Temetői ​történetek 106 csillagozás

Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

A ​londoni Highgate temetőben egy vámpír ólálkodik: Karl Marx holtteste, aki a temetőbe ellátogató kommunisták vérét szívja, hogy teste halála után is megmaradjon… A párizsi Pere Lachaise-ben valaki fölnyitja Oscar Wilde sírját, s ellopja az író gyűrűjét, amiért szörnyű árat kell fizetnie… A jokohamai Külföldi temetőben Eraszt Fandorin nyomozza ki a Halál Pókjának valódi kilétét… A New York-i Green-Woodban egy orosz emigráns borzalmas oroszrulettet játszik egy gyönyörű, fátylas nővel… A moszkvai Régi Doni temetőben Szalticsiha, a legendás, XVIII. századi bojárasszony, aki százharminckilenc embert kínzott halálra, máig is szeretőjét várja… Borisz Akunyin, a Fandorin-sorozat világszerte népszerű szerzőjének kísértettörténeteit és kriminovelláit a világ egy-egy híres temetője ihlette. Ezúttal azonban Akunyin társszerzőt is választott magának: Grigorij Cshartisvilit, azaz írói énjének másik felét, aki hazájában eddig is ismert irodalomtörténész és japanológus volt. A novellákat így… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2008
216 oldal · ISBN: 9789630786393 · Fordította: Bagi Ibolya, Sarnyai Csaba

Enciklopédia 4


Kedvencelte 10

Most olvassa 9

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Marianngabriella P>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Azt hallottam, hogy ha meg akarsz ismerni egy népet, nézd meg a temetőiket, figyeld meg, hogy bánnak a halotaikkal és akkor megismered milyenek is valójában.
Érdekes könyv volt. Hogy öszínte legyek, nekem a temetők leírása sokkal jobban tetszett, mint a történetek. Az jutott eszembe, amikor két éve a Párizsi Katakombákban jártunk, ami az egyik legmeghatározobb élményem a halállal. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mennyire fontosnak tartjuk a temetkezést, a búcsúzást, a sírok kiválasztását. Aztán 100-200 év múlva elfogy a hely, és „bevágnak” a katakombákba. Nyilván ez engem akkor már nem fog zavarni spoiler, de azért most kicsit fáj belegondolni. A másik emlékem, ami eszembe jutott olvasás közben, amikor a Kerepes úti temetőben jártam. Hazánk legkiemelkedőbb alakjai vannak itt eltmetve, a sírokat az ünnepeken szépen felkoszorúzzák, osztályirándulásokat rendeznek ide. Ami egyrészt nekem kicsit fura, másrészt meg nyilván megértem, és tisztelendő, hogy nem felejtjük el a múltunkat. De vajon spoiler mennyire zavarja ez a holtakat? Vagy bárkit, aki még esetleg élő rokon, barát vagy ismerös? De ezeket sosem tudjuk meg, de ez a könyv ad egy kis betekintést, a világ hét ismert temetőjének, ismert lakóiról. Néhány kis szösszenet, de nagyon érdekes. Az ember valahogy mindig vonzódik a hírességekhez mindegy, hogy még élnek-e vagy már nem.
Ezzel ellentétben a mesék benne nekem furák voltak, nem mindegyik tetszett, kicsit tolakódonak éreztem, de csak azért, mert híres emberek kerültek ilyen szerepbe főleg az Oscar Wilde-os és a Marx vámpíros történet -. Én tiszteletlennek éreztem, de lehet csak az én ingerküszöböm alacsony. Ezek ellenére is ajánlom a könyvet, érdekes nagyon.

Bélabá>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Az úgy volt, hogy @Alannah és én közösen elkezdtük, de jócskán lemaradtam. Azért csak sikerült lezárni ezt az érdekes könyvet.
Érdekes, mert a világ jelentősebbnek vélt temetőiről szól. Egyfelől a temetők rövid története, híres emberekről egy mini portré, akik ott nyugszanak. Másrészt meg egy-egy novella temetővel kapcsolatban.
Ha összegzem az olvasottakat, akkor:
A moszkvai Doni-temető 4,5 csillagos, a londoni Highgate 4-es, a párizsi Pere Lachaise 5-ös, a yokohamai temető 5-ös, a New-york-i Green-Wood temető 4,5-es és a jeruzsálemi Olajfák hegyéről szóló írás 4-es a megítélésemben. A legjobb írás az egész kötetben Green-Woodhoz köthető Unless című novella volt. A részleteket összesítve kereken 4,5 pontos átlag jön ki , így a könyv is 4,5 csillagos. Mintegy útleírás pótlékként is olvasható, ha az ember adott városban jár és esetleg szóba kerül egy temetőlátogatás, pl Párizsban vagy Londonban. Kicsit kalendárium jellege volt számomra, így simán belefér a szép komótos olvasás. Azt gondolom, Borisz Akunyin jó író, de nem tartozik a topkategóriába. Egy jó „munkás”, képzett írónak vélem a második könyvét lezárva. Nem adom fel az életművének olvasását semmi esetre sem.

2 hozzászólás
Kkatja P>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Szeretek temetőkben sétálgatni és nézegetni a régi sírok patinás köveit, feliratait és szobrait, de nem vagyok tafofil, erre rájöttem olvasás közben. :)
Ettől függetlenül izgalmas volt végigjárni a világ hat híres temetőjét Cshartisvili kalandvezetésével, aki élvezhetően akkurátus tudományossággal gyűjtötte össze az adott helyekre jellemző kis adomákat, morbid, de igaz(vagy annak tartott) történeteket, akiket aztán remekül kiegészített az akunyini mesélés gyöngyszemeivel, amiből a kedvencem az „Unless” című lett, amelyben magával a Halállal nézhetünk farkasszemet, aki épp Green-woodban (New York) egy férfiakra leső és őket egy kis kedvességért oroszrulettre bíró titokzatos hölgy képében garázdálkodik.
Másodikként befutó Fandorin nyomozása volt Japánban egy kis tőle megszokott misztikummal és dadogással fűszerezve.
Harmadik kedvencemben pedig Orosz Anyácska egy kincsekre éhes katonácskája találkozik egy rég eltávozott sátáni asszonyság szellemével, aki utat mutat neki az elveszett kincseihez…
A temetők közül a párizsi rész tetszett a leginkább, amelyről egy érdekes összefoglalót is találtam: http://falanszter.blog.hu/2011/06/13/tiltott_barangolas…
Jó kis gyűjtemény, tafofiloknak külön ajánlott olvasmány! :)

2 hozzászólás
Ibanez P>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Ilyenek a véletlenek. Akunyintól eddig egy kötetet olvastam, egy Fandorint, amelyre kemény egy csillagot adtam bosszankodva, megfogadva, hogy Akunyinból elég is volt. Aztán a saját kihívásomban egy horrort kellett olvasnom, ázsiai vagy afrikai szerzőtől, s a lehetőségek közül megakadt a szemem ezen a könyvön. Először nem is figyeltem a szerzőt, csak a címet és a borítót és gondoltam jó lehet… később esett le, hogy az író az az… de akkor már nem változtattam, lesz ami lesz alapon belekezdtem.

És ez a műűűűű! (és-sel nem kezdünk mondatot, okés). De akkor is! Nagyon betalált. Nem is tudom, melyik tetszett jobban a kétfajta részből, de talán nekem most az esszék, a különböző sírkertek, amelyekből a Pere Lachaise-t személyesen is volt szerencsém meglátogatni (élve, hehehe), így az az egyik kedvencem lett, a hozzá kapcsolódó történet is szerintem az egyik legjobb a könyvben spoiler. Az amerikai temetőnél jobban örültem volna egy louisiana-i, new orleans-i vagy hasonló déli, „vudu”-s helyszínnek, kíváncsi lettem volna, mit hoz ki belőle… Rettentő érdekes dolgokat lehetett így megtudni a világ különböző pontjain lévő sírkertekről és „lakóikról”, mint például Molly Fencher-ről. A japán világ is tetszett, ráadásul most esett le – bocsi, nem vagyok japánkutató, így én ezt nem tudtam –, hogy a 47 Ronin-ban miért róka volt a gonosz boszi állata: „Mint japanológus, teljesen tisztában vagyok vele, hogy a róka nem egy egyszerű állat. Japánul „kicune” a neve, és a szamurájok bátor leszármazottai körében babonás félelem övezi. Minden japán jól tudja, hogy a kicune alakváltó lény, ami képes embernek mutatni magát, és borzalmas tréfákat űz mindenkivel. Hasonlít az európai farkasemberre, csak annál sokkal ravaszabb és rafináltabb." Ma is tanultam valamit :-D

A végső sírkert méltó lezárása a könyvnek, a történet is, amely a többitől eltérően nem erőszakos, inkább megnyugtató és beletörődő. Szuper kötet, jó történetek (pont a Fandorin-os tetszett kevésbé….), úgyhogy Akunyin kap még esélyt (nem Fandorin-nal).

