Azazel (Fandorin 1.) 234 csillagozás

Borisz Akunyin: Azazel Borisz Akunyin: Azazel

2002-ben ​indította útjára az Európa a Fandorin-sorozatot, s ma már „erasztománok” ezrei várják nálunk is a mind újabb részeket: a zseniális nyomozó, Eraszt Fandorin újabb kalandjait.

Itt az ideje tehát, hogy azoknak, akik később kapcsolódtak be, közreadjuk Borisz Akunyin immár világhírű krimisorozatának első részeit: a legelsőt már csak azért is, mert hollywoodi film készült belőle, melynek forgatókönyvét Paul Verhoeven írta, s olyan sztárok játszanak benne, mint Anjelica Huston és Milla Jovovich.

Az Azazel elején Eraszt Fandorin a moszkvai rendőr-főkapitányság tejfölösszájú írnoka, akit egy furcsa öngyilkossági ügy nem hagy nyugodni – igaz, hogy holmi nihilisták naponta ölik meg magukat, de itt a részletek sehogy sem stimmelnek. A szálak előbb egy démoni szépségű nőhöz vezetnek, aki az ifjú egyetemistát ravaszul rávette az öngyilkosságra, majd pedig… Nos, az ügy egyre bonyolultabb, de az ifjú Eraszt Fandorin hátborzongató kalandok közepette kibogozza a rejtélyt. S… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Európa, Budapest, 2015
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634050759 · Fordította: Bagi Ibolya
>!
Európa, Budapest, 2002
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630771337 · Fordította: Bagi Ibolya

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Eraszt Petrovics Fandorin

Helyszínek népszerűség szerint

Sándor-park, Moszkva


Kedvencelte 11

Most olvassa 5

Várólistára tette 139

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

B_Tünde P>!
Borisz Akunyin: Azazel

Ez a történet egy időutazás volt, visszarepített (helyesbítek: elrepített…. ) a régi Oroszországba, ahol még lovaskocsival közlekedtek a sáros utcákon. Az ügynökök hőskora volt ez, amikor még kezdetleges eszközökkel , modern kütyük nélkül „működtek”, és milyen jól működtek! Itt még szükség volt az ügyességre, adott esetben a testi erőre, csavaros észjárásra, józan paraszti észre, mivel a segítség csak nagyon sokára érkezett – ha érkezett – , hiszen egy levél is hetekig utazott egyik országból a másikba. Nem a gyors információáramlás kora volt, az biztos! A legmodernebb eszközük a telefon volt, igencsak kísérleti stádiumban, és igen korlátozott mennyiségben:
spoiler
Fandorin figurája szerintem zseniális: a kezdők ügyetlenkedését és rutintalanságát jól kompenzálja bátorságával, és sokszor a valóságtól elrugaszkodott gondolatmenetével, ami végül mégis elvezeti a jó megoldáshoz. Tetszett még a történetben itt-ott felbukkanó finom humor, ami oldotta a feszültséget, és többször mosolygásra késztetett.
A történet lezárása pedig: hát, erre nem számítottam. Annyira nem, hogy azóta sem megy ki a fejemből, hogy miért így kellett elvágni a történet fonalát, mire volt ez jó?
Talán a következő kötetekben majd fény derül rá, hogy a főszereplő jellemfejlődéséhez volt szükség erre a lépésre, vagy csak az olvasók sokkolása volt a cél? – mert fogok még olvasni a sorozatból, ez tegnap éjjel eldőlt.

14 hozzászólás
Navi P>!
Borisz Akunyin: Azazel

Most azonnal kérem a folytatást!!!! A VÉGE!!!!!!!!! Istenem, ezt hogy tehetted, Borisz?! A szívem szakad meg.
Örömmel tértem vissza ebbe a régi orosz világba, boldogan sétálgattam én is Pétervár és Moszkva utcáin újra. Egy, a sors szeszélye folytán elszegényedett fiatalember írnoknak kerül a rendőrséghez, s ott rögtön az elején a megérzéseinek és a jó logikai képességének hála egy világméretű összeesküvés nyomára bukkan. Ügyesen, hol ésszel, hol ösztönnel oldja meg a különböző nehéz helyzeteket, s gyönyörűen kivágja magát. B. az elejétől gyanús volt, E. viszont megdöbbentett, azt hittem, ő nincs benne. De igen. S milyen jól beleszőtte az író az új technikai vívmányokat, jó volt róluk olvasni. Van néhány szereplő, aki szerintem még fel fog tűnni a későbbiekben, s nagyobb szerepet fog kapni. A vége viszont, … csak pislogtam … az az ősz tincs :(
ui: melyik filmre gondoltak a fülszöveg írói??? vagy csak én vagyok béna, s azért nem találom?

