A ​koronázás (Fandorin 7.) 44 csillagozás

Borisz Akunyin: A koronázás

1896-ban ​járunk, Eraszt Petrovics Fandorinnak már sok bonyolult ügy van a háta mögött, de ez a mostani mindegyiknél kényesebb. A cári család Nyikolaj, azaz II. Miklós koronázási ünnepségére készül, amikor egyszer csak elrabolják Mihailt, Georgij Alekszandrovics nagyherceg négyéves fiát. Az emberrabló, aki „doktor Lind”-nek nevezi magát, a kisfiúért cserébe a cári jogart díszítő „Orlov-gyémántot” követeli, s ha nem kapja meg, fenyegetőzik zsaroló levelében, darabokban küldi vissza szüleinek Mihailt. A jogar nélkül viszont nem történhet meg a koronázási ünnepség.

Senki sem tudja, ki az a „doktor Lind” – csak Fandorin, aki már többször összemérte vele az erejét, s „a világ legveszélyesebb bűnözőjének” tartja. Igaz, szemtől szemben még ő sem látta soha. Mindenesetre most neki kellene megmenteni a cári család becsületét és a kisfiú életét…

S miközben Fandorin meghökkentő kalandokon át ezt az ügyet is felderíti, színes, eleven képet kapunk az utolsó orosz cár… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Európa, Budapest, 2009
422 oldal · ISBN: 9789630787598 · Fordította: Bagi Ibolya

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Eraszt Petrovics Fandorin · Maszahiro "Masza" Szibata · Afanaszij Sztyepanovics Zjukin · II. Miklós cár (Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) · Thomas Edison

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Citrompor P>!
Borisz Akunyin: A koronázás

II. Miklós orosz cár koronázásnak évében, 1896-ban járunk. A nagyszabású ünnepségre való készülődést beárnyékolja egy esemény, spoiler, amellyel a koronázást spoiler tervezik meghiúsítani, egyúttal pedig a Romanov diansztia tekintélyét próbálják rombolni. Az események forgatagába kerülünk, amelyeket Afanaszij Szytepanovics Zjukin, a Zöld Udvar cári főkomornyikja, „minden komornyikok atyja” naplóbejegyzésein keresztül ismerünk meg. Tehát ezúttal is igen érdekes nézőpontból látjuk az eseményeket. Ráadásul Zjukin azt sem titkolja, hogy ellenszenvvel viseltetik Eraszt Petrovics, hőn szeretett kalandorunk iránt, akitől szerinte minden „lányt és tisztességes asszonyt jó távol kell tartani” – ellenszenve igazán megfűszerezi az elbeszélést. Eraszt Petrovics persze nem szándékosan, csak veleszületett charme-jának köszönhetően, persze most is elcsavarja a nők fejét…

A cári főkomornyik nézőpontja nagyon érdekes volt, beleláthattunk az orosz arisztokraták mindennapjaiba, abba a végtelenül komplikált, bonyolult szabályrendszerbe, amelyben lavírozva aligha élhettek normális életet a Romanovok. Jó lett volna egy Gyűrűk Ura-féle függelék a végén, mondjuk a Romanovok családfájával, mert részemről igencsak nehezen igazodtam el a rokoni szálakon, az apai és keresztnevek kavalkádján. (Épp ezért vettem ki egy képeskönyvet a könyvtárból, hogy valamennyire felzárkózzak a témában.) Sajnos hiányos történelmi ismereteim és a népes, kavargó szereplőgárda levont a rész élvezeti értékéből számomra. Maga a történet tipikus kalandregény, váratlan és fantasztikus fordulatokkal, amelyek Fandorin jutalomjátékaként is értelmezhetők, de meglepő módon magát a cselekményt ennek ellenére igencsak untam. Pont a „díszlet”, a XIX. század végi cári Oroszország, a szokások és népi bölcsességek voltak azok a részletek (az ún. "állóvíz"), amelyek igazán lekötötték a figyelmemet. Szóval ne higgyétek, hogy ez a kötet ne lett volna jó, mert igazán kiemelkedő a sorozatban! Csak valahogy kevésbé kötött le engem, mint általában.

