21 ​rémes történet 90% 25 csillagozás

Nagyon jó válogatás, hiánypótló volt a maga idejében, és mostanra se vesztett a fényéből. :) A szerkesztő és a fordítók előtt kalapot le!
A cél nyilvánvalóan az volt, hogy bemutassák az angol nyelvű országok klasszikus és (akkor) modern szórakoztató irodalmát, minél sokszínűbben, minél többféle stílusban alkotó írók segítségével. A szövegek időrendi sorrendben kerültek a kötetbe, de érzékelhetően nemcsak ez volt a szempont, hanem a témákat és a feldolgozás módját is figyelték, így történhetett meg, hogy az indító novella (szerintem) az egyik legerősebb szöveg, ahogy az az ilyen kötetek indításához dukál, a záró novella pedig egy paródia, amely bemutatja a korábbi művekben megismert motívumokat, de visszamenőleg ki is neveti őket.*

Benne vannak a kötetben a klasszikus gótikus irodalom nagymesterei, nem hiányozhat sem Poe, sem Dickens (a lehető leggótikusabb szövegével), sem Stevenson, sem Stoker (bár e helyett a novella helyett igazán választhattak volna jobbat is).
Akadnak olyanok is (Hawthorne, Collins, Wells, Mark Twain), akikről nem a rémtörténet jutna rögtön az ember eszébe, de a választott novellák tagadhatatlanul illenek a kötetbe. Vannak itt azután modernek is sokan, olyanok is, akiket főleg a krimijeikről ismerünk (Sayers – miért nem olvastam még tőle semmit?!), és a XX. századi gótika sem hiányzik (du Maurier! a Madarak című filmet ihlető novella benne van a kötetben, és tényleg rosszul van tőle az ember, de nem azért, mintha rosszul lenne megírva, ó, nem!).
És persze van itt még sok olyan név, amelyet éppen csak fél füllel hallottam életemben, vagy még úgy se, és esetleg a múlt homályába vesző olvasmányélményeket tudok hozzájuk kötni, de az is lehet, hogy csak a nagyszüleim könyvespolcán láttam már a nevüket. Feltételezem, hogy a kötet megjelenése idejében is új nevek lehettek, legalábbis itt a Molyon nem nagyon találtam ezektől a „kismesterektől” (?) semmit.

Ami a hátborzongatást illeti, nem mindegyikkel fordult elő. Nincs túl magasan az ingerküszöböm, de valószínűleg magasabb, mint amilyen a megírás idejében szokásban volt. Azért előfordult, hogy négy oldal elolvasása után gyorsan kimentem zuhanyozni, és az ágyban fejeztem be a novellát, mert tartottam tőle, hogy ha a végére érek, már nem merek kimenni. :)))
De a legtöbbet inkább a hangulata miatt értékeltem, vagy amiatt, amit nem mond ki. Mert ezekben a régi szövegekben sokszor nem is a történet az érdekes és a zseniális – hanem a háttér ábrázolása. Nem a kísértet, nem a gótikus fordulat, hanem az eleven emberek, akik abban a korban éltek, és időnként (mai szemmel) hátborzongatóbb dolgokat műveltek egymással, mint a kísértetek meg egyéb ilyen rémek tudtak volna.

Tényleg látszik, hogy sokszínűségre törekedett a szerkesztő. Van itt romantikus rémnovella, kísérteties krimi (de milyen jó!), misztikus novella,** klasszikus kísértethistória, dekadens kísértethistória, kísértethistória megcsavart nézőponttal, mélylélektani esettanulmány (persze nem orvosi szakszavakkal megírva), még minden természetfölöttit nélkülöző (de anélkül is éppen elég durva) népi történet is. Azt különösen értékeltem, hogy könnyedebb hangú, akár humort sem nélkülöző novellák is belekerültek a gyűjteménybe. Nemcsak az utolsó, amely tiszta paródia, hanem közben is akadt olyan, amelyiken mosolyogni lehetett.

Találtam benne gyengébb, vagy talán csak éppen nem aktuális mondanivalójú írásokat, de összességében kiválónak tartom ezt a kötetet, amelynek cseppet sem ártott a megjelenése óta eltelt negyvenhét év. A gótikus történetek szerelmeseinek csak ajánlani tudom.

* Más kérdés, hogy nem valami magas színvonalon teszi. Mondjuk, annyira nem rossz. Ötletnek feltétlenül jó volt, hogy pont ez került oda.
** A „misztikus” itt nem a „kísérteties/fantasztikus elemekkel tarkított” kifejezés szinonimája akar lenni, annál kéretik sokkal komolyabban venni. :) A misztikus, az megkülönbözteti a testet a lélektől; az előbbit börtönnek, az utóbbit jóval hatalmasabbnak, isteni eredetűnek tekinti; és azon igyekszik, hogy már földi életében megközelítse az istenséget/világlelket/egységet stb. (ahogy ő éppen nevezi). Élet és halál között nem húz éles határvonalat, anyag és szellem között viszont igen, és egyértelműen az utóbbira koncentrál.

