A ​cár könyvtára (A Magiszter Kalandjai 1.) 37 csillagozás

Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​zseniális Fandorin hátborzongató történetei után most megismerkedhetünk az unokájával, akitől látszólag mi sem áll távolabb, mint hogy gonosztevőkkel csapjon össze, véres bűntényeket derítsen fel, és megmentse Oroszországot a veszedelemtől.

Mert ő, Nicholas Fandorine ráadásul angol állampolgár, szerény történész, és azért látogat – életében először – Oroszországba, hogy felkutassa a család oroszországi ágának eredetét egy XVII. században élt sváb muskétás kapitány személyében, aki az orosz cár szolgálatába állt. Nem akar semmi mást, csak egy jó kis tanulmányt írni, mely végre híressé teszi a történészberkekben.

Hamarosan kiderül, hogy az angol történész – tudtán kívül – olyan ismeretek birtokában van, amelyek óriási vagyont érhetnek. Nicholas sokáig nem érti, miért akarják megölni, s miért kell hol az egyik, hol a másik maffiafőnöktől menekülnie… de végül ő is szenvedélyesen kutatni kezdi a kincset.

S mindeközben megismerkedünk magával a XVII. századi… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2012
416 oldal · ISBN: 9789630793803 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Nicholas Fandorine · orosz


Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

>!
latinta SP
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

(Ugyan a Fandorin11. darabjaként szerepel, azért mégsem teljesen illeszkedik bele – nem véletlenül, hiszen ez egy új sorozatnak, A Magiszter Kalandjai címűnek az első kötete is egyben. Azóta rendeződött a könyv itteni státusza.)
Borisz Akunyin folytatja, sőt tovább szélesíti időutazásának kereteit. A helyszínünk most Moszkva, de micsoda két Moszkva!
Az orosz Fandorinok „ősatyja” sváb kapitány, a XVII. századból; Eraszt Petrovics (déd)unokája – a fülszövegben csak unoka, míg a regényben egy helyütt déd- – pedig egyenesen angol Sir, aki szintén versfaragó, csak ő éppenséggel limerickeket ír, és nem is akármilyeneket!
    Már ebből a kettős szereposztásból is egyenesen következik az időbeliség miatti két szálon futtatott cselekményvezetés. Ám a szerző mindkét időszakban további párhuzamokat, különleges izgalmakat sző a szövet mintázatába: így alkalmunk van megismerkedni Puskin legendás szerecsen ősével is, valamint a mai Oroszország meglehetősen összetett (al)világával is.

Magával ragadó a regény szereplőinek beszéltetése, stílusa is, egészen zseniális a különböző hangnemek közötti váltás – az arisztokratikus fentebb stíltől egészen a legvaskosabb argóig terjed –, s a szituációban részt vevő másik fél erre adott reakciója.

És – bár ugyan a regény vége felé, de – már itt, ebben a kötetben, az ősapa, a kapitány szájából is elhangoznak a később legendássá vált analizáló gondolatmenetet tagoló kijelentések: Ez egy. (…) Ez kettő. (…) No és végül, harmadjára…

>!
MagyarIldikó
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Az orosz Da Vinci-kód. Viszont sokkal életszagúbb, emiatt izgalmasabb és érthetőbb. Nekem bejött.

>!
Ákos_Tóth I
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Számomra a legtöbb műfajban orosz írók könyvei szokták elvinni a pálmát – a történelmi hátterű kalandregényekben Akunyin az, aki megteremtette a nekem legjobban tetsző hőst, az orosz Sherlock-ként mindig a baj közepében forgolódó Fandorint. Az utódjához, Nicholashoz viszont kicsit szkeptikusan álltam, ám mint sokszor, most is nagyon hamar rendre lettem intve – az új-generációs Fandorine tökéletesen helytáll!

A könyv atmoszférája bámulatos! Konkrétan a Kreml mélyén játszódó fejezetek után még álmaimban is előjöttek a sötét, kincsekkel teli pincék. A dupla, múltban és jelenben (vagyis a kilencvenes évek Moszkvájában) játszódó történetszálak külön-külön is megállják a helyüket, de összekapcsolva is tökéletes élményt nyújtanak, pedig ettől a fajta történetépítéstől is kifejezetten féltem eleinte. Von Dorn és Fandorine is egyedi karakter, méltóak Eraszt Petrovicshoz, ugyanakkor tudnak újat, csak rájuk jellemző erősséget és gyengeséget felmutatni. A kapitány egyébként az általam szintén rajongásig szeretett Alatriste kapitányt juttatta eszembe, ami miatt újfent nagyon könnyű volt őt megszeretni. Nagyon jól kitalált hősök, ahogyan a körülöttük feltűnő jó és kevésbé jó szereplők is emlékezetesek, érdekesek.

A cár könyvtára tökéletes sorozatalapozó a magister további kalandjaihoz! Remélem, valamilyen formában Von Dorn is kap még könyvet a szerzőtől. Ez a regény tipikusan olyan könyv, aminek egyetlen, és igen nagy hibája, hogy egyszer véget ér – én még legalább újabb 600 oldalon át habzsoltam volna a Fandorinok újabb kalandjait.

