Párban ​Nápolyban 295 csillagozás

Borsa Brown: Párban Nápolyban

Ha ​flörtölsz egy nápolyi férfival, annak csak egy vége lehet!

Isabella Taylor, a floridai pályakezdő FBI-ügynök úgy érzi, hogy sínen van az élete, ám egy nap szeretett unokatestvére gyilkosság áldozata lesz. A nyomozás szálai Olaszországba, Nápolyba vezetnek, egy bűnszervezethez.

Matteo Mazzola, a jóképű, sikeres nyomozó, az egész életét arra tette fel, hogy harcol a nápolyi maffia, a Camorra ellen. Módszerei sajátosak, hatékonyak, bár felettesei számára sokszor szinte elfogadhatatlanok.

Isabella és Matteo találkozása mindkettejük számára rejt kínos és kellemes pillanatokat is. Társként, közösen kellene dolgozniuk, mégis nehezen veszik az akadályokat, hiszen nem csak a szakmai segítséget látják a másikban. Heves érzelmek dúlnak közöttük, a vágyuk pedig egy idő után mindent felülír. Lassan fedezik fel egymás világát, válnak megszállottá ugyanabban az ügyben, és vesznek el

a szerelemben.

Ám a maffia sem rest üzenni, mert a keményfiúk nem arról… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2022

>!
Álomgyár, Budapest, 2022
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635704118
>!
Álomgyár, Budapest, 2022
380 oldal · ISBN: 9789635704125

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Isabella Taylor · Matteo Mazzola


Kedvencelte 36

Most olvassa 11

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

nagydianagloria>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Nem voltak nagyon nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, egy pár órás kikapcsolódásra vágytam, amit meg is kaptam. Egy történet ami tele van érzelmekkel, szenvedéllyel, humorral.
Matteo nem igazán mondható egy tipikus nyomozónak, mivel a módszerei.. khm.. nem mindig aszerint történnek, ahogy az hivatalosan elvárható lenne. Mégis sikerül a maga módján megoldania az ügyeket. Nem hiába „sztár”. :)
Én bírtam Isabellát is, a maga módján. off
Két teljesen más karakter akiket egy cél vezérel, hogy elkapják a tettest/tetteseket. Nem elég, hogy a nyomozás során is meg kell küzdeniük pár akadállyal, még egymással is. Az elejétől kezdve működött köztük a kémia, ez főleg abból derült ki, hogy ki hogyan vélekedik magában a másikról. Matteo szemszögét sokkal jobban szerettem. Nagyon szórakoztató volt. Régen nevettem ilyen jókat.
spoiler
De azért….
Aha….

Katica_98 P>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Nem mindig, de sokszor borító és cím alapján választok könyvet. Hagyom magam meglepni. Most sem volt másképp. Elég volt annyi, hogy Borsa Brown. Ó, nagyon bírom a stílusát! Abban nem is csalódtam, viszont nem szeretem a maffiózós történeteket. Ez volt a 12. könyvem az írónőtől, ami eléggé eseménytelen volt mindvégig. Bajban vagyok az értékeléssel, ezért nagy leltárt csináltam az eddigi BB olvasások között az igazságos csillagozás érdekében. Remélem helytálló!

Mariann_ P>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Hát nem azt kaptam, amit vártam.
Nagyon gyengére sikeredett ez a nyomozgatós történet.
Tapasztalatlan, kezdő FBI ügynöknő, „sármos” nyomozó….
Olaszország , Nápoly.
Néhol azt gondoltam, most egészen jó útra terelődött a történet, aztán ellaposodott megint.
Pedig vannak nagyon jó egyedülálló történetei is az írónőnek.
Pl. a Szárd szikla , a Légy(ott) Isztambulban , ez nekem annyira most nem jött be.
A borító viszont nagyon tetszik.

