„Égtájak ​célkeresztjén” 0 csillagozás

Tanulmányok Baka István műveiről
Bombitz Attila (szerk.): „Égtájak célkeresztjén”

A ​Baka István Alapítvány a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával és a Grand Caféval közösen, a Szegedért Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2005. szeptember 23–24-én a költő hagyományteremtő munkássága előtti tisztelgésképpen konferenciát rendezett. E szakma rendezvény kitüntetett feladata volt, hogy Baka életművét generációs értékítélettől függetlenül, ideológiamentesen, a helyi hagyományőrzés és a költői életmű szélesebb olvasói közönséggel való megismertetés céljával elemezze, értékelje…

Bombitz Attila

… a Baka-opuszt magához veszi a tudomány a kultuszból és a legendából, melyek oly kedvesek nekünk, kortársaknak, de melyek sokszor és sokat ártanak a műnek, mert az olvasóban a megértés helyett a szöveg elé az emberi esendőséget, a véletlent, a képzelt és vágyott mozzanatokat állítják. Ez a konferencia reményeim szerint azt szolgálja majd, hogy a Baka-életmű elindul az irodalomtörténet-írás, az esztétika, az irodalomértés… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tiszatáj könyvek Tiszatáj Alapítvány

>!
Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2006
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638496533

Hasonló könyvek címkék alapján

Szigethi András: A szellem anyajegyei / Родинки духа
Regéczi Ildikó: Térképzetek az orosz irodalomban
Zsávolya Zoltán: Elágazó ösvényen
Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd
Király Jenő: Mágikus mozi
Turi Márton: Rejtekutak a pusztaságban
Bónus Tibor: Diskurzusok összjátéka
Bónus Tibor: A másik titok
Tolcsvai Nagy Gábor: Pilinszky János
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet