Hullasztó 42 csillagozás

Boris Vian: Hullasztó

Viannak ​ez a regénye más, mint a korábbiak: komorabb, szigorúbb, komolyabb. Igaz, ebből sem hiányoznak a szójátékok, a fantasztikus részletek, az abszurd, sőt morbid jelenetek – a kecskék autostoppolnak, a gyerekek tudnak repülni, a plébános nyilvános boxmérkőzést szervez a sekrestyéssel –, de Vian ezúttal egy kicsit megzabolázza féktelen játékos kedvét, és egy sötét, kíméletlen, helyenként Kafkát idéző világot mutat be a maga hol kegyetlen, hol szemérmesen érzelmes, szilaj, vibráló stílusában.
A Hullasztó 1953-ban jelent meg, eleinte értetlenség fogadta, alig néhány évvel később azonban egymás után ért meg újabb kiadásokat, s ma már – a Pekingi ősz és a Tajtékos napok mellett – Vian egyik legkedveltebb, legtöbbet idézett műve.

A vörös patakon ott cirkált a Dicsőság csónakja, rothadó húsdarabok után kutatva. Holtottó odakiáltott neki. Amikor a csónak egészen közel ért hozzá, beleugrott.
-Nos, mi újság? – kérdezte kedélyesen.
-Semmi – felelte a… (tovább)

Szívtépő címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1953

>!
Polgár, Budapest, 1998
186 oldal · ISBN: 9639002399 · Fordította: Vargyas Zoltán

Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

pomesz>!
Boris Vian: Hullasztó

Hatalmas utazás tudatalatti rétegekben. Csak azt nem tudom, hogy kinek a tudatalattijában vájkáltunk, Vian-éban, az enyémben vagy mindenkiében? Én nagyon élveztem olvasni és hiába sugárzott rendkívül hátborzongató hangulatot a regény, mégis sokszor mosolyra húzódott a szám.

etothjudit I>!
Boris Vian: Hullasztó

A szerző rajongóinak kötelező olvasmány, leginkább azoknak ajánlom, akik hajlandóak a képek mögé látni, és akár többszöri újraolvasással rászánni az időt arra, hogy kibogozzák ennek a különleges utazásnak a részleteit, mert ezáltal is felfedezhetünk egy kisebb szeletet az emberi elme rejtett zugaiból. https://elkepzeltkonyv.blogspot.com/2018/07/konyvekrol-…

szöszmösz I>!
Boris Vian: Hullasztó

Vianban nem lehet csalódni! És egyre csak teremti a világokat, amikben az ember szívesen élne. – bárcsak olyan gyerekkorom lehetett volna, mint Citröenéknek (leszámítva néhány aspektust).

Egyébként érdekes, hogy a legtöbb könyve groteszk, egyszerre megjelenik benne mindenfajta érzelem és a vége általában mindig kicsit nyomasztó (bár a végszókban ezt a hangulatot néha igyekszik feloldani), mégis hangulatilag megadja a hátterét a helyszín, amit hiába a realisták vagy a romantikusok, valahogy mégis jobban meglát az ember, minden furcsaságával együtt.

A tajtékos napoknak fekete-lótuszillat, a Piros fűnek valóban piros frissen locsolt fű illat, ennek pedig olyan reggelimérgező-harmatillat hangulata volt. Konklúzió: Vian egy zseni.

Deneveréb>!
Boris Vian: Hullasztó

Igazi Vian, a szerző komoly oldaláról. Borzasztó volt és csodálatos, minden Vian- kedvelőnek ajánlom. Sokkal több mindent nehéz róla írni, ezt a könyvet olvasni kell, nem beszélni róla.

Marianna_von_Birken I>!
Boris Vian: Hullasztó

Nagyon ízlett, bár a Tajtékos napok finomabb volt.

Evione>!
Boris Vian: Hullasztó

Örülök, hogy a Venyigeszú és a Plankton után adtam még egy esélyt Boris Viannak. Ezt a könyvét nagyon élveztem. (Egyébként minden, ami miatt szeretni lehet, már le van írva a fülszövegben.)

Hannibal_Lector>!
Boris Vian: Hullasztó

korábbi olvasás

Szerettem, bár nem állítom, hogy este alatt kiolvasható! :)

1 hozzászólás
HTimi2>!
Boris Vian: Hullasztó

Szürreális! Úgy gondolom ez az egy szó teljes mértékben fedi a történetről alkotott véleményemet. Egy kicsavart világ, eltúlzott, szélsőséges érzelmekkel. A fura morbid hangulata végigkíséri az egész könyvet, és folyton az az érzésem volt, hogy ez egy álom, aztán a végén felébredünk. Hát ez nem következet be. :/ Ettől függetlenül adok még egy esélyt az írónak, mert volt valami benne, ami vonzott és nem engedte, hogy letegyem a könyvet. A cím tökéletes lenyomata a sztorinak.

StAngela>!
Boris Vian: Hullasztó

Húú…elég nehéz nyilatkoznom róla, mivel teljesen ambivalens érzelmeket keltett bennem.
Lehet egy regényt egyszerre imádni és mégis utálkozva undorodni rajta?! Legbelül ez játszódott le, miközben olvastam.
Lenyűgözött a sok képtelen, szürrealista esemény, de emellett néha egyszerűen hánynom kellett egyik másik szereplő visekedésétől! Klentinát például kifejezetten utáltam az elejétől a végéig és amikor mosolyra húzódott a szám, azt sem neki, hanem a fiainak köszönhettem. :)
Ettől függetlenül Vian újfent bebizonyította számomra, hogy különc és absztrakt történetek kiagyalásában nincs párja!
Vitathatatlan zseni a pasas!

Robertaiixiix>!
Boris Vian: Hullasztó

Másodszorra olvastam, és így kicsit éretebben már nem csak a cselekmény volt a lényeg, hanem sok minden más is. Elég sok érdekes gondolatot ébresztett.


Népszerű idézetek

madárka>!

Borzasztó dolog, ha tudja az ember, hogy léteznek szenvedélyek, ő meg nem éli át őket.

I. rész, IX.

Németh_Veronika>!

Mert ugyan melyik anyának nem fordul meg a fejében?!
"Nem tudom hol van Noel, Joel meg Citroen. Lehet, hogy e pillanatan egy kút mélyén fuldokolnak, vagy mérgezett gyümölcsöt ettek, vagy nyílvessző fúródott a szemükbe, mert egy gyerek számszeríjjal játszott az úton, tuberkulózist kapnak, mert felüti a fejét egy Koch-bacilus, elájulnak egy virág túl erős illatától, megcsípi őket egy skorpió, amit az egyik falubeli gyerek nagyapja hozott , mert híres felfedező, nemrég jött meg a skorpiók országából, vagy leesnek egy fáról, túl gyorsan szaladnak és eltörik a lábukat, vízzel játsznak és megfulladnak, lemásznak a sziklán, megbotlanak és kitörik a nyakukat, meghorzsolják magukat egy öreg szögesdrótban és tetanuszt kapnak, elmennek a kert végébe, felfordítanak egy követ, a kő alatt van egy kis sárga lárva, ami rögtön kikel, elrepül a faluba és befészkeli magát az istállóban egy vad bika orrába, a bika kiront az istállóból, tör-zúz, már rohan is az úton a ház felé, őrjöngve, se lát, se hall, a kanyarokban kicsúszik, és a borbolyasövény csomókban szaggatja le fekete szőrét, és eppen a ház előtt beleszalad egy nehéz szekérbe, amit egy félig vak ló húz. A szekér az ütközéstől darabokra hull ,egy fém alkatrész leválik róla és felrepül elképesztő magasságba, talán egy csavar, vagy csapszeg, vagy anya, vagy szög, vagy kocsirúd vasa, vagy kampó, vagy egy szegecs a kerékről, amit először megcsinált a bognár, aztán eltört, aztán megreparálták egy kézi faragású kőrisfaékkel, és a vasdarab sziszegve száll fel a magasba, Átrepül a kertkapu fölött, Istenem, esik, esik lefelé, és esés közben letépi egy repülő hangya szárnyát, és a hangya elveszti az egyensúlyát és úgy repül mint egy elromlott hangya, s zuhan lefelé a pázsit irányába, Istenem, ott van Joel, Noel és Citroen, a hangya Citroen arcára esik és akkor talán egy kevés lekvárt talál rajta, és megcsípi…
– Citroen, hol vagy?"

1 hozzászólás
cassiesdream>!

[…] Szóval: úgy képzelje el a kis Holtottót, mint egy üres tartályt.
– Hordó? – találgatta Angel. – Ivott?
– Nem – felelte Holtottó. – Üres vagyok. Csak mozdulataim vannak, reflexeim, szokásaim. Szeretném feltölteni magam. Ezért analizálom az embereket. De az én hordóm a Danaidák hordója. Én nem dolgozok fel semmit. Elveszem a gondolataikat, a komplexusaikat, a habozásaikat, de semmi sem marad meg bennem. Nem dolgozom fel őket; vagy túlságosan is feldolgozom… egykutya. Persze megtartok szavakat, formákat, címkéket; ismerem azokat a kifejezéseket, amik alá besorolhatom a szenvedélyeket, az érzelmeket, de magam nem élem át őket.

19-20. oldal (Polgár, 1998)

4 hozzászólás
Evione>!

– Elvágta a köldökzsinórokat? – kérdezte Holtottó. – Kösse el jó szorosan.
– Én masnikat csináltam – mondta a dada. – Az is ugyanolyan jól tart, és elegántosabb.

13. oldal

Evione>!

Olyan jól állt neki a jópofizás, mint szarszippantótömlőn a kamásli.

97. oldal

Raving_rossz_ügyfél>!

Klementina éhes volt. Ebédnél, amikor a három kölyök táplálásával volt elfoglalva, már sosem evett. Megnézte, be van-e csukva a szobája ajtaja, és elfordította a kulcsot. Semmi mozgás. Nem fogják megzavarni. Visszament a szoba közepére, kicsit megoldotta a ruhája övét. Diszkréten megnézte magát a szekrény tükrében. Odament az ablakhoz, és azt is becsukta. Aztán visszaballagott a szekrényhez. Lassan, ráérősen csinált mindent, ízlelgette az elkövetkező perceket. A szekrénykulcs az övén lógott, egy könnyű kis bőr tartóban. Megnézegette, betolta a zárba. A szekrényben büdös volt. Egészen pontosan dögszag. Volt ott egy cipősdoboz, abból jött a bűz. Klementina fölemelte és megszaglászta. A dobozban egy tányérkán egy bifsztekmaradvány rothadozott. De tisztán rothadt, nem voltak rajta legyek meg kukacok. Csak zöld volt és bűzlött. Rettenetesen. Klementina beledugta az ujját a bifsztekbe, megtapogatta. Már mállott. Finoman a hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette, majd nagy gonddal beleharapott, ügyelve rá, hogy szép nagy falat legyen. Könnyen ment, omlós volt. Lassan rágta, egyszerre érzékelve a romlott hús enyhén szappanszerű állagát, amitől valami savanyúság futott össze a szájában, meg a cipősdobozból áradó illatot. Megette a felét, majd visszatette a dobozba, a dobozt meg a helyére. Amellett volt egy körülbelül hasonló állapotú, háromszög alakú sajt is, időtlen idők óta állt ott egy tányéron. Belemártotta az ujját, majd megnyalta, mármint az ujját, többször egymás után. Aztán nagyot sóhajtva becsukta a szekrényt és ment a fürdőszobába kezet mosni. Aztán leheveredett az ágyra. Most nem fogja kihányni. Tudta. Most megőriz mindent. Csak elég éhesnek kell lennie. Erre vigyázni fog. Mindenesetre diadalmaskodik az elv: a legjobb falatokat a gyerekeknek; mosolyogva gondolt vissza rá, hogy eleinte még csak azt ette meg, amit otthagytak, a húsnak meg a sonkának a mócsingos részét, meg az elázott kenyérdarabokat, amik reggeli után hevertek szanaszét a tejescsészék körül. De hát ezt akárki megteszi. Bármelyik anya. Szokásos dolog. Már az őszibarackhéj, az nehezebb volt. Mert mintha bársony csiklandozta volna a nyelvét. Na de az őszibarack héja sem nagy dolog; különben is sokan héjastul eszik. De rothasztani csak ő rothasztja a maradékot. A gyerekek megérdemlik ezt az áldozatot – és minél borzasztóbb volt, minél büdösebb, annál inkább úgy érezte, hogy ily módon erősíti meg, ily módon teszi bizonyossá irántuk való szeretetét, mintha csak a magára rótt gyötrelmekből valami tisztább, valami igazabb születne – vezekelni kell a sok késésért, és minden percért, amelyben nem rájuk gondolt.
De még mindig mocorgott benne valami kielégületlenség, mert arra még nem tudta rászánni magát, hogy a kukacokat is lenyelje. Belátta, hogy csal, amikor elzárja a legyektől az élelmiszeres szekrényből elcsent maradékokat. Lehet, hogy a végelszámolásnál ez az ő fejükre hull vissza…
Holnap megpróbálja.

115-117.

hofi73>!

– Azt hiszem, én bárki másnál jobban meg tudom ítélni, hogy mi a jó nekik.
– Nem – mondta Holtottó. – Ők jobban tudják, mint maga.
– Ez képtelenség – mondta Klementina szárazon. – Ezek a gyerekek állandó veszélynek vannak kitéve, mint egyébként minden gyerek.
– De ők tudnak védekezni, sokkal inkább, mint maga – mondta Holtottó.
– És végül – vágta el a vitát Klementina – maga nem úgy szereti őket, ahogy én, és nem tudja átérezni azt, amit én érzek.
Holtottó egy darabig hallgatott.
– Természetesen – szólalt meg végül. – Hogyan is szerethetném őket úgy?
– Csak egy anya érthetne meg engem – mondta Klementina.
– De a madarak elpusztulnak a kalitkában – mondta Holtottó.
– Nagyon jól elélnek benne – mondta Klementina. – Sőt, az az egyetlen hely, ahol megfelelő módon lehet nevelni őket.
– Jó – mondta Holtottó. – Látom, úgyis hiába minden.
– Egyébként annál kevésbé értem az ellenvetését, mivel végeredményben maga is ugyanúgy bezárja magát.
– Én nem másokat zárok be – mondta Holtottó.
– A gyerekeim meg én, az egy és ugyanaz – mondta Klementina. – Annyira szeretem őket.
– Furcsa világképe van – mondta Holtottó.
– Szerintem a magáé az. Az én világképemben nincs semmi furcsa. Számomra ők a világ.
– Nem, összekeveri a dolgokat – mondta Holtottó. – Maga szeretne az ő világuk lenni. Ez pedig csak pusztulást hozhat.
Holtottó fölállt és távozott. Klementina utána nézett. Nem látszik boldognak, gondolta. Nyilván hiányzott neki az anyukája.

180. oldal (Polgár, 1998)

hofi73>!

A két diagonális oszlopra Jézus életének szokásos jelenetei voltak kifaragva: Jézus vakargatja a lábát az út szélén, Jézus benyakal egy liter vörösbort, Jézus pecázik, egyszóval a klasszikus sulpiciusi szentképgyűjtemény fő darabjai.

madárka>!

Az ember nem azért marad meg valahol, mert szeret valakit, hanem azért megy el, mert másokat viszont utál. Csak a rút késztet cselekvésre. Gyávák vagyunk.

lalazs>!

A hodály közepén, a négy oldalt fölállított templomi székek közt egy szabályszerű ring emelkedett, négy faragott oszlop között, melyet erős drótkötelek tartottak, köztük bíborszínű bársonykötelek voltak kifeszítve. A két diagonális oszlopra Jézus életének szokásos jelenetei voltak kifaragva: Jézus vakargatja a lábát az út szélén, Jézus benyakal egy liter vörösbort, Jézus pecázik, egyszóval a klasszikus sulpiciusi szentképgyűjtemény fő darabjai. A két másik viszont már eredetibb vonásokat mutatott. A Holtottóhoz legközelebb eső baloldali oszlop önmagában egy háromágú, heggyel felfelé állított szigonyt formázott, s olyan pokoljelenetek voltak ráfaragva, hogy belepirult volna egy dominikánus. Vagy több dominikánus. Vagy akár a jezsuiták tábornoka. Az utolsó, kereszt formájú oszlop szokványosabb módon a plébánost ábrázolta, hátulról, anyaszült meztelenül, amint egy inggombot keresgél az ágya alatt.

124. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

José Saramago: Minden egyes név
Örkény István: Babik
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Nodar Dumbadze: Fehér zászlók
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Franz Kafka: A per / A kastély
Örkény István: Tóték
Kurt Vonnegut: Macskabölcső