A ​hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap 27 csillagozás

Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

A tehetséges prózaíró mindkét kisregényének szereplői egyszerű, hétköznapi emberek. A hajnalok itt csendesek című írása egy kis csapat katonalány történetét eleveníti meg. A kisregény színpadi feldolgozása is világsikert aratott, hazánkban a Mikroszkóp Színpad hódította meg vele a közönséget. „Vasziljev valódi élettel tudta megtölteni a több mint húsz éve lezajlott eseményeket, s e néhány katonalány hősiességében és emberségében egy népsorsát sikerült érzékeltetnie.” – írta e műről egyik kritikusa. A legutolsó nap egy öreg, csupa szív rendőrtiszt utolsó napjának megrázó eseményeiről szól, hátterében a mai városi élet színes rajzával és hiteles emberi sorsokkal.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Európa, Budapest, 1979
224 oldal · ISBN: 9630716704 · Fordította: E. Gábor Éva, Szabó Mária
>!
Európa, Budapest, 1974
210 oldal · Fordította: E. Gábor Éva, Szabó Mária

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Két szovjet kisregény abból a korból, amikor már nem volt kötelező fényesre nyalni a rendszer boldogabbik végét az üdvözüléshez.

1.) A hajnalok itt csendesek. Tulajdonképpen tipikus háborús történet, ami azáltal nyeri meg az olvasókat (köztük engem is), hogy egyben egy háborús regény kifordítása is – hősei ugyanis nők, egy légvédelmi üteg személyzete, akik kénytelenek egy váratlan esemény folytán nácikra vadászni a szovjet tajgában parancsnokuk, az egy szem férfi társaságában. Vasziljev kezdetben konvencionális módon hozza ki e felütésből azt, amire számítottam: a nő-férfi szerepkonfliktusokból fakadó komikumot, valamint a mester-tanítvány történetet, aminek során a tanítvány, bár kezdetben nem is hinnénk, de lassan méltó lesz mesteréhez. Azonban a kisregény delelőjén az író elkezdett meglepetéseket okozni – olyan brutálisan ment szembe az elvárásaimmal, hogy az már pusztán inkorrektségében zseniális. spoiler Életteli karakterekkel, érdekes kérdésekkel, sodró lendülettel és váratlan fájdalmakkal telített regény. Mondjuk spoiler 4,5 csillag.

2.) A legutolsó nap. Kovaljov elvtárs, a rendőr utolsó napja a nyugdíj előtt – körbejárja körzetét, és megpróbálja elvarrni az elvarratlan szálakat. Sajátos hangulatú, csendes, nyugodalmas vonalvezetésű szovjet fél-(vagy negyed)-krimi végtelenül aranyos főhőssel, aki egyszerre gyóntatópapja és igazságos édesapja az állampolgároknak. (Vajon értelmezhető a szovjet rendszer kritikájának, hogy ez a Maigret-szerű figura Moszkvában harminc év szolgálat után is csak az alhadnagyságig vitte, amíg párizsi kollégája kábé ugyanezekkel a kvalitásokkal Párizs főkapitánya lett? Talán. Pedig hát Kovaljovnak prominens barátai is vannak a felettesek között, legalább egy őrnagyi rangig feltolhatták volna…) Eltekintve attól, hogy 1.) Kovaljov túl jó ahhoz, hogy igaz legyen 2.) kicsit idealizálja a szocialista közösségek önszabályozó képességét (ami amúgy mérsékelten fér össze a brezsnyevi elképzelésekkel), kellemes olvasmány volt. spoiler Összességében négyes alát érdemel.

A négy és fél és a négyes alá pedig együtt erős négyes osztályzatot alkot. Leülhet.