Tigrincs P>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Hogy én erre a könyvre mennyit vártam! (Pedig csak ki kellett volna kérni könyvtárköziben, nem nagy ördöngősség) És megérte, tudtam, hogy nekem fog szólni. Már a bevezetőben írtak lebilinlencselő hatásúak voltak, és nagyon szívesen olvastam volna tovább a régi temetők e szubjektív leírásait, melyek kiszámíthatatlan novellákkal váltakoztak. Nagyon jó volt olvasni, egészen megfoghatatlan és titokzatos hangulata van, ami kicsit tovább is velünk marad, de nem kér túl nagy részt az életünkből mégsem.

2 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Néhány évvel ezelőtt már olvastam a könyvet. Olvasás után pedig, föltettem a könyvespolcom megfelelő helyére, az oroszok közé, és azóta nem nyúltam hozzá. Holott, többször kerülgettem a kezemmel és a szememmel. Tudtam, hogy jó könyv volt, emlékeztem rá, hogy magával ragadtak a történetek és faltam az oldalakat, hogy itt is felbukkan egy történet erejéig Fandorin, méghozzá Japánban, de sok volt a homályos folt. Most jött el az ideje az újraolvasásnak, és mennyire jó volt megint…! Igazán szerintem azok fogják élvezni ezeket a történetek, akik kicsit maguk is tafofilek, szeretik a történelmet, a múltat, szeretnek emlékezni és fantáziálni, vágynak egy bizonyos atmoszférára egy olyan közegben, aminek nem lehettek, nem lehetnek részei. Ez nem betegség, nem perverzió és főleg nem nekrofília.

A kötetben Akunyin, négykezest játszik önmagával. Anyakönyvezett nevén, Cshratisviliként írja meg hat esszéjét, a számára legkedveltebb, leghangulatosabb ódon temetőkről széles e világban. Majd írói álnevén, Akunyinként ír hozzájuk egy-egy érdekes és izgalmas novellát. Így végül, minden temetőről két „fejezetben” olvashatunk, sok érdekességet és megható, vagy épp ijesztő történetet. S, hogy mindezt miért? Mert egyrészt szórakoztató, szépen megírt, olvasmányos elbeszélések ezek, másrészt pedig ugyanazért, amiért Akuniny megírta ezt a könyvet. Az olvasó is keresi a válaszokat, próbálja megérten a felfoghatatlant. Megérteni a halál természetét, az elmúlást, megszabadulni a halálfélelem gondolatától, ami csak és kizárólag ezeken az elhagyatott régi temetőkben történhet meg:

„Az új temetők semmit sem mondanak az életről és a halálról, csak felzaklatják, megrémisztik és összezavarják önöket. Hadd csattogtassák csak gránit és beton állkapcsaikat a körautópályán túl…”

Bármennyire is morbidnak tűnik, de kellemes sétákat tettem ezekben a régi temetőkben (sajnos csak képzeletben), Akunyinnal és hőseivel. Kellemes gondolatok és érzések öntöttek el, hiszen a könyv célja nem az ijesztgetés és a botránykeltés, de még csak nem is a vigasztalás. A könyv célja az elmélyedés a filozofálás, a megbékélés, amit bölcsen és bőséggel áraszt magából.

Bemka>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Egy szép esszének indult élet és halál körforgásáról. Aztán különböző temetői történetek jöttek. Valahogy nekem túl sok volt a magyarázat a történetek előtt. Borzongató, rothadásszagú sztorik.

pat P>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Hát van tökéletesebb olvasmány akár Halottak napja, akár (ízlés szerint) Samhain idejére, mint ez a kötet? Hisz egyik fele ízletes leírás a világ híres temetőiről és jeles lakóikról, megfűszerezve némi elmélkedéssel élet és halál természetéről; másik fele pedig kísértetekről, vámpírokról, Eraszt Fandorinról szóló, épp csak borzongató történetek csokra.
Mindez akkor is kívánatos egyveleg lenne, ha nem Akunyin írta volna meg. De Akunyin írta, aki kevesekhez mérhetően okos, szellemes, a végtelenségig művelt, olyan humora van, és olyan csodálatos igényességgel ír, hogy én mindjárt kedvenc írómnak fogom jelölni, ha nem vigyáz.

10 hozzászólás
H_Andi>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Bármennyire kerülgettem ezt a könyvet, most egy kihívás miatt rákényszerítettem magam az olvasására. Nem is bántam meg, nagyon tetszett az gáz?. Érdekes volt a régi külföldi temetők története, az azokhoz tartozó legendák leírása, majd ezt követően az írói fantázia világa, mely egy-egy novellában mutatkozott meg. A novellák némelyike hátborzongató volt, de mégsem annyira, hogy az ember utána ne merje lekapcsolni a villanyt. Az utolsó történet tetszett a legkevésbbé, valahogy kiábrándító bár érthető volt, ahogy unták az életüket.

R_Kingaa>!
Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek

Erről a könyvről is itt, molyon szereztem tudomást. Amint megláttam, és kicsit tájékozódtam felőle, azonnal meg akartam szerezni. Ezt a tervemet pedig rendkívül gyorsan meg sikerült valósítani. Az eredmény pedig nagy-nagy örömködés lett. Amint tudtam el is kezdtem olvasni, és mondhatom, a felettébb igényes külalak hasonlóan elbűvölő belső tartalmat rejtett magában.
A hagyományostól eltérően e könyvnek két írója van. Az alapötlet Borisz Akunyintól származik, aki társszerzőt választott maga mellé Grigorij Cshartisvili személyében. A könyv hat régi, ódon, manapság a forgalmat nélkülöző, patinás temető bemutatását tartalmazza, melyek szerte szét helyezkednek el a világban, valamint a hozzájuk kapcsolódó novellák táptalajául szolgáló legendákat. Cshartisvili megismerteti velünk az egyes híres temetők legendákkal, különös hangulattal, és a nevezetes, valaha élt emberekkel átszőtt esszéit. Míg Akunyin az előzőleg bemutatott temetők köré épített kriminovellákat és kísértettörténeteket volt hivatott elmesélni az olvasónak. Számomra egyértelműen az utóbbi történetek voltak igazán letehetetlenek és váratlanul izgalmasak, ezzel szemben a temetők bemutatása nem okozott elsöprő sikert. Nem igazán tudtam azonosulni az író felfogásával és filozófikus nézeteivel. Pedig az olvasók többségénél ez pont fordítva történt. No de sebaj.
A hat temető bemutatása között azért voltak kivételek, olyanok, melyeket élvezettel és kellő érdeklődéssel olvastam. A novellák viszont egytől-egyig elnyerték a tetszésemet. Mind-mind figyelemfelkeltő, érdekfeszítő, megkapó és élvezetes volt számomra. Sajnáltam a rövidségüket, bár egy novellának éppen ebben rejlik az ereje.
A novellák közül négyet emelnék ki rangsorolva, melyek leginkább a kedvemre valók voltak. Először is a párizsi Pére Lachaise temetőben játszódó történet, melyben Pása és társa felnyitották Oscar Wilde sírját; másodikként a jokohamai Külföldiek temetőjében Eraszt Fandorin nyomozása Szigumo után; harmadikként a New yorki Green-Wood temetőben Misa és a titokzatos, fátylas nő kísérteties oroszrulettje; végezetül pedig a moszkvai Régi Doni temetőben Csuhcsev és Szalticsiha találkozása. A másik kettő nem volt rám nagy hatással. Míg a temető bemutatások közül talán éppen a londoni Highgate temető bemutatását emelném ki, hiszen felhívta a figyelmemet Oscar Wilde-ra, akiről már hallottam ugyan, ám művét még nem sikerült megismernem. Ezek után előrébb kerül majd a listámon.
A könyv letétele után felemás érzések munkálkodtak bennem, csupán csak a novellák miatt emelem így fel a csillagozást, hiszen azok nagyon tetszettek. Ellentétben az esszékkel, de őket is elfogadom. Gyorsan tudtam haladni a könyvvel, bár ez nem volt célom, éppen ellenkezőleg lassan szerettem volna olvasni a temetők borzongató történetét. Egy alkalommal össze is rezzentem olvasás közben, mint amikor az embernek megérintik a vállát. Szeretek a régi temetőkben sétálni, és olvasni a feliratokat, meg tanulmányozni az ódon sírokat. Ilyenkor egyfajta csendes békesség, nyugalom és ritka elmélyülés érzése, illetve a végzetszerű elmúlás gondolata lesz úrrá rajtam. Olvasás közben végig azon töprengtem, vajon tafofilnak mondhatom-e magam.? Azt hiszem igen.
Összességében meg vagyok elégedve ezzel a könyvvel, eddig számomra ismeretlen távlatokat nyitott meg előttem. Hatással volt rám, szemlélője lettem az egyes temetők történeteinek és legendáinak. Nagyon tetszett, akarok még ilyent olvasni! Most már szinte biztos, hogy elolvasom Akunyin Fandorin-sorozatát, melyet egy kis kutakodás árán leltem meg itt molyon. Kíváncsivá tettek a novellák. Örülök, hogy az író alkotott ezen kívül még ebben a műfajban.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, ellenben tafofiloknak kötelező darabnak minősül! Olvassátok és leljétek ti is örömötöket az izgalmas történetekben! Különösen rendhagyó olvasmány!;)


Népszerű idézetek

Tigrincs P>!

A lelke mélyén mindenki tudja magáról, hogy egyáltalán nem hasonlít a többiekre.

20. oldal

1 hozzászólás
Batus>!

Minden férfi gyáva a szerelemben, félti, rejti a lelkét. De ha a nő egyszer szerelmes lesz, neki semmi sem drága, lélek ide vagy oda.

37. oldal

13 hozzászólás
Marianngabriella P>!

Természetesen van kockázata a dolognak, de ahogy mondani szokás, aki nem kockáztat, pezsgőt sem ihat.

Marianngabriella P>!

Mint japánológus, teljesen tisztában vagyok vele, hogy a róka nem egyszerű állat. Japánul „kicune” a neve, és a szamurájok bátor leszármazottai körében babonás félelem övezi. Minden japán jól tudja, hogy a kicune alakváltó lény, ami képes embernek mutatni magát, és borzalmas tréfákat űz mindenkivel.

Kkatja P>!

Megszületett egyfajta kőböl faragott költészet, melyet a mai ember számára már le kell fordítani. A tizenkilencedik század emberének a sírkövek sokkal többet üzentek, mint nekünk. A faragott rózsa azt jelentette, hogy a sírban egy fiatal lány vagy asszony nyugszik. Az oszlop azt, hogy ott egy fiatal férfi fekszik, akinek nem teljesülhettek be a reményei. A kettős oszlop házaspárra utal, akiket még a halál sem választhatott el egymástól. A kisbárány – ártatlan gyermek. A lepke – korai ifjúság. A búzakéve – hajlott korban bekövetkezett békés halál, amikor az ember úgy simul a többiekhez, mint kévében a kalász. Mindezek, természetesen szomorú metafórák, de a bánat mégiscsak egészen más érzés, mint az irtózatos halálfélelem.

169. oldal

2 hozzászólás
Marianngabriella P>!

Akkor igazán nagyszerű az ember, amikor azt csinálja, amiért a világra született.

Marianngabriella P>!

Az ideje lejárt, s a holtak városa haldokolni kezdett. Itt minden pusztulásnak indult, s elmerült a britekre cseppet sem jellemző sűrű bozótban.

Marianngabriella P>!

Charles Dickens hamvai Viktória királynő óhajára a Westminster-apátságban pihennek, s a név a highgate-i sírkövön csupán az elhagyott feleség, Catherine önkényességének eredménye, aki így akarta a széthullott családot legalább a halál után egyesíteni.

Marianngabriella P>!

Mellesleg a halálon túli paradox szomszédság teljesen mindennapos dolog a brit temetőkben. A Westminsterben például egy szarkofágban nyugszik Véres Mária és I. Erzsébet, bár, mint közismert előbbi buzgón gyilkolta a protestánsokat, utóbbi pedig ugyanolyan nagy áhítattal irtotta a katolikusokat.

Marianngabriella P>!

Franciaország egyike azon kevés országoknak melyekről már gyerekkorában kezd az embernek saját elképzelése kialakulni. Nekem is ugyanolyan képem van róla, mint legtöbbünknek: d'Artagnan (aki egyben Napóleon és Tulipános Fanfan is), a templomos lovagok nagymestere (ő egyben Saint-Germain és Monte Cristo grófja) és természetesen, Manon Lescaut (egyben Margot királyné és Madame Pompadour). Ezt a triászt másképpen is össze lehetne állítani, mellesleg kapásból franciául – a szavakat bárki megérti anélkül is, hogy lefordítanánk: aventure, mystere, amour. A könyvekből és filmekből vett klisé annyira szilárdan tartja magát, hogy semmilyen később szerzett információ, de még az igazi Franciaországgal való személyes ismeretség sem képes azt megváltoztatni […]


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Éjszakai műszak
Stephen King: Állattemető
Stephen King: Kedvencek temetője
Neil Gaiman: A temető könyve
Vic Parker (szerk.): Klasszikus rémtörténetek
Ljudmila Petrusevszkaja: Rémtörténetek
Karig Sára (szerk.): Égtájak 1976
Clive Barker: Szex, halál és csillagfény
Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Böjtös Gábor (szerk.): Rémségek könyve