Ejtsünk még néhány szót Zjukinról! Milyen ember volt a főszereplőnk?
Olyan:
– akinek a szolgálat nem tisztség, hanem életforma;
– aki egy hajmeresztő akció közben is a bársonyfüggönyre telepedett porrétegen sajnálkozik, rögvest intézkedik a függönyök cseréjéről – feltéve, ha élve megússza az akciót;
– aki csodálattal adózik a japánok önfeláldozása előtt, amely esetenként rituális öngyilkosságba is torkollhat, ha a becsület úgy kívánja. Persze következő gondolata igencsak prózai: „a saját beleinkkel beszennyezni a tükörfényes padlót olyan cselekedet, amely egy tisztességes házban teljes mértékben elképzelhetetlen”.
Hát ilyen ember volt Afanaszij Sztyepanovics Zjukin. Ugye ti is kíváncsiak lettetek rá, hogyan látta az 1896. május 6. és 20. között eltelt időszakot? :)

Chöpp P>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Pelevin után Akunyin bizony enyhe csalódás. Kissé másra is számítottam, és azt is tudom jól, hogy nem a legkedveltebb regényét vettem kezembe először, úgyhogy mindenképpen olvasni fogok még tőle a jövőben.
Számomra ez a történet akár Angliában is játszódhatott volna, vagy bármely más, akár elképzelt országban. Néha csak az orosz nevek emlékeztettek arra, hogy kitől is olvasok. Nekem Fandolin az a modern Holmes volt, akit ábrázolni kívánt a legfrissebb filmadaptáció. Friss elméjű, aktív, tevékeny ember, aki álruhába öltözni sem rest, hogy kikutassa a gaztevők görbe útjait és lebuktassa fondorlatos gaztettüket. Bevallom, mint nő, erősen vonzónak találtam a karaktert, de hát ez is volt vele Akunyin szándéka. Akár a Monaldi-Sorti házaspár is dolgozhatott volna ezen a „koronázást megmentő projekten”. Csak remélni tudom, hogy a további regényei jobban elnyerik majd a tetszésem.

10 hozzászólás
Bazil P>!
Borisz Akunyin: A koronázás

A könyv háromnegyedéig kimondottam élveztem a főkomornyik monológját. Persze egyből eszembe jutott Mr. Stevens, a Napok romjaiból. Meg ugye Sherlock, akire talán itt hasonlít legjobban Fandorin. Kapunk egy főgonoszt, a bűnözők fejedelmét, akiről meg Moriarty ugrott be. Már csak Irene Adler hiányzott a társaságból. spoiler
A könyv nagyszerű kikacsintás a régi nagy elődökre, amit egy izgalmas és fordulatos kalandregény formájában élvezhetünk. Hozzá kapjuk még az orosz történelem kis szeletkéjét. Valószínűleg igazán élethű és realisztikus bemutatásban. Ahogy beleszövi a valóban megtörtént eseményekbe a saját fikcióját, az szerintem egészen nagyszerű. És hihető.
Szóval tetszett ez a főkomornyik-monológ, ami kissé eltúlzott, parodisztikus, én legalábbis így fogtam fel ezt az egészet. Akunyin véleménye az orosz arisztokráciáról, amit bizony nosztalgikus felhőcskék lengedeznek körbe, de könyörtelen és lesújtó ítéletet is kapunk arról a régi világról.
Aztán úgy a háromnegyedénél a könyv lendülete megtört, kissé túlbonyolítottá vált a cselekmény, és a végkifejlet, a megoldás (?), hát… talán volt már jobb. Mondjuk az utolsó mondatokért, azért ott a pont kedves Akunyin!
Fandorin kezd szuperhős allűröket felvenni, de én továbbra is – vagy pont ezért – kedvelem. Mint ahogy az egész sorozatot is.

