Szétszórt ​némaság 4 csillagozás

Borsodi L. László: Szétszórt némaság

Borsodi L. László: Szétszórt némaság című, negyedik kötetében olyan rövidprózák/prózaversek olvashatók, amelyek nemcsak alkotói, hanem levéltári munka eredményei is, amelyek egyszerre valós, vagyis a tapasztalati világban, a történelemben létezett személyek valódi történet(töredék)ei vagy fiktív világai, illetve a kettő rekvizitumainak ötvözetei. Ha az olvasónak nem teljesen ismeretlen Edgar Lee Masters: A Spoon River-i holtak című világhíres kötete, könnyen egy hullámhosszra kerül a Szétszórt némaság darabjaival, melyek egyben a szerző, az én eltávolított történetei is, és ahol egyes szám első személyben szól, ott nyilvánvalóan szerepjáték is, valamint lírai családtörténet, Erdély-történet is.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hortus Conclusus Fiatal Írók Szövetsége

>!
Erdélyi Híradó / Fiatal Írók Szövetsége, Budapest / Kolozsvár, 2018
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786068118543

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Borsodi L. László: Szétszórt némaság

Meglehet, nekem a vers és próza különbségeiről menthetetlenül retrográd elgondolásaim* vannak, de szerintem ez próza. Nem regény, persze, a legkevésbé sem az, inkább sírfelirat-gyűjtemény, mégpedig terjedelmileg egy vagy két oldal hosszúságú sírfeliratoké, ilyen értelemben pedig joggal lehet majd kultkönyv azon sírkövesek között, akik forint/betű bérezésben dolgoznak. Borsodi egy régi Erdély világából bányász elő személyes emlékeket, és egyfajta összegzésként vagy pillanatképként tárja elénk őket. A kötet tere tehát az emlékezés, ezért szükségszerűen folyamatos háborút vív a klisék ellen**. Sajnálatomra e háború, bár köztes sikereket fel tud mutatni, semmiképpen sem zárul diadalmas győzelemmel.

* A vers az, ami soronként egy entert tartalmaz. Prózavers az, ami két vagy három soronként tartalmaz egy entert. (Ezzel a közbeiktatással már bűnös engedményt tettem.) A többi a próza. És rohadtul nem érdekel, maga az író erről másképp vélekedik-e, mert az írónak nem az a dolga, hogy saját műveivel kapcsolatban véleményt alkosson.
** A legnagyobb klisét – ti.: hogy az utolsó sírvers a sajátja legyen – nem is tudja elkerülni, ami rögvest ha nem is fél, de egyharmad csillag levonást ér.

16 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei
Oravecz Imre: 1972. szeptember
Galgóczi Erzsébet: Vidravas
Szabó T. Anna: Senki madara
Fekete István: 21 nap
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Weöres Sándor: Bolond Istók
Jónás Tamás: Apuapuapu
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése
Weöres Sándor: Egybegyűjtött prózai írások