Zsivago ​doktor 174 csillagozás

Borisz Paszternak: Zsivago doktor Borisz Paszternak: Zsivago doktor Borisz Paszternak: Zsivago doktor Borisz Paszternak: Zsivago doktor Borisz Paszternak: Zsivago doktor Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Külsőségeiben a szerző a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek modható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.

Eredeti megjelenés éve: 1957

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Partvonal Szépirodalom, Nobel-díjasok könyvtára

>!
Partvonal, Budapest, 2014
744 oldal · ISBN: 9786155283550 · Fordította: Pór Judit
>!
Palatinus, Budapest, 2006
604 oldal · ISBN: 9630764342 · Fordította: Pór Judit
>!
Európa, Budapest, 1998
618 oldal · ISBN: 9630764342 · Fordította: Pór Judit

2 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 18

Most olvassa 26

Várólistára tette 225

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Goofry P
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

„Nem szeretem a tisztán filozófiai műveket. Szerintem a filozófia úgy jó, ha mértékletes fűszere csupán a művészetnek és az életnek. Pusztán csak azzal foglalkozni éppoly furcsa, mintha valaki magában enné a tormát.”

Paszternáki(!á,bocs, névvel nem viccelődünk!) gondolatokkal megfűszerezett, közepesen nehéz fajsúlyú olvasmány haladóknak. Kellőképp vastag kötet, de nem kimondottan ezért kemény… Nem is az indirekt metódusban közreműködő szereplők nyelvemet törő és nehezen memorizálható nevei miatt… Ezért is, de főként az első blikkre bennem igencsak kontrasztosan elrajzolt ideák miatt.

Noha annyira áhítoztam már egy ilyen szelesen lendületes, a tágas orosz környezetben játszódó történetre, ahol minden apró attribútum egymással karöltve ilyen tisztán él. Kár, hogy végül – sportnyelven szólva – a regény cselekménye belehalt a szépségébe. Úgy alakult, hogy kissé nehézkes és homlok-verejtékes munkám árán maradhatott fenn a fölöző szűrőmön a szüzsé, de ebbe a zavarosnak tűnő habarékba fújtan csak megizzadt aztán a tenyerem is… ;-)

A sajátos és vallomásos szerkesztési elvnek köszönhetően az én gógyimban a regényhős karaktere és a regényíró jellemvonásai rendre interakcióba keveredett. Amikor például az író Zsivágót ekként spekuláltatja: „…a történelmet, azt, amit a történelem folyásának neveznek, ő egyáltalán nem úgy képzeli el, mint általában szokás, őelőtte a növényvilág életéhez hasonlóan rajzolódik ki.”, akkor Paszternak felfogása szerinti bölcseletben egyértelműen láttam, hogy nem létezik történelmi fordulat, csupán lassan mozgó folyamatok, ebből pedig a fokozatosan és kívülállón csordogáló szubjektív, a be nem avatkozás elvét vonszoló élet. Nos, ezzel egy kicsit kihúzta nálam a gyufát. Nálam, aki a létezésem titkainak folyományaként soha nem éltem a sztálinizmusban… – így persze könnyű nekem bicska után kapozni! – Szóval voltak bosszúságaim, de ez nem viszi tovább eme önmérvadó értékelést…
…De ha már a gondokról borongok, szót kell ejtenem az Új Palatinus „gondozásban” 2006-ban megjelent, nyomdai hibák tömkelegétől hemzsegő kiadásról. Na, az a méreg, és azon évjáratot senkinek nem ajánlom!
Tagadhatatlan viszont, hogy számtalan esztétikai élményben volt részem. Néhány jól eltalált gondolat, érzékletes tájleírás, remekül komponált mondat formájában. (Lásd fenn + az önmagáért beszélő idézeteim) Botorság volna tőlem a nagy hatású Borisz Paszternakot kimerítenem orosz „íróim” sodrából. Én ugyanis most már azt is látni vélem, honnan, mely köpönyegből bújt elő Ulickaja prózája…

