A ​hajnalok itt csendesek 96% 44 csillagozás

A szenvedéllyel olvasó, igazi könyvmoly életében az ilyen regények teszik fel a koronát az olvasás élményére, jelentik a kincset, és keveselljük a maximálisan adható öt csillagot.

Vasziljev regénye ilyen élményt jelentett, megérintett, megrázott és első mondatától magával ragadott – egy igazi remekmű!
Oroszország, Vop-tó, II. világháború, 1942, légvédelmi tüzérség, parancsnok a 32 évét épphogy betöltő Fedot Jevgrafics Vaszkov törzsőrmester. Ő lett a parancsnoka a fiatal katonalányokból álló légvédelmi egységnek. Kezdetben nem adódik háborús esemény, ami a mindennapjaikat nagyban zavarnák, mígnem felbukkan két német katona az erdőben, és világossá válik küldetésük célja, a kirovi vasútvonalat igyekeztek felrobbantani. Vaszkov öt lánnyal ered nyomukba, hogy elfogják őket, megakadályozzák tervük végrehajtását.
A kimondottan izgalmas – néha még megmosolyogtatóan kedves motívumokkal is spékelt – , a háború szörnyűsége és embert próbáló kihívásai mellett az író csodálatosan bontja ki 6 emberből álló csoportban folyamatosan erősödő összetartást, együttérzést, a bizalmat és az igazi bajtársiasságot, s mindez együtt felülírja a hierarchiát, a kezdetben mogorva Vaszkov atyai gondoskodással, elnéző engedékenységgel, ám ugyanakkor féltő, óvó szigorral válik lányai igazi támaszává. Nekem az ő alakja tiszteletreméltó, határozottsága, gyengéd odafigyelése megható, s habár megedzette az élet, a háború már-már közömbössé tette, de szíve nagyon is helyén volt. Vasziljev a katonalányok történetén keresztül hangsúlyozza a háború, a vérontás, a halál értelmetlenségét, nevetős, vidám, fiatal lányok, akikre még sok boldog év, család, anyaság várna a géppisztoly csövével, a halállal néznek nap mint nap farkasszemet. És várták a másnapot…
Egy csodálatosan megírt, minden túlzástól mentes nagyon szép regény ez, minden elismerésem az íróé!

Csodálatos és fájdalmas könyv.
Micsoda tapasztalatlan emberek kerültek katonákként a frontra, hadszíntérre…
Szomorú
Mennyi eltékozolt élet…
Mennyi eltűnt, életét egyik pillanatról a másikra elvesztő lány, vagy leendő anya, és még több férfi, aki apa, akik szülők lehettek volna!
Mennyi félelem, mennyi rettegés…mennyi veszteség.
de minden borzalma és fájdalma ellenére nagyon szerethető könyv ez, mert amilyen sok benne a fájdalom és szenvedés, legalább annyi benne az optimizmus és a remény.
Fantasztikus változáson megy át Fedot! Szinte magam sem hittem!
Ez a könyv egy hatalmas bizalom-bizonyítéka is a szerző hitének az emberiségben.
Egy valaki a háborús hősök közül azért mégiscsak szülővé válhatott – és ez bizalom a jövőben is…

Nagyon szép könyv.
Lelkileg is megpróbál.
De el kell olvasni.

Az olvasást @loslobos Kisregények – nagy érzelmek
és
@Archibald_Tatum Elfeledettek c. kihívásaihoz ajánlom.

Nagyon nehéz értékelést írnom ehhez a könyvhöz, mert eléggé elérzékenyültem a végére. Konkrétan potyogtam a könnyeim. :) Pedig olyan kedélyesen indult, mint ha csak egy nyári úttörő táborban lennénk, kacagás, móka, nevetés, egy kis flört… Aztán hová jutottunk? A kőkemény, értelmetlen, véres háborús valóságba. Fantasztikus írói megoldásokkal… spoiler
@Ibanez, köszönök mindent! Ismét egy nagyszerű könyvet olvastam a társasod miatt.

6 csillagos!
Imádom, mosolygok, utálom, sírok…
Istenem, csak soha ne kelljen háborúban részt vennem.
Ez nagyon meghatározó élmény volt! Kötelező olvasmány!!!

Vaszkov parancsnok és az ő katonalányai – vajon született-e a háborús irodalomban még egy ilyen felejthetetlen csapat? Borisz Vasziljev gondolt egy nem is annyira merészet, de szerencsére épp elég különlegeset, és először is megtett főhősnek öt egészen különböző lányt: a többieknél komolyabb, háborúban férjét vesztett, gyerekét egyedül nevelőt; az örök füllentőt, aki csak azért talál ki folyton valamit, hogy az elhagyatottságát feledje; az egyetemistát, aki katonacsizmát sem látott életében, nemhogy fegyvert; a talpraesett széplányt, aki nemcsak a kombinédivatban van otthon, hanem remekül lovagol, lő, és Vaszkovot is pirulás nélkül képes leosztani; végül pedig a mindig mellőzött, de mindig jobb holnapban reménykedőt, akitől az élet a legutolsó percben is csak elvenni képes. A képlet persze nem működhetne a hősök hőse, a férfitársasághoz és fegyelemhez szokott, ám hirtelen nők vezetésével megbízott katona figurája nélkül: a kitüntető szerep és egyben számára rendkívül súlyos kereszt Fegya Vaszkové.

