Szotyi ​és Tarhonya 5 csillagozás

– Nem vagyok normális! – morogta magában. – Végre méltóztatott felemelni és elgurítani innen a hatalmas vidéki fenekét, erre én meg visszahívom uzsonna utánra.

11. oldal

Mindenekelőtt a járda Szotyié.

(első mondat)

– Magának is vannak jogai – mondta Tarhonya higgadtan, és bíztatóan mosolygott, mint ahogy az állatorvos szokott oltás előtt, hogy nem lesz semmi baj. Ami persze Szotyinak is eszébe jutott, és rögtön utána az is, hogy azért az oltás mégiscsak elég nagy baj, akárhogy mosolyognak hozzá.

60. oldal

– Minden állat életét tisztelni kell, az állatnak joga van a figyelmes gondozásra, nem szabad neki szándékosan vagy gondatlanságból fájdalmat vagy szenvedést okozni – sorolta Tarhonya.
– Ez szép – mondta Szotyi.
– És ami még nagyon fontos, az iskoláknak kötelességük arra nevelni a gyerekeket, hogy gyerekkoruktól tiszteljék és megértsék az állatokat – tette hozzá Tarhonya.

60 . o.

– Hát ez olyan, hogy a gazdám megkér, hogy az ő kedvéért menjek el vele az állatorvoshoz és legyek jó kutya. Olyan, hogy viselkedjek rendesen, hogy büszke lehessen rám, olyan, ami kicsit fáj, de én bátor vagyok és nem ugatok, meg harapok, és véletlenül se tépem le a doktor bácsi köpenyét, mert azt nem szabad. De egyébként nem lenne muszáj menni, csak mindig olyan szépen kéri – foglalta össze az előtte ismeretes tényeket Szotyi. Nagyon büszke volt magára, mert a gazdája is nagyon büszke lehetett rá. […]
– Én magától itt naponta éveket öregszem – sóhajtotta Tarhonya egészen zaklatottan.
– Sajnálom felelte Szotyi, és tényleg sajnálta.

72. oldal

– Ha mondjuk, én most megharapnám magát, amihez egyébként már nagyon közel járunk, akkor a gazdámnak haza kellene utaznia az oltási könyvemért, hogy be tudja bizonyítani, hogy én is megkaptam az oltást. Ha nem tudná bemutatni, akkor megbüntetnék. De be tudná mutatni. Mert megkaptam! Érit? Mert kötelező!
Érti? – kiabálta Tarhonya.
– Mondjuk inkább értem – felelte Szotyi, mert kezdett félni, hogy Tarhonya esetleg valóban megharapja, és abban a pillanatban egyáltalán nem úgy festett, mint aki tényleg be van oltva veszettség ellen.

78. oldal

– Mondja, mert addig úgyse hagy békén. Maga olyan agresszív és levakarhatatlan, mint egy kétkomponensű gyorsragasztó.

83. oldal

Mindennek a tetejébe alig maradt tíz műcsontja, ami rendkívül kevés, és össze se mérhető azzal a veszteséggel, hogy ez az idegesítő, túlsúlyos, játékmackó színű, vidéki kutyalány holnaptól már felé se néz.
– A Világ nem tökéletes, de azért szerethető – mondta Tarhonya, és közben arra gondolt, hogy egy tökéletes világban, az ő vidéki házuk, és ez a lakótelepi sarok, ahol ennek a bánatos városi ebnek az úgynevezett törzshelye van, biztosan sokkal közelebb lehetne egymáshoz.

103. oldal

– Ne is emlékeztessetek rá – mondta a fagylaltos. – Rémes egy nyár volt, és az a nap, az meg kifejezetten rettenetes. […] Persze, hogy kapkod meg nem figyel az ember. Aztán megvan a baj. Mert a baj az olyan, hogy mindig megvan. Az a két kutya meg végignézte. Csak bámultak azokkal a fekete gombszemeikkel, főleg az újságos kutyája. Úgy nézett, mintha tudta volt előre. Na persze, pont egy kutya tudta volna, mikor még én se tudtam.

106. oldal

– Ó, szédületes pofák voltak – mondta a postás és le is szállt a bicikliéről, hogy elmesélje. – Azt az örömöt. Ilyesmit azért ritkán lát az ember, hogy a munkájának ilyen sikere van. Jó, mondjuk az a doboz, abban a hőségben, hát mit ne mondjak, megizzasztott. De végül is megérte, annyira örült az a kutya, de annyira. Szinte éreztem, hogy egész nap engem várt. Jó, persze biztos nem, honnan tudná azt egy kutya, hogy a postás hozza a műcsontjait.

107. oldal