2 hozzászólás
Pumukli82 >!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Az idei év első könyve nekem most csalódás volt.
Direkt kezdtem egy „könnyebb” olvasmánnyal, de kiborultam tőle.
Ez a FBI ügynöknő aki a nagy Amerikából jön nagynyomozni, de közben egy kezdő lelkes amatőr többet tud a nyomozásról. Hisztis, beképzelt és önző. El tudtam volna fogadni, ha pl turista lett volna Nápolyban és így keveredik bele a gyilkosságba, de ez a nagy gubanc a FBI körül felesleges volt és hát szükségtelen.
Miért kell a bugyuta, hisztis, de önbizalomban túltengő női karakter?
Matteo karaktere mentette meg a teljes csődtől a könyvet. Humora és szarkazmusa pont jó volt, bár ezzel a főhösnővel én nem lettem volna ennyire elnéző.
Majdnem jó alaptörténet, eseménytelen cselekmény, borzasztó női karakter, egynek elment…

pinkprincessreads>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

A nyár legzseniálisabb olvasmánya!

Borsa Brown neve sokatoknak ismerősen csenghet, hisz regényeivel sok ezer ember szívébe belopta már magát, nem is alaptalanul. Óriási rajongójaként természetesen én is mindig izgatottan várom, hogy vajon most mivel fog bennünket meglepni, viszont ez esetben már a megjelenés előtt sejtettem, hogy örök élményt fog bennem hagyni. Nem tévedtem. De mégis mi olyan különleges ebben a történetben? Mindjárt elmesélem.

Isabella Taylor Amerikát hátrahagyva egyenesen Olaszországba utazik, hogy még mélyebbre áshassa magát egy számára igen fontos büntényben. Élete során sokszor találkozott már a bűn különböző formáival, hisz szinte a vérében is a bűnüldözés folyik, de Nápoly nem éppen hétköznapi világa őt is rendesen kitaszítja a komfort zónájából. Ha alapból nem lenne elég, hogy egy teljesen más habitusú kultúra öleli őt körbe még a munkatársával sem egészen tudnak közös nevezőre jutni. Matteo Mazzola nem éppen mondható egy mindennapi nyomozónak, hisz módszerei nem igazán követik a nagykönyvben leírtakat, mégis szinte minden esetben sikeresen tud pontot tenni egy adott ügy végére. Két teljesen különböző világnézet, habitus és hozzáállás, mégis egy közös cél vezérli mindkettejüket, mely eléréséhez igen sok akadályon kell magukat átverekedni. Közös munkájuk során nem csak a rosszfiúkkal, hanem egymással is igen meggyűlik a bajuk, ami rengeteg nem várt érzelmet hoz ki belőlük egyúttal.

Az írónő ezt a történetét se sablonos, makulátlanul tökéletes szereplőkkel tarkította, ami lehetséges, hogy jópár olvasónál ki fogja verni a biztosítékot, viszont ezen jegyek teszik annyira valóssá véleményem szerint a könyv egészét. Hisz a mindennapokban mikor találkozunk tökéletes emberekkel? Az igazi Borsa élmény most sem marad el az olvasó számára, hisz ebben a regényben sincs hiány izgalmakból, az érzelmek széles skálájából, a karakterfejlődésekből és a meghökkentő leírásokból. Minden megvan benne, ami igazán képes beszippantani és egy teljesen új emberré formálni.

Ezt a történetet bárkinek teljes szívemből tudom ajánlani, hisz izgalmas, érzéki, fordulatos és picit sem átlagos. Ha éppen olvasási válságban szenvedsz vagy akár csak pár órára szeretnél kiszakadni a mindennapok monoton fogaskerekéből, akkor ennél a regénynél keresve sem találhatnál tökéletesebb társat.

