Pekingi ​ősz 138 csillagozás

Boris Vian: Pekingi ősz Boris Vian: Pekingi ősz Boris Vian: Pekingi ősz Boris Vian: Pekingi ősz Boris Vian: Pekingi ősz

Boris Vian az abszurd mestere. E regényének (talán főművének) címe is abszurd, hiszen nem Pekingben, s nem is ősszel játszódik. Egy biztos: játszódik, s a játékosság, képzeletgazdagság jellemzi leginkább Vian abszurd remeklését, a modern francia próza párját ritkító, eléképesztő klasszikusát, mely egyszerre elgondolkoztató, mélyen emberi alkotás, pompás stílusbravúr és a modernkedés csúcsteljesítménye, blöffje és paródiája… épp csak nem szabad minden szavát komolyan venni.

Eredeti mű: Boris Vian: L'Automne à Pékin

Eredeti megjelenés éve: 1947

>!
Cartaphilus, Budapest, 2009
360 oldal · ISBN: 9632661063 · Fordította: Pődör László
>!
PolgART, Budapest, 2001
262 oldal · ISBN: 9639306193 · Fordította: Pődör László
>!
Tulipán, Budapest, 2000
354 oldal · ISBN: 9637953183 · Fordította: Pődör László

3 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 26

Most olvassa 15

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth MP
Boris Vian: Pekingi ősz

A Pekingi ősz Vian karrierjének legjobb időszakában jelenhetett meg: a Köpök a sírotokra 1946-os botrányos sikere beemelte őt az irodalmi közéletbe. A korábbi érdektelenség ellenére a Gallimard kiadó gyorsan újranyomta a Tajtékos napokat és a Venyigeszú és planktont, majd a Sullivan „fordításokat” gondozó Scorpion éppen 1947 őszén kiadta a Pekingi őszt – az olvasók rövid időn belül egyszerre három Vian-regényt kapkodhattak össze a polcokról, nem is beszélve A holtaknak már mindegyről, mely szintén 1947-ben látta meg a napvilágot. Az igazság persze az, hogy a valódi kereskedelmi sikert ekkor is a Sullivan-kötetek biztosították, de Boris számára megadatott a lehetőség, hogy immáron főállású íróként önkifejezhessen és pénzt is kereshessen – bár nem feltétlenül egyszerre.

A Pekingi ősz nagy meglepetésemre az eddig megismert életmű legreálisabb alapokon álló írásának bizonyult. Nem kell persze attól félni, hogy Borisnak megjött az esze, de játékos világán belül most lépünk túl először az álmodozó dandy-romantikán: a sztori főhősei egy termelési regényt idéző miliőben, a sivatag mélyén építik vasútvonalukat, miközben munkájukat régészek, az egyház, meg a szerelem nehezíti meg. Maró kritikákért Borisunk sosem ment a szomszédba, de ennyire átfogóan talán még egyszer sem célozta meg a kapitalista rendet, a sok esetben értelmetlen, pusztító, az embert tárgyiasító és gépiesítő kőkemény gazdasági rendszert – a profitorientáltságot. A legtöbb író ilyenkor bedob valamiféle alternatívát: szocialista eszméket, erkölcsi ellenállást, humanizmust, ritkább esetben felkínálnak valamilyen érzelmi megoldást, de esetünkben csakis a patafizika lehet a megfejtés (amit ezúton kereszteljünk is át „a képzeletbeli megoldások tudományának”). Arra viszont nagyon kiábrándító rájönni, hogy fontos és számunkra is ismerős problémákra kizárólag az abszurditás útján találhatjuk meg a megfelelő válaszokat – éppen ebből fakadóan úgy érzem, az …ősz legalább annyira nyomasztó és depresszív, mint a Piros fű, ugyanakkor végletekig kiaknázott nyelvi humora ezt elég jól elrejti előlünk.

Ami viszont izgalmasabbá teszi a könyvet, az a nyilvánvaló kapcsolata a Tajtékos napokkal, illetve bizonyos források alapján a Szívtépővel: nehéz ilyesmit egy groteszk szövegkörnyezetben áskálódva kijelenteni, de ez a három regény vélhetően ugyanabban az univerzumban játszódik. Nem mintha a mű értékén ez bármit is változtatna, de befogadás szempontjából mindenképpen elgondolkodtató adalék. Ahogyan az is, hogy Boris saját problémáit ezúttal is részben beleszőhette a történetbe, B. Mészáros Vilma legalábbis francia vélemények alapján állítja, hogy Angel biztosan, Anna pedig vélhetően Vian alteregója, helyzetük pedig saját magánéleti kríziseinek egyfajta leképzése – patafizikai megoldása. Kíváncsi lennék, Takács M. József erről mit írt a Cartaphilus-féle utószóban. B. Mészáros előszava egyébként elég szakszerű Vian-értelmezésnek tűnik, igaz, akad benne néhány tárgyi tévedés. Az pedig egészen elképesztő, hogy elemzésének jelentős részét a Birodalomépítőkről szóló bekezdések teszik ki, amit annak ellenére ír körül hajszálpontosan, hogy ekkortájt semmilyen formában nem lehetett magyarul elérni…

>!
Magvető, Budapest, 1971
354 oldal · Fordította: Pődör László
12 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Boris Vian: Pekingi ősz

Szerencsés pasi vagyok, mostanában egy rakás nagyon jó könyvet olvastam. Ez is köztük van.

Boris Vian chef d'ouvre-ja, azt mondják. Szeretem, amikor egy író játszik, ahelyett, hogy megjátszaná magát. Aki magát adja, annak megadom magam. Huncut francia könyv. Vian a Pekingi őszbe több ötletet sűrít, anélkül, hogy fárasztó vagy öncélú lenne, mint amennyit Örkény az egész életművében használt föl, pedig Örkény még mindig a legötletesebb írók közé tartozik.

Szürreális, oldalanként egy poén, és mégis olyan, mint egy „rendes” regény: a szereplők élnek (ez szerintem nem alapelvárás), furák, de élnek: Petitjean tisztelendő paródiája a katolikus egyháznak, őszintén képmutató, mégis a legszimpatikusabb szereplő. Van hivatal, ami mindig van Viannál, sokáig dolgozott sóhivatalokban. Van szomorú szerelem is, izgalmas nők, fura helyek, érzésekkel rendelkező tárgyak (pl. ha késésben vagy, ráijesztesz az óramutatóra), néhol kafkaian nevetségesen-félelmetes (nekem ilyen volt rögtön az első fejezet, a buszokkal), és a végén egy patetikus-humoros tömeghalál. De a regény nem ér véget. És visszatér a kezdethez. És így tovább. Annyi zseniális ötlet van benne, hogy föl se lehet sorolni mindent. Ezt sokszor újra fogom olvasni.

4 hozzászólás
>!
vorosmacska P
Boris Vian: Pekingi ősz

„Mindjárt odamegyek, és lekenek nekik egy alaposat, elküldöm őket pekingába!”
Ez az egyetlen sor, ami némileg utal a regény címében szereplő városra, de amúgy semmi köze hozzá, és az őszhöz sem. De ezen nem is lepődünk meg, ha egy Vian-regényről van szó.

20 évesen olvastam pár kötetét, nem ismeretlen számomra a világa, szétröhögtük magunkat mondatain, aztán meg elmentünk bulizni.
Ebben a könyvében is tömény adagolásban kapjuk az abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket, viselkedésformákat, célokat, megoldásokat. A könyv első fejezeteiben megismerjük a szereplőket, akik a későbbiekben elutaznak a történet helyszínére, Exopotámiába és részt vesznek az évszázad befektetésében: vasutat építenek a sivatag homokjában. A szereplőgárda is igen illusztris: a terv kiagyalója, aki véletlenül kerül a sivatagba az elátkozott 975-ös buszon; egy végtelenül lojális alkalmazott, aki gyilkossá válik, és végül sivatagi meditációval és egy néger nővel vezekel; az orvos, aki igyekszik egálban tartani az elhalálozott és megmentett betegek arányát, spoiler; a pap, aki maga is megér egy misét; a régészprofesszor, aki olykor-olykor múmiahúst ebédel; vagy a történet legpozitívabb szereplője spoiler Angel, aki reménytelenül szerelmes legjobb barátja szépséges, dundi barátnőjébe, Rochelle-be. És ez csak egy kis ízelítő a karakterekből.

Azonkívül sok egyéb hasznos információt is megtudunk, pl. mi az az indián faramuci, vagy hogyan készítsünk múmiakonzervet és hogyan találjuk meg az oroszlánt a sivatagban.
A kötet egy, a feje tetejére állt valóság visszásságaival túl sokat kezdeni nem tudó, rendkívül érzékeny ember megnyilvánulása. A sok blőd szituáció mögött ott lapul a szerző szomorkás, a szépség és a szerelem után áhítozó világa, ami különlegessé és nagyon szerethetővé teszi ezt a könyvet spoiler.

>!
Dormeck
Boris Vian: Pekingi ősz

„Bevallom, nem igyekszem világos lenni,(…) mert rendkívül bosszantó, mikor valami olyasmit kell megpróbálnom kifejezni, amit én magam oly világosan érzek; egyébként pedig tökéletesen mindegy, el tudom-e fogadtatni vagy sem másokkal az álláspontomat”

A lényeg az, hogy Vian egy zseni.

>!
dokijano 
Boris Vian: Pekingi ősz

Eszméletlenül abszurd (vagy szürreális?) regény. Zsibbasztja az ember agyát rendesen. Olvasás közben Örkény egypercesei jártak az eszemben, de nálam Örkény győzött.
A kietlen helyszínen folytatott céltalan, de kemény munkavégzés megviseli a szereplőket. A tábor orvosa sem áll a helyzet magaslatán, „munkájával” erőteljesen elősegíti a dolgozók létszámcsökkenését. Emberi kapcsolatok alakulnak és mennek tönkre, sokféle emberi jellemhiba megjelenik ironikusan felnagyítva.
Kell néha olvasni egy-egy ilyen könyvet is, amelyben kíméletlenül a képünkbe nyomják a nyers és véres valóságot. De azért óvatosan adagoljuk, nehogy megcsömörödjünk tőle.

>!
Tulipán / Holló és Társa, Budapest, 1992
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637953183 · Fordította: Pődör László
>!
bagett
Boris Vian: Pekingi ősz

a legszebb szerelmes viankönyv – a tajtékos napok a nyomába sem ér

>!
délibáb
Boris Vian: Pekingi ősz

A Pekingi őszt nekem a budapesti tavasz hozta el, ahogy azt a felismerést is, hogy a jelenlegi férfiideálom táskájában egy Vian-kötetnek kell lapulnia.
(Egyébként olyan óvatlan voltam, hogy a kuttogatott pakorica kifejezés észrevétlenül beszivárgott a szókincsembe, nagyég.) :)

>!
kata__ 
Boris Vian: Pekingi ősz

Vian tehetsége vitathatatlan. A sok szürreális elem közé ügyesen beleszövi az egyszerre szomorú és szórakoztató társadalomkritikáit vagy éppen saját különleges eszmerendszerét. (Hogy olyanokról ne is beszéljek, mint ami Takács M. József remek utószava után vált világossá, hogy az a gyalázatos Arland , valójában Marcel Arland a Pléiade zsűritagjának karikatúrája, aki Vian ellen szavazott a díj odaítélésekor.)
Egy hajszálnyival tetszett csak kevésbé, mint a Tajtékos napok, a stílus ugyanúgy kifogástalan, itt talán a cselekmény és a szereplők valamiért nem ragadtak meg annyira. Mármint keserűen mosolyogtam utána meg hümmögtem, de mégse voltam teljesen elvarázsolódva.

>!
zanni
Boris Vian: Pekingi ősz

Tetszett benne sok dolog, meg úgy összességében is a történet. De sajnos valahogy mégsem ragadott magával.

3 hozzászólás
>!
lettielena
Boris Vian: Pekingi ősz

Tetszett is meg nem is. Közben azon gondolkoztam, minek is olvasom el, aztán egy idő után magával ragadott és nehéz volt letenni. Sokszor kellett újraolvasnom, vajon a különböző humoros megjegyzések tényleg annyira viccesek, mint elsőnek tűntek, vajon mit akart velük közölni a drága művész.
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, Vian egy zseni!


Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth MP

Tánc közben kiesni a taktusból kevésbé tűnik szerződésbontó oknak, mikor már nem halljuk a zenét.

62. oldal (Magvető, 1971)

>!
Ákos_Tóth MP

– Ezt a dobozt igyekszem kinyitni (…) de sehogy sem boldogulok vele.
– Akkor hát ne nyissa ki – javasolta bölcsen a tisztelendő. – Ne erőltessük képességeinket.

243. oldal (Magvető, 1971)

>!
csend_zenésze

Olivia folyton megbotlott, mert a szeme másra gondolt.

Második tétel, XII. (278. o.) (Magvető, 1971)

4 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth MP

(…) (a többletet mértékrendszerben nem tudjuk kifejezni, mivel a sátor Amerikából származott, s az angolszászok hüvelykben és lábban fejezik ki azt, amit mi méterben; ezért is szokta volt mondani Athanagorász: ezekben az országokban, ahol a láb az úr, ideje lenne már, hogy a méter végre megvesse a lábát) (…)

89. oldal (Magvető, 1971)

2 hozzászólás
>!
csend_zenésze

…, de lányokhoz szomorúság is kell. Nem mintha ők maguk kedvelnék a szomorúságot – legalábbis ezt állítják –, hanem mer a sarkukba szegődik. A csinosaknak. A csúnyák esetében nem beszélhetünk ilyesmiről: az is elég szomorú, hogy ilyenek is vannak. Különben, minden lány szép.

Átmenet (86. o.) (Magvető, 1971)

>!
imma A+P

Anna egy fejjel magasabb volt a másik kettőnél. A pontosság kedvéért: a saját fejével.

308. oldal

>!
csillagka P

– A vakok között király a félszemű. Nincs véletlenül egy kése?
– Zsebkésem van.
– Hoci!
Amadis odanyújtotta neki. Amaz kinyitotta a nagy pengét, és erélyes mozdulattal a szemébe döfte.

34

>!
EBrody I

– Egy szó nem sok, annyit sem értek belőle – mondta Nyeletnyeli.
– Ez olyan, mint a dzsessz-zenében a transz – magyarázta Angel.
– Kezdem kapiskálni – válaszolta Nyeletnyeli. – Azt akarja mondani: ugyanúgy, ahogy egyesek képesek megérezni annak a lényegét, mások meg nem.
– Igen – helyeselt Angel. – Rendkívül érdekes dolog, mikor az ember transzban van, azt látni, hogy mások képesek tovább beszélni és a formáikkal bíbelődni. Úgy értem: mikor az ember érzi a gondolatot. Azt a bizonyos anyagi valamit.

Második tétel - VII

>!
Frank_Spielmann I

– Mocskos alak.
– Az ilyenek nagyon kedvesek a nőkkel.

221. oldal

>!
Frank_Spielmann I

Bocsásson meg, de mikor nőt mondok, szép nőt értek rajta. A többi számomra teljesen idegen világ.

268. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Korda István: A nagy út
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Émile Ajar: Salamon király szorong
Robert Merle: Mesterségem a halál
Émile Ajar: Előttem az élet
Anne-Laure Bondoux: Csodák ideje
Henri Charrière: Pillangó
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Albert Camus: Közöny / A pestis / A bukás