Érdekes válogatás, de mai szemmel nem igazán rémisztő. Nem sikerült megborzongatni. Ettől függetlenül remek válogatás olyan klasszikusokkal, mint Poe Bice-Békája, vagy Stevensontól az A hullarabló, és Thurber Vérikéje…
Most mégis, amire rácsodálkoztam, Dickenstől az A pályaőr.
Meg du Mauriertől az A madarak. Igen a Hichcock film forgatókönyvét is ő írta…
…és Spark novellája az Az ócskáspiacon is remek.
Szóval jó, igaz nem rémisztő… de jó!
Ha rémisztő is lett volna, isten bizony, nem spórolok le egy csillagot.

(Ahogyan azt már a novellás kihívás első összefoglalójában leírtam) mivel a 21 novellát 21 különböző szerző írta a legváltozatosabb stílusban, a kötet egyáltalán nem unalmas akkor sem, ha valaki egyvégtében elolvasná mind a 21-et. Ami összeköti őket, az a téma: minden történetben van valami misztikus, a realitástól hol többé, hol kevésbé eltávolodott (eltávolított) elem, mely a történeteket a gótikus stílushoz, vagy akár a horrorhoz közelíti. A történetek nem mindegyike tetszett maradéktalanul, ezért a fél csillagocska levonás, de több olyan novella is akad, melyek elolvasása a szerző további műveinek mélyebb szintű megismerésére sarkall.
A 21 rémes történet közül Wilkie Collins: „Egy rendkívül különös ágy története” lett az egyik kedvencem (Poe-ra emlékeztet a történet), a másik a „Gyakorlatlan kísértet” Wellstől a humora miatt, és tetszett „Az apák bűnei” is Christina Brandtől a maga szörnyű kilátástalanságával és Stevenson „A hullarabló” c. írása a tőle megszokott furcsa, morbid hangulatával.
James Thurber: „A vérike” c. novellája is érdekes volt, főleg a realitás-álom összemosása miatt, amit ismerhetünk „Walter Mitty életei”-ből is, amiből film is készült. (Ez volt az egyik olyan novella, ami miatt kutakodtam egy kicsit a könyvtárban, és ki is vettem ezt.)
L. P. Hartley: „W. S.” című írása is nagyon tetszett, nem lövöm le a poént, olvassa el mindenki, akit érdekel, érdemes. Azután Bram Stoker: „A bíró háza” c. novellájáról is eszembe jutott néhány másik novella és regény, melyeket (újra) el kellene olvasni, majd jött „A madarak” Daphne du Maurier-től. Remek novella, végig feszes tempójú, izgalmas; méltó alapja a Hitchcock-filmnek.
Végül, de nem utolsó sorban Muriel Spark: „Az ócskapiacon”, szintén nagyon izgalmas: meglepő, furcsa narrátori szemszöget használ, ez is olyan novella volt, ami további olvasásra ösztönöz.
Mindenkinek csakis ajánlani tudom a kötetet vagy a novellákat akár egyesével is, változatos gyűjtemény, melyben remekműveket is találunk.

Nem tudnám egyenként értékelni az egészet.
Összességében pedig az adott kor stílusát tükrözve egyedűlálló történetek.
Esős hangulat 85%-ban.
Nagyon tetszett.

Igazi régimódi rémtörténetek… olyan fajták, amiket éjjel, a takaród alá bújva, kislámpád pislákoló fényénél olvasol, és olvasás után erősen elgondolkodsz, hogy tényleg ki szeretnél-e menni egy pohár vizet inni át a sötét lakáson. (és ha úgy döntessz, hogy persze, akkor az összes létező villanyt felkapcsolod útközben)
Ezekben nem fröcsög a vér, nem húzza senki maga után a belsőségeit… ezek a legbelső félelmeidet hozzák felszínre… szépen, csendesen bekúsznak a bőröd alá, és lámpaoltás után ott motoszkálnak az agyad hátsó szegletében… egyszerűen rémísztőek.

21 nagyon jó történet olyan íróktól, mint Stoker, Twain, Poe és társaik. Némelyik tényleg rémes vagy inkább félelmetes. Ebben az 1969-es Európa kiadásban külön tetszett, hogy minden mű címoldalát színes, retró (most már az) illusztráció díszíti, illetve a könyv borítóján a vaknyomott denevér sziluett is ötletes. :-)

Némelyik történet ebben a kötetben tényleg „rémes”, de van köztük nem egy valóban rémisztő, ám sokszor elgondolkodtató novella. :)

Ez a könyv vezetett be a horrortörténetek gyönyörűségeibe.