13 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Tudom én, hogy kritikus szemmel és megfelelő távolságból rátekintve kell értékelni Borisz Vasziljev és hasonszőrű szovjet-orosz pályatársai munkásságát. De bármilyen sűrű fogú fésűvel vizsgálom is a szerző kisregényeit, mindig meg kell állapítanom, hogy én szeretek Vasziljevet olvasni. Persze az is igaz, hogy a művei valamelyest is objektív megítéléséhez szigorúan el kell vonatkoztatni az ideológiai alapoktól és el kell tudni fogadni azt, hogy Vasziljev meggyőződéses kommunista prózaíróként alkotott, egy markánsan ideológiai- és eszmeközpontú hegemón nagyhatalom meglehetősen behatárolt és szigorúan szabályozott kultúrvilágában.
Az általam eddig olvasott művei vagy a Nagy Honvédő háborúhoz kapcsolódó nemzetmentő, hazafias szemszögből megírt háborús történetek, vagy a népi demokrácia építésének időszakából kiragadott rövidke életképek, amelyek általában egy kis közösség hétköznapjaiba engednek bepillantást, valamely erkölcsi spoiler tanulság középpontba állításának célzatával.

A hajnalok itt csendesek a maga keresetlen egyszerűségével, csupasz, minden cirkalmas fodortól mentes történetmesélésével döbbenetes erejű dráma. Ahogyan Vasziljev szinte szálkás ecsetvonásokkal megfesti a hátországbeli botcsinálta légvédelmi kiskatona-lányok és az ő egyszerű, józan paraszti ésszel megáldott-megvert „karótnyelt” parancsnokuk dzsungelharcát a fasiszta diverzánsokkal szemben, az véleményem szerint a háborús irodalom egyik legcsodálatosabb kompakt mesterművévé teszi a kisregényt. Csupán a történet túlságosan lekerekített, idealizált végkifejlete rontott egy kissé az összképen, de a kiváló szerkezet, a feszes tempó és a magával ragadó hangulat miatt számomra ez egy 5 csillagos darab.

A legutolsó nap, Kovaljov rendőrtiszt nyugállományba vonulásának zanzásított története inkább már abba a bizonyos szocreál kultúmissziót betöltő irodalmi vonulatába tartozik, amelynek néhány darabja már nálam is kiverné a biztosítékot. De nem Kovaljov története. Ebben a kis morális tanmesében első pillantásra minden alak fekete, vagy fehér, de mélyebben belegondolva, minden erőlködés nélkül, könnyedén mögéjük képzelhetjük az árnyalatokat, amelyek máris összetettebbé teszik a képet. Mindazonáltal a kisregény hangulata itt is valami olyan tiszta, egyszerű bájt képvisel, ami feledteti az olvasóval, hogy a szerző a hidegháborús idők Szovjetuniójának „viszonylag kevésbé demokratikus” kisvárosi életéből ragad ki éppen néhány archetípus értékű jelenetet. A lezárás itt még kevésbé nyerte el a tetszésemet, már-már szocreál hatásvadászatként aposztrofálnám a végkifejletet. Ezzel a második kisregényt erős 4 csillaggal értékelem.

De sebaj, összességében igazán nem csalatkoztam Borisz Vasziljev művészetében, továbbra is jó szívvel ajánlom az alkotásait. :)

>!
Gorkie
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Régóta várt a polcomon a sorára ez a könyv, igencsak tartottam tőle.
Nagyon meglepődtem, mert végül elképesztően tetszett. Nehéz róla írni, olvasni kell, hogy megismerjük a teljes képet.
Vasziljev mesterien építette fel mindkét történetét. Ahogy az olvasás hangulata változik, úgy változik a cselekmény is.
A nevekkel az elején bajban voltam, de aztán belerázódtam és megismertem a szereplőket, akiket lassan megszerettem.
Ezek után nagyon kíváncsi lettem Vasziljev többi könyvére is, mindenképpen fogok tőle olvasni.

>!
Európa, Budapest, 1979
224 oldal · ISBN: 9630716704 · Fordította: E. Gábor Éva, Szabó Mária
>!
Ildó P
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Vasziljevvel való első találkozásom után eldöntöttem, hogy szeretnék még olvasni tőle, megragadott az írói stílusa, és most ez a kötet került a kezembe a könyvtárból. 2013 novemberében volt utoljára kikölcsönözve előttem.
Az első kisregény A hajnalok itt csendesek. Egy igazán könnyeden, humorosan induló történet, melynek különlegessége, hogy fiatal katonalányokról szól. A törzsőrmester és a lányok évődése vicces jeleneteket teremt. Aztán előrehaladva megváltozik a hangulat, a tragédiák sorozata közben apránként, egyesével ismerjük meg jobban a „kislányokat”, és így még sokkolóbb a vége. Szomorú és megható, az epilógus pedig tökéletesen felteszi a pontot az i-re.
Ennek a hatása alatt olvasva a második kisregényt, A legutolsó napot, azt gondoltam, ez kissé le fogja húzni a kötetet összességében, azonban a történet vége felé egyre inkább elkapott az izgalom, és a végén lévő nagy csattanó itt is szíven ütött. Még ha az egy kicsit kevésbé is hatott rám az előzőhöz képest, nem tudom öt csillag alá pontozni.

