Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kémregény 47 csillagozás
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1941 tavaszán történt… Hitler már meghódította Európa nagy részét, de ettől csak még nagyobb lett az étvágya…
A német kancellár komoly dilemma előtt áll: indítsa-e el még ebben az évben az oroszok elleni támadást? Tudja, hogy villámháborúval kell elfoglalnia a hatalmas országot, még a tél beállta előtt. De a villámháborúhoz meglepetésszerű támadás kell, ami viszont képtelenségnek látszik: hiszen óriási haderőt kell felvonultatni a határhoz. Ezzel a lehetetlen feladattal bízza meg a hírszerzés főnökeit: meg kell győzni az Ázsiait (azaz Sztálint), hogy a németek 1941-ben semmiképpen sem fognak támadni. A bonyolult, soklépéses művelet végrehajtását egy Wasser kódnevű szuperkémre bízzák. Sikerül-e a szovjet kémelhárításnak elkapnia a virtuóz ügynököt?
S a lélegzetelállító kalandok közepette megtalálja-e nagy szerelmét Dorin, a szovjet titkosszolgálat fiatal tisztje?
A történelmi tényekből és féktelen fantáziájából Akunyin… (tovább)
Enciklopédia 9
Most olvassa 2
Várólistára tette 22
Kívánságlistára tette 24
Kiemelt értékelések
Nagyon vártam már ezt a könyvet, az első magyarul megjelenő darabot Akunyin Műfajok című sorozatából. Már-már kémregényi fordulatok árán került a kezembe ez a példány, hosszas, hónapokig tartó várakozás után, aminek azóta is nagyon örülök. Ilyen felfokozott izgalmak közepette óhatatlanul nagyon sokat vár az ember egy új könyvtől, főleg egyik kedvenc írójától. Bár végig jól szórakoztam, be kell vallanom, hogy nem találtam olyan kiemelkedőnek ezt a műfajkísérletet, igaz, egyáltalán nem vagyok a műfaj szakértője, „csak” egy egyszerű Akunyin-rajongó.
Egy cikkben olvastam valahol pár napja (sajnos már nem találom a forrást), hogy Akunyin nem volt maradéktalanul elégedett a könyvből készült filmváltozattal (ld. karcok). Azzal a hasonlattal élt, hogy akárcsak egy apa, ki nehezen válik meg lányától, mikor nőül adja valakihez azt, ő is vonakodott kiadni kezéből a történetet, a „leányát”, s humorosan maga is bevallotta, hogy különösen nehéz ez olyasvalakinek, akinek igencsak sok leánya van. Hát igen, Akunyin nagyon termékeny író. Óhatatlanul felmerülhet bennünk a kicsit rosszmájú megjegyzés, hogy ez az iram nem megy-e a minőségi szórakoztató irodalom rovására. Most úgy éreztem, hogy talán ez történt. Felsorolom, hogy szerintem miért:
– A szereplők vázlatos, sete-suta jellemeknek tűntek. Különösen Jegor Dorin, a főszereplőnk, aki naivitása miatt nem véletlenül érdemelte ki az Oktyabrszkij alezredes által kreált kicsinyítő képzős Jegorka becenevet.
– Jegorka, akarom mondani Jegor, izmait többet használja, mint az eszét, már-már túlzott önbizalma és magabiztossága néha mégis csetlés-botlásba torkollik. Nyomokban emlékeztet a fiatal és zsenge Fandorinra is, akinek szerencséje, hogy egy teljes regénysorozat terjedelme megadatott neki, hogy összetettebb, izgalmasabb főszereplővé válhasson.
– Van fordulat a könyvben, de talán nem kimondottan sok, illetve nem elég csavaros, hogy az ember a homlokát csapkodva azt mondhassa: erre egyáltalán nem gondoltam!
– A történetben a szereplők párbeszédein keresztül csak felszínesen ütköznek meg a XX. század nagy sorsfordító és -romboló eszméi, amit valahogy kevésnek érezhetünk. Már @Ákos_Tóth is megfogalmazta ugyanezt, olyan, mintha Akunyin nem merne igazi mélységet adni az eszmék és gondolatok ütköztetésének.
– A szerelmi szálat túlzottan melodramatikusnak és valószerűtlennek találtam, pedig szerelmi bonyodalmak terén a Fandorin-sorozat is tud ám mit felmutatni…
Azért mondjak valami jót is, hiszen úgy kezdtem az értékelést, hogy élveztem a könyvet:
– A terjedelemből és a folytatás kizárásának adottságából fakadóan egyszerűbb és kompakt kis történet, ami élvezhető és végig fenntartja a figyelmet (az enyémet legalábbis fenn tudta).
– Ha figyelünk, újfent sok olyan kulturális-történelmi utalással, ún. Akunyin-bonbonokkal találkozhatunk a történetben, amik érdemesek a ráharapásra, utánajárásra.
– A történet szubjektív előnye volt számomra, hogy a gimnáziumi, erősen megkopott történelmi tudásom a második világháborúról felfrissítésére került, muszáj voltam utánaolvasni a Molotov–Ribbentrop-paktumnak és a Barbarossa hadműveletnek.
– A stílus (a néha életszerűtlen párbeszédek ellenére is) élvezetesen akunyini és humoros is. Ennek megfelelően nem kell mindent vérkomolyan venni, ami le van írva. Nyugodtan el lehet engedni magunkat, és lehet rajta jól szórakozni. Én azt tettem.
A könyv 1941 tavaszán kezdődik, és a kérdés egyszerű, de a felelet szerteágazó. Mikor indítja meg Hitler a Szovjetunió elleni háborút, és elindítja-e egyáltalán? A válasz természetesen nem ilyen letisztult, hiszen a regényt átszövő humor mellett a korabeli szovjet társadalom bemutatása és a karakterek jellemrajza megrázó és életszerű. A könyv történeti hátterét a Barbarossa-terv életbe lépését megelőző hónapok képezi, amikor a német katonai hírszerzés (Abwehr) ügynökei minden eszközzel igyekeztek elhitetni szovjet hadsereg vezetőivel, illetve kémeivel, hogy a két állam között abban az évben már nem fog kitörni a háború. Egy ízig-vérig világháborús kém sztori a műfaj minden alapismérvével: bravúros csavarokkal, mozgalmas akciókkal és szorongató suspense (mikor mi olvasók többet tudunk a szereplőknél) -szel megfűszerezve. A korrektül összerakott és kivitelezett cselekményében nemcsak egy titkos küldetésnek (majdnem valódi) krónikája olvasható, de a (kitalált) főszereplők személyén és környezetén keresztül a háború és a közepébe „kényszerített” ember kölcsönhatásában lezajlódó fizikai, pszichés és érzelmi hatások kézzelfogható megjelenítése is. Azt szeretem a háborús, (történelmi) regényekben, hogy nem száraz adatokkal, unalmasnak tűnő évszámokkal traktálnak, hanem úgy tudok információkhoz jutni, hogy közben szórakozhatok is.
Nem állítanám, hogy Akunyin munkásságának nagy ismerője lennék, a Kémregény előtt ugyanis csak a Temetői történeteket olvastam. Minimális tehát az összehasonlítási alap, ugyanakkor azt kell mondjam, a temetős történetfüzér rögtön megfogott a humorával és ötletességével, ezért bizakodva vágtam neki a Kémregénynek is, dacára annak, hogy ismerősök egyértelműen az életmű gyengébb darabjaként említették.
Sajnos elég hamar kiderült, hogy ez az alkotás nekem sem lesz életem élménye, de azért buzgón igyekeztem menteni a menthetőt: próbáltam szimpla műfajgyakorlatnak felfogni (ezzel intézve el, hogy semmi igazán egyedi nincs benne), aztán a műfaj meg a regény cselekménye idején jellemző viszonyok kifigurázásaként, majd megkíséreltem teljesen komolyan venni, de úgy meg aztán végképp nem volt se füle, se farka.
Ha komolyan veszem, rossz vicc, görbe tükörnek viszont kicsit vérszegény és bátortalan. (Na jó, annál a résznél, amikor a derék orosz hazafi elkurjantja magát, hogy akkor ő most vérével mossa le szégyenét, remekül szórakoztam, erről a fordulatról ugyanis mindig Szimonov vonatkozó ámokfutása jut eszembe. Hasonlóképp édes, amikor főhősünk, Jegor megemlíti, hogy az anyja már öreg – negyvenkét éves. Ez is idézi a legtipikusabb szovjet regényeket, ahol minden húszéves fiúnak van egy öreg édesanyja.) A nagy akció tulajdonképpen másból sem áll, mint hogy Jegor és társai – még a főnök is – elrontják, elnézik, elfelejtik, rosszul értelmezik, besétálnak a csapdába. Ehhez képest a feladatot rájuk bízó népbiztos elvtárs egy nagyon türelmes fiú, kicsit ugyan mindig felszívja magát, amikor értesül az újabb kudarcról, de aztán csak int egyet, hogy gyerünk, tovább. Majd csak sikerül egyszer elfogni azt a német szuperkémet. Aki aztán nem is tűnik akkora durranásnak (ezt kellett annyit hajkurászni?), igaz, a végén tart egy kis bemutatót, de az is csak arra elég, hogy az olvasó valahogy képes legyen kibírni az utolsó pár oldalt.
Mivel egyik csávából a másikba kerül, tulajdonképpen az sem világos, mitől olyan szépreményű állambiztonságis Jegor. Sportos, magabiztos és szexi, ez eddig oké, bár kérdés, hogy utóbbi feltétlenül elvárás-e ezen a pályán, mindenesetre bizonyos helyzetekben akár jól is jöhet. Ugyanakkor a csavaros észjárást és az életmentő ötleteket illetően Jegor még elég messze van attól, hogy rutinosnak mondhassa magát. Persze igaz, ami igaz, nehéz kenyér ez az elhárítás, és könnyen az üldözöttek oldalán találhatja magát az ember (mint a végén láthatjuk is), így elképzelhető, hogy Jegor esetlensége valójában egy jobb élet reményét jelenti: a szakmában nem válik be, de legalább megússza, hogy kitekerjék a nyakát. Mondjuk a lezárás még ezt sem garantálja, sőt, igazán nincs is, amit garantálna, de olyan semmilyen az egész, hogy az emberben ennek ellenére sem marad kíváncsiság vagy aggodalom.
Azt hiszem, ezt a könyvet már csak az menthette volna meg, ha a végén kiderül, hogy spoiler. Akkor talán az egyébként teljességgel súlytalan és már-már irritáló romantikus szálnak is lenne helye és értelme.
Ha ez lett volna első olvasásom Akunyintól, azt írnám: ilyen nincs!
Először: ennyi árnyaltan megformált hús-vér figura mindkét oldalon…
Másodszor: ilyen izgalmasan fűzött – helyenként balladisztikus elhallgatások, homályban hagyott fontos részletek, titokzatosság a cselekmény terében-idejében…
Harmadszor: a nehéz téma ellenére is könnyed, már megint irodalmi szöveg – Anyegin és Monte Cristo grófja, hogy csak a két ismertebbet említsem…
De minthogy ez már nem az első akunyini olvasásom, azt mondom, hogy de van. És érdemes olvasni, mert…
Máig nagy kérdés, hogy miért nem volt felkészülve a szovjet hadsereg a második világháborúban arra, hogy Hitler megtámadja országukat. Akunyin egy hihető magyarázatot vázol fel regényes formában fordulatos cselekménnyel, jó stílusban.
Az író ezzel e regénnyel valószínűleg tovább gyarapítja rajongóinak táborát.
5 csillagot adok, de szívem szerint levonnék egy felet. (De hát mégiscsak Akunyiról van szó.) Kíváncsi lennék, hogy ha Jegor Dorin helyett Fandorin szerepelt volna a könyvben, akkor is így éreznék-e. :). De hát ezt már nem tudjuk meg. Hiányzik Fandorin. Jegor Dorin hozzá képest (nem hozzá képest is) egy kis zöldfülű. Szerethető, de hiányzik belőle Fandorin sármja. Kicsit olyan ez, mint mikor egy Agatha Christie könyvben rádöbbensz, hogy nem Poirot a főszereplő, és így a könyv lehet bármennyire jó,mégse lesz sose olyan jó, mint a kedvencünkkel.
Az elején kicsit zavaró volt, hogy az egyik mondatban még Jegorként, a következőben meg már Dorintként szólnak főszereplőnkhöz. Ugyanez igaz Nagyezsdára is (Nágya, Natasa), de aztán ezt gyorsan meg lehetett szokni.
Az író egész érdekes magyarázatot ad arra kérdésre, hogy az oroszok miért is nem voltak felkészülve a németek támadására. Bírom az ilyen elméleteket. :).
Hiányzik Fandorin. Helyette kapunk egy Jegor Dorint, aki kicsit olyan, mint Daniel Craig az új James Bond filmekben. A történet izgalmas, de hiányoltam a fordulatot, amire azt mondhatnám, hogy megérte kihagyni a jól megszokott főhőst a sztori kedvéért.
A szerelmi szállal kapcsolatban is voltak hiányérzeteim, mintha Akunyin nem tudott volna mit kezdeni a bimbózó románccal.
De persze azért izgalmas a könyv, érdekes volt a történelmi tények és fikciók egyvelege.
