Tajtékos ​napok 903 csillagozás

Boris Vian: Tajtékos napok Boris Vian: Tajtékos napok Boris Vian: Tajtékos napok Boris Vian: Tajtékos napok Boris Vian: Tajtékos napok Boris Vian: Tajtékos napok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti. A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét. Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…

Eredeti megjelenés éve: 1947

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek, Európa Zsebkönyvek, Boris Vian, Európa Modern Könyvtár

>!
Helikon, Budapest, 2016
260 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632278100 · Fordította: Bajomi Lázár Endre
>!
Cartaphilus, Budapest, 2011
260 oldal · ISBN: 9789632661896 · Fordította: Bajomi Lázár Endre
>!
Parlando, Budapest, 2007
ISBN: 9789638729354 · Fordította: Bajomi Lázár Endre · Felolvasta: Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter

6 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Colin · Chick · Chloé · Alise · Johnny Weissmüller · Nicolas


Kedvencelte 291

Most olvassa 84

Várólistára tette 465

Kívánságlistára tette 292

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

>!
Karinthy P
Boris Vian: Tajtékos napok

Első Vian regényem. Az egekig repített, majd villámcsapásszerűen a nedves, hideg pincébe, onnan egy erős jobbossal vagy balossal, mikor éppen hogy, vissza lettem lódítva a valóságba, hiszen az emberek általában olyan földhözragadtak
Ahogy kezdtem belemélyülni a cselekménybe, ahogy megízleltem a stílust, ahogy karaktereket kezdtem megszeretni, csodálni, úgy kezdett a világ egy fabatkát sem érni körülöttem.
Beszippantott. Majd megrendültem.
És ez a koktélzongorás eszetlenség roppant móka a javából. Már majdnem elhittem,hogy ilyen van, sőt egészen kedvet kaptam…
Most azt hiszem csillagozok, aztán kedvencelek.
A többit már az előttem értékelő molyocskák leírták. Boris Vian szavai után az enyémeket kopottnak és üresnek találom.
Ez a kötet egy Aranycsillag .

>!
Ákos_Tóth IP
Boris Vian: Tajtékos napok

Zseniális! Zseniális, mint könnyed és lenyűgöző, magával ragadó mese egy teljesen valótlan világ nagyon is valós konfliktusairól; és zseniális, mint irodalmi kísérlet – hiszen a közönségére közvetlenül és gyorsan tud hatást gyakorolni úgy, hogy valódi értelmének kibontásához talán hosszú éjszakákra is szükség lehet még az olvasás befejezése után. Vian pörgős stílusához, 1947-ben már kicsit avítt világképéhez nem csak abszurd motívumokat, hanem szívmelengető giccset, meleg és ragacsos érzelmeket is kerekít, hogy a lányok a három fiúba, a fiúk pedig a három lányba szeressenek bele csettintésre, épp ahogyan Chloé és Colin egymásba. Nehéz eldönteni, hogy az író csak szórakozni és szórakoztatni szeretne-e, vagy ténylegesen jelképeket és célzásokat pakol bele a szövegébe: érdemes volna például elmélyedni Jean-Paul Sartre írásaiban is, mert ő és a könyvei akár túl is mutathatnak Chick eleinte bájos, majd később ijesztő és szomorú függésének tárgyainál.

Én egyébként úgy sejtem, Colin barátunk mindezt álmodja, és talán az 1946-os év miliőjét cseréli le saját ifjúsága élményeire. Ez azért jutott eszembe, mert a történet cselekménye egy igazi flapperregényé is lehetne: szereplői gondtalan és dologtalan ifjak, akiknek egy zongora keveri a koktélt, miközben táncolnak, korcsolyáznak és mulatnak, és úgy általában véve az őket körülvevő mikrokörnyezet is azt a szabad és bulis légkört sejteti, ami a húszas években uralkodott Párizsban és Berlinben. És ezzel Colin bizonyosan sok, a háború vihara után saját békéjét kereső, a dzsesszkorszak iránti nosztalgiát átérző férfihoz és nőhöz hasonlítható. Ez megmagyarázná a szürreális, mégis mindenki által természetesnek vélt elemeket a cselekményben, hiszen ilyenekkel általában álmában találkozik az ember. Az sem lehet mellékes, hogy a történet összességében végig reális lábakon áll – ha eltekintünk a valóságon túli részletektől, gyakorlatilag akár egy Remarque-regény szinopszisát is megkaphatnánk, szóról szóra. Persze mindez érdemben semmit sem változtat a mű megítélésén: ő köszöni szépen, így is átkozottul jól érzi magát, és mi is, amikor olvassuk. Szuper darab, ráadásul mivel több Vian-rajongó is visszafogottan értékelte csak, kimondottan optimistán nézek elébe a jövőbeni olvasásoknak.