nagy_anikó>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Már olvastam Fandorin történetet és mivel orosz írótól egy hosszabb könyvet kerestem ismét Fandorin-hez folyamodtam. És milyen jól tettem. A cári család életének két hetébe nyerünk betekintést 1896-ban, amikor is II. Miklós az utolsó cár koronázási ünnepségére készülnek Moszkvában – de nem akárhogyan, hanem Afanaszij Sztyepanovics Zjukin a főkomornyik visszaemlékezésen keresztül. A hosszú orosz nevek kicsit megkeserítették az életemet, mert hol két néven, hol csak a harmadikon emlegeti a személyeket, így nagyon kellett figyelnem az olvasottakra, de ezt az elején megszoktam és innentől már élvezet volt a könyv minden sora. Igaz, hogy krimi, mivel, hogy emberrablásról szól a történet, de e mellett betekinthetünk a cári család mindennapjaiba, gyarlóságukba, intrikákba. Kaland, mert a két hét minden napja tartogat valami újat, érdekeset, főleg egy komornyik életében. Jól szórakoztam, sokszor nagyokat derültem Atanasz vagyis Afanaszij Sztyepanovics Zjukin kontójára.
A végkifejlet pedig minden képzeletet felülmúlt. Hát igen Eraszt Petrovics Fandorin már csak ilyen.

Gabye>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Számomra ugyanaz volt az előnye, ami a hátránya is, nevezetesen hogy most egy külső szemlélő narrálta az egész történetet. Ettől nekem valahogy kicsit lassabb lett, ugyanakkor viszont érdekesek voltak a hozzáadott töltelékek a cári családról, az arisztokráciáról és hogy mindezt hogy látja egy főkomornyik. És kicsit keveselltem Masza-t :-)

latinta P>!
Borisz Akunyin: A koronázás

De izgalmas volt ez a krimi is!
Ráadásul – naplóregény egy művelt főkomornyik tollából.
(Most mindjárt megrendelem Anthony Trollope: Hitek és remények című könyvét, hogy azt is el tudjam olvasni…)

bolyhoska>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Nem ez a legjobb Fandorin regény, kicsit nyögvenyelős, lassan indul be és eléggé kiszámítható.

szasulja>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Fordulatos, izgalmas, olvasmányos ámde súlytalan kalandregény. Nyaralásra kiváló.

voltam>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Az általam eddig olvasott Fandorin történetek közül szerintem ez az egyik legjobb. Nekem legalább is nagyon tetszett. Eltekintve az első oldalakon ránk zúdított tömény név-áradattól, ahol megismerhettük a cári család apraját és nagyját az összes kereszt-, vezeték-, és becenevükkel együtt. Amennyiben ezen nehézségen felül tudunk emelkedni, egy kifejezetten érdekes, izgalmas, szórakoztató olvasmányt kaphatunk. Nagyon jó ötlet volt a szerzőtől, hogy ezúttal a cári család egyik komornyikja szemszögéből követhettük nyomon a szövevényes történetet. Ezáltal Eraszt Petrovics egy kicsit háttérbe szorult, de ahogy haladtunk előre, egyre fajsúlyosabb szereplővé vált. A komornyik „szemüvegén” át megismerhettük egy nagyon zárt, nagyon szabályozott világ, a cári család hétköznapjait, ünnepnapjait, cívódásait, vívódásait, intrikáit. Egy pokolian nehéz döntési helyzetbe kerültek, ahol nem kevesebbről kellett dönteniük, mint arról, hogy mi a fontosabb: a család egyik tagjának az élete, vagy a Romanov-dinasztia jövője. Kiderült, hogy a legdrágább dolog sem lehet túl drága, ha a túlélésről van szó. Az, hogy az egyén, vagy a dinasztia túléléséről, az maradjon a regény titka. Remekül megformált figurák és egy cizellált korrajz a XIX. század végi Oroszországról, Moszkváról teszi igazán élvezetessé ezt a regényt, amit csak ajánlani tudok.

Sonja>!
Borisz Akunyin: A koronázás

Kicsi soká tartott, de elolvastam.:) Akunyin még ebben a könyvben is nagyot alkotott. :)


Népszerű idézetek

Chöpp P>!

(…) az az elvem, hogy mindig és mindenben őszinte legyek magamhoz…

37. oldal

Kapcsolódó szócikkek: őszinteség
2 hozzászólás
Citrompor P>!

Szimeon Alekszandrovicsnak van egy szerencsétlen tulajdonsága – senki sem szereti.

