Római ​történelem 1 csillagozás

Szöveggyűjtemény
Borhy László (szerk.): Római történelem

A ​szöveggyűjtemény elsősorban az ókori Róma politika-, társadalom- és gazdaságtörténetére vonatkozó forrásokból nyújt bőséges válogatást a kezdetektől a római államrend megszűnéséig. A klasszikus szemelvények mellett azokat a fontos forrásokat (például feliratokat, papiruszokat) is bemutatja, amelyek egyrészt az utóbbi évtizedekben kerültek elő, és magyar fordításban most jelennek meg először, másrészt pedig olyan, régebbről ismert szövegeket közöl, amelyekre vonatkozóan döntően új eredményekkel szolgálhat az ókortudomány. A Római Birodalom történetének fő vonulata mellett helyet kapnak a provinciák is, mint például a római Pannonia. A római történeti szöveggyűjtemény 438 szemelvényének kiválasztásakor a hagyományos eseménytörténeti és kronologikus felépítés helyett öt nagy fejezetre (A római vallás, A római hadsereg, A római gazdaság és közterhek, A római társadalom, A római államberendezkedés és intézményrendszerének fejlődése) osztották a forrásokat. A szemelvényeket szöveg-,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris tankönyvek Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2003
568 oldal · ISBN: 9633895006

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések


Hasonló könyvek címkék alapján

Kovács Péter (szerk.): Fontes Pannoniae Antiquae – Az antik Pannonia forrásai
Kovács Péter – Fehér Bence (szerk.): Pannonia története Kr. u. 54–166 közt
Eutropius: Róma rövid története
Gaius Suetonius Tranquillus: Caesarok élete
Jacek Bochenski: Az isteni Julius
Virginia L. Campbell: Az antik Róma
Titus Livius: Róma története a Város alapításától (I-XX. könyv)
Száray Miklós: Történelem 9.
Michael Grant: Róma császárai
Stephen Biesty: Az ókor világa