8 hozzászólás
smetalin>!
Borisz Akunyin: Azazel

Wáó! Sokkal rosszabbra számítottam: ez egy. Fandorin, jó arc: ez kettő. Mindenképp folytatni fogom a kalandjait: ez három. Itt ismerhettük meg főszereplőnket, hogy is kezdte pályafutását, de ezt csak gondolom, hisz még nem olvastam a többi részt. A bűncselekmény kicsit zavaros volt az elején, hogy most akkor mi után is fog nyomozni, de persze csak ki bújt a szög a zsákból és rájöttem én is meg Eraszt Petrovics is. Volt amit hamarabb megfejtettem mint Ő, de hát na, ő még csak most kezdte, én meg már régi motoros vagyok……:)
Ajánlani tudom, nézzétek el neki a hibákat, hisz még csak gyerekcipőben jár, de majd belendül.

Citrompor>!
Borisz Akunyin: Azazel

Csak akkor jöttem rá, mennyire hiányzott már Eraszt Petrovics, amikor belemerültem az eseményekbe. Idén olvastam már Akunyint, a legújabb Magiszter Kalandjait, de Eraszttal utoljára fél éve találkoztam. Ez túl sok, gyakrabban kell Fandorint olvasni! – Ez egy.

Külön szerencsésnek tartom azt, hogy nem az első kötettel kezdtem korábban a Fandorin sorozat olvasását. Ez az első könyv, ezért így még izgalmasabb volt visszafejteni Eraszt jellemvonásainak, szokásainak eredetét. Jókat mosolyogtam ám ezeken a felismeréseken. – Ez kettő.

A kalandok kellően abszurdak voltak, amelyeket már belengett a közelgő nihilista felkelések miatti paranoid hangulat. Nekem ez alkalommal nagyon hamar összeállt a kép, de ez sem vont le az élvezeti értékéből. – Ez három.

spoiler Eraszt amennyire szép reményű, fantasztikus dedukciós képességekkel megáldott nyomozó, néha annyira nehéz felfogású is. De a szerencse gyermeke és én ezért nagyon kedvelem. – Ez négy.

Olvassatok ti is Fandorint galambocskáim! :) – Ez öt.

5 hozzászólás
pwz I>!
Borisz Akunyin: Azazel

@B_Niki az egyik legjobb célzott olvasásra buzdító tag itt a Moly-on! :) Ezt bebizonyította a legutóbbi egri Moly-találkozón, amikor mi, többiek gyanútlanul??? azt javasoltuk, hogy mint új tag, javasoljon ő olvasnivalót a következő eseményre! :D Azér’ én gondoltam, hogy mit fog erre mondani és nem is csalódtam: „Olvassunk Akunyint!” – mondta ő. ;)
Nos, érdekes módon Egerben az egy főre jutó olvasott Azazelek száma az elmúlt hónapban éppen ezért igen magas volt. Ezek szerint a „banda” összes tagja a konzervatív megközelítést választotta, vagyis a Fandorin-sorozat első részével kezdtünk, ami lehet, hogy óvatosság volt a részünkről, de végül is jól sült el a dolog, mert Niki újabb rajongókat és olvasókat szerzett Eraszt Fandorin történeteinek :D. Ugyanis azt vettem észre magamon, hogy legszívesebben le sem tenném a könyvet és Habzsolháp – alias Hápogi – a kacsa (Lásd: Kukori és Kotkoda c. magyar mesesorozat ) módján szerettem volna a végére jutni minél előbb a történetnek.
Nem az a klasszikus nyomozós–detektíves történet, de igen csak érdekes a tálalás és az időszak, amikor az események játszódnak! Az „orosz aranykor”, amire mostanában nagy nosztalgiával tekintenek Oroszországban! No és a vége! Sajnos, úgy jártam, hogy ezt a sorozatot folytatnom „kell”!
Az adatlapon is bővítettem, mert a TV-sorozatról eleddig nem sok szó esett az értékelések kapcsán. Szerencsére, amióta jeleztem, hogy van és elérhető az első rész neten, többen lecsaptak a lehetőségre. Elképzelhető, hogy a következő Moly-találkozón bele is vágunk és megnézzük :D!

>!
Európa, Budapest, 2002
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630771337 · Fordította: Bagi Ibolya
14 hozzászólás
sztinus>!
Borisz Akunyin: Azazel

Ez teljesen jó volt. Mivel kezdő krimiolvasó vagyok engem minden lépés meglepett.
Bírom.

