Azazel (Fandorin 1.) 85% 234 csillagozás

Ez a történet egy időutazás volt, visszarepített (helyesbítek: elrepített…. ) a régi Oroszországba, ahol még lovaskocsival közlekedtek a sáros utcákon. Az ügynökök hőskora volt ez, amikor még kezdetleges eszközökkel , modern kütyük nélkül „működtek”, és milyen jól működtek! Itt még szükség volt az ügyességre, adott esetben a testi erőre, csavaros észjárásra, józan paraszti észre, mivel a segítség csak nagyon sokára érkezett – ha érkezett – , hiszen egy levél is hetekig utazott egyik országból a másikba. Nem a gyors információáramlás kora volt, az biztos! A legmodernebb eszközük a telefon volt, igencsak kísérleti stádiumban, és igen korlátozott mennyiségben:
spoiler
Fandorin figurája szerintem zseniális: a kezdők ügyetlenkedését és rutintalanságát jól kompenzálja bátorságával, és sokszor a valóságtól elrugaszkodott gondolatmenetével, ami végül mégis elvezeti a jó megoldáshoz. Tetszett még a történetben itt-ott felbukkanó finom humor, ami oldotta a feszültséget, és többször mosolygásra késztetett.
A történet lezárása pedig: hát, erre nem számítottam. Annyira nem, hogy azóta sem megy ki a fejemből, hogy miért így kellett elvágni a történet fonalát, mire volt ez jó?
Talán a következő kötetekben majd fény derül rá, hogy a főszereplő jellemfejlődéséhez volt szükség erre a lépésre, vagy csak az olvasók sokkolása volt a cél? – mert fogok még olvasni a sorozatból, ez tegnap éjjel eldőlt.

Most azonnal kérem a folytatást!!!! A VÉGE!!!!!!!!! Istenem, ezt hogy tehetted, Borisz?! A szívem szakad meg.
Örömmel tértem vissza ebbe a régi orosz világba, boldogan sétálgattam én is Pétervár és Moszkva utcáin újra. Egy, a sors szeszélye folytán elszegényedett fiatalember írnoknak kerül a rendőrséghez, s ott rögtön az elején a megérzéseinek és a jó logikai képességének hála egy világméretű összeesküvés nyomára bukkan. Ügyesen, hol ésszel, hol ösztönnel oldja meg a különböző nehéz helyzeteket, s gyönyörűen kivágja magát. B. az elejétől gyanús volt, E. viszont megdöbbentett, azt hittem, ő nincs benne. De igen. S milyen jól beleszőtte az író az új technikai vívmányokat, jó volt róluk olvasni. Van néhány szereplő, aki szerintem még fel fog tűnni a későbbiekben, s nagyobb szerepet fog kapni. A vége viszont, … csak pislogtam … az az ősz tincs :(
ui: melyik filmre gondoltak a fülszöveg írói??? vagy csak én vagyok béna, s azért nem találom?

Wáó! Sokkal rosszabbra számítottam: ez egy. Fandorin, jó arc: ez kettő. Mindenképp folytatni fogom a kalandjait: ez három. Itt ismerhettük meg főszereplőnket, hogy is kezdte pályafutását, de ezt csak gondolom, hisz még nem olvastam a többi részt. A bűncselekmény kicsit zavaros volt az elején, hogy most akkor mi után is fog nyomozni, de persze csak ki bújt a szög a zsákból és rájöttem én is meg Eraszt Petrovics is. Volt amit hamarabb megfejtettem mint Ő, de hát na, ő még csak most kezdte, én meg már régi motoros vagyok……:)
Ajánlani tudom, nézzétek el neki a hibákat, hisz még csak gyerekcipőben jár, de majd belendül.

Csak akkor jöttem rá, mennyire hiányzott már Eraszt Petrovics, amikor belemerültem az eseményekbe. Idén olvastam már Akunyint, a legújabb Magiszter Kalandjait, de Eraszttal utoljára fél éve találkoztam. Ez túl sok, gyakrabban kell Fandorint olvasni! – Ez egy.

Külön szerencsésnek tartom azt, hogy nem az első kötettel kezdtem korábban a Fandorin sorozat olvasását. Ez az első könyv, ezért így még izgalmasabb volt visszafejteni Eraszt jellemvonásainak, szokásainak eredetét. Jókat mosolyogtam ám ezeken a felismeréseken. – Ez kettő.

A kalandok kellően abszurdak voltak, amelyeket már belengett a közelgő nihilista felkelések miatti paranoid hangulat. Nekem ez alkalommal nagyon hamar összeállt a kép, de ez sem vont le az élvezeti értékéből. – Ez három.

spoiler Eraszt amennyire szép reményű, fantasztikus dedukciós képességekkel megáldott nyomozó, néha annyira nehéz felfogású is. De a szerencse gyermeke és én ezért nagyon kedvelem. – Ez négy.

Olvassatok ti is Fandorint galambocskáim! :) – Ez öt.

@B_Niki az egyik legjobb célzott olvasásra buzdító tag itt a Moly-on! :) Ezt bebizonyította a legutóbbi egri Moly-találkozón, amikor mi, többiek gyanútlanul??? azt javasoltuk, hogy mint új tag, javasoljon ő olvasnivalót a következő eseményre! :D Azér’ én gondoltam, hogy mit fog erre mondani és nem is csalódtam: „Olvassunk Akunyint!” – mondta ő. ;)
Nos, érdekes módon Egerben az egy főre jutó olvasott Azazelek száma az elmúlt hónapban éppen ezért igen magas volt. Ezek szerint a „banda” összes tagja a konzervatív megközelítést választotta, vagyis a Fandorin-sorozat első részével kezdtünk, ami lehet, hogy óvatosság volt a részünkről, de végül is jól sült el a dolog, mert Niki újabb rajongókat és olvasókat szerzett Eraszt Fandorin történeteinek :D. Ugyanis azt vettem észre magamon, hogy legszívesebben le sem tenném a könyvet és Habzsolháp – alias Hápogi – a kacsa (Lásd: Kukori és Kotkoda c. magyar mesesorozat ) módján szerettem volna a végére jutni minél előbb a történetnek.
Nem az a klasszikus nyomozós–detektíves történet, de igen csak érdekes a tálalás és az időszak, amikor az események játszódnak! Az „orosz aranykor”, amire mostanában nagy nosztalgiával tekintenek Oroszországban! No és a vége! Sajnos, úgy jártam, hogy ezt a sorozatot folytatnom „kell”!
Az adatlapon is bővítettem, mert a TV-sorozatról eleddig nem sok szó esett az értékelések kapcsán. Szerencsére, amióta jeleztem, hogy van és elérhető az első rész neten, többen lecsaptak a lehetőségre. Elképzelhető, hogy a következő Moly-találkozón bele is vágunk és megnézzük :D!

Ez teljesen jó volt. Mivel kezdő krimiolvasó vagyok engem minden lépés meglepett.
Bírom.

Hát, „erasztomán” lettem. Ez volt az első Akunyinom, de nem az utolsó, az tuti. Tetszett az író stílusa, az időszak, amikor játszódik, a főhősről, Eraszt Petrovics Fandorinról nem is beszélve. spoiler

Sajnos én, meg az oroszok nem vagyunk jó barátságban. Reméltem, hogy megtörik a jég a viszonyunkban, de nem tört.

Hhh… Az az első dolog, ami eszembe jut az Azazelről, hogy egy tipikus „kacsás” könyv: miután befejeztem, percekig csak hápogni tudtam a meglepetéstől.
Minden úgy kezdődött, hogy az egri molyok annyit áradoztak Fandorinról, hogy saaajnos muszáj voltam én is megismerkedni vele. Nem csalódtam, hiszen ő tényleg egy nagyon szerethető regényhős, a történet pedig igazán kalandos és fordulatos. (Furcsa, hogy a történelemért nem rajongok különösebben, az igényesen megírt történelmi regényeket, krimiket viszont nagyon tudom szeretni – ez utóbbit például már Baráth Katalin Dávid Veron-sorozatának olvasása közben is megállapítottam.) Volt ugyan néhány előre megjósolható történés, de az események végig olyan lendülettel haladtak előre, hogy fel sem merült bennem az unatkozás lehetősége. Nagyon élveztem az utazást a 19. századi Oroszországban és Európában.
…olyannyira, hogy saaajnos kénytelen leszek folytatni is a sorozatot, mert nagyon kíváncsi lettem, mi minden történik még ezzel a figyelemre méltó fiatalemberrel!

Jó kis könyv volt ez, szerettem olvasni, de azért nem tudott elkápráztatni. Biztos nagy volt az elvárás. Meg sem tudom mondani, hányszor tíz éve olvastam utoljára krimit. És most itt ez a könyv. Ráadásul történelmi krimi! A kort és a hangulatot nagyon szerettem. Élveztem a 19. századi Moszkva és London bemutatását. Az sem zavart, hogy nagyobb izgalmak nélkül, csendesen folydogált a cselekmény. Szeretem ezt a komótos történetmesélést (is). A pörgős cselekmény hiányát pótolta az érdekes karakterek köré fűződő rejtély, a titokzatos hangulat és az itt-ott felcsillanó humor. Szóval kellemes élmény volt, egy dolgot azonban nem tudok megbocsátani neki: már az elején tudtam, de legalább sejtettem, ki a tettes. Meg is lepődtem a végén, hogy bejött a tippem. Egy vérbeli krimi azonban ne ezzel lepjen meg, hanem produkáljon egy olyan tettest, akire semmi esetre sem gondoltam volna!
Mindezek ellenére tényleg jó kis olvasmány. Nyugodt szívvel ajánlanám bárkinek.