Hmmm…nehéz megszólalnom Borsa Brown legújabb regénye után. Nem tudom mit várok egyébként, mert mindig elkápráztat…de az amit ebben kaptam az igazi maffia történet volt. Nem kérdés, én melyik általa megteremtett világot választanám….sokszor szóba került ez már barátnőkkel is. De nálam mindig Szicília és a maffia kötetek nyertek, pedig Gamal is nagyon nyomult de őt meghagytam a többieknek Gregoryval együtt. És jött a következő kérdés…Massimo…még annak ellenére is? Igen. Massimonak olyan hibái vannak, amit nem tudok neki megbocsátani, ugyanakkor imádom a jellemét, a viselkedését, a tekintélyt parancsoló kisugárzását….egyet viszont nem. Igaz, hogy mindenkinek jár második esély. És talán ha nem adjuk meg, akkor bennünk is van kegyetlenség és előítélet. Ez a kötet az élő bizonyíték arra, hogy egy második esély egy új élet is lehet. Bár ugye nem vagyunk egyformák, nem mindenki tud megbocsátani…..én nem tudnék, de van aki igen. Don Borelli feltűnésével a pulzusom is automatikusan emelkedett felfelé. Hozta ismét a szokásos formáját, azt, amiért szeretjük őt. És megmutatta egy olyan oldalát, amiért talán meg tudunk neki bocsátani. Nem is tudom mit éreztem igazából ezzel kapcsolatban, talán szánalmat, és szégyent. Ő rettentően szégyellte magát, ez szinte átütött a lapokon. Azzal, hogy feltűnt ebben a részben megtett egy fontos dolgot, bűnbocsánatot nyert.
De a regény igazi szereplője Umberto Sapho.
Ugyanakkor jön a következő kérdés, de most akkor Massimo vagy Umberto? Erre pedig túlontúl is gyors választ szoktam adni, azzal, hogy a Sapho. De azért szeretem Massimót, de akit imádok az Umberto. Már, amikor először feltűnt a Maffia- kötetekben akkor teljesen odáig voltam érte. A humoráért, a csípős megjegyzéseiért..készen voltam. Aztán drága Borsa fokozatosan egyre többet és többet megosztott róla az olvasókkal. És határozottan állítom, hogy nem is kérdés nekem ki a szívem csücske Szicíliában. Már a novellákkal is határtalan boldogság rózsaszín felhőin lépkedtem de, amikor kiderült, hogy önálló kötetet kap..hát ujjongtam az örömtől.
Umberto és Massimo nem is különbözhetne jobban egymástól. És ezt ebben a részben Sapho meg is mutatja. Azért írtam, hogy ez a kötet az igazi maffia kötet, mert ebben rengeteg volt az őrlődés, a gondolkodás, a tervezés…nem volt annyi vér és leszámolás -holott ebben a témában elengedhetetlen, de ebben testközelben láttuk, hogyan is működik a fej, ami irányítja a testet – , mint Massimo részeiben. És ettől lett nekem emberi, mert Umberto nem az a véres kezű mészáros, hanem a hidegfejű don…aki sok esetben veszélyesebb, mint a hirtelen és dühből parancsot kiadó vezér. Sapho hihetetlen nyugodt, amelyet sok esetben az előnyére tud fordítani. Racionálisan, tényszerűen gondolkodik, méri fel a terepet és az adott helyzetet. Bár a vére azért nem hazudik, ösztönei megérzései is megsúgják neki mi a legjobb lépés a sakktáblán, hogy kiiktassa az ellenséget. Bár az érzelmeivel és a lelkével nem számol. Umberto ebben a részben mindkét oldalát megmutatta. Hiába a racionalitás, képes volt elgyengülni és az érzelmek letaszították a lábairól. Térdre hullott, mert a szerelem nem logikai játék, hanem szenvedély és ösztön. Emberi a történet abból a szempontból is, hogy az érzelmek komolyan megjelennek és rengeteg eseményt uralmuk alá gyűrnek. Ezért őrlődött az új don, és ettől értettem meg őt. Vannak az íratlan szabályok, amit követ, de a sajátjainak sem mond ellent…és itt ezek a törvények egymásnak mentek, elég rendesen. A szívedre hallgatsz vagy az eszedre, a szervezet elveire és a családod szabályaira? Nem találtam elrugaszkodottnak, mert vajon milyen lehet ez a világ, amikor ott állsz a szíved és a családod között. Elítélni senkit nem lehet a családja, a szülei miatt. Tisztelni a döntései miatt, azonban igen. Umberto minden tiszteletet megérdemel.
És a történet másik pólusa az igazság, és a törvény, és egy nő. Mind egy személyben. Lia Dortella százados aki összetettebb nő nem is lehetne. Nem elég, hogy a jelenlegi élete egy pokol, a múltja maga a borzalom. Mégis küzd, harcol az elveiért, az igazságért, a bűn ellen. Liával nem kötöttünk egyből barátságot, holott jóval szimpatikusabb volt, mint Suzanne…mégis valamiért nem tudtam kedvelni. Okos, eszes, bátor nő, egy anyatigris…de valami sokáig…egészen az utolsó fejezetekig zavart benne. Valahogy bizalmatlan voltam vele, holott igazi bűnüldöző. És nekem mellette kellene állnom…de nem tetszett a viselkedése sok esetben, ahogy rángatta Umbertot, mint egy bábut. Illetve a mérhetetlen gőgje és büszkesége miatt is elbeszélgettem volna vele. Utóbbi tulajdonságai nagyon sokszor verték ki nálam a biztosítékot. Lia sok esetben fennhéjázó volt, és taszított a képmutatása. És igazából, most jövök rá, hogy ezek voltak az én problémáim vele. Sok esetben járt el szabálytalanul, bár szerintem a Cosa Nostra esetében csak úgy lehet. Álszent volt, és mégis…a végén róla is lehull a lepel. Megismerve a sorsát teljesen átéreztem azt a bonyolult helyzet, amelyben él is ő valójában. A lányán kívül nincs boldogság az életében, és ő mégis harcol…és a végére érthető miért. Mindenkiben nyomot hagy a gyermekkor, a fájdalom, a szenvedés..és próbál felnőve továbblépni, Lia azonban a vendetta mellett tette le a voksát.
Borsa Brown Lia Dortella sorsa kapcsán egy nagyon fontos mondanivalót közvetít, mégpedig a családon belüli erőszak kérdését. Ami napjainkban nem is lehetne aktuálisabb téma. Rengeteg nő és gyerek esik ennek áldozatául, és sok esetben a törvény csak tétlenül „nézi”, és ez borzasztó. Lia élete is példa arra mi történik a színfalak mögött, magas (bűnüldözői) beosztásban is. Visszataszító és undorító viselkedés egy nő bántalmazása. És az esetek többségében ez rejtve is marad. Ezekben az esetekben nemcsak a felek, de a társadalom és a törvény is hibás.
Kicsit hiányoltam Agneset. Róla annyira szívesen olvasnék, érdekel az élete. Milyen nőként beleszületni ebbe a világba. És egy kis romantikát is szerelmet is megérdemelne.
Mindig is érdekelt ez a világ, hogyan épül fel..mi az a maffia, Cosa Nostra, Medellin vagy Cali kartell…mi is az a szervezett bűnözés. Meg is látszik, mert a filmek, sorozatok és könyvek nagy része is ebbe a témába esik, ami mostanában leköt. Bár azt hiszem ezen az úton, maga az egyetem és Borsa kötetei indítottak el. Hogy bele akarok látni ebbe a világba, amennyire tudok…de élni benne nem szeretnék.