4 hozzászólás
ziara>!
Borisz Akunyin: Azazel

Hát, „erasztomán” lettem. Ez volt az első Akunyinom, de nem az utolsó, az tuti. Tetszett az író stílusa, az időszak, amikor játszódik, a főhősről, Eraszt Petrovics Fandorinról nem is beszélve. spoiler

4 hozzászólás
Angele>!
Borisz Akunyin: Azazel

Sajnos én, meg az oroszok nem vagyunk jó barátságban. Reméltem, hogy megtörik a jég a viszonyunkban, de nem tört.

11 hozzászólás
clarisssa P>!
Borisz Akunyin: Azazel

Hhh… Az az első dolog, ami eszembe jut az Azazelről, hogy egy tipikus „kacsás” könyv: miután befejeztem, percekig csak hápogni tudtam a meglepetéstől.
Minden úgy kezdődött, hogy az egri molyok annyit áradoztak Fandorinról, hogy saaajnos muszáj voltam én is megismerkedni vele. Nem csalódtam, hiszen ő tényleg egy nagyon szerethető regényhős, a történet pedig igazán kalandos és fordulatos. (Furcsa, hogy a történelemért nem rajongok különösebben, az igényesen megírt történelmi regényeket, krimiket viszont nagyon tudom szeretni – ez utóbbit például már Baráth Katalin Dávid Veron-sorozatának olvasása közben is megállapítottam.) Volt ugyan néhány előre megjósolható történés, de az események végig olyan lendülettel haladtak előre, hogy fel sem merült bennem az unatkozás lehetősége. Nagyon élveztem az utazást a 19. századi Oroszországban és Európában.
…olyannyira, hogy saaajnos kénytelen leszek folytatni is a sorozatot, mert nagyon kíváncsi lettem, mi minden történik még ezzel a figyelemre méltó fiatalemberrel!

>!
Európa, Budapest, 2002
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630771337 · Fordította: Bagi Ibolya
GTM>!
Borisz Akunyin: Azazel

Jó kis könyv volt ez, szerettem olvasni, de azért nem tudott elkápráztatni. Biztos nagy volt az elvárás. Meg sem tudom mondani, hányszor tíz éve olvastam utoljára krimit. És most itt ez a könyv. Ráadásul történelmi krimi! A kort és a hangulatot nagyon szerettem. Élveztem a 19. századi Moszkva és London bemutatását. Az sem zavart, hogy nagyobb izgalmak nélkül, csendesen folydogált a cselekmény. Szeretem ezt a komótos történetmesélést (is). A pörgős cselekmény hiányát pótolta az érdekes karakterek köré fűződő rejtély, a titokzatos hangulat és az itt-ott felcsillanó humor. Szóval kellemes élmény volt, egy dolgot azonban nem tudok megbocsátani neki: már az elején tudtam, de legalább sejtettem, ki a tettes. Meg is lepődtem a végén, hogy bejött a tippem. Egy vérbeli krimi azonban ne ezzel lepjen meg, hanem produkáljon egy olyan tettest, akire semmi esetre sem gondoltam volna!
Mindezek ellenére tényleg jó kis olvasmány. Nyugodt szívvel ajánlanám bárkinek.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Hogy rátaláljon saját útjára – ez a legfontosabb minden ember életében.

9 hozzászólás
Lunemorte P>!

A fiatalságnak szüksége van alvásra.

Kapcsolódó szócikkek: alvás · fiatalság
14 hozzászólás
Dün P>!

A portás, az a bestia, egy nyikkot sem tud franciául, én meg angolul csak annyit, hogy „battl viszki” meg „múv jor assz” – még egy tengerésztől tanultam. Annyit tesz, adj egy üveg töményet, de gyorsan.

172. oldal

sztimi53>!

