Halotti ​pompa 87% 59 csillagozás

http://ekultura.hu/2022/08/15/borbely-szilard-halotti-pompa

„Mikor az Éj Fénnyé válik

És mögötte valami

Allegória világlik;

Nincsenek már szavai”

Pedig Borbély Szilárdnak – aki úgy tűnik, végre elnyeri méltó helyét az irodalmi palettán, hiszen, ha lassan is, de megindult az életműkiadása, mely révén olyan eddig beszerezhetetlen műveit is kézhez vehetjük, mint a Halotti pompa – nagyon is voltak szavai; még az elmondhatatlanra is.

A Halotti pompa ugyanis nem sokkal a szüleit ért brutális rablótámadás után jelent meg 2004-ben (édesanyja meghalt, édesapja pedig sohasem épült fel az elszenvedett sérülésekből), így mindenki azt várta, hogy a szerző ezt a személyes tragédiát fogja feldolgozni. A kötet azonban mégsem erről a konkrét traumáról szól, hanem egy sokkal általánosabb és egyetemesebb nézőpontot használ, hiszen a gyász és a fájdalom mindig is az emberiséghez tartozott, Borbély pedig éppen ezekből az évezredes hagyományokból építette fel korszakos művét.

A kötet három nagy egységből áll, melyek a keresztény (Nagyheti szekvenciák), az antik görög-római (Ámor & Psziché szekvenciák), illetve a zsidó (Haszid szekvenciák) kultúrkörből merítenek témát, formát és ihletet. Ám Borbély nem elégedett meg azzal, hogy újrateremtette ezeket a klasszikus verseket, de gyakran radikálisan át is értelmezte őket, így hozva létre egyfajta profán, eretnek, a hagyományostól nagyon is eltérő, a mára értelmezhető olvasatot.

A „Karácsonyi szekvenciákban” például Jézus már egyenesen csecsemő korában hal kereszthalált Isten akaratából az emberiségért, amelyet még maga Pilátus is megsirat, vagy a „Megváltás szekvenciájában” már a kereszthalál is elmarad, hiszen a keresztények ennél sokkal, de sokkal borzalmasabb halált szánnak Krisztusnak.

A Haszid szekvenciák jelentős része viszont nem az egyéni, hanem a közösségi tragédiákat állítja középpontba, mégpedig a holokauszt révén, így a legtöbb vers a 20. század egyik legkegyetlenebb népirtásáról szól, amely azonban Borbély szűrőjén keresztül szervesen kapcsolódik a krisztusi motívumhoz.

Tenger Könnyek Csillaga

Az éjszakában Pásztorok.
Lehajtott fejjel ébren
marhavagonban ácsorog
közöttük Jézus éhen.

Csillag van minden homlokán,
és csillag van a mellén.
Csillag ragyog az ég fokán,
a Törvénynek a helyén.

A büdös égen angyalok,
s gyilkosok a pásztorok.
A Tenger Csillag fent ragyog,
s lent a Testre Könny fagyott.

Mária az éjszakába
néz a rácson egymaga.
Karjában a Jézuskája
már csak egy játék baba.

Jó éjszakát! Jó éjszakát!"
A halott Echó hangja.
„Te fals világ, jó éjszakát!”
Nem az örömhírt mondja.

„Az ember mind egylényegű,
mint Krisztus és a Lélek.
A rajtunk élő kis tetű
csípése is az Élet…”

A pásztoroknál fegyverek.
Bakancsok lépte koppan.
Nem vitáznak. Üres szemek.
Halott Miriam legottan.

„Óh pásztorok, kegyetlenek!”
A vér fröccsen a hóra.
„Fiammal együtt öljetek!”
Kiköpnek a zsidóra.

Az Éjben Echó hangja szól
havon Pszichének: „Jó éjszakát!”
Féreg araszol:
„Pásztorok! Jó éjszakát!”

Bár a Halotti pompa minden bizonnyal érzelmileg az egyik legmegterhelőbb verseskötet, amelyet olvashatunk, de egyben egy olyan kötet is, amely egyetemessége, mélysége és gondolatisága miatt mindenképpen a magyar líra élvonalába tartozik. Így aki csak teheti, ne habozzon, és vágjon bele Borbély Szilárd megrendítő gyászmunkájába.

