Gyalázat ​és szenvedély (Gyalázat 2.) 92% 286 csillagozás

Már a Gyalázat és hit is teljesen beszippantott, de ez a rész mindent vitt! Az első részben megismerkedhettünk az amishokkal, és itt még jobban elmélyül az „ismeretség”, hiszen Borsa ezúttal egy jóval zártabb és szigorúbb amish közösségbe kalauzol el minket. Ahogy az lenni szokott, minél szigorúbb egy közösség, annál nagyobb az ott jelen lévő képmutatás és gyalázat.
A könyv 500 oldala csupán néhány nap történéseit öleli fel, ebből következően a cselekmény nem pörgős, inkább az érzések, érzelmek vannak hangsúlyban, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik semmi. Ellenkezőleg, súlyos lelki dilemmákkal találkozunk.

Ennél a résznél először érzem azt, hogy nem utálom, de nem is szeretem.
Az előző kötetnél teljesen elcsúsztam az olvasás folyamán, pontosan értettem, hogy mit olvasok, de nagyon irritált és nem is tetszett.
Most sem rajongok érte, de van benne valami megfoghatatlan, ami miatt úgy döntöttem elolvasom a következő részét is.
Talán az a legjobb szó rá, hogy érdekes.
Na nem az amiről szól, mert itt szinte nem történik semmi.
Három karakter belső monológját, szenvedését, vagy éppen vágyát írja le.
De mégis, az írásmód, és valahogy a megközelítés, most először hagyott bennem egy gondolatot, hogy olvasni fogom a következőt.
Nem vagyok rajongó, valószínű sose leszek az, és ezt sem találom jónak.
Elég fura és talán érthetetlen, ne is kérdezze senki, mert én magam sem értem.
Mindegy, úgyis ösztönből be fogom fejezni.
Érdekes, nagyon érdekes….

Lassabban kaptam el a lendületet, mint az előző kötetnél, de volt ebben a kötetben is valami, ami miatt képtelen vagyok azt félretenni. Egyébként az írónő legtöbb könyvénél ez az érzésem. Szeretem olvasni a könyveit. Igaz, egy-egy eseményt megelőz egy hosszabb elmélkedés, anektodázás, de szerencsére ezeket soha nem érzem szájbarágósan Coelhosnak. Más különben az a könyv megtanulna repülni.
Érdekelt, hogyan folytatódik mind a három szereplő története. Mi lesz Dorothy sorsa.
Dorothy és Gregory szerelmi szálát nagyon csúsztatva, de megértem, akkor is, ha annyira valószínűtlen. Viszont a Sarah és Samuel szálat képtelen vagyok megemészteni. Hihetetlen. spoiler De ez nem is az én gondom.
Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, nem volt kérdés, hogy a borítón, az ott Samuel, pedig annyira másként képzeltem őt el. De ahogy Joshua is megjelent a történetben, aki egyébként jött, látott és győzött, elbizonytalanodta, hogy az talán Joshua és nem Samuel. Kíváncsi vagyok a befejező kötetre is. Tetszett ez a rész is, de a spoilerben említett dolgok miatt nem tudok maximális csillagszámot adni.

Egyszerűen fantasztikus volt ez a könyv. Az első részhez képest viszonylag kevés az esemény, inkább a három főszereplő (Dorothy, Gregory és Samuel) gondolatain, belső vívódásain, félelmein van a hangsúly. Dorothy büntetésként Pennsylvaniába kerül a rokonaihoz, akik meglehetősen hűvösen fogadják. Ők sokkal konzervatívabb nézeteket vallanak, mint a sarasotai new order amishok. Annyira komorak voltak a pennsylvaniai részek, és az ott élő emberek nagyon ridegek és képmutatóak. Közülük egyedül Dorothy unokatestvérei spoiler voltak szimpatikusak. A legjobban pedig azok a jelenetek tetszettek, amikor Gregory és Samuel együtt indulnak útnak spoiler. Türelmetlenül várom a folytatást.

„A példás magatartás, szigorú nevelés nem csak jó irányba viheti az embert, hanem vonzóvá teheti a másik utat is.”

A második rész is annyira olvastatta magát, hogy sokszor nem bírtam letenni. És ha letettem folyton a történet lehetséges alakulásain járt az agyam. Ebben a részben is nagyon fordulatos volt a cselekmény. Megismerhettünk egy teljesen más felfogású amish közösséget, ami nekem elég durva élmény volt. Mennyire lehet a vallásnak élni? Mit jelent a hit? Mit jelent hinni és bízni Istenben? Az írónő itt nagyon érdekes témákat feszegetett a vallással kapcsolatban és ez nekem nagyon de nagyon tetszett. A swartzentruberek egy nagyon elzárt és vaskalapos amish közösség, ahol a szerelem, boldogság, nevetés, játék szinte mind tilos. Szinte minden tilos, és mégis… és mégis megtalálják a módját a rossznak. Valóban igaz a mondás, miszerint tiltott gyümölcs mindig édesebb. Ezt már a teremtésnél is tisztázta Éva, az almával. Ez a mai napig benne van minden egyes földi halandóban, hogy ami tilos, amit nem szabad azt szeretné a leginkább. Nagyon durva, hogy a vallás ennyire szélsőséges formákat tud ölteni. Szerintem annak a közösségnek az élete már rég nem Istenről szólt, és egyáltalán nem aszerint cselekedtek, ami Istennek tetsző lenne. A képmutatás, a kétszínűség nagyon is jelen volt abban a közösségben, ugyanúgy a Sarasotaiban…
Az egyik kedvenc idézetem a könyvből: „A példás magatartás, szigorú nevelés nem csak jó irányba viheti az embert, hanem vonzóvá teheti a másik utat is.” Szerintem ez nagyon leír mindent, amit az egész történet próbál nekünk megmagyarázni.

A két férfi főszereplőnk engem ebben a részben kifejezetten idegesített. Innen is a fél csillag levonás. Egyik sem tudta mit akar, picit félrecsúszott a karakterük is az első részhez képest. Samuel volt a kedvencem, viszont ebben a részben meginogott számomra. Nem azt a karaktert kaptam, amit az első részben. Aztán Gregory-ról ne is beszéljünk. Ő annyira nyálas lett, hogy azt hittem meg kell törölgessem az oldalakat. Picit abszúrd volt a nagy szerelem, mivel nem nagyon volt megalapozva, nem igazán volt felvezetve, csak supp! szerelmes lett, de borzasztóan… Az apás részek helyett lehet inkább a szerelemi szál megalapozására kellett volna fókuszálni.
Ami még nem tetszett, hogy a két ellenség a könyv végére hirtelen mintha már cimborák lennének. Azt úgy nem kellett volna belevinni. Meg kellett volna hagyni, hogy utálják egymást.
Dorothy nagyon szimpatikus volt itt is. Teljesen megértem egy 18 éves lány érzelmi vívódását. A férfi, aki kis kora óta tetszik, akire felnéz, akit tisztel… A férfi, akivel a semmiből találkozik, aki más, aki új, aki szép és tiltott…
Nagyon kíváncsi leszek a befejező részre, de ez a sorozat nekem már most kedvenccé lett avatva :)

A sorozat első részéhez képest sokkal jobb volt! Ebben a részben is három szemszögből olvashatjuk a történetet, nagyon szerettem mikor összefutottak a szálak. Érdekes volt, de még ebben a részben is sokszor azt éreztem, lassú a sztori.
Örültem, hogy egyre jobban megismerhetjük a karaktereket. Meglepően sokat változtak a szereplők, és az egymással való kapcsolatuk is.
Gregory és Samuel közti szócsatákat nagyon szerettem.
Ezután már nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége a történetnek.

Ez kicsit különbözött az előző résztől, hiszen Dorothy egészen elszigetelten élt a külvilágtól, gyakorlatilag száműzetésben unokatesóinál. Sajnos csak a vége tájékán kötöttek le a részei, amikor is a titokra fény derült, amit addig homály lengett körül.

Gregory fejezeteit szinte kivétel nélkül mindig vártam, talán vele történt a legtöbb dolog akár fejben, akár valós események mentén. Nem titkolom, hogy sokkal szimpatikusabb számomra, mint az amish hímrin**ó Samuel, így végtelenül boldog voltam, amikor Dorothy megmentésére sietett és spoiler! Hatalmasat fejlődött a karaktere, képes volt kompromisszumokat kötni, mást maga elé helyezni, ez már önmagában is hihetetlen az előző kötetbeli énjéhez képest.

Samuel még mindig nem a szívem csücske, de ez magán probléma. Ennek ellenére nem egyszer sikerült meglepnie és talán a kötetben a döntő fordulatot ő hozta. Még azt is el tudom képzelni, hogy a végére megszeretem spoiler.

Rendkívül tetszett, ám voltak olyan jelenetek/részek, amik feleslegesek voltak meglátásom szerint, így (ezek miatt is) indokolatlanul hosszú lett. Kíváncsi vagyok a trilógia zárókötetére, jó lenne megtudni, hogy hogy végződik a Dorothy-Gregory-Samuel hármas története!

Hűűűű…hát nem is tudom mit mondjak. E sorozattal kapcsolatban azt a javaslatot kaptam, hogy várja meg míg a befejző rész megjelenik és utána olvassam egybe a második és harmadik részét a trilógiának. Maga a drága írónő is ezt javasolta nyáron, a könyvhéten amikor erről a könyvről beszélgettünk. Megfogadtam a tanácsokat, és vártam. És értem is miért ajánlották ezt. Az olvasási időm azt hiszem nagyon jól megmutatja mennyire is tetszett, szippantott magába és ragadott ki a valóságból. Talán jobban is, mint az első rész. Pedig az is lehengerlő volt, de ez nekem valahogy mélyebb volt, tele volt érzelmekkel és beleláthattunk a szereplők lelkébe.

Ugyanakkor – mivel Borsa rgényről van szó – természetesen komoly mondanivalók is megbújnak a sorok mögött. Számos, ma is létező problémára hívja fel a figyelmet. Tudom, ezerszer és ezerszer leírtam már ezt a véleményemet Borsa könyvekkel kapcsolatban, de az egyik ok amiatt imádom az írónő műveit. A másik, hogy egy idegen, elzárt vagy távoli kultúrába, világba, közösségbe enged bepillantást. Soha nem gondoltam volna, hogy engem az amishok világa ennyire érdekelni fog, de magam is meglepődtem, amikor egyszer csak az internetes keresőbe beírtam a neveket és böngésztem a találatokat. Borsa Brown nemcsak szórakoztat, hanem újat is tanít. Ezzel a történettel sem volt ez másként.

Már az első rész is idegtépően ért véget, mindhárom szereplőnk szemszögéből. Mondhatjuk, hogy egy szerelmi háromszögben talája magát az olvasó, de azért formálódni, alakulni fog még ez a háromszög. Dorothynak azért a bizonyos csókért bűnhődnie kell, és Pennsylvaniába száműzik a rokonokhoz (akik sokkal konzervatívabbak, mint saját családja). Samuelnek is nehéz családi helyzettel és az érzelmeivel kell szembenéznie, ahogy Gregorynak is. Mindhárom szereplő érzelmi válságba kerül. Ezt persze a három szeszögből írt történetből is tudjuk. Mindhármuk szemén látjuk az eseményeket, és azt hogyan dolgozzák fel vagy élik meg a saját harcaikat, kudarcaikat.

Talán Dorothyval a legkeményebb a sors. Szinte száműzik egy idegen helyre, ahol más szabályokat követnek és más elvek szerint élnek. Nagy sokk éri a lányt, amikor megismerkedik a rokonaival. Én biztos sírva rohantam volna el már az odaérkezésem napján. Nagynénje és nagybácsija nem éppen olyan, mint ahogy képzelte. Sőt az egész amish közösség sem. Hiába állítják magukról, hogy a legkonzervatívabbak…sokszor a legnagyobb mocsok és fertő is ott van ahol a legjobban hangoztatják a tisztasásgot. A fiatal floridai lány napjai csupa szenvedésből, megalázásból és verbális kitaszítottságból áll. Unokanővérén kívül szinte senki nem fogadja szeretettel. Levegőnek nézik, és számtalanszor megalázzák. Borzasztó lehetett ezt lelkileg megélnie, és ez az úgynevezett „bűnéhez” képest túl nagy büntetés. A lelkileg és fizikailag törékeny lány elviselhetetlenül érzi magát. Sajnáltam, és szenvedtem vele együtt. És azok a dolgok, amiket felfedezett még borzalmasabbak. Undorítóak és gusztustalanok. Azon kívül, hogy Borsa Brown egy újabb amish közösséget mutatott be az olvasóknak, sok mindenre fel is hívta a fiyelmet. Arra, hogy a legvallásosabb emberek sem makulátlanok, és hogy a nők még mindig bélyeget kénytelen viselni az őket ért erőszak miatt. Elértük a XXI. századba, de sokszor a nőkkel szembeni erőszak esetén még mindig jelen van az áldozat hibáztatása, a bűnös mentegetése. Igaz, hogy e kisebbségben élő csoportnál más a bevett szokás, de engem rettentően boszantott a képmutatás, az álszentség, és a hallgatás. A közösség egyén fölé, a nő fölé helyezése. Számomra nem minden esetben van bocsánat, nem minden tett nyer feloldozást. A nőkkel szembeni bármily nemű erőszak, pedig erősen idesorolandó. Persze a közösség nem minden tagja megy el emelett tételnül. Az írónő ismét egy igazi férfi karaktert alkotott Joshua Miller képében. Hát engem már az elején levett a lábamról. Tudtam,hogy ez a fekete bárány valójában megmentő, egy hős. És nem is csalatkoztam benne. Joshua tipikusan a védelmező, erős, határozott férfi karakter. Persze nem hibátlan, számos mocsokot vett már magára…de le is mossa őket azzal amit nap, mint nap tesz. Nekem az ő karaktere volt az egyik kiemelkedő jelenség ebben a részben. Szerettem róla olvasni, megismerni milyen is valójában. Dorothy hálát adhat az égnek, hogy ilyen unokatestvére van..ha ő nincs ki tudja mi történt volna. Jósággal, békével és szép szóval nem mindig lehet igazságot tenni, és megtorolni a bűnt. Nem mindig a megbocsátás az út.

Bár számomra ezt a részt, ezt a regényt Samuel Zook vitte el. Már az első részben is ő volt a kedvencem, de ebben véglel azzá vált. Sőt én bele is szerettem, és átérzem egy bizonyos hölgy helyzetét. Annyira megnyílt lelkileg, hogy feltárta a legnagyobb félelmeit. Színt vallott a szeretett nőnek, bár nem épp a megfelelő időben. Számtalanszor hibázott, de újra és újra megoróbálta megoldani az elé kerülő problémákat. Ő tipikusan egy olyan férfi, mint Joshua. Egy védelemző, erős, határozott férfi. Aki képes küzdeni, mindenkinek segítséget nyújtani. Másokat maga elé helyezni. Nem önző, nem azt nézi neki mi a jó, hanem mi jó a szüleinek, a közösségének. Nem egy tipikus amish, de a kinti világban sem lenne egyszerű élete. A sok vívódása, harca önmagával megrendítő volt. A boldog pillanatai szinte nem is léteztek. Borzasztó volt olvasni, amikor erre szinte magától jött rá. Önmarcangolása azonban rávezette arra az útra amire lépnie kell, ha boldog akar lenni. Meg kell tanulnia, hogy nem mindig másokat kell maga elé helyezni. És ez nem önzőség, hanem ez az egészsges. Néha önzőnek kell lenni ha boldogok akarunk lenni. Az az érzelmi mélység amit megmutatott szívfacsaró volt.