Mélyen meg vagyok győződve róla, hogy minden egyes ember hihetetlenül tehetséges, mindenkinek része van az isteni adományban. Az emberiség tragédiája abban rejlik, hogy nem vagyunk képesek, és nem is mindig teszünk meg mindent, hogy felfedezzük és kibontakoztassuk ezt a tehetséget a gyermekekben. A zseni számunkra ritkaságnak, sőt csodának számít, de hát ki is a zseni? Egyszerűen csak olyan ember, akinek szerencséje van. Úgy alakult a sorsa, hogy életkörülményei eleve a helyes útra terelték.
A klasszikus példa – Mozart. Zenész családban született, s kora gyermekkorától fogva olyan közegbe került, amely a természettől kapott tehetségét eszményien táplálta. És most képzelje el, kedves uram, hogy Wolfgang Amadeus egy parasztcsaládban születik.
Lett volna belőle egy rossz pásztor, aki varázslatos sípszóval szórakoztatta volna a teheneket. Ha pedig valami otromba katona családjában születik, tehetségtelen katonatiszt lett volna belőle, aki rajong a harci indulókért. Ó, higgye el nekem, fiatalember, minden gyerek kivétel nélkül kincset rejt magában, csak ezt a kincset meg kell találni.
Van egy nagyon kedves amerikai író, Mark Twainnek hívják. Egyik elbeszélésének én adtam az ötletét, melyben az embereket nem valós teljesítményeik, hanem a bennük rejlő természet adta lehetőségek és tehetség szerint értékelik. S akkor kiderül, hogy minden idők legnagyobb hadvezére egy névtelen kis szabómester, aki sohasem szolgált a hadseregben, a legnagyobb festő pedig soha nem vett ecsetet a kezébe, mert egész életében csizmadiaként dolgozott. Az én nevelési rendszerem arra épül, hogy a nagy hadvezér feltétlenül katonai szolgálatba lépjen, a nagy festő pedig időben hozzájusson a festékhez. Pedagógusaim találékonyan és türelmesen tanulmányozzák minden növendék lelki alkatát, hogy megtalálják benne az isteni szikrát, s tízből kilenc esetben meg is találják!

Kapcsolódó szócikkek: Wolfgang Amadeus Mozart
1 hozzászólás
csillagka>!

Nagyon jól megfizetem a tanítóimat, mert a pedagógia a legfontosabb tudomány – mondta mély meggyőződéssel a bárónő.

Kapcsolódó szócikkek: pedagógia
Citrompor>!

    Külön tudományt igényel a szertartásra leginkább alkalmas templom kiválasztása. Az aranykupolás városban, hála istennek, nagy a választék, de annál inkább felelősségteljes a választás. Az igazi moszkvai őslakos tudja, hogy jó dolog a Szretyenkán, Pecsatnyikiben esküdni az Istenanya elszenderedése templomban: a házastársak sokáig élnek és ugyanazon a napon halnak meg. Ha számos utódot akarsz, legjobb, ha a Szent Miklós „Nagy Kereszt" templomot választod, ami egy egész negyedet foglal el a Kitaj-gorodban. Aki mindennél többre tartja a bensőséges nyugalmat és otthonosságot – Nagy Piment válassza Sztarije Vorotnyikiben. Amennyiben a vőlegény katonaember, de földi pályafutását nem a harcmezőn óhajtja befejezni, hanem a családi tűzhely mellett, egész pereputtya körében, legcélszerűbb, ha házassági fogadalmat a vszpoljei Szent György-templomban tesz. És hát természetesen egyetlen szerető anya sem engedné, hogy a leánya a Varvarkán kössön házasságot a Nagy Vértanú Borbála-templomban – hogy aztán szegényke egész életét kínok között és szenvedésben töltse.

253-254. oldal (Európa, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: esküvő · templom
3 hozzászólás
Lunemorte P>!

Undorodom az önök világától, s ez minden bizonnyal elegendő ok.

Citrompor>!

Két éjjel nem aludt, s friss, mint a jaroszlávi uborka.

206. oldal, Tizennegyedik fejezet, amelyben az elbeszélés teljesen más irányt vesz (Európa, 2015)

cassiesdream>!

A tanító alapvető kötelessége, hogy alaposan odafigyeljen a gyerekekre, s fokozatosan adjon nekik különböző, nem túl bonyolult feladatokat. Ezek a feladatok inkább játékra hasonlítanak, de segítségükkel könnyű megállapítani a gyerek természetének alapvető beállítottságát. Az első szakaszban azt kell kideríteni, hol mutat több tehetséget az adott gyerek – a test, az értelem vagy az intuíció szintjén. Ezek után már nem korosztály, hanem profil szerinti csoportosítás következik: vannak racionalisták, művészek, ügyes kezűek, vezéregyéniségek, sportolók és így tovább.

Lunemorte P>!

Azt, aki kevesebb, mint én, nem tudom szeretni, aki pedig több, halálosan irigylem.


A sorozat következő kötete

Fandorin sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Anthony Horowitz: A selyemház titka
Darja Desombre: A flamand csempék titka
Robert Galbraith: Zavaros vér
Diana Hunt: Jack árnyékában
Irene Adler: A bűn fejedelme
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Agatha Christie: Halál a felhők között
Agatha Christie: Szemfényvesztés
Amanda Quick: Lekésett esküvő