szentesi_katalin P>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Jó is volt meg nem is. Nem nagyon tudtam, hogy mennyire értékeljem, 3-4 csillag? Hmhm…elgondolkodtató.
A maffia és krimi szál nagyon tetszett. Az első oldalakon csak pislogtam, hogy hogy fog ez a történet Nápolyban játszódni. :) Jól ki lett találva a kapcsolat.
A főszereplő hölgyikével azonban meggyűlt a bajom. XD Egyáltalán nem volt szimpi, sőt!!!!! Volt olyan rész ahol úgy felhúzta az agyam, hogy azt hittem eldobom a könyvet a pics@ba. Matteo pedig néha jól helyre rakta, meg is érdemelte. Amit meg a szórakozóhelyen leművelt az nevetséges volt. Elég nehéz felfogása volt az tutti. :)
Matteo kompenzálta kissé Izabella számomra negatív karakterét. Őt csíptem. off
Egyenes ember volt, minden téren.
A vége pedig…kíváncsi lennék, hogy két ennyire különböző ember mennyire jön ki egymással hosszú távon?

szabinakorga P>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Mikor becsuktam a könyvet csak arra gondoltam, hogy jaj, ez de jó volt!:) Sokkal jobban tetszett, mint a Maffia ágyában de még nem annyira mint a Gyalázat trilógia. De sajnos muszáj levonnom egy fél csillagot két dolog miatt. Az egyik az, hogy néha nagyon érthetetlenül idegesítő volt az FBI nyomozó és hiába kezdő, nehéz elhinnem, hogy ennyire együgyű legyen néha. A másik pedig az angol-magyar ellentmondás, ami megakasztott. Egy amerikai nem hiszem, hogy megkérdezné, hogy mi a bastardo, csak érti, hogy angolul bastard. Meg amikor Matteo azt mondja tuti olaszosan, akkor valójában angolul nem azt mondta. Tehát látszott nekem, hogy magyar gondolkodással lett megírva az amerikai helyett és ez néha nekem furi volt. De ezek nem vontak le a történet értékéből semmit. Borsa szuperül ír, ott voltam Nápolyban, éreztem az ízeket és szagokat, izgultam végig, hogy mi lesz és ezek miatt jó élmény volt olvasni.

Paulina_Sándorné P>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Ebben az egész könyvben számomra Nápoly, Matteo ért valamit. Isabella már az elején tett róla, hogy ne szimpatizáljak vele. Nagyképű, beképzelt nő. Nem tudtam a végig sem megkedvelni. Nagy arccal, majd ő elmegy Nápolyba és megkeresni Mia gyilkosát. Helyismeret, tudás nélkül elment egy másik országba. Matteo-t nagyon bírtam, tetszett a stílusa, a szövege. Imádtam mikor oltotta a lányt. Tetszett a munkamódszere is, bár elég szokatlan volt. :-) Fura a vége, de remélem Matteo boldog lesz.

E_S>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

Hm… Tetszett az alaptörténet, jó volt az indítás, néha nevettem is egy jót, de elkeserítő, hogy ebben a történetben is egy hisztis, bugyuta, ostoba, meggondolatlan női karakter kapott főszerepet, ráadásul egy FBI ügynök. Nee, az annyira de annyira zavaró! Sőt, átgondolva a cselekményt más szerep nem is jutott ennek a szerencsétlen Isabellának..

Már nagyon jó lenne egy történet végén azt mondani, hogy egy igazán erős, határozott, talpraesett, karakán NŐ-ről olvashattunk kérem szépen.