>!
Helikon, Budapest, 2016
260 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632278100 · Fordította: Bajomi Lázár Endre
9 hozzászólás
>!
eme P
Boris Vian: Tajtékos napok

Első Vianom. Fene tudta, hogy „derült égből villámcsapás” effektusra kellene számítani. Ráadásul először csak távolról gyönyörködsz a cikázásban, aztán beléd csap és megperzsel, és összezúzza minden habfehér felhődet, amelyekről nem is tudtad, hogy léteznek.
Pedig semmi különös. Csak az élet. Vágy, álom, remény és kiábrándulás, elszürkülés, földreszállás. Szerelem, áldozat, elmúlás. Felnövés.
Na de hogyan! Nemcsak villámcsapás ez a kis könyv, nem, a becsapós kezdet csupa fény, szín, íz és illat, napsugárbecsapódás okozta csengő zene, mézként csöppenő napfény, tündérszárnyakon lebegő súlytalanság, játék és önfeledtség, gazdagság és gondtalanság. Végtelennek tűnő tér és időtlenség.
Azt hittem túl földhözragadt vagyok én ehhez. Tévedtem.
Még akkor is habzsoltam a képtelennél képtelenebb agymenéseket, meghökkentő szótársításokat, a szürkeség ellen lendülő zseniális játékot, mikor gyengülni kezdett a fény, és erősödni a homály. Mikor ütni kezdett az óra, és megjelent az első ránc. Mikor a tér zsugorodásnak indult, a lótusz meg kivirágzott*, és az embert futószalag elé állította.
Még akkor is szerettem ezt a kis könyvet, mikor alig vártam, hogy kislisszoljak egy egérlyuknyi kis nyíláson, meneküljek az egyre közeledő falaktól, a nyomasztó klausztrofóbiától, hogy aztán később, a nehezen járható torlaszok előtt bánatosan és vitorlavesztett szívronccsal nézzek a tajtékos örvényekből a messze tenger felé.
Igen, szentimentalista lettem egy pillanatra (bár fene tudja, talán mindig is az voltam). Talán a koktélzongora a hibás. Meg az, hogy nem bírom az italt.

A regényt viszont annál inkább. Ez a kis, anderseni mélabús hangulatot árasztó, csöndes tragédiákkal tele, meseszerű valami Alice-os Csodaország a maga abszurd-groteszk, humoros-szarkasztikus, metaforákkal és szimbólumokkal telített világával, és chilisen csípős szatírája a társadalomnak, amely ezt az összezsugorodó, duplárhajszoló és –emésztő, elidegenítő-elgépiesítő világot összekutyulta magának. Ahol emberi hőtől nő a puskacső. Ahol ámokfutásba torkollanak az elvakító szenvedélyek. Ahol hiábavaló minden áldozat. Ahol felemészt a munka, a betegség, az idő…
Hogy lehet így megnevettetni, elvarázsolni és elszomorítani, összetörni az olvasót egy ilyen érzelemmentes(nek tűnő) bizarr stílussal? Így írni szerelemeről, barátságól és tragédiákról… Így összekomponálni és –szakácskodni az életet, annak hangjait, ízeit látszólag disszonáns elemekből és össze nem illő aromákból…

Jó lenne tudni franciául. És dzsesszül.

* Többek közt azon töprengtem el, miért lótusz? Azért, mert a regényben épp az ellentéte annak, ami a buddhista, indiai vagy egyiptomi mitológia révén a köztudatban hozzá kapcsolódik – élet, termékenység, tisztaság, halhatatlanság, feltámadás stb.?
Vagy a görög lótuszevők miatt? A fél év álom. A feledést nyújtó lótusz. spoiler
(Közben egy érdekeség – legalábbis számomra: a lótusz virága és gyümölcse együtt nyílik ki. Mikor a virág nyílik, már ott látjuk a gyümölcsöt. Tehát az ok és az okozat egy időben jelenik meg.)

4 hozzászólás
>!
Bla IP
Boris Vian: Tajtékos napok

Sok van mi csodálatos, de nekem ez a szürreális világ nem sajátom, megéltem én is a szerelmet, de az a kis rózsaszín fahéjillatú felhő valahogy nem jött, s bár úgy éreztem szárnyalni tudnék, s minden elérhető, de valahogy a rózsaszín felhőkig nem jutottam…

11 hozzászólás
>!
csillagka P
Boris Vian: Tajtékos napok

A franc essen bele! Büszkén vállalom, hogy a szívemet a kimódolt „Csillagainkban a hiba” vagy az örök tragikus klasszikus "Romeo és Júlia” meg se karcolta. Lassan tényleg készültem a „hülye azért nem vagyok” boltba szívizom epilátorért, Azt hittem a síros könyvek rám nem hatnak. (a fenét nem!) Akkor jön ez a jazz stílusra komponált, színes, koktélzongorás eszetlenség, és kész vagyok. Keményen padlót fogtam, és most fel kellene állni. A földről szedegethetem össze az ezer darabra tört szívem maradványait. Pár napig elfog tartani míg összeillesztem, és a szőrtelenítést is jó időre feleslegessé vált.

>!
Bleeding_Bride ISP
Boris Vian: Tajtékos napok

Amikor egy szürreális, elsőre teljesen értelmetlen világba esel be fejjel, átszakítva egy vastag üvegfalat is, hogy miközben a szilánkokat huzigálod a sebeidből, málnaszirup ömlik belőled, te meg szomorú vagy, mert allergiás vagy a dióra.
Egy álomvilág, ami görbe tükröt tart a materializmusnak, elborzaszt a függőségtől, de az igaz szerelmet szentnek láttatja.
Vian, én így szeretlek. Sírva kacagósan, aztán jó hosszan elmélkedve.

>!
Gaura_Ágnes IP
Boris Vian: Tajtékos napok

Az SFF-rajongók közül sokan vélhetően nem is tekintenek SFF-nek, mivel hogy határterületről, a szürrealizmus szürke mezsgyéjéről való. Ezt a könyvet vagy imádod, vagy rühelled és végig sem olvasod, a tapasztalat azt mutatja, hogy középút nem nagyon létezik. Nekem ez a világ legszebb szerelmes könyve. Nem egy szerelmes történetről szól, hanem magáról a szerelemről, ezért természetes, hogy a szürrealizmushoz tartozik: a szinesztézia nyelvén a realizmus felszíne alatt megbújó igazságot térképezi fel, azt az igazságot, hogy ha szerelmesek leszünk, megváltozik a világ, és már semmit nem látunk olyannak, mint ahogy mások, és a nyelv, amit nap mint nap használunk, már nem alkalmas arra, hogy kifejezze, amit érzünk. Sokszor olvastam és még sokszor fogom olvasni, hagyom mindig, hogy kitépje a szívemet.

6 hozzászólás
>!
AfterEight
Boris Vian: Tajtékos napok

Találtam egy kedvencet.
Az ember ilyenkor megemeli a kalapját és elmereng,hogy születhettek ilyen
tehetséges írók.Hogyan képes valaki ilyen regényt írni?
Boris Vian Úgy írja le a szerelem, az aggódás, a félelem érzését ahogy az ember
legbelül a szívében érzi, csak képtelen azt az érzést szavakba foglalni. Ő megteszi.
A legfájóbb dolgokat is játékos könnyedséggel jeleníti meg, mint valami álmot, vagy látomást.
spoiler
Nem igazán találok szavakat. Nem is keresek, olyan kopottnak érzem a sajátjaimat.
Az embernek összeszorul a torka, érzi a szíve itt és most örök rabságba esett.