>!
gyuszi64 
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

A hajnalok itt csendesek döbbenetes erejű alkotás.

A 70-es évek közepén gyerekként láttam a filmet, örök élmény volt. A családi mozizás annyira jól sikerült, hogy a főbb jelenetek még mindig előttem vannak. De a könyv, a kisregény mégiscsak más… A szerző egészséges stílusban ír (a békevilágra a derű a jellemző, a harctérre a hitelesség), az alaptörténet erős (öt katonalány és a parancsnokuk feltartóztat „néhány” német diverzánst), a kibontás – bámulatos és megható. A kisregény tele van kimondatlan (kimondhatatlan) utalásokkal*, a háborúról (majd) mindent megtudunk, s az egész írást áthatja a háború utáni évek szovjet hangulata.

Az emberség és hősiesség örök mementóját kapjuk, kötelező olvasmánnyá kellene tenni a középiskolában. (A filmet újranézem, úgyis nagyon színvonalas a szovjet filmművészet.**)

A legutolsó nap egy nagyon erős, összetett elbeszélés. A néha idilli, már-már meseszerű elemek hatására a befejezés még hangsúlyosabb. A több értelmezésből én azt emelném ki, mennyire sok elvarratlan szál marad a főhős után.

Az értékelés 5+. Szerencsés vagyok, tavaly a kb. kétszáz olvasott könyvből 12-15 kapott 5+-t, idén pedig az ötödik könyv már megajándékozott ezzel…

* spoiler
** A wikin látunk egy képet a filmből: a szőke katonalány elmélyülten céloz, csak ő és a fegyvere van, szinte eggyé válik a puskájával. Mintha tudná (tudja?), hogy egyetlen, utolsó lövése van. Óhatatlanul az Akiért a harang szól záró jelenetére asszociálunk…

>!
bogcica P
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Huhhh, nagyon odab…! A hajnalok itt csendesek -nek van egy kiadása, amely csak ezt a kisregényt tartalmazza. Na, én azt olvastam gyerekkoromban (kb. gimisként), és akkor sem tudtam letenni. Elkezdtem olvasni, és faltam a sorokat, aludni sem tudtam, míg ki nem olvastam. Nagyon élveztem akkor is, és meg kell mondjam, most is. A mocsaras jelenet ragadott meg akkor, meg az erdei átverjük a németeket típusú jelenetek, szinte mozgott alattam az ágy, ahogy a lápban gázoltak, és kukkoltam kifelé minden neszre, mikor ágat zörrentettek. Imádtam! És meg kell mondjam, így felnőtt(ebb) fejjel pont ennyire tetszettek ezek a részek megint. Annyival bővült ki számomra az élmény, hogy már nem emlékeztem, mennyire jó, élces humora van az írónak, jókat kuncogtam magamban. A lélektani gyötrődések is szuperül sikerültek, szerintem ezek egyébként nagyon nehéz olvasmányok.
A másik történetet most olvastam először, nem volt az sem rossz, de nekem nem nyújtott akkora élményt, mint az első, így én fordítva adtam volna ki. De ízlések és pofonok…
Nagyon jó történetek, aki még nem olvasta, feltétlen fogjon hozzá! spoiler

>!
Ákos_Tóth IP
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

A kötet két kisregénye közül egyikhez sem fűztem nagy elvárásokat, mégis mindkettő lenyűgöző, magával ragadó olvasmányélményt nyújtott, A hajnalok itt csendesek pedig egyenesen egy új kedvencem lett. Rendkívül megrázó mementója ez azoknak a fiatal lányoknak, anyáknak, húgoknak és nővéreknek, akik a világháborúban, vagy egyáltalán bármely háború harcmezején egyenruhában, katonaként keltek birokra az ellenséggel. A női sors talán az egyik legnehezebb lehet a háborús időkben, Vasziljev pedig kifejezetten érzékenyen és tisztelettel közelíti meg őket, karakterei elevenek, végtelenül szeretetre méltóak.

A legutolsó nap egy-két félresikerült politikai utalást leszámítva hasonlóképpen, de kicsit meseszerűbben megrázó és megható, ráadásul egy egészen reálisnak tűnő képet mutat be a hatvanas-hetvenes évek szovjet városainak életről, amiben mindennapi vendég az alkohol és a bűnözés, de az összetartás és az ideák utáni „oroszos” kutatás is. Van benne valami reményteli, minden tragikuma és negatívuma ellenére, ami nagyon szerethetővé teszi ezt a rövidke kis történetet.

>!
Katherine_Grey
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Két gyönyörű kisregény. A legutolsó nap a fülszöveg szerint valamilyen amerikai filmes alapállást sejtet, helyette azonban költői búcsú az életben fontos dolgoktól. A hajnalok itt csendesek igazi kedvenc, nagyon megható, poétikus és igaz. Pedig szovjet (orosz) háborús történet. Kevés szebb könyvet lehet olvasni hősiességről és bátorságról, ami közben mélyen háborúellenes is.

>!
Bolondkandúr
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Azért az orosz irodalom akkor is jó, ha éppen átnevezik szovjetnek. A rendszerváltás után sok olyan író és műve is méltatlanul a süllyesztőbe került, akiknek egyetlen „bűne” a szovjet jelző volt. Én sem emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára a Nagy Honvédő Háborúról szóló történetet.
A hajnalok itt csendesek feszesen megírt kisregény, cselekménye (vagy ahhoz hasonló) a valóságban is megtörténhetett. A főszereplők a gyerekkorból épphogy kinőtt 19-20 éves lányok, ezért még megrendítőbb, ahogy eléri őket a háború. Nagyszerű írás!
Közvetlenül utána A legutolsó nap már nem hathat ekkora erővel az olvasóra. Kicsit túl hosszú is szerintem, és a másik kisregénytől eltérően Vasziljev itt az ideológiát sem hagyta ki. A nyugdíjba készülő Kovaljov rendőr alhadnagy nem a hatalom félelmetes képviselője, hanem amolyan jóságos atyuska, aki a körzetében lakók életét megpróbálja helyes irányba segíteni. Nagyon szocreál, nem is tudtam, nevessek vagy sírjak azon, amikor a rendőr leteremt egy polgártársat, hogy túlságosan jól él, mert egyedül lakik egy 42 négyzetméteres lakásban.
De a Hajnalok miatt simán megérdemli a négy és fél csillagot.

>!
Európa, Budapest, 1979
224 oldal · ISBN: 9630716704 · Fordította: E. Gábor Éva, Szabó Mária
>!
Bla IP
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek / A legutolsó nap

Borisz Vasziljev- A hajnalok itt csendesek. Átéreztem mélyen a kis raj férfi parancsnokának érzéseit jobb sorsra érdemes"lányai" elvesztése okán, amellyel az író a háború céltalanságát, oktalanságát, kegyetlen véres mivoltát ábrázolta. Megsirattam őket i…


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

A valóra vált álmok mindig nélkülözik a romantikát.

92. oldal, A hajnalok itt csendesek

>!
gesztenye63 P

A bánat néha bozontos medvére hasonlít. Ráveti magát az emberre, úgy tépi és gyötri, hogy kínjában a csillagokat látja. Azután eloszlik, szinte teljesen, és már szabadon lélegezhetünk, élhetünk, cselekedhetünk, mintha mi sem történt volna.

112. oldal, A hajnalok itt csendesek

>!
gesztenye63 P

Az ember, ha veszélybe kerül, vagy egyáltalán nem fogja fel a helyzetet, vagy rögtön kettő helyett kezd gondolkodni. Mialatt egyik énje mérlegeli, hogy mi a további teendő, a másik biztosítja a gondolkodáshoz, szükséges pillanatot, mindent lát, és mindent észrevesz.

