Köpök ​a sírotokra 78% 343 csillagozás

Meghalni nem is olyan egyszerű – szokta nagytatám mondogatni, ugyanakkor azt is mondják, hogy a művésznek kicsit mindig meg kell halni, ha a lelkét is beleviszi az alkotásaiba.
Azt hiszem, ez a kötet nem csak a soraiban és a sorok mögött elrejtett, sajnos még talán ma is érvényes, mondandójában gyilkolt, és nem is maga Vian halt bele, hanem a társadalom él tőle zombiként.

Nagyon jól tudtam, hogy mire készüljek kicsit több, mint egy évvel a Tajtékos napok után: mindennek (is) az ellenkezőjére, amit a talán legismertebb Vian-regénytől kaptam. Említett egyébként tetszett annyira, hogy valami mással is próbálkozni merjek (noha az sem éppenséggel egy habos-babos, rózsaszín ködös örömhadjárat, nagyon nem), így hát rögtön belevetettem magam a Vernon Sullivan-regények világába és az elsőt követő kisebb-nagyobb megrázkódtatások után nagyjából hasonló az érzésem, mint az öt golyóval való orosz rulettezést illetően…

Az biztos, hogy ennek a pasasnak, mármint Viannak irtó nagy tehetsége van nem csak az íráshoz, hanem ahhoz is, hogy komplett idiótát csináljon az amerikai életérzésből (és irodalmi stílusból), hovatovább az olvasóból is. Ha valami hú, de komoly irodalmár benyomását akarnám kelteni, nekiállhatnék a regény jelentésrétegeit boncolgatni, akár bekezdésről bekezdésre végigmenni a két hét alatt, ráadásul fogadásból íródott történeten és kifejteni, hogy lesz egy alapvetően hard-boiled (akármennyire is viszketek ettől a kifejezéstől) erotikus polgárpukkasztásból véres-kegyetlen erotikus tragédia, némi anti-rasszizmussal megfűszerezve. Szokták mondani, hogy az írásnak van egy terápiás jellege, én pedig most pontosan ezt is éreztem – meglehet, csípőből rosszul –, hiszen hol máshol élje ki az ember legrejtettebb félelmeit, eltemetett titkait, borzasztó fétiseit, ha nem a lapokon, ráadásul egyből álnéven?

Habár a lelkemnek ekkora dózisban már sok volt a kendőzetlen erotika és mosatlan száj-effektus, alapvetően elfogadhatóan kezdte meg a sort Boris Sullivan ezzel a regénnyel. Biztosan elő-előveszem még a többi hasonló kötetet és a posztumusz megjelenésre is sort kerítek idővel, de egyelőre még nem érzem azt, hogy készen állnék egy újabb bosszúhadjáratra. A fickó viszont megérdemli az elismerést, mert bizony aki ilyet is tud írni, az egy megfellebbezhetetlen zseni, noha fel kell készülni arra, hogy az erőszak és a durva mennyiségben csorgó testnedvek szinte leesnek a lapokról, így legalább üres és ugyanakkor erős, sok mindennel megbirkózó gyomrot igényel a Köpök a sírotokra olvasása. Kultusza, érdekes mivolta miatt viszont mindenképpen megéri egy pár órát együtt tölteni vele, mert van élet olvasnivaló a Tajtékos napokon túl is…

Az igazi művész képletesen minden alkotásába belehal egy kicsit, Borisnak a lopásba nem csak lelkileg sikerült. Mekkora tragédia és igazságtalanság ez a sorstól, milyen kegyetlen fricska? Vian életében csak álnéven írt könyveivel lehetett sikeres, és megszakadt a szíve mikor látta mit kezdtek a filmesek, ezzel a 2 hét alatt összehozott társadalom kritikával, amit nem tartott elég kidolgozottnak, pedig messze túlmutat sok mindenen ami mostanában a kezembe került.
Jing és Jang. Gandhi vagy Che Guevara? „A számolás joga” után megint egy fekete könyv azaz egy szőke néger dühe a társadalom és azon belül is a fehér kisasszonyok ellen. Nem lehet jó vége, ahogyan jó eleje sincs, a harag sosem jó tanácsadó, sokkal jobban tetszik a másik út, akkor is ha valahol mélyen azért elismerem, hogy a ószövetség kegyetlen Istene mondott valami olyasmit: Szemet szemért! Fogat fogért! (a lányok sokkal okosabbak voltak) Nem volt tudatos a választás, még is nagyon jókor, elgondolkoztató könyvet olvastam egy emberről aki még magával sincs tisztában, nem hogy a körülötte lévő világgal. Vérrel nem lehet gyógyítani, csak újabb szenvedéseket okozni, mint látszik magunknak is.

Előszó: a könyv is ezzel indul. Tegnap este kinéztem, mert tudtam, hogy ma utazás alatt lesz módom olvasni. Rövid, gyorsan olvasható, kb 2,5 óra.

Kurvoid kis pipik, piálás, bulik, olyan férfiak, akiket a… szerszámuk hajt. Jé, ez tipikus déjavu érzés. Ilyesmit már olvastam, például Bukowskitól. Boris Vian kisregénye nem olyan durva, mint Bukowskié és megkockáztatom, hogy jóval szebb stílusban megírt történet. A hangulata nagyon ott van a szeren. Megspékelve egy poros amcsi kisváros könyvesboltjával, ami főhősünk melóhelye. Két dolog, ami miatt nem tudok és akarok max pontot adni: mi a francot műveltek a szerencsétlen kislányokkal, minek kellett azt tenni? spoiler Pont az előző olvasmányom világít rá, hogy az erőszaknak nincs sok értelme. Erre megint előjön. Jól megírt, hangulatát tökéletesen átadó történet, csak a vége furcsa. Túl furcsa valahogy nem volt benne. Még annak ellenére sem, hogy ilyen környezetben és karakterek között megesett már a történelemben hasonló.
Hogy mi a mondanivaló? Talán az, hogy tojjuk le magasról az élet gondjait, próbáljuk élvezni azt. Szembe megy az elfogadott viselkedési normákkal, nyugodtan mondható trollnak, ha már egy ilyen kihívás miatt vettem elő. 4 csillag (4,2 pont) a fentiek miatt.

A Tajtékos napok egyik örök kedvencem, de azon kívül nem olvastam sok mást Viantól. Ez pl. 20 éve állt itt olvasatlanul – olyannyira elfeledett könyv volt, hogy még a molyos magánkönyvtáramhoz se volt hozzáadva.

Most elolvastam.
De nincs kedvem rasszizmusról, hard-boiled brutál-szatíráról, irodalmi trollkodásról meg ilyesmikről írni.
Mert főleg azon gondolkodtam, hogyan tud egyazon ember olyasmit írni, mint a Tajtékos napok, meg olyasmit, mint ez.
De végül is: egyszerű.
A Tajtékos napok se egy übercuki regény – néha tán annak látszik, de igazából brutális és rém-szomorú.
A Köpök a sírotokra meg egy olyan brutális és rém-szomorú regény, ami nem is látszik übercukinak. Nagyon nem.

Aludnom kellett rá párat, hogy az értékelést is megírjam a könyvhöz.
Maga a cselekmény fokozott izgalmat és erotikus töltést tart fent egészen a végéig.
Nagyszerűen meg van írva (különösen azt tudva, hogy egy hétvégén készült el), olvastatja magát, s mivel nem hosszú ha valaki neki fekszik egy délután elolvassa.
Ami zavart, és ezért nem 5*-os, amit már máshol is olvastam: spoiler A célt értem, de az eszközzel nem értek egyet!
Szóval annyira tetszett, hogy több könyvet is elolvassak a jövőben az írótól :)
Azoknak ajánolm: akinek erősek az idegei.

Első szó amit kiejtettem a számon olvasás után: oh!!!
Mindent leírtak már előttem, boncolgatták, fejtegették a könyvet és mondani valóját. Én rövid leszek: ez egy eszelős erotikus regény, ami a végére átcsap vad gyűlöletbe. Ha megnézitek a címkéket, akkor tudni fogjátok miről is szól, szerintem érdemes azt a pár órát rászánni a könyvre, hogy elolvassátok.
Az előszót és az első fejezetet újraolvastam,( a könyv olvasása közben) hogy teljes legyen a kép.

Boris Vian azaz Veron Sullivan, a nagy avantgárd fenegyerek, a sokoldalú művész, akit többször is perbe fogtak, de ő remekül megélt az irodalmából. Hírhedt könyvét sokan olvassák. 1946-ban írja meg ezt a cinikus, szürrealista, „cselekménydús” könyvét és nekem úgy tűnt, mindent belerak amit az addig leélt 26 éve alatt tapsztalt a világról. Volt ideje felkészülni és kiművelni magát egy ilyen köpésre. Eddig elkerültem a könyveit, de a diákok közül többen is olvassák és látnak benne fantáziát, bátran ajánlották nekem is. Nem hiába, mert tetszett. A fantáziáról csak annyit, hogy van is benne bőven, de a hatásvadászat nem nem szokott célt érni nálam. Hogy polgárpukkasztásként vagy paródiaként kell olvasni? Paródiának gyenge és nem igazán pukkasztott. Két hét alatt írta meg Sullivan álnéven. Szereplőit sem mutatja be részletesen, nem bonyolítja a lelki traumák leírását, a jelzőket is ránk bízza. Némi gyerekkori élmények felidézésével próbálja megerősíteni a főszereplő az igazát. Ha van ilyen. Pusztán a nem titkolt szándékok alapján ítélkezhetünk is a történet felett. Ha ítélkezünk. De a gyakorlott thriller néző, ezt a filmszerűen megírt regényt simán lenyeli. Én ugyan nem vagyok az, de a Top 10-es listámon, mondjuk a Született gyilkosok című film előkelő helyen áll. Hasonló képek ugrottak be a könyv olvasása közben is. A téma viszont teljesen más. Lehetne boncolgatni (és ez a szó itt különösen a helyén van) a miérteket, a szándékokat, a gyűlöletet, a bosszút. Nagy téma lehetne a társadalmi hovatartozás kérdése is (mert valahova tartozni kell) , de Lee is olyan egyszerűnek látta az egész tervét, hogy én sem akarom bonyolítani a dolgot. Általában a műveltségben, iskolázottságban való alultápláltság szokott ilyen peremszéli indulatokat szűlni, ami Lee Andersonnál nem áll fenn. Még csak nem is primitív, ha a gondolkodását is megvizsgáljuk. Céltudatos, agresszív, amit a szexben próbál kiélni. De hát az sem elég egy idő után, csupán eszköz ahhoz, hogy bosszúszomját csillapítsa. Állati ösztöneit nem rejti véka alá, viszont dícséretes, hogy nem káromkodik. A könyvben nincs káromkodás. Talán azért, hogy majd az olvasó mondhassa a magáét… van aki mondja is. Minek? Ha már Lee viselkedéskultúrája hagy némi hiányt maga után, akkor az olvasó se vegye fel a kesztyűt. Két dolog volt számomra nagyon érdekes a könyvvel kapcsolatban. Az egyik, hogy mi mindenre jó Jób könyve és abból egy idézet, amit levélben kap meg Lee és mintegy megerősítésként fejből idéz is. A másik pedig, hogy 1980. május 9-13 között zajlott a 33. Cannes-i Filmfesztivál, ahol olyan filmekkel együtt szerepelt a könyv címe, mint Tarkovszkij Sztalker című filmje. De a sztori ebben az, hogy a szovjetek a Sztalkert nem engedték bemutatni és egy kis csalással a filmtekercsre Vian Köpök a sírotokra címét írták. A cenzúrából ott ülő nézők persze nem kis döbbenettel és megbotránkozással hagyták el a termet a vetítés elején.

@sztimi53 könyvtárából kikölcsönzött darab. Semmit sem tudtam a történetéről.
Azt írja, paródia. Kösz! Vannak dolgok, amikkel bizonyos emberek előtt nem jó viccelni. Nem, nem a bigott, kispolgári lelkem miatt.
Másodsorban, nem bírtam letenni, nyílegyenes út a bűnbe, a büntetésbe, talán a bűnhődésbe? Egy kis elfojtott düh. Egy kis tehetetlenség, egy kis öntudatüzekedés. Beteg mindenki, belül romlik el. Az anyaméhből való távozás után reklamációnak helye nincs….

Izgalmas, pörgős, de beteg könyv. 18 év alatt semmiképpen nem ajánlanám, és nem a szexuális tartalma miatt, hanem azért mert az a világkép amit a főszereplő megtestesit, és kivetít, az az alapvető erkölcsi normákkal teljesen ellentétes, és egy nem kialakult személyiségre rossz hatással lehet. Maga a könyv viszont jól van megírva, olvastatja magát, akkor is ha a főszereplő antihős, akiben semmi szerethető nincs. A regény vége viszont számomra már túl brutális volt, ezért a fél csillag levonás.