Alvilágjárók 40 csillagozás

Boris Vian: Alvilágjárók

Boris ​Vian e művének bő tíz évvel ezelőtt, Kalandárium címmel, már megjelent egy kétségkívül érdekes, de a francia eredetitől a szokásosnál nagyobb távolságot tartó magyar változata. A regény jelen kiadása új címmel és új fordításban kínálja az olvasóknak a viani szöveget, s e kötet egyúttal a Helikon Kiadó Vian-sorozatának első darabja.
Boris Vian azon írók közé tartozik, akik műveikkel olyan népszerűséget vívtak ki maguknak, hogy utóbb még azok az ifjúkori szárnypróbálgatásaik, zsengéik sem kerülhették el a nyilvánosságot, amelyek publikálására a szerzők soha nem is gondoltak. Az Alvilágjárók, ez a krimibe oltott pikareszk kalandregény, Boris első nagyobb lélegzetű prózai műve eredetileg afféle „belső használatra” szánt olvasmány volt, amely a Vian család és a szerző baráti köre szórakoztatásának, harsány nevetésre fakasztásának nemes céljával íródott. Ám ez a fiókban maradt, s csak jóval a szerző halála után, 1966-ban kiadott regény azóta már az olvasók több… (tovább)

Kalandárium címmel is megjelent.

Eredeti cím: Trouble dans les andains

Eredeti megjelenés éve: 1966

>!
Helikon, Budapest, 2013
ISBN: 9789632274775 · Fordította: Takács M. József
>!
Helikon, Budapest, 2013
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632273921 · Fordította: Takács M. József

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Viannal lassan úgy vagyok, mint Vlagyimir Szorokinnal – ha egy párizsi telefonkönyvből elkezdené kiírni az összes François-t (a Jean-François-kat is!), valószínűleg azt is élvezettel habzsolnám be, bármennyire kétes az ilyen jellegű rajongás. Az Alvilágjárók viszonylag alacsonyabb százaléka finoman utal arra, hogy itt már majdnem erről a kategóriáról van szó: a kötet egy korai kisregényt tartalmaz, melyet az író saját és barátai szórakoztatására hozott össze, a nagyközönség számára pedig csak jóval a halála után vált hozzáférhetővé. Ezt illik szem előtt tartanunk mű értékelésekor, bár úgy érzem, önjogán is eléggé belopta magát a szívembe – mondom is, hogy miért.

Ha a könyv lényegi tartalmát akarnánk leírni, bőven elférne egy zsebkendőn, és még egy orrfújáshoz is maradna rajta hely. A cselekmény természetesen abszurd, nagyon korán szétesik, és a fő hangsúly a szatirikus kaland-paródiára, a fekete humorra fog helyeződni. Főhőseink színtiszta karikatúrái az amerikai krimik és képregények szereplőinek (ilyen tekintetben egyből Vernon Sullivan előszele is meglobogtatja a hajunkat), szökellés közben vagdossák a gránátokat, repülőn menekülve elégítenek ki elrabolt stewardesseket, és sokszor nem csak a kérdés előtt, de utána is lőnek. A szöveg természetesen közel értelmetlen, a lényeg a játékosságban, a humoros átkötések, abszurd fordulatok, nyelvi és stilisztikai megoldások finomságában van, ami már ebben a korai zöngében is kegyetlenül jól működik. Ilyen tekintetében nehéz nem felfedezni a hasonlóságot az Alvilágjárók és a Tajtékos napok között. Ha utóbbi kultregény váza az abszurd humor, amire Vian csipkés flapper ruhaként ráhúz egy romantikus körítést, akkor a fenti alkotás veleje ugyanez a próbababa, csak ezúttal csíkos öltönybe és csokornyakkendőbe öltöztetve, hóna alatt Thompson géppisztollyal. A párhuzam persze sánta, mert a Tajtékos napokban nagyon erős a mögöttes tartalom, a mondanivaló, és amíg Chloé és Colin kalandja minden szürrealitása ellenére is szép, addig itt nem nagyon marad nekünk más, mint a nevetés – az meg csak ideig-óráig érdekes.

Takács M. József utószava egyébként nagyon hasznos betoldás, rengeteg információhoz és ismerethez segíti hozzá a szerző után nyomozó olvasót. Ha lenne a piacon egy önálló kötet a témában, én vevő lennék rá.

>!
Helikon, Budapest, 2013
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632273921 · Fordította: Takács M. József
2 hozzászólás
vicomte P>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Középiskolás voltam, amikor megismertem Vian írásait.
Az első regénye, amit olvastam, a Venyigeszú és a plankton volt, ami a kifacsart szóvicceinek tömegével, és a még kifacsartabb történetével rögtön a kedvencem lett, bár igaz, elsősorban a sztori elejét és végét uraló házibuli volt amin a halára röhögtem magam.
Ez a regény – ha nevezhetjük egyáltalán annak – tulajdonképpen nem más, mint annak egyfajta előzménye. Legalábbis a főszereplői között ebben is megjelenik az Antiochio-Őrnagy páros, akik már itt is gátlástalan lendülettel vetik magukat az eseményekbe.
Aki ismerős egy kicsit is Vian életművébe, netalán olvasta a fent említett másik könyvét, nyilván nem fog meglepődni, hogy ez még annál is kevésbé felhasználóbarát szöveg.
Ami, jegyzem meg, csöppet sem meglepő. Nem csak azért, mert ez egyfajta írói zsenge, amit Vian maga nem is szánt kiadásra, hanem mert rohadtul öncélú, gátlástalan és pofátlan poénhalmaz, ami aztán tényleg nagy ívbe tesz mindenféle konvencióra vagy elvárásra. De miért is ne tenne, ha egyszer elsősorban a baráti társaság szórakoztatására íródott?
Aki belevág az olvasásra a szokásos viani elborultságok mellett készüljön fel, hogy még a vártnál is sokkal több öncélú erőszak, a ponyvaregények paródiáit idézően elvetemült szereplők garmadája, és brutalitás vár rá egy olyan sztoriban, amiben a logikai bakugrások békaügetésben és fókamászásban követik egymást, kizárólag a változatosság kedvéért, és itt még csak fel sem igazán sejlik Vian patafizikus prózájának szürreális költőisége.

De azért, aki szerette a Tajtékos napokat ezt se hagyja ki.
Aki viszont már azt se bírta, ezt kerülje el, mint a nyaktilót.

Bíró_Júlia>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Azért nem lehetett nagyon rossz a huszonkevés (?) éves Vian haverjának lenni, ha az ember ilyeneket húzott elő a fiókból, csak hogy lássa, betegre röhögi-e magát a nagyérdemű, vagy csak négyrét hajtott rekeszizommal lefejeli az asztalt.
Mivel az ügyvédem óva intett, hogy az általam ismert – és amúgy imádott – Vianok száma alapján szakértőnek merjem nevezni magam, maradjunk annyiban, hogy nemcsak én vélek felfedezni egy csomó jóságot a későbbi műveiből ahol szintén gurulva röhögsz, de csak a fejezet végén veszed észre, hogy a röhögés közben egy vasszűzbe gurultál bele , hanem a vájtabb fülek kiműveltebb tulajdonosai is. Ez annak lehet fontos, aki mondjuk a Tajtékos napok vagy a Venyigeszú felől kezdte az ismerkedést Vian munkásságával. Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy az Alvilágjárókkal kezdené a Vian-randikat, az… nos, komolyan mondom, hogy egy kicsit még tegye félre. Kell pár bemelegítőkör hozzá – itt ugyanis a pasas még nem azért írt, hogy egy random szembejövő érdeklődését keltse fel az agymenései iránt, hanem azért, hogy olyanokat vinnyogtasson könnyesre, akik amúgy állandó készlettel rendelkeznek a humorából. El kell érni, hogy valamelyest megközelítsük egy képzelt Vian-haver agymenésológiai agyfelépítését. Ha ez megvan, akkor jó lesz.
Cselekmény? Tényleg?? Biztos, hogy ez most a kérdés? Jó, legyen ez. spoiler Karakterek? Maradjunk annyiban, hogy érdemes volt mindannyiuknak külön fejezetnyi leírást szentelni. (Ugyanitt: végre megtudtam, hogy néz ki az Őrnagy. Csak mondom, hogy a Venyigeszú óta szomjazom ezt az információt.) Mindehhez sötétben árnyakban osonkodó gonoszok, rémséges szörnyek vagy szörnyűséges rémek? , bosszútervek és szolgáltatni való igazság lappanganak a megfelelő pillanatra várva, vagy ilyesmi.
Zseniálisan elborult, de elsősorban többedik Vian-olvasmánynak való. Ja igen, M. Takács József utószava kötelező, kultúrbonbon-falatozás céljából.

4 hozzászólás
egy_ember>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Kedves filológus hölgyek és urak! Könyvkiadó barátaim!
Az nem véletlenül van úgy, hogy az írók bizonyos műveket nem akarnak kiadni, hanem szépen elrejtik őket asztalfiókban, mert azért kidobni sem akarják, hátha jó lesz még valamire, hanem azért van úgy, mert ez volt vele a szándék.
Ennek a könyvnek az Utószó volt a legérdekesebb része. Sajnos.

2 hozzászólás
Kkatja P>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Bár ez még nagyon első könyve volt a mesternek, megtalálható benne, minden ami Vian műveit vianossá és ezáltal külön stílusbravúrrá teszi. Nyelvi lelemények, kaland, izgalom és őrület egyaránt megtalálható ebben a morbid krimiben. Nekem megvan az első kiadása is a Kalandárium, összevetettem egy kicsit, tényleg szépen átdolgozta Takács M. József, bár 1-2 névnél nekem jobban tetszett az első fordítás. pl. Gróf Adelphin de Kiaphene helyett a Gróf A. de Szépizé. :) Minden Vian kedvelőnek ajánlani tudom!
„A mű parodisztikus jellegét csak tovább erősítik a karikatúraszerű figurák. Megfigyelhetjük, hogy az Alvilágjárókban szinte minden fontosabb szereplőjének van egy vagy több mulatságos mániája: az Őrnagy notórius gránáthajigáló, a folyton éneklő – és ifjúkorában bősz nőfaló – báró Visi megvénülvén sorozatos párducugrásokkal kelt közfeltűnést, Kiaphene gróf egy hiú piperkőc, a félelmetesen ostoba Afaloubiqaya pedig, a nevéhez méltón, mindenkit meg akar hágni, és még olyan – a szexuális vágyak kiélésére sokak számára talán inadekvátnak tűnő – "partnerekkel” is kész futó románcba bonyolódni, mint egy igásló, egy agárszuka, egy esernyőtartó vagy egy patkánylyuk."
(részlet Takács M. József utószavából)

Riru>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Őrület a köbön! Vajon a Francia Szabványügyi Hivatalban eltöltött éveknek mekkora a szerepe ebben…?:) A teljes zagyvaságban mégis van egy „történet”, vagy valami olyasmi. Merész és bizarr, pedig jó néhány évtizeddel ezelőtt írta Vian. Sokat hahotáztam rajta, a fordítás kiváló, a beszélő nevek – mint például Cangoerts, az inas – különösen jók.

ervinke73>!
Boris Vian: Alvilágjárók

A magára íróként legkevésbé sem tekintő Vian a barátai szórakoztatására találta ki ezt a képtelen történetet. Nem, a barátai nem unatkoztak, csupán arról volt szó, hogy épp 1942-őt írtak, és a világ pont arcul köpte saját magát.

Estocada>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Hát ez… Valami hihetetlen. Második könyvem volt Viantól a Tajtékos napok után. Vian egy állat, nincs rá jobb szó. Semmi értelme a világon a sztorinak. De az író szómágiája, tökéletesen megjósolhatatlan fordulatai annyira szórakoztatóvá teszik, hogy az leírhatatlan. Mintha egy Beavis és Butthead show intellektuálisan felturbózott változatát olvasná az ember. Annyira rossz, hogy már jó. Szóval aki ki szeretné sütni az agyát egy teljesen valószínűtlen, könnyed történettel, amilyent még szürrealistától is ritkán olvashat, bátran vágjon bele. A karakterek neveire (fonetikusan kiolvasva pl: Cangoerts = Kangörcs), fejezetek címeire külön figyeljetek, mert önmagában is élményszámba megy.

Tarja_Kauppinen IP>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Tessék, így kell teljesen debil könyvet írni jól. Mit jól? Pompásan, remekül!
Érződik rajta, hogy nem a nagyközönségnek íródott, de egy délutános kikapcsolódásnak remek. A harmadik harmadára már eléggé elborul, de még ez is előnyére válik. Összességében véve le kell szögeznem, hogy Vian jobb könyvet (inkább csak kisregényt) dob össze szórakozásból, mint Douglas Adams meg Christopher Moore nagy komolyan, ingujjat felgyűrve és arcuk verítékével (jóllehet Adamset kedvelem).
Az én fejemben Looney Tunes-stílusú grafikával jelent meg, mint afféle lökött rajzfilm. Kengyelfutó gyalogkakukk style.
Azért aki egy ilyet kiráz a kisujjából, az tényleg tud valamit…

graphoman IP>!
Boris Vian: Alvilágjárók

Rejtőt idézte, csak még sokkal töményebb hülyeségfokkal. Belezöldültem.


Népszerű idézetek

Ákos_Tóth IP>!

Kihúzta magát, és most olyan ruganyos, lopakodó léptekkel haladt tovább, ahogy a karakó oson a burmai dzsungelben.

75. oldal (Helikon, 2013)

23 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!

Egy vaskos bankjegyköteget nyújtott át a bárónak, alsó hangon is legalább húszmillió rúpiát. Ez volt a törvényes fizetőeszköz azóta, hogy Gandhitól való félelmében mindenki áttért a buddhista vallásra.

84. oldal (Helikon, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

– Átlátszó csapda – gondolta a báró. – Ezzel nem fognak meg.
Felkapott egy követ, és beledobta a kútba. Negyedóra múlva csobbanás tompa zaját hallotta.
– Tévedtem – revideálta véleményét Visi báró. – Gyerünk!

95. oldal (Helikon, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

Magában előre átkozódott arra gondolva, hogy az öngyújtó nem fog tüzet adni, majd próbát tett vele, és az öngyújtó valóban csütörtököt mondott. Némi gondolkodás után Adelphin arra jutott, hogy bizonyára kifogyott belőle a benzin.
– Serafinio! – mondta halkan.
– Igen, Adelphin?
– Van benzined?
– Igen, Adelphin.
– Akkor ide vele.
– Igen, Adelphin.
És Serafinio odanyújtott Adelphinnek egy félig teli benzineskannát, amibe épp az imént botlott bele.

22-23. oldal (Helikon, 2013)

6 hozzászólás
Virág_Balázs_Face I>!

– A nők olyanok, mint a macskák – folytatta Antiochio
– Igen – mondta az Őrnagy. – Ők is nyivákolnak dugás közben.

121. oldal

1 hozzászólás
Kkatja P>!

Adelphin menet közben leszakított egy beriberitermést, melynek erős pézsmaillata a fejébe szállt, és miközben felfelé igyekezett az afrodiziákumos illatárban úszó lépcsőn, s nézte, hogy ragyog a tető felett az ég azúrja, vöröslő buja képek lángoltak a szeme előtt. A beriberi a mi éghajlatunkon csodákra képes, megadja a létnek azt a fűszeres ízt, amit csak a felfedezők éreznek azokon a távoli tájakon, ahol az erdei lingák zengenek.

15. oldal

Szelén>!

Három óra múlva a ropogósra sült treffkatona elrepült, ezért aztán az Őrnagy reggeli gyanánt kénytelen volt beérni azokkal a puhatestűekkel, amelyek szerencsére nagy tömegben tapadtak meg a bárka oldalfalán. Antiochio inkább a nyami-nyamit választotta, és négy vastag szeletet is bevágott belőle, amitől olyan beteg lett, mint egy állatorvosi ló.

111. oldal (Helikon, 2013)

Chris>!

– Kaphatnék egy pohár vizet? – kérdezte kézelőjével diszkréten megtörölve az orrát.
– Foglalj helyet – mondta a gróf –, és érezd magad otthon.
Serafinio leült, és nekiállt maszturbálni, majd felállt, és egy húzásra felhajtotta a nagy pohár jeges vizet, amit Cangoerts hozott neki.

29-30. oldal

Szelén>!

Hat órával később megérkeztek Chartres-ba. Csak kicsit késtek a tervezett menetidőhöz képest, azt is csak azért, mert útközben pontosan öt óra negyvenkét percre megálltak, hogy bekapjanak egy falatot.

55. oldal

Kuszma P>!

– Ez a barbarin – fejezte be mondatát Adelphin visszaülve a helyére, miközben a helység ismét kivilágosodott.
– És hol volt?
– A hétköznapi ruhám zsebében.
– Csak azt nem értem – mondta Serafinio –, a tolvajnak hogyan volt ideje arra, hogy miután odalenn ellopta tőled, előttünk érjen ide, és visszategye a hétköznapi ruhád zsebébe…
– Ezt én sem értem – mondta Adelphin.
– Lehet, hogy egyszerűen itthon felejtetted, ebben a zsebben?
– Mit számít? – sóhajtott fel Adelphin – Attól a tény még tény marad: ellopták a barbarinomat.
– De hiszen megvan!
– Azt mondtam: ellopták. Ez múlt idő.


Hasonló könyvek címkék alapján

Anatole France: A Lúdláb Királynő
Voltaire: Candide vagy az optimizmus / Candide ou l'optimisme
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Kerékgyártó István: Trüffel Milán
Isabel Allende: A szerencse lánya
Si Naj-An: Vízparti történet
Ágai Adolf: Ha'sszólljék! I-II.
Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen: A kalandos Simplicissimus
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék
Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból