Nagyvisnyó ​régi képeslapokon 2 csillagozás

Boros Péter: Nagyvisnyó régi képeslapokon

Hazánkban kevés olyan hely van, ahol egy település a természettel ennyire összeolvadjon és harmóniában éljen mint Nagyvisnyó. Jó értelemben véve egy kicsit megállt itt az idő, mert a régmúltból sok minden megmaradt és mindenhonnan nyugalom, béke árad. Manapság nagy szükség van ilyen helyekre is, ahol az ember megpihenhet és feltöltődhet.
Sokaknak kedves ez a falu, talán leginkább azoknak, akik itt élnek, de olyanoknak is, akik innen származnak vagy valamilyen más módon kötődnek ide. Jómagam apai ágon innen származom, két éves koromig éltem itt szüleimmel. Bár ebből az időszakból még nincsenek emlékeim, később mindig visszajártunk ide látogatóba, amelyek már kedves gyermekkori emlékek számomra. Felnőtt fejjel pedig már egyre több szépséget és értéket fedezek fel, ezért rendszeresen ellátogatok ide.
Bízom benne, hogy az Olvasóknak kellemes időtöltés lesz visszatekinteni a rég- és közelmúltba az itt szereplő képeslapok révén. A könyvből a falu rövid történetét is megismerhetjük.

Tartalomjegyzék

>!
Magánkiadás, Budapest, 2015
34 oldal · keménytáblás

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

encus625 P>!
Boros Péter: Nagyvisnyó régi képeslapokon

Bevallom töredelmesen, még életemben nem jártam Nagyvisnyón. Viszont, ha @pwz tulajdonába új képeslapos könyv kerül, akkor azt utána hamarosan kölcsön is adja nekem. Ezúttal is így tett, köszönet érte. :)
Ez egy kicsit rövid kiadvány, sok képrészlet ismétlődik is, de kevés volt a forrásanyag.
Ki nem szeret régi lapokat, fényképeket nézegetni? Jók ezek a gyűjteményes könyvek, remélhetőleg a jövőben sok más település is követi a példájukat és összegyűjti a régi és új képeslapjait.

>!
Magánkiadás, Budapest, 2015
34 oldal · keménytáblás

Hasonló könyvek címkék alapján

B. Gál Edit – Guszmanné Nagy Ágnes: Gyöngyös régi képeslapokon
Lisztóczky László – Tóth László (szerk.): Eger régi képeslapokon
Boros Péter: Szilvásvárad régi képeslapokon
Kiss Péter – Molnár István Géza – Tóth László (szerk.): Képeslapok és fotók a 20. századi Egerről
Kovács András – Kovács Andrásné: Üdvözlet Zalaegerszegről régi képeslapokon
Bugár Sándor – Nagy Attila: Szerdahelyi séta régi képeslapokon / Prechádzka Dunajskou Stredou dobovými pohľadnicami
Csepreghy András – Csepreghy Henrik: Képeslapon üzen a múlt
Keszeli Ferenc: Pozsony… Anno…
Apró Ferenc: Szegedi képeslapok – A képeslapok Szegedje
Göncz József – Bognár Béla: Szép Felvidékünk