Népszerű idézetek
Talán ha Oktyabrszkij viselné a kitüntetéseit, az egyenruháját a lampaszos nadrággal, másképp állna a dolog. De így csak egy átlagos külsejű, kopasz férfi.
Amikor az alezredes megérezte Jegor kétkedő tekintetét a koponyáján, elnevette magát.
– Mi az, talán nem tetszik a frizurám? A szőrzet biológiai atavizmus. A borotvált fej jobban levegőzik, így csavarosabban jár az ész is.
– Ha a szőr atavizmus, minek magának a bajusz? – pimaszkodott Dorin.
– A hímeknél a bajusz olyan, mint a vőlegénycsokor. Üzenet a női nemnek: vonzónak talállak, és intim kapcsolatba lépnék veled. Ha egyszer majd megnősülök, fogom és leborotválom. Példás férj leszek majd.
153. oldal
Az első benyomása ilyesmi volt: nem egy szépség, de nem is egy krokodilus.
43. oldal
Itt van például Grigorjan hadnagy a feleségével, az ő kapcsolatuk elvtársias. Reggel, ébredés után kézfogással köszöntik egymást. A tea mellett a napilapok vezércikkeit olvassák fel egymásnak, és nyomban meg is vitatják őket. Mielőtt intim kapcsolatba lépnének, szavazást bonyolítanak le. Mit röhögsz? Ő maga mesélte nekem. Ha mindketten igennel szavaznak, tiszta ügy. Ha két nem az eredmény, akkor is. Előfordul náluk, hogy a férj igennel szavaz, a feleség viszont tartózkodik – ilyenkor az esemény rövidített programja lép életbe.
148-149. oldal
– A nép ellenségei nem természeti jelenségek – felelte nyugodtan az alezredes. – Miért, te mit gondoltál? Éldegél valahol egy gazember, aki fogát csikorgatva egyre csak azt mondogatja: „Pfuj, te nép, én téged hogy utállak!”? Nem, Jegorka, a népét mindenki szereti, még a fehérgárdisták és a trockisták is. „A nép ellenségének” meg azokat nevezi nálunk a hatalom, akik veszélyesek lehetnek a számára.
380. oldal
Az alhadnagynak nem volt állandó barátnője. Valahogy nem érzett erre lelki késztetést. Ám testi vágyaknak természetesen nem volt híján, hiszen ép testben ép lélek lakozik, ennek pedig szüksége van hasonlóan ép testekre. Ha az ember belegondol, ez nem egy bonyolult képlet. És persze az sem hátrány, ha a gondolkodó fej széles vállon nyugszik.
38-39. oldal
Az ismeretlen alaposan és láthatólag kedvtelve szemrevételezte Dorint. Ami érthető is: Jegor feltűnően vonzó fiú volt, főleg egy szál alsógatyában. Százhetvenöt centi magas, a súlya hetvenhárom kiló. És az arca is megjárja, csak az orra görbe egy kicsit – nem születésétől fogva, az a bizonyos egyetlen kiütés hagyott rajta ilyen nyomot. De hát egy férfinak egy ilyen orr végül is csak díszére válik.
30. oldal
– Okosan, megfontoltam verekszik. Csak a bokszban ilyen, vagy ez az életelve?
Ha valamihez jól értett Jegor, akkor az az volt, hogyan tegyen jó benyomást a főnökségre. A rombuszos parolit viselő ember választékosan fogalmazott, érződött rajta a műveltség, úgyhogy Dorin is ehhez igazodva felelt neki:
– A boksz, parancsnok elvtárs, az élet iskolája. Mint Majakovszkijnál, emlékszik?
Tanuld az angol bokszot,
tanuld a franciát
de ne azért,
hogy szétverd mások fogsorát
hanem
hogy szurony, golyó
ne rettentsen el,
s egymagad bánj el
egy őrséggel, ha kell.
30-31. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Julian Szemjonov: A Stirlitz-dosszié 89% ·
Összehasonlítás - Nino Haratisvili: A nyolcadik élet 97% ·
Összehasonlítás - Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban 94% ·
Összehasonlítás - Belinda Alexandra: Zafír égbolt 94% ·
Összehasonlítás - Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène 94% ·
Összehasonlítás - Alekszandr Bek: A volokalamszki országút ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács 91% ·
Összehasonlítás - Kate Quinn: Alice hálózata 91% ·
Összehasonlítás - María Dueñas: Öltések közt az idő 90% ·
Összehasonlítás - Ben Macintyre: A Vagdalthús hadművelet 91% ·
Összehasonlítás