2 hozzászólás
>!
Sapadtribizli P
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Őszintén értem, hogy miért kapott Nobel-díjat! Éreztem és értettem, hogy egyetlen mondat sincs hiába leírva, minden kapcsolódik valamihez, például, ha tüzet raktak a kályhában, akkor forradalmi hangulat,vagy szerelem, vagy ilyesmi volt, de ez a szimbólumrendszer annyira finom, hogy megérti az ember de mégsem szájbarágós! Egyszerűen művészi, akárcsak az, ahogy a természetet, a természeti jelenségeket megrajzolja! Soha nem olvastam ennyire magával ragadó, érzékletes és különleges megrajzolását a természetnek! Amúgy az egész könyv meghökkentő és egyszerűen szép jelzőkkel, művészi megfogalmazásokkal bővölködik! De éppen ezért, és a történet súlyosságáért nem lehet gyorsan, hamarjában olvasni… (Ezért is van a fél csillag levonás, mert bár gyönyörű, mégsem volt mindig türelmem elmélyülni a természet leírásában… Ezt a könyvet egyedül, bezárkózva, gyertyafénnyel lehet szerintem csak méltóan olvasni, hogy át tudjuk magunkat teljesen adni neki…)
A történetről pedig annyit: hálás vagyok a könyvnek, hogy megmutatta, hogy mennyi-mennyi minden belefér egy életbe, és, hogy nem csak egyetlen esemény köré öszpontosul az élet! És szerettem a fatalizmusát is! Mellbevágó volt, ahogy az országon belüli háborút leírta… Valahogy az elfogadottabb, hogy nemzet nemzet ellen harcoljon – ami szintén értelmetlen kegyetlenség, ne értsetek félre, csak valahogy elfogadottabb… Itt lecsupaszodik ez a nemzeti öntudat és megmutatkozik a háború igazi mivolta, mikor szó szerint barát barát ellen harcol, vagyis ember ember ellen, egyforma emberek egymás ellen – a „jobb életért”, miközben egyre rosszabb életkörülményeket teremtenek…

>!
Emmi_Lotta I
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Nagymamám emlékére – aki pontosan tizenöt évvel ezelőtt, augusztus 13-án hunyt el – olvastam ezt a könyvet. A 80-as – 90-es években többször beszélgettünk vele a Zsivago doktor külföldi és szovjetunióbeli fogadtatásáról, jelentőségéről, hatásáról. Ha nincs ez a motiváló körülmény, bizony az első fejezetek után félretettem volna a regényt. Örülök, hogy mégis végigolvastam. Rendkívüli alkotás.

Érthető, ha sokan megriadnak a szereplők és nevek sokaságától. Főleg a könyv első száz oldala nehéz olvasmány. Sok rövid fejezet, mindegyikben újabb és újabb szereplők, akikről nem tudni hogyan kapcsolódnak össze a többivel. Muszáj memorizálni őket, különben nem fog összeállni a kép. A szokásos háromtagú orosz neveknek különféle becéző formái sem könnyítik meg a kaotikusnak tűnő kapcsolódások áttekintését.

A regény időkerete főképp az 1903 és 1929 közé eső időszak. Ennek történelme jelenik meg a szereplők sorsában, de az Epilógus a 2. világháború időszakára is kitekint. Igazi, lassan hömpölygő nagyregény, pontosan megrajzolt karakterekkel. Minden mellékszereplő valamikor a történések során valamilyen módon kapcsolatba kerül a szimpatikus, sokoldalú tehetséggel megáldott, érzékeny és szelíd lelkű Zsivago doktorral. Az ő és elsősorban értelmiségi környezetének sorsa beágyazódik az orosz történelembe. A 20. század elejének orosz forradalma, az első világháborút követő polgárháború sodorja magával Paszternak hőseit, és határozza meg életüket, amely sokszor csak a fizikai túlélésért folytatott harc, amikor az embert megfosztják az alkotómunka és a szerelem kiteljesedésének lehetőségétől.

Meglepő módon Paszternak műve nem közvetlenül szovjetellenes, nem bíráló, sőt ellenkezőleg: elfogadó vagy legalább is tudomásul vevő. Nem leleplező, hanem tárgyilagos, indulatoktól mentes, tartózkodó írói hozzáállása ellenére is magával ragadó, megrázó, nagy ívű és tartalmas könyv. Zseniális.

>!
Árkádia, Budapest, 1988
618 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071070 · Fordította: Pór Judit
6 hozzászólás
>!
AeS P
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Elolvastam, hogy nektek ne kelljen.
Sőt, írtam hozzá egy Dragomán-hatszavasat is: spoiler
Amiért tetszett, az a tájak és városok leírása volt, Moszkva, Jurjatyin, Varikino, a partizánok közt az erdőben, a fel-felvillanó kisemberek motivációi, tettei mind lenyűgöztek.
Viszont Zsivago miatt legszívesebben kidobtam volna az ablakon minden alkalommal, és hogy ne eresszem bő lére a dühömet, amit még mindig érzek iránta, csak összefoglalnám azzal: számomra egy pozitív hős nem ilyen.

