Tokiói ​lilaság 8 csillagozás

Boris Martinović: Tokiói lilaság

Tokió, ​tavasszal. Sibuja utcáin színes emberáradat hömpölyög, Roppongi fényei lüktető táncot lejtenek, a Meguro partján a megújulás frissességével virágzik a cseresznye. Akiko mégsem a része. A lelke hónapok óta valamiféle szürke homályban, kietlen sivatagban vándorol. Akár egy szellem a létezés határán. Sem a családja, sem a legjobb barátnője nem képes áthatolni a falon, amit maga köré húzott. Csak Kakasi, a rejtélyes zenész, akivel egy alagsori jazzbárban ismerkedik meg. Lila tekintete mintha réseket találna Akiko falán, és a lilaság apránként kúszik a sötétség legmélyére, hol Kakasi trombitajátékán, hol a szavain keresztül. Története egy magának való szaké mesterről, a szerelméről, a háborúról, a kalligráfiáról, ízekről és illatokról, életről és halálról szól.
Boris Martinović első kötete egy összetett lélektani regény, melyben mágikus módon fonódnak össze emberi sorsok, finoman árnyalt hangulatok, a valóság jelenetei és a misztikum látomásai. A helyszínek, a szereplők, a… (tovább)

>!
Urbis, 2017
240 oldal · ISBN: 6610000035694
>!
Urbis, Szentendre, 2017
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155289224

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Arcturus
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Ez a regény a szerző első műve, és már az első oldalon megnyert magának a stílusa. A gyönyörű képekkel, leírásokkal, metaforákkal élő író az egész könyv során beveti ezeket az eszközöket. Nem mondom, hogy kicsit néha nem volt sok belőle, hogy nem volt túlzó, túlságosan leíró az egész, mert bőven előfordult, hogy kvázi érdektelen részleteket sorokon, bekezdéseken, oldalakon át részletezett. De mégsem csömörlik meg tőle az ember, mint Jókai esetében. Ez a regény lassú és lelassít, nyugodtan és pontosan adja át a legnyomasztóbb, leghervasztóbb, legfelemelőbb érzéseket, érzeteket. Nem rohan sehová.

Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2017/12/20/a_magikus_realizmu…

>!
Vhrai P
Boris Martinović: Tokiói lilaság

A könyv témája és én olyan távol állunk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. De ez az a könyv, ami meggyőzött, hogy a mágikus realizmus témakörében is lehet minőségit alkotni. Mindezt ráadásul úgy tette, hogy nem élt a szokásos közhelyekkel. Fontos filozófiai, lételméleti kérdésekre is kitért. A felvázolt elmélet és gondolatrendszer pedig nagyon elgondolkodtató. A mű első fele azonban nem győzött meg annyira, nem igazán tudtam mégis mire akar kilyukadni. Helyenként a párbeszédek pedig nagyon „dagályosra” sikerültek.

http://libellum.blog.hu/9999/12/31/a_latszat_neha_csal_699

>!
Szabolcs282
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Japánban játszódó regény egy magyar nemzetiségű, délszláv nevű író tollából. A különös kombináció remek stílusú, misztikus atmoszférájú írást szült. Két lány, Akiko és Mai, akik különbözőbbek nem is lehetnének. A belső világába menekülő Akiko végtelenül egyedül érzi magát a nyüzsgő Tokióban. Barátnője, az állandóan pörgő Mai mindent megtesz, hogy áttörje Akiko mélabújának falát. Eközben a régmúltban elindul egy másik történet: Szanoszuke nagyapja nyomdokaiba lépve a világ legízletesebb szakéján dolgozik. Egyre görcsösebben küzd, már egész élete a japán rízspálinka körül forog, de az eredmény lehangoló. A semmiből felbukkanó Kaoru szakítja ki a teljes izolációból. Párkapcsolatuk harmóniája egyensúlyba viszi egész életüket. Mígnem a történelem közbeszól… A két szál, valamint Akiko és Szanoszuke napjaink Tokiójában találnak egymásra. Különös, az én ízlésemnek már túlságosan misztikus kapcsolat alakul ki közöttük.

Boris Martinovic gyönyörű nyelvezetű, ízig vérig japán hangulatú regényt írt. Tipikus japán karakterjegyek (túlzott udvariasság, a bocsánatkérés szavainak kötőszó szerű használata, a racionális gondolkodás és a melankolikus elmélázás kettőssége a személyiségben) és a mindennapok szokásai (csomagolási mánia, európai péksütemények divatja) szövik át a melankolikus hangulatú lélektani drámát.

