, nem tudott semmit, hogy vállalja-e a küldetését, hova akar tartozni… Bár nagyon szurkoltam neki, hogy mihamarabb térjen már észhez, én néha legszívesebben megrángattam volna. Bevallom én egyből eldöntöttem kihez csatlakoznék, hiszen maga a démonvadászat mennyire menő dolog már! Bár be kell, hogy valljam a történet közepe felé befutó vallásos vona nekem túlságosan nyomult előre és Lilith elhatározását és nézetet ezzel kapcsolatban teljesen megértettem, bár az is igaz, hogy az egyikben hiszel akkor az automatikusan vonja magával a másikat, hiszen nem létezhetnek egymás nélkül.

És ha már Lilith!

A véleményemet tovább olvashatod a blogomon:
https://mertolvasnimindigjo.com/6-5-4-remalom-2/