Nagyon nehezemre esett elolvasni ezeket a verseket, mégis Borbély életműve miatt fontosnak és szükségesnek éreztem, hogy ismerjem őket.
Úgy gondolom, a kötet első részében (Nagyheti szekvenciák) a még feldolgozatlan fájdalom fogalmazódik szavakká. A második rész (Ámor & Psziché-szekvenciák) versei számomra már érthetőbbek, átélhetőbbek voltak.
Nem nagyon tudok mit mondani, Borbély vesztesége nagy volt, a miénk még annál is nagyobb. Kellett volna az a harmadik rész. Most már mindegy.
„… Mert az idő is olyan, mint
az élet: csupán a testen hagy nyomot.”
Borbély költészete meg az ember lelkén, de időtlensége miatt örökké.

„Jöjj el Halál, te jöjj el értem,
Legyél Te Olvasóm!”

Volt egy ember. Írt, verseket is. Egyszer sétált pár méterre tőlem a Tar Sándor emlékére tartott túrán, fel is olvasott. Most hozzá hasonlítják. Ő pedig nem sétál soha többé. Én azon a túrán megfogadtam, hogy olvasok majd tőle, be is szereztem ezt a kötetét akkor. Nem gondoltam volna, hogy ő akkor már nem lesz, mikor olvasom. Halotti pompa a cím, a múlt eseményeit ismerve milyen ironikus és morbid. Pompásak a versei, élet-halál-szenvedés költemények néha rím nélkül, meglepő történéseket tálal, nem bűvölnek el maradéktalanul, de néhány befúródik, másokat távolról szemlélek, értetlenül…. Az anya elvesztése, a tragédia, amit átélt, valahol mindig visszaköszön a Jézus-Mária versekben. „Minden testben Krisztus ölik meg.” Írja egy másik művében, ebben pedig „aki egy embert megöl, az is Krisztust is megölte”. A középső mitologikus rész nagyon távoli, néha beteg, ismétlődő motívumokkal, gyönyör-halál kontraszttal, a záró fejezet, a többnyire zsidó kultúrkörre építő rész az előzőnél jobban megtalál. A verselemzés nem kenyerem, ezek csak impressziók. Meg egy reveláció: olvashatnék gyakrabban verseket. (Már megint énközpontú értékelés, de ha egyszer ez jön ki belőlem.)

„Nem találunk szavakat.” (Esterházy) És a szavak sem találnak meg minket. Borbély művének értelmezésekor szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni a személyes tragédiát, és csak pusztán a műalkotást esztétikailag interpretálni. Élet és irodalom között itt olyan vékony a határ, hogy szinte összemosódik egymással a fikció és a valóság. Persze a líránál ilyen szempontból másképpen áll a helyzet, hiszen nem egy történetet kell elmondani, hanem egy belső, lelki állapotot kell kifejezni. Ebben a verseskötetben, akár ismerjük a tragikus előzményeket, akár nem, mindenképpen átjön az a fajta megrendülés, amelyet ezek a költemények megjelenítenek. Ezért is nehéz mit mondani, írni erről a kötetről. Megrendülés, amellyel a befogadó a szövegek, és rajtuk keresztül a tragikusan elhunyt költő és családja felé fordul. Leginkább csak hallgatni lehet itt bölcsen. Hiszen a halál pompája mindent beragyog.

Kétségkívül más befogadói stratégiát követel, mint a legtöbb verseskötet, és az, ami máskor sokszor megtörténik olvasás közben – tudniillik az azonosulás a versbeszélővel, belehelyezkedés az ismerős szituációkba –, ebben az esetben működésképtelen, talán emiatt is érzékeltem úgy, mintha kezdetben eltaszítana a kötet, de aztán hamar visszavont magához, hogy végül megtisztíthasson a számtalan módon a versekbe íródó fájdalom.
A ciklusok száma szerintem nem véletlenül három, ezen túl pedig érdekes megfigyelni, ahogyan a kötet végére egymásra rétegződnek az egyes szakaszok fő témái, amelyeket leginkább a test-lélek kettősség megjelenítése köt össze.
A Halotti pompa egészében is igen izgalmas, hiszen nemcsak az egymás mellé, hanem az egymástól távol helyezett szövegek is párbeszédbe lépnek egymással (l. Végső dolgok), ami másfajta olvasásmódot is felkínál, emellett érdemes figyelmet fordítani a ciklusokat keretező versekre, amelyek egyrészt a kötetkompozíció szempontjából is fontosnak bizonyulnak, másrészt esztétikai értékük révén jelen (és az eredeti) kontextuson kívül is érvényesülhetnek (legalábbis nekem mind eredeti nyelven, mind fordításban tetszettek, de nem hiszem, hogy sokan egyetértenének velem).
Olvastam egy esszét (szerintem határozottan nem kritika volt) a kötetről, amely utalt a Halotti pompa intertextuális kapcsolódásaira. Ezeknek utánanéztem, és (sokadjára) elgondolkodtam azon, hogy mennyi olyan területe van a magyar (és a világ-) irodalomnak, amely még felfedezésre vár részemről.
A kötet perspektívája a legtöbb líraolvasó számára éppen olyan szokatlan lehet, mint a borítón látható Mantegna-festményé más korabeli Krisztus-ábrázolásokhoz képest*, viszont mindenképpen érdemes előbb-utóbb sort keríteni rá, valószínűleg én is kézbe fogom venni legalább még egyszer, ha tapasztaltabb és tájékozottabb leszek.

* Javítsatok ki, ha tévedek!

régen elolvastam már, de nagyon nehezemre esik bármit is mondani…
annyira megrázó, felkavaró, fájdalmas minden sora…
minden sorából a halál pompája, minden mást eltörlő, felülíró, visszavonhatalansága, véglegessége, tragikussága sugárzik.

ha nem olvastam volna az Egy gyilkosság mellékszálai -it, akkor is tudnám, hogy itt
nem egyszerű halálesetről van szó; erőszakos, kegyetlen módon elkövetett gyilkosságról…

Ilonárét és Mihályért és Jézusért és minden meggyilkoltért szólnak ezek a sorok…

s szólnak érette is…

volt egyszer egy kis zsidó
egy kis zsidó egy kis zsidó

volt néki volt egy asszonya
egy asszonya egy asszonya

volt nékik volt egy kisfiuk
egy kadisuk egy kadisuk

de meghalt ó a kadisuk
a kisfiuk a kisfiuk

„Jó'jszakát ti zöld mezők,
Jó'jszakát szines Virág,
Jó'jszakát ti árnyas erdők” –
Mondta -"és te szép Világ:
Jó'jszakát édes Patak!
Követem JÉZUSunkat!"

– Szeresd! – sugja a halál – szeresd!
s te azt hiszed, életet kinál, mert hiszed:
szeretni annyi, mint kétszer élni.

(…. )
– szeresd! -
sugta a halál, s a veszendõt
meleg kezedbe adta.

S mikor már gyógyitó szivedre vontad
csititva rettegését, s szakadt gyökerének
véredben adtál ágyat – mikor már ujjongva
lested meg szemében a hálás eszméletet:
akkor a halál nevetve ütött kezedre
egyetlen nyomással kioltva jövõt és
reménykedést, – borzadó szemednek megmutatva:
amit szerettél: kifordult bamba szem,
rád, s a világra egyformán vicsorgó
görcsökbemeredt állkapocs.

– Szeresd! – sugja a halál -
de ne az életet szeresd,

mert az élet veszendõ.
(Török Sophie)

… és ő szerette…

Az első rész nem fogott meg, repetitívnek éreztem, többnyire Jézus meggyilkolásáról szóló középkori versvariációk voltak benne, sokszor szándékoltan suta rímekkel, rendkívül sötét, fájdalmas, de valahogy merev és nem megközelíthető módon. A második részben modernebb hangvételű, filozofikusabb és talán individuálisabb hangú versek szerepelnek, és bár a harmadik rész a rabbinikus hagyományból merít, és teremtésről meg angyalokról meg Kabbaláról ír, mégis benne lehet maradni, nem dob ki úgy magából, mint az első szakasz. Ez egy olyan kötet, amit időről időre újra kell olvasni, nem lehet egyszerre feldolgozni. (Ha egyáltalán.)
Nagyon szép a könyv, de botrányosan sok benne a nyomdahiba :(

súlyos és nehezen befogadható költészet, de fontos..
viszont továbbra sem tudom tolerálni az elgépeléseket, verseskötetekre pedig ez fokozottan érvényes!

Nagyon nehezen emészthető kötet. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy vajon milyen lenne a benyomásom róla, ha február 19. előtt olvasom. Nem biztos, hogy túl sok értelme van ezen elmélkedni, mert vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni. Ez is ilyen. Borbély szilárd versei e nélkül a teher nélkül sem könnyen befogadhatók.
Jó, hogy túl vagyok rajta. Mintha egy sötét, nyirkos pincéből jöttem volna fel fakó, szeptember végi napsütésre.

A halál misztérium. A halál mocskos. A halál szent. Rettegés és kíváncsiság, de azért mégis borzalom, hogy meg kell halnunk. Hogy minden meghal. Test és lélek túlvilági utazása ez a kötet, a sötétben.