Ezzel szemben Gregorynál nem éreztem ezt. Kedvelem az ő karakterét is, de valahogy őt kicsit nyavajgósnak éreztem. Borzalmas dolgokat kellett neki is átélnie, de nem éreztem hogy továbblépne. Csak dagonyázik a önsajnálat és önmarcangolás mocsarában. Az apja betegsége, Harolddal való viszonya, Barbaro és a szerelmi élete mind egyszerre csaptak le rá, és úgy éreztem őt ez összeroppantja. Nem tud kikecmeregni a rádőlt problémák alól. Van egy felszínes váza, egy páncél ami erősnek mutatja…de aki bepillant e mögé egy összetört embert lát, aki nem boldog. Nem teszi boldoggá semmi. Nem is tudja szerintem mi az a felhőtlen boldogság, amíg meg nem imseri a tiszta szerelmet. Egy vele szemben ellentétes kultúrából származó lány képében. Hiába kapott szeretet a bácsikájától, valahogy ez neki kevés…és a nőkkel sem tud olyan kapcsolatot kialakítani, ami őt érzelmileg meg tudná gyógyítani. Talán Dorothy lenne képes őt kirángatni ebből a posványból, de Gregory miatt kerül büntetésbe és bajba is. Az angolnak még ezzel is szembe kell néznie, és egy számára teljesen új érzéssel…a szerelemmel. Mert szerintem ezt sem érzett ő soha, maximum vonzódott nők iránt, vágyott rájuk…de az igazi szerelem még nem köszöntött be hozzá.

Egyszóval ez a rész egy igaz érzelmi kavalkád volt, tele buktatókkal, fájdalommal, szenvedéssel, örömmel, szenvedéllyel, szerelemmel. Szembe kellett nézni minden főhősnek a saját lelkével, félelmeivel, megvívni a saját harcait, és rájönni mi az ami igazán fontos. Amiért küzdeni, harcolni akar.
Az írónő pedig megmutatta, hogy a vallásnak, a hitnek is számos arca és formája lehet. És nem feltételnül tiszta.

Történet: 4,5
Szereplők: 4,5
Író stílusa: 5
Borító: 4,5

Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire jól bánik az írónő a szavakkal, mint az, hogy már a 2. fejezetnél potyogtak a könnyeim.

Most is három szemszögből olvashattam a történetet, de itt most az elején 3 külön szálon futott a cselekmény, amik néha keresztezték egymást, végül pedig teljesen össze is értek. Különösen szerettem azokat a bizonyos keresztezéseket olvasni, spoiler Komolyan mondom imádtam őket. Bár érdekelt Dorothy spoiler, érdekelt Gregory spoiler, ennek ellenére mindig Samuel részeit vártam a legjobban, érte izgultam a legjobban, hogy mi fog történni vele. spoiler Pár fejezetet szívesen olvastam volna Sharon szemszögéből is. Egyre szimpatikusabb lett nekem az a csaj.
A lancasteri amish családot jó volt megismerni, viszont kicsit soknak éreztem. Kicsit szerintem átlépett egy határt, és már néha inkább hihetetlen volt. Főleg amikor belépett a képbe Joshua, spoiler De amúgy ezt leszámítva egészen megkedveltem Joshuát. Mondjuk valahogy ezt a részét olyan lezáratlannak éreztem. Csak úgy fogták magukat és eljöttek, pedig nekem még olyan sok kérdésem lett volna. spoiler
Ez a rész nekem picit gyengébb volt, de kíváncsi vagyok nagyon a folytatásra, és remélem a lancasteri amisokról is fogok még hallani, olvasni.