>!
Ákos_Tóth I
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Paszternak meghurcolása alighanem a XX. századi orosz irodalomtörténet egyik utolsó nagy szégyenfoltja, a szovjet gondolkodók részéről egy igazi kontraproduktív, értelmetlen keresztes hadjárat. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a Paszternaknak ajánlott irodalmi Nobel legalább annyira szólt az akkor uralkodó politikai helyzetnek, mint az író életművének, ugyanakkor a mű önmagában is rászolgált a kiemelt elismerésre – de egyszerűen képtelenség leválasztani róla a születési idejéből és a témájából fakadó feszültségeket.

Paszternak szerintem elsősorban költő, és ez nagyon jól érződik a nagyeposzon is – a döcögős stílus, az egyenetlen történetvezetés számomra mind arra utalt, hogy az alkotó sokszor többre tartotta egy-egy pillanat és gondolat minél líraibb és szebb, akár szimbolikus megfestését, mint a sorok közötti konkrét tartalmat. Ez viszont nem teszi olvasóbaráttá az alkotást, bár irodalmi értéke nyilvánvalóan nagy lesz tőle, hiszen Paszternak kiemelkedő költőtehetsége volt korának. Bár Szimonovnál kéne jobban utánajárni, nagyjából sejteni vélem, miért kardoskodott a háborús regények keresztapja mindvégig a könyv ellen.

Először is, Paszternak regénye nem vörös, vagy fehér, nem valami ellen, és nem is valami mellett szól. Őszintén lefesti azt, milyen kegyetlen és érzéketlen módon söpört végig a háború, a forradalom, majd a polgárháború Oroszországon, kimondja, amit Sztálin halála után muszáj volt valakinek kimondani. Az igazat arról, hogy a káosz éveiben ember embernek volt farkasa, hogy nem léteztek valódi elvek, csak a túlélés ösztöne, és hogy az egyik-másik oldal mellett hithűen kiálló gondolkodók és vezetők vagy régről magukkal hordozott komplexusoktól, sérülésektől szenvedtek, vagy egyszerűen csak őrültek voltak. Ez a kép nyilvánvalóan destruktív ahhoz az ideálhoz képest, amit Szimonov és kartársai évtizedeken át igyekeztek megalkotni és fenntartani a húszas évek elejéről. Ha ez még nem lett volna elég, Jurij Zsivago a legkevésbé sem illett a szovjet irodalom által teremtett emberideálok sorába – a minden akkori írónál tetten érhető erkölcsi példázatokhoz képest Zsivago nem áll ki sem eszmék, sem a szerettei mellett. Családját ő maga hagyja felbomlani, új szerelmével házasságot tör, majd őt is kvázi sorsára hagyja, döntésképtelensége miatt nem csak ideológiailag, de emberileg sem példamutató (vegyük még hozzá, hogy dezertál a vörösök soraiból). Olyannyira őszinte, erkölcsileg minden idealizmust mellőző ez a regény, hogy talán még a mai olvasók közül is sokan antipatikusnak találják majd egy idő után Zsivagot, amire minden okuk meg is van – leépülésével párhuzamosan válik egyfajta antihőssé, mintegy élő látleletként a korszak orosz átlagembereiről.

Mindezzel Paszternak elérte, hogy regénye mai napig irányadó mű legyen egy korszakról, ráadásul úgy, hogy az orosz irodalom legszebb hagyományait ápolva egy nagyregényben írja le mindezt (ezt a Nobel-díjában is hangsúlyozták), ugyanakkor sok előremutató kortársához hasonlóan saját magát is tönkretette. A regénynek megszavazott Nobel-díjban pedig egészen biztosan ott van a Paszternak melletti kiállás, az ő visszautasításban pedig egy nemes gesztus Oroszország (és nem a Szovjetunió) felé. Azzal, hogy nem sikerült őt emigrációba kényszeríteni, valószínűleg szintén hozzájárult a könyv és a saját reputációjának „gyors” helyreállításához. Másrészről, hasonlóan a Vaszilij Grosszman eszmei pálfordulását bemutató Élet és sorshoz, nagyon lényeges a könyv megítélésében, hogy az elsők között foglalkozott tabusított, tiltott témával, ráadásul rögtön magas minőségben. Ha ettől eltekintünk, és pusztán olvasmányélmény szempontjából értékeljük a Zsivago doktort, akkor egy kicsit göcsörtös, helyenként öncélú orosz családregényt fogunk kapni, ami a megszokottnál több türelmet és figyelmet kíván meg az olvasójától. Ajánlott hozzá az első száz oldalon olvasónaplót is vezetni, nekem legalábbis segített.

Ne feledkezzünk meg a versekről sem. Engem Anna Ahmatova műveihez hasonlóan valahogy nem tudtak kimondottan megragadni, ugyanakkor nagyon érdekes élmény úgy elmélyedni bennük, mintha valóban a történetben megismert Zsivago doktor strófáit olvasnánk. Így már elég mélyre merülünk egy ember tudatában ahhoz, hogy érezzük a Paszternak által megteremtett lélek még több rezdülését, szóval mindenképpen érdemes a regény szerves részének tekinteni őket (azt nem is igazán értem, miért kellett Zsivago verseit külön is megjelentetni, bár ínséges időkben nyilván ennek is örülhetett a Paszternak iránt érdeklődő közönség).

>!
Árkádia, Budapest, 1988
618 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071070 · Fordította: Pór Judit
>!
Gudmundur P
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Valamit tudnak ezek az oroszok: egyszerűen bemásznak az ember bőre alá, felkavarják az érzelmeimet és nem hagynak nyugodni.
Nem volt egyszerű olvasmány: hiába a rövid fejezetek, valahogy nehéz volt a szöveg, sűrű, tömény. Sokat időztünk a tájak, évszakok leírásainál, gyakori volt az elmélkedés Istenről és társadalomról, elmélyedhettünk a főszereplők lelkiállapotának változásában, a külső események által kiváltott lelki reakciók legkisebb rezdüléseiben is. S mindeközben a szereplőkkel együtt bennünket is féktelen áradat módjára sodortak magukkal azok a társadalmi és politikai események, amelyek gyökerestül forgatták fel hőseink körül a világot.
Az első fejezeteknél még rémülten forgattam a lapokat; magamtól féltem: nagyon nem tetszett a stílus, zűrzavarosnak tűnt a cselekmény, s attól tartottam, hogy még pár oldal, és fel fogom adni, nem leszek képes végigolvasni a könyvet. Aztán, ahogy a gyerekkor mozaikjain túljutottam, sikerült megtalálnom az összhangot a regénnyel, és innentől már nem tudtam letenni. A regény végéről visszatekintve e kezdeti, rövid epizódok is érthetőbbnek tűntek – olyanok ezek, mint a mi gyermekkori emlékeink: az idő előrehaladtával egy-egy emlékmorzsa marad meg csupán, néhány, látszólagos jelentéktelenségében is fontos, vagy utólag azzá váló esemény, amely a későbbiek fényében nyer értelmet.
Ahogyan már írtam, számomra nehéz volt a szöveg, amelynek a már említettek mellett oka volt az is, hogy a külső világ eseményeinek bemutatása szinte uralta a cselekményt, s a szereplők életének történései ehhez képest mintha háttérbe szorultak volna, azokat csak töredékesen ismertük meg. Csak a regény befejezése után értettem meg, hogy épp ez a zseniális ebben a kötetben: nem lehetett volna hatásosabban bemutatni, hogy hogyan nyomja agyon, töri kerékbe az egyéni sorsot egy olyan horderejű társadalmi változás, amely a hőseink körül zajlik. Ezért van talán az is, hogy Zsivago doktor, Lara és családtagjaik életeseményeinek megismerése mellett még számtalan mellékszereplő történetével is találkozunk: főhőseink élete látszólag egy fabatkával sem ér többet a másokénál, tragikus sorsuk megrendítő ugyan, de nem egyedi eset, a nagy egész felől nézve nem egy nagy dolog, ami velük történik… Az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet igazi tragédiája, ha ilyen értelmetlenül, értékét vesztve pusztul el.
Úgy gondolom, hogy rá kell majd szánnom az időt, és el kell majd még (legalább) egyszer olvasnom a regényt, hogy a filozófiai betétek is a helyükre kerüljenek. Egy olvasásra éppen csak benyomásokat szereztem a könyvről, pedig ennél sokkal többet érdemel: nem szabad sajnálni tőle a figyelmet és az energiát, mert biztos vagyok benne, hogy tartogat még a számomra szépséget és a megértés, ráismerés örömét.

>!
Ibanez MP
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Én ezzel nagyon megszenvedtem… Ráadásul ki kellett olvasnom mindenképp egy 1001-könyves kihívásra (köszi szépen @anesz :-D), nem volt már idő másikat választani (főleg, hogy beválasztották más kihívásba is). :-D Plusz ugye annyit hallottam már róla, mármint annyi említést, de se a filmet nem láttam, se nem olvastam, fülszöveget se, semmit, csak annyit tudtam, orosz regény. (Most eláruljam, hogy a borító alapján azt hittem, hogy majd valami gulágos sztoriról lesz szó, hogy oda kerül az orvos? hehehhehe, komolyan…) :-D

Szóval elkezdtem ezt a téglányi kötetet olvasni. Nagy orosz medve ez a könyv, szépen lassan brummog előre, az biztos. Meg az is, hogy már a századik oldalnál zsongott a fejem a rengeteg névtől, történettől, amiből a fene tudja, hogy melyik lesz fontos, melyik nem, de KÉPTELENSÉG mindet megjegyezni! Képzelem, mit él át az, aki esetleg abbahagyja és folytatná a könyvet! (vagy pár napos kihagyásokkal próbálja elolvasni). Komolyan, aki el akarja olvasni, tegyen egy jegyzetfüzetet is maga mellé és kezdje el kiírogatni a neveket és mellé a fő történést, mert lesz bőven olyan, ami még visszatér és csak összevakarászni lehet az emlékeket róla…

„Átlátta, hogy törpe ő a jövő roppant szörnytestéhez képest, fél tőle, szerette, titokban büszke is volt rá, és mintegy búcsúzóul, utoljára még, lelkesült, mohó szemmel nézte a felhőket és a fákat, az utcán járó embereket, a bajokkal küszködő nagy orosz várost, és szívesen feláldozta volna magát, hogy jobb legyen, de nem tehetett semmit.”

Ráadásul megkapjuk a nagyon hangzatos (oroszul biztos), több névből álló, jó hosszú orosz neveket is, személyeknél több becenévvel is megspékelve, hol ezt, hol azt használva. Itt nem csak Moszkva lesz kérem, hanem Kresztovozdvizsenszk is. Okés, most hunyd be a szemed és mondd vissza, milyen települést írtam le Moszkva után. Hehehe, ugye, hogy úgy olvastad: kreszt.zsenszk… vagy még így se? Na, erről beszélek :-D És ez bizony jó sokszor előfordul majd ebben a könyvben. Mint az egyik parancsnok, Kamennodvorszkij… na, ezt kiolvastad rendesen? :-D :-D

Aztán hozzáadnám azt is, hogy a könyv jó részében (kb. a 400. oldalig) mintha nem is lenne főszereplőnk. Én újra nem olvasom, de kíváncsi lennék, a 400 oldalon hányszor van jelenet Zsivagoval, amikor valami érdemlegeset csinál-beszél. Nem sok. A jellemét szerintem nem is lehet igazából megismerni, nekem az egész kötet során nem vált nyilvánvalóvá, Lara miért tartja őt olyan baromi jó embernek. Sőt, a legvégére spoiler még kevésbé lett szimpatikus. A 400 oldalig inkább csak rengeteg történetet olvashatunk azokról, akikkel ő találkozott.

A könyv az elejétől kezdve annyira lassú és szétágazó és akciómentes (még a háborús részek is), hogy ásítozik rajta az ember rendesen. Ahány órát az olvasásával töltöttem, azalatt legalább három könyvet kiolvastam volna (ez komoly). Nagyon-nagyon nehezen haladós. A közepénél a vonatút volt az első olyan rész, amely tetszett, amit örömmel olvastam. Aztán már-már feladtam, amikor végre a végén, az utolsó 100-120 oldalon beindul a történet, kapunk eseményeket, jobban Zsivago kerül előtérbe, de számomra a regényt már ez sem mentette meg. Még Pamfil megrázó cselekedete se segített, se a könyv viszonylag pörgős vége… Voltak a könyvben persze jó gondolatok és az orosz rendszert jól bemutatta, de olyan unalmas stílusban, hogy többször eret akartam vágni magamon…. (és ennek köszönhetően ezer százalék, hogy klasszikus orosz műveket mostanában nem fogok olvasni, vagy legalábbis 200 oldal felett biztos nem :-D) :-D

„Micsoda irigylésre méltó vakság! – gondolta az orvos. – Micsoda gabona, mikor régen nem terem? Micsoda vagyonos osztályok, micsoda spekulánsok, mikor rég megsemmisítették őket az előző rendeletek? Micsoda parasztok, micsoda falvak, mikor nincsenek is már? Hogy feledkezhettek meg ennyire a maguk előírásairól és intézkedéseiről, amelyek után rég kő kövön nem maradt?”

13 hozzászólás
>!
KönyvMoly_1989
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Hűha.
Nagyon nehéz egy klasszikus, rangos díjat nyert regényt értékelni. Az orosz irodalom számomra nagyon egyedi és lehet, hogy furcsán hangzik, de számomra Oroszországot mindig egyfajta misztérium lengte körül, néha olyan, mintha egy másik, egzotikus világ lenne.
Filozofikus, elvont, kissé túlírt Paszternak könyve. A Doktor Zsivágót már láttam filmben olvasás előtt többször is és a filmet szeretem. Viszont ez a regény… Nagyon „sok” volt, megfeküdte a gyomrom. Pedig őszintén reméltem, hogy kedvencet fogok avatni, ám ez sajnos nem történt meg.
Elismerem, hogy irodalmilag ez a mű nagy érték, de nekem túl komoly volt, és elég nehéz olvasni a fogalmazásmód miatt.

>!
eme P
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

Én eddig azt hittem, hogy nem nagyon lehet olyan klasszikus orosz könyvet találni, amelyre azt mondanám: ez nem annyira. Hát, lehet. Nehezen indult, nagyon nehezen, és később sem sikerült teljesen meggyőznie, bár főként az utolsó harmadában mintha rátaláltam volna arra, amit vártam. Talán (igazságtalanul) túl szigorú voltam, nem tudom.
Hozzá kell tennem, hogy nem láttam a híres/hírhedt amerikai filmet, minimális előzetes elvárásaim voltak: a múlt század első felének társadalomrajza szerelmi szálra fűzve.
Kérdezhetnétek: akkor hol van a probléma? Társadalomrajz van, szerelmi szál is. Megpróbálom elmagyarázni, bár lehet, nem fog sikerülni.
Paszternak a Doktor Zsivagoban óriási feladatra vállalkozott. Az orosz értelmiségi sorsán keresztül ábrázolni a huszadik század első felének történéseit a cárizmustól a forradalmon, a szovjet rendszer berendezkedésén keresztül a második világháború végéig. Klasszikus nagyregény formájában – egy élet történetét, egy sorsot követő, művészeti, filozófiai reflexiókkal átszőtt prózában. A cselekményvezetés azonban, úgy érzem, pontosan a meditatív részek és a mindent átfogni akarás miatt szakadozottá, meg-megtorpanóvá, kihagyásossá sikeredett, sok szálon fut, melyek összebogozása ugyan megtörténik, de nagyon gyakran véletlenek által vezérelve. Nemcsak a hősök életéből marad sok minden homályban, de a történelmi-táradalmi eseményekről is csak nagyon hézagos képet kapunk. A karakterek formálásánál is hiányérzetem támadt: a regény első két harmadában mintha nem is találkoznánk igazi emberekkel – hús-vér emberekkel, érző, belülről is láttatott emberekkel. Valahogy nem pillanthatunk be a lélekbe. Később is ritkán. Zsivago házasságáról, szerelméről például csak félmondatokból értesülünk. Akárcsak a szereplők tetteinek, döntéseinek mozgatórugójáról. Sokáig, túl sokáig marad tartózkodó, kívülről láttató a stílus.
Persze az is igaz, hogy mindez írói koncepció eredménye is lehet, sőt, sejteni vélem, hogy az is. Az élet menetébe beleavatkozni nem tudó, nem is akaró, az események által sodort, mindent érzékenyen felfogó, de cselekedni képtelen Zsivago – és az általa képviselt művész vagy értelmiségi is ugyanígy kívül maradt önmaga sorsán. Megfosztatott az igazi értéktől, az öntörvényű emberi géniusz kibontakozásának, de magának a cselekvésnek a lehetőségétől is. Nincs magyarázat, okozatiság, logika semmiben. Csak káosz. Szétszóródott családok, szétzilált sorsok, ahol az egyetlen lehetséges cél: a túlélés. Minden tartósabb kapcsolat maga a csoda, minden újabb találkozás a véletlen ajándéka. Az élet maga nem anyag, dolog, ami alakítható lenne – az élet önmagát örökké megújító, örökké átalakító princípium – mondja Zsivago.

(…) sohase éreztem úgy, hogy a formában, a formai tulajdonságokban lakik a művészet, inkább, hogy titokzatos és rejtett része a tartalomnak. – olvashatjuk egy másik helyen. Talán ez a probléma most: a formában, a megformálásban kerestem a lényeget, emiatt elégedetlenkedem. Lehet, máshol kellene tapogatózni. Nem tudom. Adok majd egy második esélyt neki. Valamikor.

7 hozzászólás
>!
morin5
Borisz Paszternak: Zsivago doktor

A huszadik század első harmadának lólépésben megtett orosz valósága.
Kiváló a történet, a mondanivaló, lenyűgöző tabló, csak nem csúszik. Olyan váz, ami öltöztetést igényel, amihez arcokat, képeket, érzéseket kell társítanom, néha a ’65-ös filmből, hogy meglegyen a hatás. Olvasás közben szinte látom a szerkezetét.
Így meg nincs katarzis.


Népszerű idézetek

>!
virezma P

– Egy szót se értek az egészből. Írjon könyvet róla!

50. oldal

3 hozzászólás
>!
Goofry P

… a művészet, a tragikus is, az életörömről beszél.

Kapcsolódó szócikkek: művészet
>!
eme P

Szerintem a filozófia úgy jó, ha mértékletes fűszere a művészetnek és az életnek. Pusztán csak azzal foglalkozni éppoly furcsa, mintha valaki magában enné a tormát.

433. oldal

>!
Zsucsima

Korunkban nagyon gyakoriak lettek a mikroszkopikus bevérzések a szívben. Nem mind halálos. Megesik, hogy átvészeli a beteg. Ez a legújabb idők betegsége. Azt hiszem, lelki okai vannak. Túlnyomó többségünktől állandó, rendszerré emelt képmutatást követelnek. Nem lehet egészségügyi következmények nélkül napról-napra másnak mutatkozni, mint ahogy érzünk, fáradozni azért, amit nem szeretünk, örülni annak, ami bajt hoz ránk. Az idegrendszer nem üres szó, nem kitaláció. Rostokból álló fizikai test. Lelkünk helyet foglal el a térben, úgy helyezkedik el bennünk, mint fogak a szájban. Nem lehet állandóan büntetlenül erőszakoskodni vele.

Tizenötödik rész Befejezés

>!
Goofry P

…Lev Nyikolajevics* azt mondja, hogy minél jobban behódol az ember a szépségnek, annál távolabbra kerül a jóságtól.

47. oldal

1 hozzászólás
>!
Goofry P

Egy ember típusba sorolása a vége az embernek, az elítélése.

317. oldal

>!
eme P

sohase éreztem úgy, hogy a formában, a formai tulajdonságokban lakik a művészet, inkább, hogy titokzatos és rejtett része a tartalomnak.

302. oldal

>!
Enola87

Az igazságot csak egymaga keresheti az ember, és csak úgy, ha szakít mindenkivel, aki elégtelenül szereti.

14. oldal

>!
Goofry P

Fejébe szállt a tavasz az égnek, és az ég megszédült, megzavarosodott mámorában, és felhőbe takarózott. Az erdő felett alacsony, filces felhők úsztak, lecsüngő szélükön át-átcsaptak és hirtelen lezúdultak a földszagú, verítékszagú meleg záporok, és lemosták a földről az átlyuggatott fekete jégvért utolsó darabjait.

248. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tavasz
>!
csillagka P

Mentek és mentek és énekelték a Nyugodjék békében-t, és amikor megálltak, úgy tetszett, hogy a lábak, a lovak, a szélpatakok makacsul tovább éneklik.

(első mondat)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Munro: Asszonyok, lányok élete
Vladimir Nabokov: Lolita
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca I-II.
Albert Camus: Az idegen
Ernest Hemingway: Különös társaság
Ernest Hemingway: Fiesta
Rudyard Kipling: Kim
Alekszandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin
Puskin Sándor: Anyégin Eugén
John Steinbeck: Egerek és emberek