>!
Citrompor P
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Nagyon érdekes volt két különböző korban játszódó történetet olvasni ebben a kalandregényben, melyek közül egyik sem a korábbi kötetekből megszokott Fandorinunk kora volt. Nagyon tetszett a történelmileg érdekes kontextusba helyezett régi cselekményszál. Szórakoztató volt napjaink Oroszországának görbe tükre is, bár néhol azért enyhén sablonosnak éreztem a ma játszódó eseményeket.
Bevallom, kicsit hiányoltam a megszokott főhőst. A két új főszereplő egyikéhez sem tudtam annyira kötődni, mint Eraszt Petrovicshoz. A végét enyhén összecsapottnak találtam. Mindenesetre várom a folytatást, ami idén meg is jelent magyarul, igyekszem mihamarabb elolvasni.

>!
Bolondkandúr
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Fordulatos, izgalmas és jó könyv ezúttal Fandorin nélkül. Helyette von Dorn és Fandorine, a német ős és az angol leszármazott kutat egy titokzatos kincs után. A XVII. század végi és a XX. század végi Oroszország egyaránt riasztó hely, idegen és furcsa (mondjuk a XX. század végi sajnos kínosan ismerős nekünk is). Rablócskázás, kenőpénzecske, privatizációcska, a zavarosban halászó és zsírosra hízó gazemberek. A XIX. század végének Moszkvája sokkal közelebb állt a kor Európájához. A fél pontot azért vontam le, mert Nicholas néha nagyon idegesítő, olyan, mintha egy angol karikatúrája lenne, továbbá én jobban szeretem a „klasszikus” Fandorin-történeteket. A könyv szép, minőségi kiadvány, a fordítás is nagyon jó, remekül visszaadja az oroszok és az idegenek, valamint a modern orosz szleng eltérő stílusát.

>!
nero P
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Borisz Akunyin, úgy tûnik, megirigyelte amerikai kollégái sikerét, amelyeket a múltbeli rejtélyek nyomát keresõ titkosírás szakértõkrõl szóló történetekkel arattak. Lehetséges, hogy Dan Brown vagy Steve Berry hõseinek felmenõi között nagy detektív-koponyákat találnánk, ám az is lehet, Eraszt Fandorin génjei véletlenül keveredtek úgy, hogy a rejtélyek iránt érdeklõdõ tudóst hozzanak létre, akire akkor is ráakad a kaland, ha egyáltalán nem keresi.

>!
bolyhoska
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Erasztot ugyan jobban kedvelem, mint Nicolast, de ez marhára szórakoztató volt.

>!
Csak_Okosan
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Egyáltalán nem tetszett, tudom sorozat, de olvastam már olyan sorozatot, ráadásul nem sorrendben, hogy nem bírtam letenni, de ez! Pongyola, rossz stílusú, egyedül az tetszett, ahogy és amit az oroszokról ír, habár tudom, az sem teljesen így van…Miért van ez a mű, intellektuális krimiként beállítva? Azért mert könyvekről szól??? Az édeskevés, A rózsa neve, na az intellektuális krimi! sajnálom, hogy kiolvastam, de annyi könyvet hagytam abba az idén, ezt nem akartam.

>!
Zsofir
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Akunyin ismét megmutatta, ezt a könyvét sem lehet letenni.
A magam részéről könnyen tudtam kötődni az unokához, Nicholas Fandorine-hoz. Esetlensége, szerencsétlenkedése emberibb volt, mint Erast Petrovics harmóniája, „tökéletessége.”
Von Dorn kapitány mint dinasztia alapító. Megfelelő ember a megfelelő feladatra. A két idősíkot követve közelebb kerülünk a Fandorin famíliához. Elkerülhetetlen, hogy Von Dornt, Fandorint és Fandorine-t egymáshoz hasonlítgassuk. Dehát Moszkva a különböző történelmi időkben különböző hősöket kíván. Mégis valahogy az az érzésem, hogy nincs nagy különbség a vadkelet Moszkva és a mai orosz főváros között.

>!
riffsandemy
Borisz Akunyin: A cár könyvtára

Zseniális! De melyik Akunyin-könyv nem az?

Ezúttal feltárul a Fandorinok nemzetségének sorsa a két végpontján bemutatva. Újorosz olajmaffiózók, középkori pópák, gyagyás cárok, asszaszinok és rengeteg kultúrtörténeti utalás kerül elő a XVII. századi orosz állam, valamint a frissen megalakult peresztrojka utáni Oroszország kapcsán.

A végső nagy fordulat ismét hagy maga után gondolkodni valót, Akunyin nem kínál elcsépelt hepiendet, csak olyan csendeset, egyszerűt.
Amire nagyon kíváncsi voltam és a legjobban érdekelt volna (honnan származik a Fandorinok elképesztő szerencséje?), nem került megmagyarázásra. Talán jobb is így.


Népszerű idézetek

>!
Carmilla 

A kollokviális lingvisztika professzora, Rosenbaum mindig azt mondta a diákjainak, hogy az idiomatika pontos ismerete és a beszédetikett finomságainak precíz betartása a konkrét szocium életvitel-szituacionális és rétegspecifikus kondícióinak figyelembevételével csodákat tud művelni.

64. oldal

>!
latinta SP

Az Oroszország rágalmazóival folytatott vitákban a magiszter nemegyszer mondta: „Ha az orosz ember mosolyog, akkor valóban jókedve van, vagy tényleg tetszik neki a beszélgetőtársa. Ha pedig mi mosolygunk, az csak azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk a fogorvosunk munkájával.”

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mosoly · orosz
2 hozzászólás
>!
Citrompor P

(…) Fandorine egy cikkben olvasta, hogy az átlagos orosz az élete során három és félszer kevesebbet mosolyog, mint az átlagos európai, az örökké sugárzó mosolyú amerikaiakról nem is beszélve. Ugyanabban a cikkben azt is írták, hogy az oroszok mogorvasága egy másfajta viselkedési etikettből fakad – kevésbé nyitottak, és meggyengült náluk az udvariasság szociálpszichológiai funkciója, Nicholas azonban nem látta ezt olyan tragikusnak: nem baj, hogy a mosoly Oroszországban nem veszítette el eredeti jelentését, és nem alakult át üres, semmit sem jelentő grimasszá. Az Oroszország rágalmazóival folytatott vitákban a magiszter nemegyszer mondta: „Ha az orosz ember mosolyog, akkor valóban jókedve van, vagy tényleg tetszik neki a beszélgetőtársa. Ha pedig mi mosolygunk, az csak azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk a fogorvosunk munkájával.”

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mosoly · Nicholas Fandorine · orosz
2 hozzászólás
>!
Pixelhiba

Első látásra tudta, hogy ebből nem lesz szerelem.

(első mondat)

>!
Jesper_Olsen

Senki nem ijeszt meg annyira, mint te önnönmagadat. Pedig nincs mitől félni. Mert hiszen mi lehetne félelmetesebb a halálnál? Csakhogy a halál egyáltalán nem félelmetes. Nemcsak vég, hanem kezdet is. Olyan, mint a könyvben: végig kell olvasni a fejezetet, és a következő oldalon kezdődik a másik. És minél jobb a könyv, annál érdekesebb lesz a második fejezet.

358. oldal

>!
Jesper_Olsen

Nincs értékesebb, mint a kellő időben adott jó tanács.

462-463. oldal

>!
Jesper_Olsen

A bolond az, aki mindenhol szerencsés, az okos embernek viszont meg kell értenie, hogy hol a helye a világban.

463. oldal

>!
latinta SP

Melléklet:
A limerick, melyet Ny. Fandorin két hónappal később, az esküvője napján alkotott.

Költözik a lúd és a gólya,
Nem várnak az első hóra.
    De én tán lúd vagyok?
    Inkább itt maradok,
A sorsomban ez van megírva.

468. oldal

Kapcsolódó szócikkek: limerick
>!
Lyanna P

Dosztojevszkij szavaiban, melyeket az orosz lélek egész világra irányuló nyitottságáról mondott, mégiscsak nagy és vitathatatlan igazság rejtőzik. Vegyük csak ezt a Vlagyikot – látszólag marginális személyiség, nyugati mércével egyszerűen csak egy bűnöző, de mennyi nyitottság és lelki nagyság van ebben az új orosz kalózban! Az ember önkéntelenül Petrusa Grinyov és a véres, csodálatos Pugacsov kapcsolatára gondol. Ahogy egy nyúlbőr bekecsért Pugacsov mértéktelenül és számolatlanul halmozta el hálájával Petrusát, a jóságban éppoly féktelen volt, mint a gonoszságban. Hát ilyen embereket szül az orosz föld! Szépség, erő, féktelenség, lelki jóság minden együtt van bennük – miközben tökéletesen semmibe veszik a törvényt és társadalmi morál normáit. Hisz épp az előbb eresztett három golyót egy ember fejébe, de lelkifurdalásnak a legcsekélyebb jelét sem mutatja – ül, énekel.

243. oldal

1 hozzászólás
>!
almosehes

Von Dornnak eszébe jutott, hogy a kereskedők meséltek neki a muszkáknak erről a kegyetlen szokásáról – a férjgyilkos asszonyt itt nem máglyán égetik el, ahogy a civilizált országokban szokás, hanem elevenen elássák, hogy a föld alatt lehelje ki lelkét.

91. oldal


A sorozat következő kötete

A Magiszter Kalandjai sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Alekszandra Marinyina: A halál célja: halál
Nelson DeMille: Kémek iskolája
Jurij Koval: Szelekótya nyomozó
Alekszandra Marinyina: A sértett neve – Senki
Polina Daskova: A téboly könnyed léptei
Alekszandra Marinyina: Idegenbeli játszma
Darja Desombre: A flamand csempék titka
Darja Desombre: Halálos másolat
Arkagyij Vajner – Georgij Vajner: A „Fekete Macska” bandája