6 hozzászólás
Chöpp P>!

Valamilyen regényben olvastam, hogy az ember az évek során fokozatosan hozza létre a saját önarcképét, s viszi fel a születésekor kapott portré sima vásznára a ráncokból, redőkből, mélyedésekből és domborulatokból összeálló rajzolatot. Mint ismeretes, a ráncok lehetnek okosak és buták, jóságosak és gonoszak, vidámak és szomorúak. S e rajzon, amelyet maga az élet alkot, némelyik az évek során megszépül, a többi pedig elcsúnyul.

322. oldal

Citrompor P>!

A jó komornyik soha semmin nem csodálkozik. Ha pedig igen, akkor nem mutatja ki.

Kapcsolódó szócikkek: komornyik
Citrompor P>!

    Kirill Alekszandrovics az udvari rendőrség főnökéhez fordult, hiszen neki hivatalból tudnia kell mindenről, ami akár a legkisebb veszélyt is jelentheti a cári családra, következésképpen általában mindenről a világon.

4 hozzászólás
Citrompor P>!

Megboldogult apám mindig is ezt mondta: az igazi méltóság nem abban rejlik, hogyan cselekednek veled szemben a többiek, hanem abban, hogyan cselekedsz te magad.

Kapcsolódó szócikkek: méltóság
Citrompor P>!

    Egyszer, a balkáni hadművelet idején, pontosan a harmadik plevnai ütközet alatt egy eltévedt török gránát pontosan az uralkodó elé esett, aki éppen az ebédjét fogyasztotta. Prokop Szviridovics, ahogy elő van írva, a közelében állt, tálcával a kezében. A tálcán egy csésze húsleves, egy zsömle és egy szalvéta volt.
    S akkor egyszer csak, ki tudja, honnan, elébük esett egy izzó golyóbis. Egy fűvel benőtt, kis gödörbe esett – sziszeg, ugrál, füstöl, köpköd, mindjárt felrobban. A kíséret minden tagja kővé dermedt, egyedül csak a komornyik nem vesztette el a fejét: anélkül, hogy elejtette volna a tálcát, két apró lépést tett a gödör felé, s rálöttyentette a húslevest a gránátra. Rögtön ki is aludt a gyújtózsinór. Az egészben az a legérdekesebb, hogy őfelsége, aki jóízűen eszegette az előételt, észre sem vette ezt a kis incidenst, csak azon csodálkozott, miért van olyan kevés húsleves a csészében.

Kapcsolódó szócikkek: komornyik
Citrompor P>!

A suttogás messzebbre hallatszik a kiabálásnál.

Chöpp P>!

– Igen, vannak szabályok, amelyekhez tartom magam. De ezek az én saját sz-sz-szabályaim, amelyeket magamnak találtam ki, s nem a világnak. A világ legyen olyan, amilyen, s én is olyan leszek, amilyen akarok. Amennyiben ez lehetséges. A saját szabályaink szerint élni, Afanaszij Sztyepanovics, nem azt jelenti, hogy így akarjuk berendezni az egész világmindenséget, hanem hogy legalább a bennünket k-k-közvetlenül körülvevő tér megszervezésére tegyünk valamilyen kísérletet.

311. oldal

Citrompor P>!

Ami pedig a dadogást illeti: ahogy ön is tapasztalhatta, amikor egy másik sz-sz-személlyé változom, megváltoztatom a hangom, a beszédmodorom, s minden egyéb beszédtulajdonságom. Ez már egyáltalán nem én vagyok, vagy legalábbis nem teljesen én. A dadogás egy régi s-s-sokk következménye, ami Fandorint érte, s semmi köze ahhoz a javakorabeli kis paraszthoz, aki olyan tiszteletteljesen beszélgetett a biztos úrral.

Kapcsolódó szócikkek: dadogás · Eraszt Petrovics Fandorin

A sorozat következő kötete

Fandorin sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Sylvia River: Reményhajsza II.
Stieg Larsson: A tetovált lány
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Kathy Reichs: Virals – Kincsvadászok
Cathrin Smith: Teremtők
Jørn Lier Horst: Zivatarfelhő akció
Dan Brown: Angyalok és démonok