Nem csak a regény hangulata, de írói fogásai is Haruki Murakamit juttatják az eszembe:
– a japán történelem eseményeivel átitatott szál a múltból, amely a szereplők személyén keresztül, váratlanul összekapcsolódik a történet napjainkban játszódó részével;
– a regényt átszövő, „emberi alakot öltő zene”;
– a hosszú séták Tokió utcáin;
– egy újra meg újra felbukkanó macska, akiben egy ember szellem él tovább;
– evés-ivás ott és úgy, ahol és ahogy azt az átlag japán is teszi;
– a nyugati kultúrát csodáló és szokásainkat szívesen átvevő főszereplők, akik karakterükben mégis nagyon japánok maradnak. Ennek vicces megnyilvánulása Akiko és Mai nézeteltérése a szürcsölésről:

„- Mióta kifinomult a szürcsölés?
– Már hogy ne lenne az? Figyeld meg Szatorut, milyen kifinomult és dallamos koncerttel közli velem, hogy én vagyok a világ legjobb szakácsnője!”

Mindezek a hasonlóságok különösen autentikussá teszik a regényt. Mintha egy japán szerző kötetét olvastam volna.

>!
Titina
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Igen! Igen! Igen! *.*
Amikor annak idején megláttam, hogy megjelenik ez a könyv és elolvastam a fülszövegét, reméltem, ha majd elolvasom ilyen reakciót fog kiváltani belőlem. És igen, valóban így lett. Imádtam ezt a könyvet!
Az elején azért nehéz volt eldönteni mi a valós és mi az, ami nem, de ahogy halad a történet már egyre jobban ráállt az agyam. Gyönyörű mondatokkal van kikövezve az-az út amin szépen lassan eljutunk arra a pontra, ahol Akiko és Kakasi története összeér.
Szerettem a könyvnek az összes lilaságát: a hangokat, színeket, illatokat, érzéseket és örömmel mártóztam meg ebben a határtalan lilaságban.

>!
Gabber777
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Had kezdjem egy kicsit személyes jellegűen:
Mióta apa lettem, nem olvasok a Második Világháború borzalmairól, bár nem kevésbé érdekel a lélek lealjasulásának anatómiája Philip Zimbardotól mégsem veszem elő a könyveit, ugyanezt elmondhatom az okkult, darkos témákról is. Érdekes, de ezt hallottam más apukáktól is, akik rajongtak a hasonló témákért régebben. A könyv témája így talán nem a legjobb konstellációban talált meg, de a regény környezete, az író érzékenysége és a hasonlatok, kétség kívül elnyerték tetszésemet.
A történet ízig-vérig japán. Az író szépen ötvözi tokiói tapasztalatait, helyismeretét a japán, múltbéli és jelenkori toposzokkal, széles palettán bemutatva az európai szemnek kirívó, eltérő szokásokat és érdekességeket. A két párhuzamosan folyó történet számomra egy kicsit hamar túlzottan determinált előjeleket mutatott. Az egyik szál végét az Aokigahara erdőben láttam (ez nem így alakult), Mai elszólása miatt lezáródni, míg a másik vonalat a helyi és történelmi okok predesztinálták. A cselekmény azonban szerencsére nem ennyire lineáris, az író gyakran él az álom és a valóság összemosásának eszközével, sőt többször álomképben belüli álomképbe is kerülünk.
Ami engem a leginkább megfogott a kötetben azok a finom hasonlatok és képek voltak, melyeket Martinovic Boris belső kifinomultsága és költőisége hívott világra. A könyv elejétől figyeltem a nyelvezetet, de legfőképp akkor érintett meg amikor úgy éreztem hozzám szól. Ezt az érzés leginkább a repülő gólyaraj hasonlatnál kristályosodott ki bennem (85. old.). Ezek ugyanis nem valamiféle távol-keleti egzotikus gólyák amiket sosem láttunk (és nem is fogunk). Ezek a mi jól ismert fekete-fehér, kelepelő barátaink Európából (és Afrikából) ezen belül a magyar falvak kéményeiről és villanypóznáiról, rétjeiről, tavairól. Innen vált személyessé számomra az üzenet, és érthetővé, hogy valójában kiknek is íródott a könyv. (a gólyák a későbbiekben is visszatérnek)
Olvasmányimból és barátok által bennem is él egy képzeletbeli japán világ, ezt a világot szélesítette most nekem e regény is mitológiával, külföldi tapasztalatokkal és egy sötét lilás árnyalattal Martinovic Boris.
Végezetül, ha már belementem a madarazásba: a virágzó cseresznyefákon fotózzák rendszerint japán egyik kedves kis madarát a Japanese white-eye-t avagy mejiro-t. Ha egyszer én is kijutok, mindenképp csinálnom kell egy ilyen képet egybekötve egy virágzásnézéssel : ) Ha sikerül csatolnom vagy linkelnem, küldeném „mindenkinek aki szereti”!
https://hiveminer.com/Tags/mejiro%2Csakura

>!
Árpád_Szabó
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Nagyon elfogult voltam a regénnyel kapcsolatban, mert egyrészt vajdasági honfitárs írta, másrészt éppen Japánból visszatérve kezdtem olvasni, tehát még hangulatban is voltam hozzá.
Boris stílusa lenyűgöző, nagyon szép képekkel és hasonlatokkal operál. Ám ennek a kötetnek szüksége lett volna egy szigorú kezű szerkesztőre, aki legalább 25 százalékot kihúz belőle, pár nagyon idegenül hangzó hasonlatot kivesz belőle és szorosabbra húzza az ívét.
Az utolsó három fejezetben bevallom már néha át-át siklottam bekezdéseken.
Összességében jó élmény, sok kulturális utalással, amitől tényleg közelebb kerül a Japán az olvasóhoz.

>!
Kinga_Bettina_Farago
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Ez a könyv nekem íródott. A stílusa, a hangulata, a szereplők, a helyszínek, a szimbólumok, a lilaság, a szürkeség, a macska, a kabát, a szaké. Újraolvasandó. Sokszor. És ha valaha lesz egy kiadó szoba Boris Martinovic elméjében, akkor kibérlem örökre.


Népszerű idézetek

>!
mboris1983 P

A tudat a test nélkül az érzések rabjává válik, a test pedig a tudat hiányában elveszíti az irányítást, és meghajol a nyers ingereknek. Csak szalad és szalad, ahogy a lába viszi, ahogy a gyeplő nélkül maradt vad ösztönök üldözik. Szalad, amíg falba nem ütközik. Égő, pokoli tűzfalba, mely felemészti maga körül az ártatlanságot.

185. oldal, 12. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Lehet, hogy ő is félt. Lehet, hogy a háború ocsmány férgei belülről rágták a lelkét. Nem kellett volna megtörténnie. Sok mindennek nem kellett volna megtörténnie. De megtörtént.

185. oldal, 12. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Sóhaja sűrű volt, akár az alvadt vér.

194. oldal, 14. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

‒ Veszélyes sokáig abban az átkozott ködben maradni.
‒ Miért, mi van ott?
‒ Az univerzum és a tudás másik oldala ‒ válaszolt Kakasi

199. oldal, 14. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Mintha a gondolkodás csak egy sekély változata lenne az érzésnek. Mintha a gondolkodást azért találták volna ki, hogy a tökéletlen, félelmek közt élő, szorongó embernek legyen hova menekülni, amikor nem tud mit kezdeni az érzéseivel. Ha az érzés a világ, a gondolkodás csak egy kerítéssel körbevett játszótér benne.

205. oldal, 15. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Azt mondják, az életben minden relatív. Ha ez igaz, mit tegyen a lélek, amikor nem tud mivel relatív kapcsolatba kerülni, amikor minden rajta kívül álló dolog a nagy semmi része, egy végtelen nulla, a saját farkába harapó láthatatlanság?

211. oldal, 15. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Akiko a folyóra nézett. Lassan, magabiztosan csordogált. Mintha nem is Hidrogén és Oxigén alkotta volna, hanem a sors molekulái.

218. oldal, 15. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Akiko teljes lelke a szemébe költözött, és így meredt maga elé. A lelkével akart látni.

218. oldal, 15. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

Csak egy papírhajó voltam, akit Isten unalmában a folyóra helyezett, majd megfeledkezett róla, vagy egyszerűen csak nem érdekelte többé.

222. oldal, 16. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

>!
mboris1983 P

‒ Érted már? ‒ kérdezte tőlem a varjú. ‒ Kiegészítitek egymást. Nem csak itt és most, hanem a végtelenben

227. oldal, 16. fejezet - Tokiói lilaság (Urbis, 2017)


Hasonló könyvek címkék alapján

David Harris: Kalligráfusok Bibliája
Gabri Joy Kirkendall – Laura Lavender – Julie Manwaring – Shauna Lynn Panczyszyn – Walter Foster: Kreatív szépírás és kalligráfia
Módszeres tanmenet a szépíráshoz aczéltollszemekkel
Dittler Ferenc: Az ősi magyar rovásírás és mai alkalmazásai
Thy Doan Graves: Művészi kézírás
Jean Bordet: Kalligráfia
Gáncs Nikolasz: Shodo – Az ecset útja
Vékás Éva: Kézírások / Handwritings
Horváth Edit: Grafológia
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép