Tokiói ​lilaság 33 csillagozás

Boris Martinović: Tokiói lilaság

Tokió, ​tavasszal. Sibuja utcáin színes emberáradat hömpölyög, Roppongi fényei lüktető táncot lejtenek, a Meguro partján a megújulás frissességével virágzik a cseresznye. Akiko mégsem a része. A lelke hónapok óta valamiféle szürke homályban, kietlen sivatagban vándorol. Akár egy szellem a létezés határán. Sem a családja, sem a legjobb barátnője nem képes áthatolni a falon, amit maga köré húzott. Csak Kakasi, a rejtélyes zenész, akivel egy alagsori jazzbárban ismerkedik meg. Lila tekintete mintha réseket találna Akiko falán, és a lilaság apránként kúszik a sötétség legmélyére, hol Kakasi trombitajátékán, hol a szavain keresztül. Története egy magának való szaké mesterről, a szerelméről, a háborúról, a kalligráfiáról, ízekről és illatokról, életről és halálról szól.
Boris Martinović első kötete egy összetett lélektani regény, melyben mágikus módon fonódnak össze emberi sorsok, finoman árnyalt hangulatok, a valóság jelenetei és a misztikum látomásai. A helyszínek, a szereplők, a… (tovább)

>!
Urbis, 2017
240 oldal · ISBN: 6610000035694
>!
Urbis, Szentendre, 2017
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155289224

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

egy_ember>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Egy szavam sem lehet, már a címben figyelmeztetett, hogy lila lesz… Na de ennyire…?

NikoLetti P>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Ehhez a könyvhöz szemlélet kell . Nagyon jó, nagyon ajánlanám, nagyon mágikus realizmus ,de csak annak aki egy kicsit más szemmel lát.
Nagyon hasonlít a másik nagy kedvencemhez. A csodás álmok jönnek címűre.

TóthEdina>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Hát az biztos, hogy aki ennek a kötetnek akar hozzá kezdeni, úgy csinálja amikor sok ideje van olvasni én ledaráltam két nap alatt. Erre a könyvre a borítója hívta fel a figyelmem, szeretem a lilát és a cseresznyevirágot így kellett :) Az eleje nagyon nehezen indul mert eléggé elvont, spirituális a szöveg valahogy bele kell lendülnie az embernek. De ha ez meg van akkor nagyon olvastatja magát. Rengeteg dolog, volt ebben a kötetben ami egy pillanatra megállított és elgondolkoztatott és már ezért megérte elolvasni. A végére egy szép kerek történetet ismerhettem meg, nekem nagyon tetszett csak ajánlani tudom :)

Vhrai P>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

A könyv témája és én olyan távol állunk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. De ez az a könyv, ami meggyőzött, hogy a mágikus realizmus témakörében is lehet minőségit alkotni. Mindezt ráadásul úgy tette, hogy nem élt a szokásos közhelyekkel. Fontos filozófiai, lételméleti kérdésekre is kitért. A felvázolt elmélet és gondolatrendszer pedig nagyon elgondolkodtató. A mű első fele azonban nem győzött meg annyira, nem igazán tudtam mégis mire akar kilyukadni. Helyenként a párbeszédek pedig nagyon „dagályosra” sikerültek.

http://libellum.blog.hu/9999/12/31/a_latszat_neha_csal_699

Szabolcs282>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Japánban játszódó regény egy magyar nemzetiségű, délszláv nevű író tollából. A különös kombináció remek stílusú, misztikus atmoszférájú írást szült. Két lány, Akiko és Mai, akik különbözőbbek nem is lehetnének. A belső világába menekülő Akiko végtelenül egyedül érzi magát a nyüzsgő Tokióban. Barátnője, az állandóan pörgő Mai mindent megtesz, hogy áttörje Akiko mélabújának falát. Eközben a régmúltban elindul egy másik történet: Szanoszuke nagyapja nyomdokaiba lépve a világ legízletesebb szakéján dolgozik. Egyre görcsösebben küzd, már egész élete a japán rízspálinka körül forog, de az eredmény lehangoló. A semmiből felbukkanó Kaoru szakítja ki a teljes izolációból. Párkapcsolatuk harmóniája egyensúlyba viszi egész életüket. Mígnem a történelem közbeszól… A két szál, valamint Akiko és Szanoszuke napjaink Tokiójában találnak egymásra. Különös, az én ízlésemnek már túlságosan misztikus kapcsolat alakul ki közöttük.

Boris Martinovic gyönyörű nyelvezetű, ízig vérig japán hangulatú regényt írt. Tipikus japán karakterjegyek (túlzott udvariasság, a bocsánatkérés szavainak kötőszó szerű használata, a racionális gondolkodás és a melankolikus elmélázás kettőssége a személyiségben) és a mindennapok szokásai (csomagolási mánia, európai péksütemények divatja) szövik át a melankolikus hangulatú lélektani drámát.

Nem csak a regény hangulata, de írói fogásai is Haruki Murakamit juttatják az eszembe:
– a japán történelem eseményeivel átitatott szál a múltból, amely a szereplők személyén keresztül, váratlanul összekapcsolódik a történet napjainkban játszódó részével;
– a regényt átszövő, „emberi alakot öltő zene”;
– a hosszú séták Tokió utcáin;
– egy újra meg újra felbukkanó macska, akiben egy ember szellem él tovább;
– evés-ivás ott és úgy, ahol és ahogy azt az átlag japán is teszi;
– a nyugati kultúrát csodáló és szokásainkat szívesen átvevő főszereplők, akik karakterükben mégis nagyon japánok maradnak. Ennek vicces megnyilvánulása Akiko és Mai nézeteltérése a szürcsölésről:

„- Mióta kifinomult a szürcsölés?
– Már hogy ne lenne az? Figyeld meg Szatorut, milyen kifinomult és dallamos koncerttel közli velem, hogy én vagyok a világ legjobb szakácsnője!”

Mindezek a hasonlóságok különösen autentikussá teszik a regényt. Mintha egy japán szerző kötetét olvastam volna.

Titina>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Igen! Igen! Igen! *.*
Amikor annak idején megláttam, hogy megjelenik ez a könyv és elolvastam a fülszövegét, reméltem, ha majd elolvasom ilyen reakciót fog kiváltani belőlem. És igen, valóban így lett. Imádtam ezt a könyvet!
Az elején azért nehéz volt eldönteni mi a valós és mi az, ami nem, de ahogy halad a történet már egyre jobban ráállt az agyam. Gyönyörű mondatokkal van kikövezve az-az út amin szépen lassan eljutunk arra a pontra, ahol Akiko és Kakasi története összeér.
Szerettem a könyvnek az összes lilaságát: a hangokat, színeket, illatokat, érzéseket és örömmel mártóztam meg ebben a határtalan lilaságban.

Gabber777>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Had kezdjem egy kicsit személyes jellegűen:
Mióta apa lettem, nem olvasok a Második Világháború borzalmairól, bár nem kevésbé érdekel a lélek lealjasulásának anatómiája Philip Zimbardotól mégsem veszem elő a könyveit, ugyanezt elmondhatom az okkult, darkos témákról is. Érdekes, de ezt hallottam más apukáktól is, akik rajongtak a hasonló témákért régebben. A könyv témája így talán nem a legjobb konstellációban talált meg, de a regény környezete, az író érzékenysége és a hasonlatok, kétség kívül elnyerték tetszésemet.
A történet ízig-vérig japán. Az író szépen ötvözi tokiói tapasztalatait, helyismeretét a japán, múltbéli és jelenkori toposzokkal, széles palettán bemutatva az európai szemnek kirívó, eltérő szokásokat és érdekességeket. A két párhuzamosan folyó történet számomra egy kicsit hamar túlzottan determinált előjeleket mutatott. Az egyik szál végét az Aokigahara erdőben láttam (ez nem így alakult), Mai elszólása miatt lezáródni, míg a másik vonalat a helyi és történelmi okok predesztinálták. A cselekmény azonban szerencsére nem ennyire lineáris, az író gyakran él az álom és a valóság összemosásának eszközével, sőt többször álomképben belüli álomképbe is kerülünk.
Ami engem a leginkább megfogott a kötetben azok a finom hasonlatok és képek voltak, melyeket Martinovic Boris belső kifinomultsága és költőisége hívott világra. A könyv elejétől figyeltem a nyelvezetet, de legfőképp akkor érintett meg amikor úgy éreztem hozzám szól. Ezt az érzés leginkább a repülő gólyaraj hasonlatnál kristályosodott ki bennem (85. old.). Ezek ugyanis nem valamiféle távol-keleti egzotikus gólyák amiket sosem láttunk (és nem is fogunk). Ezek a mi jól ismert fekete-fehér, kelepelő barátaink Európából (és Afrikából) ezen belül a magyar falvak kéményeiről és villanypóznáiról, rétjeiről, tavairól. Innen vált személyessé számomra az üzenet, és érthetővé, hogy valójában kiknek is íródott a könyv. (a gólyák a későbbiekben is visszatérnek)
Olvasmányimból és barátok által bennem is él egy képzeletbeli japán világ, ezt a világot szélesítette most nekem e regény is mitológiával, külföldi tapasztalatokkal és egy sötét lilás árnyalattal Martinovic Boris.
Végezetül, ha már belementem a madarazásba: a virágzó cseresznyefákon fotózzák rendszerint japán egyik kedves kis madarát a Japanese white-eye-t avagy mejiro-t. Ha egyszer én is kijutok, mindenképp csinálnom kell egy ilyen képet egybekötve egy virágzásnézéssel : ) Ha sikerül csatolnom vagy linkelnem, küldeném „mindenkinek aki szereti”!
https://hiveminer.com/Tags/mejiro%2Csakura

Arpad>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Nagyon elfogult voltam a regénnyel kapcsolatban, mert egyrészt vajdasági honfitárs írta, másrészt éppen Japánból visszatérve kezdtem olvasni, tehát még hangulatban is voltam hozzá.
Boris stílusa lenyűgöző, nagyon szép képekkel és hasonlatokkal operál. Ám ennek a kötetnek szüksége lett volna egy szigorú kezű szerkesztőre, aki legalább 25 százalékot kihúz belőle, pár nagyon idegenül hangzó hasonlatot kivesz belőle és szorosabbra húzza az ívét.
Az utolsó három fejezetben bevallom már néha át-át siklottam bekezdéseken.
Összességében jó élmény, sok kulturális utalással, amitől tényleg közelebb kerül a Japán az olvasóhoz.

udvaribolond>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Rég volt már hogy egy nap alatt kiolvastam egy könyvet,
de ez most jókor és jól talált meg, nagyon szép képekkel, megfogó érzetekkel dolgozik, dimenziók határán táncolva. Élveztem a kavargó impressziókat, ahogy a jelenetek egymásból alakultak ki, mint egy homokrajzoló művész előadásán. A hangulata és maga a történet pedig a 'Csodás álmok jönnek' című filmet juttatta eszembe.

narita>!
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Hát…gondban vagyok hogy mit is írhatnék. Pozitívum talán, hogy olyan jól visszaadja a japánra jellemző, legapróbb szokásokat is. Viszont ennek a könyvnek nem én vagyok a célközönsége. Nem azt mondom, hogy rossz a történet, hanem szerintem túl van írva. Sokszor mire egy mondat végére értem, már nem tudtam hogy az elején milyen érzelmet is próbált leírni az író. Úgy csűri-csavarja a hasonlatokat, hogy már belefájdult a fejem. A történetről még annyit, hogy mindjárt az elején belecsöppenünk valamibe amiről azt sem tudjuk hogy mi, vagy miért van, csak kapkodtam a fejem hogy most akkor mivan?? Én személy szerint utálom azokat a történeteket aminek a vége kérdőjeles és maga a fő történetszál is az olvasó képzeletére van bízva.


Népszerű idézetek

ReniK>!

…Elegem van abból, hogy itt rohadok a gondolataim és a kérdéseim közt. Odakint mindenki megy, csinálja a dolgát, éli az életét, sír, örül, elesik, feláll, miközben én a saját időm kárára keresem a lehetetlen válaszokat és a tökéletes megoldásokat. A francba az egésszel!"

154. oldal, Tizenegyedik fejezet (Urbis, 2017)

udvaribolond>!

Mintha a gondolkodást azért találták volna ki, hogy a tökéletlen, félelmek közt élő, szorongó embernek legyen hova menekülni, amikor nem tud mit kezdeni az érzéseivel.

205. oldal 14.fejezet (Urbis, 2017)

bonjour_chili >!

A fa és a kert gyakran jelent meg álmában vagy képzeletében. Amikor frissen szerelembe esett, a kertet illatos tavaszi fuvallat járta át, miközben a fa lombját ezernyi virág díszítette. Kapcsolatai érett szakaszában párás, nyári meleg telepedett a kertre, a zöldellő fa pedig hangosan ciripelő kabócáknak adott otthont. Amikor pedig hullani látta a fa leveleit, aggodalom töltötte el: a vég kezdete mindig az ősz szárnyán érkezett.

15. oldal

Hence>!

– Tényleg, még nem is gondolokodtam ezen.
– Mármint min? – tette fel a kérdést komor, mély hangon Szatoru.
– Hogy milyen módon vetnék véget az életemnek, ha öngyilkos akarnék lenni.

141. oldal

mboris1983>!

Mintha az éjszakai égbolt világító lényei törődésük énekét sugdosták volna a fülébe, és egyben távol tartották tőle a magány karmait.

43. oldal, 3. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

mboris1983>!

Akiko a folyóra nézett. Lassan, magabiztosan csordogált. Mintha nem is Hidrogén és Oxigén alkotta volna, hanem a sors molekulái.

218. oldal, 15. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

mboris1983>!

Csak egy papírhajó voltam, akit Isten unalmában a folyóra helyezett, majd megfeledkezett róla, vagy egyszerűen csak nem érdekelte többé.

222. oldal, 16. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

bonjour_chili >!

Szinkronban lélegeztek; minden belégzéssel a csók peremén egyensúlyoztak, majd minden kilégzéssel áthidalhatatlan távolságot fújtak egymás közé.

44. oldal

KergeEgér>!

A zene a mindent átható életenergia hangja, mely szüntelenül beszél hozzánk.

124. oldal

Shion_Blanc>!

Akiko szeretett időtlen dallamként gondolni a barátnőjére.

36. Old


Hasonló könyvek címkék alapján

Joanne Harris: Az epertolvaj
Natsuo Kirino: Kín
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája
Hiraide Takasi: A macskavendég
Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa
Joanne Harris: Szederbor
Katie Fforde: Tavaszi zsongás
Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!