Tábornokok ​uzsonnája 16 csillagozás

Boris Vian: Tábornokok uzsonnája

Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella – csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája – most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak.

A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz.

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2016
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276649 · Fordította: Takács M. József

Enciklopédia 5


Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Boris Vian: Tábornokok uzsonnája

Nem is akartam én elolvasni, csak a novellákat a kötetből. Csakhogy ez az egész abszurd, komikus, magamutogató, szinte naiv fekete-hófehér, mi több színpompás humor olyannyira magával ragadott, hogy a világért ki nem hagytam volna a két drámát! Nem is bántam meg. Nagyon jól szórakoztam és hatalmas felröhögéseket rendeztem Kedvesemnek, megörvendeztetve őt is néhány abszurditásában csodálatos gondolat-gyöngyszemmel. Számomra üdítő volt, csak ajánlani tudom. Szívesen megnézném nyomban a drámákat színpadon is!

Woland>!
Boris Vian: Tábornokok uzsonnája

Ez volt az utolsó, még nem olvasott Vian-kötetem. A novellák nem annyira nyúgöztek le, a Blues egy fekete macskáért kötetben lévők sokkal jobban tetszettek. Talán a Feleségem a volán mögött volt az, amit ki tudnék emelni, ezt pont akkor olvastam, mikor a jogsimat csináltam, és vezetni tanultam, így nagyon betalált. Na de a drámák! A Tábornokok uzsonnája igazi tagadhatatlan Vian, imádom az abszurd, szatírikus világát, le sem tagadhatná, hogy ő írta. Az abszolút kedvenc azonban a Schmürz. Hát az valami óriási! Szabályosan izgultam, miközben olvastam, urrá lett rajtam is valami feszengés, alig bírtam abbahagyni az olvasást. Véleményem szerint ideje lenne valamelyik színháznak színre vinni itthon is, egyszerűen kár lenne kihagyni. Ha megtörténik, biztosan az első sorba foglalok helyet.

1 hozzászólás
Estocada>!
Boris Vian: Tábornokok uzsonnája

Vérszegény. Azt hiszem ez a jó szó rá. A stílus rendben van, akadnak poénok is, de mégis… Valami hiányzik. Lehet, hogy a műfaj(ok) jellege miatt, de nem tud úgy hatni a viani abszurd, mint általában, az írótól megszokott szürreális elemek is ott vannak, de valahogy nem teljesednek ki.
Viszont a Schmürz nagyon érdekes darab (másként mondom – telitalálat! ez mentette meg a csillagozásnál a könyvet), már csak ezért is érdemes volt elolvasni ezt a válogatást!

>!
Helikon, Budapest, 2016
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276649 · Fordította: Takács M. József
csengeri_zsofia>!
Boris Vian: Tábornokok uzsonnája

Nagyon vegyes érzelmekkel tettem le a könyvet. A novellák hozzák az igazi Vian stílust, a maga abszurd humorával. Egyiket sem mondanám kiemelkedőnek, de rossznak sem. Azt kell, hogy mondjam hozzák a kötelezőt. A címadó víg tragédiával már nagyon más a helyzet. Ez a mű zseniális. Vicces, abszurd, furcsa, szerethető. Abszolút kedvenc lett, és számomra ez húzta fel a teljes kötetet. A birodalomépítők viszont nekem túl furcsa volt. Nem láttam át, nem értettem és nem a jó értelemben pislogtam nagyokat. Az utószóban leírtak után is azt mondom, hogy nem értem ezt a drámát.
Összességében nem volt rossz könyv, de egyelőre számomra egyszer olvasós kategória.

Smici P>!
Boris Vian: Tábornokok uzsonnája

Viant már a kezdetektől fogva szerettem. Tökéletes írásai vannak, melyek amellett, hogy humorosak, mindig felhívják az ember figyelmét valamilyen társadalmi problémára is. Egyszóval, örök klasszikusok, és ma is aktuálisak.
Ebben a kötetben 8 novellát olvashatunk, valamint két drámát. Nekem őszintén most a drámák jobban tetszettek, különösen a Birodalomépítők című darab volt az, amelynél lelkesen „csettintettem egyet”, hogy: ez igen, ez nem semmi.
Természetesen a 8 novella mindegyike is kitűnő, ezek közül A vízvezeték-szerelő az az írás, mely nem csak kiemelkedően humoros, hanem kellően olvasmányos is. Tökéletes novella.
Már jó pár Vian köteten vagyok túl, elmondhatom, hogy az életmű jó részét elolvastam. Éppen ezért örültem, amikor megjelent ez a kötet, immár más kiadó gondozásában. Remélem, hogy a @Helikon nem ejti az életmű kiadását, és még olyan kötetek is megjelennek majd, melyek az előző sorozatban már nem láttak napvilágot.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Nyújtóznak a tehenek, olcsóbb lesz a bőr.

214. oldal Birodalomépítők, avagy a Schmürz

3 hozzászólás
Chöpp >!

– Ön orvos? – kérdezem.
– Így van – feleli a szakember.
– Micsoda nagyszerű hivatás! – mondom. – Felfedezni másokon a betegség tüneteit… Egy szép karcinómát…

56. oldal Ezek a drága, ingyenes vizsgálatok

Kapcsolódó szócikkek: fekete humor · orvos
Chöpp >!

Egyébként manapság, amikor mindenkinek olyan mélyre ható gondolatai vannak, az ember egyedül úgy tudja bizonyítani a szellemi függetlenségét, ha ostobaságokat beszél.

110. oldal

Chöpp >!

     – És milyen az idő? – kérdezte az Admirális nagyot nyújtózva.
    A kutya kinézett az ablakon.
     – Emberi – mondta. – Jobb, mint tegnap. Biztosan nincs túl hideg.

36. oldal Egy nagy sztár

Chöpp >!

Barátaim, barátaim, ne hagyják, hogy a nyelvük megelőzze a gondolataikat.

162. oldal Tábornokok uzsonnája

Chöpp >!

Mint mondtam, én csak azért növesztettem szakállt, hogy választ találjak arra a kérdésre, hogy mások miért növesztenek szakállt. De nem találtam mást, csak egy szakállt. A szakáll oka tehát maga a szakáll.

283. oldal Birodalomépítők, avagy a Schmürz

Kapcsolódó szócikkek: szakáll
Chöpp >!

Lélekszakadva rohanunk a jövő felé, olyan gyorsan, hogy közben megfeledkezünk a jelenről, a lábunk által felvert por pedig eltakarja előlünk a múltat.

287. oldal Birodalomépítők, avagy a Schmürz

Chöpp >!

Mióta Svédországban rendezik meg a Tour de France-t, én nem értek semmit.

193. oldal Tábornokok uzsonnája

Chöpp >!

Fura, hogy a magukat műveltnek tartó emberek mennyire szükségét érzik, hogy másokat bosszantsanak!

13. oldal A vízvezeték-szerelő

Chöpp >!

Dicsőség a balsorsú bátraknak!

149. oldal Tábornokok uzsonnája


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok
Heltai Jenő: Századelő
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Gogol művei
Woody Allen: Tollatlan jószág
Bojtár Endre (szerk.): Aki utoljára nevet
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / Az orr / A revizor
Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok
Marcel Aymé: A faljáró
Maurice Leblanc: Arsène Lupin, az úri betörő
Navarrai Margit: Heptameron