Idézetek 248

>!
bonbonnière P

A konyhába vezető üvegfalú folyosó világos volt, s mindkét oldalán egy-egy nap ragyogott, mert Colin szerette a világosságot. Mindenütt gondosan kifényesített sárgaréz csapok csillogtak. A napfény tündértáncot járt rajtuk. A konyhai egerek is szerettek táncolni, mégpedig arra a csengő zenére, melyet a napsugarak becsapódása csalt ki a csapokból. Az egérhad a kis naplabdák után futkározott, mert a földön szétporladó sugarak úgy gurultak szét, mint sárga higanygolyók. Mentében Colin megcirógatta az egyik sovány, nagyon hosszú, fekete bajszú szürke egeret, amelynek pompásan fénylett a szőre. A szakács nagyon jól táplálta őket, de vigyázott, nehogy elhízzanak. Napközben az egerek nem csaptak zajt, és csupán a folyosón játszadoztak.

9. oldal

>!
Zsofesz

– Csinál borjúremeket ma estére? – kérdezte Colin.
– Istenem – sóhajtott Nicholas. – Az úr nem szólt idejében. Más tervem volt.

>!
DollyHaze

– Nem szeret dolgozni? – kérdezte a kereskedő.
– Utálok – felelte Colin. – A munka a gép rangjára süllyeszti az embert.

XLV.

>!
DollyHaze

A szél utat tört magának a levelek között, és teljesen rügy- meg virágillattal telítve bújt ki a fák közül. Az emberek kissé lebegőbben lépdeltek, és mélyebbeket lélegzettek, mert levegő volt bőven. A nap lassan kibontotta sugarait, a sugarak óvatosan bemerészkedtek azokra a helyekre, amelyeket nem tudtak közvetlenül elérni, és kenetesre kerekítették őket, de minthogy nagyon sötét dolgokba ütköztek, gyorsan visszahúzódtak, az aranypolip ideges, de pontos mozdulatával.

XXXVI.

>!
DollyHaze

– Szeretnék – folytatta – leheverni valami enyhén sült fűbe, szikkadt földdel és napfénnyel, tudod, olyan szalmasárga fűbe, mely törékeny, meg egy csomó kis állattal és száraz mohával. Az ember a hasára hever és nézelődik. Kell persze kőpalánk is hozzá, meg egy sereg roppant rokkant fa és apró levelek. Az nagyon-nagyon jó érzés.
– És Chloé?
– És persze Chloéval. – mondta Colin. – Chloén járna az eszem.

XII.

>!
esztie

Már nem lehetett látni Chloét, csak az ütődött, vén, fekete ládát, amelyet sorszám jelölt. Felkapták, s faltörő kosként használva, kilökték az ablakon. Csak ötszáz duplártól felfelé vitték le kézben a halottakat. Ezért olyan ütődött a láda, gondolta Colin, s sírt, mert Chloét bizonyára összevissza sebezték.

De arra gondolt, most már úgysem érez semmit, és még jobban sírt. A láda nagy robajjal esett a kövezetre, és eltörte egy gyerek lábát, aki éppen ott játszadozott. A gyereket felkergették a járdára, a ládát meg feltették a halottaskocsira. Ócska, pirosra pingált tehergépkocsi volt, az egyik hordár vezette. Nagyon kevés ember követte a teherautót, Nicolas, Isis és Colin, meg két-három másik, akit nem is nagyon ismertek. A kocsi elég gyorsan hajtott. Szaladniuk kellett, hogy le ne maradjanak. A vezető torkaszakadtából danolt. Csak kétszázötven duplár felett hallgatott.

Hirdetés
>!
esztie

Szeme már csak az emberek rútságát látta. Folyton a fenyegető szerencsétlenségeket jelezte.

>!
esztie

– Fiúk – kérdezte Colin. – Akartok nászfiúk lenni?
– Rendben van – helyeselt Nicolas. – De nehogy valamilyen irtó ronda csajokkal párosíts össze bennünket! Ismerem a dürgést!…
– Arra gondolok, hogy Alise-t meg Isist kérem fel nászlánynak – mondta Colin. – A Desmaret fivéreket meg felkérem nászbuzinak.
– Megegyeztünk! – mondta Chick.

>!
Lázárné_Csernus_Anikó

Korát vígan viselte. De ha egy évvel idősebb lett volna, az már sok lett volna neki.

XXXIV. fejezet (85. oldal, Európa Zsebkönyvek)

>!
Littlewhite

– Nagyon szeretem Nicholas-t – mondta Chloé.
– Nem mégy hozzá?
– Nem tehetem – suttogta Isis. – Ő sokkal okosabb, műveltebb.
– Az nem baj – vigasztalta Chloé. – Fő, hogy szeret…

202-203. oldal