101. oldal, A hajnalok itt csendesek

>!
gesztenye63 P

– Bonyolult kérdés – magyarázta a törzsőrmester szállásadónőjének, Marija Nyikiforovnának. – Két raj: vagyis majdnem húsz olyan ember, aki nem iszik. Nem tudom, az egész fronton akad-e ennyi…

8. oldal, A hajnalok itt csendesek

>!
gesztenye63 P

– Azt, hogy a jóság a normális, nem vitatom. Ez így igaz, ezt akár kétszer is aláírom. Csak… hogy is mondjam? Az okot nem tárta föl. Azt mondja, a rossz embernek púpos a lelke. De miért? Mitől? Ki ejtette ki a lelkét a bölcsőből? Erre nincs válasz. Márpedig a lélek nem válik magától púpossá. Szerintem kell, hogy valami oka legyen.

167. oldal, A legutolsó nap

2 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

Eljött az a titokzatos pillanat, amikor az egyik esemény átmegy a másikba, amikor az okot a következmény váltja fel, amikor valami komoly dolog születik. Hétköznapi életében az ember sohasem veszi észre ezt a pillanatot, de háborúban, ahol végsőkig feszítettek az idegek, ahol az első súlyos csapásnál újra előjön az ősi aggodalom – csak épségben is maradni –, itt ez a pillanat valóságszerűvé, fizikailag is érezhetővé válik, és végtelenül hosszúnak tűnik.

53. oldal, A hajnalok itt csendesek

>!
Cheril

Minden ember köteles legalább egy másikban föléleszteni a jót.

A legutolsó nap

>!
gesztenye63 P

Adni vagy elvenni: ez a jó és a rossz. S amíg ezek nem békülnek ki egymással, amíg nem egyenlítik ki egymást, addig egymás mellett haladnak az életben.

167. oldal, A legutolsó nap

2 hozzászólás
>!
Ildó P

A lány fuldokolva bár, de kiitta a poharat, és vele nyelte a könnyeit is. Köhögni kezdett, Fedot Jevgrafics könnyedén megveregette a hátát, mire jobban lett. Tenyerével szétmázolta a könnyeit, és elmosolyodott:
     – A fejem… mintha el akarna futni!
     – Holnapra utoléred.

52. oldal, A hajnalok itt csendesek

>!
loslobos

(…)-Én azt gondolom, főkapitány elvtárs – szakította félbe a főnök lelkes szónoklatát Szemjon Mitrofanovics –, én azt gondolom, hogy ha valaki egy nővel szemben durváskodik, kétszeres büntetést érdemelne. Vagy nem is kétszereset, hanem… hanem ötszöröset. Durván becsmérli? Három év. Megüti? Öt év. Mit öt? Tíz év szigorított fegyház. Mert egy lányt, főkapitány elvtárs, könnyű megbántani. Könnyebb, mint egy játékot eltörni. Hogy nevelje aztán ilyen összetört lélekkel a saját gyerekeit? Hogy nézzen a szemükbe, miután valami mocskos gazember belétörölte a sáros lábát? Meghajlítani könnyű, de kiegyenesíteni? Nem, főkapitány elvtárs, a nő nem ugyanolyan, mint a férfi. Meg kell változtatni a törvényt. Külön paragrafust fogalmazni a nők, különösen a fiatal lányok védelmére. S eleinte, amíg meg nem szokják, jó szigorúan büntetni! Azután… – sóhajtott föl Szemjon Mitrofanovics – azután pedig nem ártana gondolkodni a könnyítéséről…(…)

A legutolsó nap 154. oldal, 3. fejezet (Európa, 1979)


Hasonló könyvek címkék alapján

Tarcai Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban
Kovács Zoltán András: A Szálasi-kormány belügyminisztériuma
Szakály Sándor: A magyar tábori csendőrség története
Zétényi Zsolt: A Képíró-ügy
Cseres Tibor: Hideg napok
Szalay Gyula: A világjáró csendőr
Kaiser Ferenc: A Magyar Királyi Csendőrség története a két világháború között
Parádi József (szerk.): Magyar csendőrség-történeti tanulmányok
Sípos András: A Magyar Királyi Csendőrség egyenruházata és felszerelései 1920–1945
Lévai Anita – Potó István: A Magyar Királyi Csendőrség története