" Tizenkét kék és hideg acélcső volt alatta, de valamennyi végén szép fehér rózsa
virított üdén, és a bársonyos szirmok mélyén vörösessárga folt árnyalta valamennyit.
– Milyen szépek!… (…) – Elvihetem őket Chloénak? – kérdezte Colin. – Elpusztulnak,
ha letépi őket az acélról – mondta az ember. – Tudja, acélból vannak..
– Az nem lehet – mondta Colin.”

Mit is írhatnék még a végére? Aki a szerelmes regényeket szereti, kérem olvassa el.

3 hozzászólás
>!
ppeva P
Boris Vian: Tajtékos napok

Fogalmam se volt, mibe vágok bele. Az első oldalakon többször felakadt a szemem. Hogy mi?! Biztos, hogy nincs valami félreértés? Aztán szépen besződögélt a stílus, és egyszer csak azt éreztem, hogy hétköznapi szövegértés kikapcs, összes asszociációs csatorna bekapcs, biztonsági övek becsatolva, jöhet a hátradőlés elengedett kézzel.
Ez a regény 1947-ben jelent meg – ez egy csomószor eszembe jutott olvasás közben…
A történet egy kicsit a Love Story-t juttatta eszembe, a stílus meg Alice-t Csoda- és Tükörországban. :) A fordítónak meg kijár egy külön gratula.
És aztán:
Környös-körül bőséges csend lett, és a világ maradék részének java darabja kezdett egy fabatkát sem érni.

5 hozzászólás
>!
Oriente P
Boris Vian: Tajtékos napok

Nálam tökéletesen betalált a Tajtékos napok, úgy ahogy van. Hibátlannak tartom. Az ilyesmiről lehetetlen épkézláb értékelést írni. Ehelyett inkább rekonstruálom – ha részlegesen is – Jean-Sol Partre munkásságának mérföldköveit:
Paradoxon a hányadékról
Szabad választás és hányinger
Szenny és genny
Áporodottság
Böfögő virágok
A tét és a simli
Szent Colombe barlangja
Undorlexikon

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Mafia I

…a történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.

5. oldal

4 hozzászólás
>!
ede

Már nem rágta az utóbbi napok nyugtalansága, úgy érezte, narancs alakú a szíve.

12 hozzászólás
>!
Kági

– Jaj! – mondta Colin. – Mivel tartozom?
– Nagyon sokkal – felelte a gyógynok. – Legjobb lenne, ha leütne, és elrohanna fizetés nélkül…

109. oldal

>!
worsi ASP

Majdnem mindig jókedve volt, a maradék idejét pedig alvással töltötte.

7. oldal

>!
csartak MP

Kis rózsaszín felhő ereszkedett le az égből, és feléjük közeledett.
– Menjünk bele! – javallotta a fiú.
– Rajta!
És a felhő beburkolta őket. Meleg volt benne, és fahéjascukor-illat.

45. oldal

>!
judkacag

Olyan aranyos volt, hogy látni lehetett kék és mályvaszín gondolatait, amint ide-oda járnak a kezén az erekben.

>!
Sárhelyi_Erika I

– (…) nem is mondta, Nicolas, hogy van egy unokahuga.
– Nővérem rossz útra tért, uram – mondta Nicolas. – Filozófiát tanult. Ilyesmivel nem dicsekszik az ember egy olyan familiában, amely büszke hagyományaira.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alise · Nicolas
>!
sztimi53 P

– Nagyon szereted Chicket?
– Nagyon. De ő jobban szereti a könyveit.

129. oldal, Európa, 1969.

Kapcsolódó szócikkek: Chick
11 hozzászólás
>!
Kági

– Jó napot – mondta Chloé.
– Csókolom… a… Magát Duke Ellington hangszerelte?- kérdezte Colin, aztán elszaladt, mert meg volt róla győződve, hogy butaságot beszélt.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Duke Ellington

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

André Breton: Nadja
Gustave Flaubert: Madame Bovary
A. S. Byatt: Mindenem
Bernhard Schlink: A felolvasó
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Lautréamont: Maldoror énekei
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Stanisław Lem: Solaris
William S. Burroughs: Meztelen ebéd