Hiába a háború, az alaphelyzet iszonyúan vicces, és azért szórakoztat ma is, mert írjunk bármilyen évet, vannak dolgok, amik garantáltan állandóak. Néha azt kívántam, bár kitartana a röhögés a végéig, még ha könnyeken keresztül is, csak legyen egy kicsit kevesebb veszteség, mert ez az öt lány, és az őket sokáig hova tenni nem tudó férfi annyira összepasszolnak… Igaz, elsőre nem éppen így tűnik. Mert hát itt van ez a Vaszkov, kissé merev, koravén fickó (harminckét éves, de gondolkodásmódja és viselkedése többnek mutatja), eddig minden alárendeltjével gond nélkül elbírt, és az sem hozná zavarba, ha puszta kézzel kellene az ellenség torkának ugrania, egy maroknyi lány mégis eléri, hogy minden addigi katonai tapasztalata csődöt mondjon. A kolleginák pillanatok alatt a vitéz Vaszkov harcos feje tetején és idegszálain ugrálnak. Fegya meg nem győz egyik sokkból a másikba zuhanni a méterekre kígyózó kölniszagtól, folytonos vihogástól, váratlan sikongatástól, meztelenül napozástól és hasonlóktól. Aztán amikor első és egyben utolsó közös küldetésük alkalmával hatalmas bajba kerülnek, ezek a kombinékról, szerelmekről fecsegő lányok, olyan bajtársiasságról tesznek bizonyságot, hogy bárki elismeréssel adózhatna nekik. Fegya pedig rádöbben, kész bármit megtenni, hogy megmentse az ő „kislányait”. Igazi elmúlás előtti pillanatban kiteljesedő barátság az övék, talán a legszebben ábrázolt az eddig olvasott háborús történetek között.

Csak úgy zárójelben. Lehet, hogy örök elégedetlen vagyok, de. Ami a vége utáni végét illeti, ilyen lezárás mellett számomra az lett volna ütős, ha Ritának annak idején lánya születik, és egy lány tért volna vissza az események helyszínére, már a létezésével is sugallva az egykor ott harcolt nők üzenetét: néhányunknak elvehetik az életét, de mindegyikünknek soha.

Előbb a filmet láttam, mind a kettőt!. Az első változatot még a 70-es években, az újat talán egy éve. Mindkét alkotás megrázó, és mint most kiderült számomra, híven követi a kisregény cselekményvezetését. Mutathatná-e jobban bármi egy könyv nagyságát, mint az, ha ismered a történetet, pontosan tudod, mi következik, mi fog történni a végén, és nem enged. Hiába minden, letenni is csak kényszerből tudod. Azt hiszem, ha a körülményeim engedik, egyvégtében olvasom végig.

Megrázó, szomorú írás a katonalányok története. Talán épp azért emelkedik ki a sok jól megírt háborús történet közül, mert a nőket állítja a középpontba. Lányokat, szeretőket, anyákat, akiknek genetikailag mélyen kódolt ösztöne nem a halál osztása, hanem az élet védelme. És nem a harctéren a puskatűzben, hanem a családi tűzhely mellett!
Hatalmas felkiáltójel ez a regény a háború, az értelmetlen pusztítás ellen.

Megrázó, mégis felemelő, és ott a végén a feloldás: az életet nem lehet legyőzni.

Sok háborús könyvet olvastam már, de ez a legjobbak közé tartozik. Embernek maradni egy embertelen környezetben talán a legnagyobb feladat, mégis egy nemes jellemre utal.
Arról nem beszélve, hogy ez a könyv a háborúban résztvevő nők sorsáról is szól, róluk emlékezik meg. Mindenkinek el kéne olvasnia ezt a történetet.

Pont olyan volt, mint amilyennek gyerekkorom orosz filmes emlékei alapján képzeltem. Jól felépített, élő karakterek, hősies jellemek, nem happy end.
Időnként kell ilyet is olvasni. Nem vidám „végignézni” hogyan küzdenek a szereplők embertelen körülmények között, mi vitte rá őket, hogy egyáltalán belépjenek a hadseregbe. De az ilyen történetek segítik, hogy ne vesszünk el a fantasy világokban, és két lábbal maradjunk a földön.

Fedot Vaszkov törzsőrmester a 171-es állomás parancsnoka, olyan katonákat kért a parancsnokságtól, akik nem isznak és nem “nőznek.” Ami nem egyszerű kérés, de harmadnapra “két sor álmos lány “ várakozott rá, tüzérlányok. Amikor két német katona felbukkan, akiknek a célja a vasútvonal felrobbantása, Vaszkov öt katonalánnyal a nyomukba ered. A mocsárban, az erdőben követik az időközben már 16-ra emelkedett németeket. Mindeközben megismerjük a személyes történetüket, bátorságukat, egymás iránti bajtársiasságukat. Vaszkov katonaként, parancsnokként és védelmezőként is próbál helyt állni. Rövid kisregény, de a száz néhány oldal mondanivalója annál sokkal több. Nagyon olvasmányos, olykor megmosolyogtató és a női katonák előtt tisztelgő könyv. Nekem nagyon tetszett.

Általában nem szeretem a túl rövid könyveket (mint ahogy a túl hosszúakat sem), mert mindig úgy érzem, nem lett rendesen kifejtve a történet. Itt mégsem éreztem ezt, végig feszültségben tudott tartani a cselekmény, és tetszett az is, hogy a lányok és a törzsőrmester életét is megismerhettem egy-egy jelenet közben. Vasziljev nagyon szerethető karaktereket alkotott.