3 hozzászólás
agi_90 P>!
Borsa Brown: Párban Nápolyban

A második könyvem az írónőtől, az első a Légy(ott) Isztambulban nagyon tetszett, így nagy várakozással fogtam bele ebbe is, de csalódtam.
Az alaptörténet jó lenne, az olasz hangulatot egyébként szeretem, de itt ez most nem jött át. A krimi szál elég gyenge lett, pedig sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Minden olyan hirtelen megoldódott, hogy nem is volt igazán nyomozás, amit én hiányoltam. Inkább Isabella és Matteo kapcsolatán volt a hangsúly, ami elég impulzív volt.
Matteo érdekes karakter volt. Magányos nyomozó, aki nem épp szabályos módszerekkel dolgozik, hisz ő is abba a világba született, de kitört onnan. A gondolatain jókat nevettem. Sokszor elég otrombán beszélt Isabellával, de őszintén szólva ezt meg is érdemelte. Nem is értettem, hogy jutott oda, hogy beleszeretett…
Isabella karaktere nekem nagyon nem volt összeegyeztethető egy FBI ügynökével. Teljesen kezdőként pont őt küldik Nápolyba, hogy megoldja az unokatestvére gyilkossági ügyét, ami persze csakis apuci pozíciójának köszönhető. Érdemben nem is csinált semmit, csak hátráltatta a nyomozást és veszélybe sodorta magát. Többet foglalkozott Matteóval meg azzal, hogy igaz-e a mondás miszerint a nápolyi férfiak kivételes szeretők, mint Mia ügyével. Egy idegesítő, hisztis, ostoba liba volt, ő is megérdemelt volna pár pofont. Amit meg a szórakozóhelyen művelt… már csak nevetni tudtam, hogy hogyan lehet ennyire idióta, tényleg már csak az hiányzott volna, hogy az önéletrajzát bemutassa.:D
A végével kapcsolatban hiányérzetem maradt!
Összességében lehetett volna ez sokkal jobb és izgalmasabb is.
A Szárd szikla még várólistás, remélem az jobban fog majd tetszeni!

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

nagydianagloria>!

Kávét ma már főztem neki. Nincs az az isten, hogy újra elé toljak egyet!
Mi vagyok én? Fegyveres erőknél esküt tett barista?

141. oldal

3 hozzászólás
Agnesa_Porteleki >!

Mindennek van üzenete. Az embereknek, a köveknek, a pillanatoknak…

244. oldal

Boston>!

Mi vagyok én? Fegyveres erőknél esküt tett barista?

141. oldal

1 hozzászólás
szentesi_katalin P>!

– Maga mit csinál?
– Fölveszem a bukósisakot.
– Minek? Nem azt akarja mondani, hogy velem jön motorral ugye?
– Kétszemélyes, nem?
– A pizza például négyszemélyes, de egyedül eszem meg. Na? Ki tudja következtetni, hogy ez mit jelent?

64. oldal

Agnesa_Porteleki >!

Jött, mint a forgószél, és távozik, mint a hurrikán. Romokat hagy maga után, és pusztulást, mert az biztos, hogy jó darabig kell majd magamat keresnem.

364. oldal

rókatündérlizi P>!

Egy alkut csak egyszer lehet megkötni. Ezt tanuld meg!

321. oldal

Kapcsolódó szócikkek: alku
Agnesa_Porteleki >!

Az ember mindig más színben látja azt, akit kedvel vagy szeret.

352. oldal

Agnesa_Porteleki >!

Nincs rád magyarázatom. Nincs magyarázatom sem rád, sem arra, ami bennem van.

360. oldal

pattie23>!

– Dehogy roppan! Az ember sok mindent kibír. Néha túl sokat.

115. oldal

Bookaholic77 >!

Talán pont azért utálom a pénzt, mert mellé hatalom társul, és a hatalommal a legtöbb ember visszaél. Eleinte csak ismerkedik az ego az erejével, de ha kinyílik a szem, és meglátja, meddig juthat el a gátlástalansággal, akkor gátlástalanná is válik. Ilyen egyszerű ez.

120. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

R. Kelényi Angelika: Édes Flores
Julie James: A hamis partner
Böszörményi Gyula: Szer'usz világ
Vavyan Fable: Csontfuvola
Sarah J. Maas: Ég és lélegzet háza
Szabó Tünde: A hacker
Vavyan Fable: Jégtánc
J. D. Robb: Halálos ünnep
Csóti Lili: Hetedvérig
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea