Jön a Télapó 22 csillagozás

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Tagok ajánlása: 2 éves kortól
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 9
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


nagyon sokszor elolvastam már, és még biztos számtalanszor el is fogom – az egyik legszebb télapós vers – amit kisiskolás korom óta többször szavaltunk, és még a mai napig tudom fejből…
2014.12.08.
Nem kell sokat a fentiekhez hozzátennem.
Nagyon kedves könyv ez nekem, most elolvastam a kicsi fiamnak, Mikulás után, karácsonyi ajándéközön előtt, ráhangolódás céljából, na, és persze a hóesésre vár(gy)akozva…
Rádöbbentem, hogy mi ezerszer több verset tudtunk, mint a fiaink – sajnos, nem tudnak a gyerekek verseket, még Mikulásosat, karácsonyosat, anyáknapit sem – alkalmakra sem, nincsenek is alkalmak, nincsenek ünnepségek, amikor mindenki kiáll, szépen felöltözik, kicsiként is megadja a tiszteletet az ünnepnapnak, alkalomnak. És akkor már egyéb, különféle témákban tanult versekről (dalokról) már ne is beszéljek… ezt csak most úgy elszomorogtam…
Szerintem ez nagy mulasztás az óvodákban…


Annyira nagy öröm, amikor ilyen kincsekre lel az ember a vásárban, mint amilyen ez a régi leporelló, s mindössze háromszáz forintért gazdagíthatja a könyvtárát. Ha másért annyira nem is, ezért mindenképp érdemes végigbogarászni a pécsi zsibit! Na meg az egyedi porcelánokért. Ezek a régi – új kiadást nem megérő – gyermekkönyvek igazi értékeknek számítanak manapság. Reich Károly rajzaival pedig olyan jó nosztalgiázni!
Ez a kis köny mind szövegileg, mind a képi világot tekintve kedves és szerethető. ❤


Már a borítóján is látszott, hogy az ultramodern gépi rajzokkal lesz tele, és ez nekem nagyon tetszett. Mintha gyerekrajzok lennének, és ezért közelebb is állt a gyerekekhez. A verses mesze szuper. Egyszerű, érthető, rímelő, a gyerekeknek is nagyon tetszett. Mivel most sütünk a mikulásnak Muffint, így az első rész pont ránk illet. spoiler


Reich Károly rajzait valahogy felnőttként kezdtem el értékelni.
Igazán gyerekeknek való, áttekinthető, tiszta, egyszerű vonalú, egyértelmű grafika, élénk színek, szerethető figurák. Gyerekként természetesnek vettem, a gyerekeimnek már örömmel mutattam, az unokáimnak már szinte kincsekként mesélem ezeket a könyveket.


Egy kicsit nosztalgiáztam, szalad az idő. Aranyos a vers. Nekem tetszenek a rajzok is.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tóthárpád Ferenc: A Mikulás Tücsökfalván 92% ·
Összehasonlítás - Julia Donaldson: Bot Benő 91% ·
Összehasonlítás - Eszes Hajnal: Kiskarácsony ·
Összehasonlítás - Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja 81% ·
Összehasonlítás - Linda Jennings: Kedvenc karácsonyi könyvem 91% ·
Összehasonlítás - Karácsonyi nagy Bori-könyv 96% ·
Összehasonlítás - Sibylle Jung – Harald Scheel: Karácsonyi mesekönyvem 95% ·
Összehasonlítás - Lovász Anita – Csörgö Anikó (szerk.): Téli mesék ·
Összehasonlítás - Csukás István: Pom Pom karácsonya 98% ·
Összehasonlítás - Mezey Katalin (szerk.): Nagy karácsonyi mesekönyv 92% ·
Összehasonlítás