A ​másodperc rései 0 csillagozás

Bolgár György: A másodperc rései

Mire ​jó a fülszöveg? először is arra, hogy ne maradjon üresen a könyvborító. Másodszor, hogy a szerző megfogalmazza, amit a könyvben nem akart. Harmadszor, hogy az olvasó megtudja, kinek a könyvét lapozza föl, vagy teszi félre. Fülszövegre tehát szükség van, ezért haladéktalanul közlöm, hogy Budapesten születtem, 1946. július 15-én. Most következne, hogy miért írok verseket (miért ne írjak?), miért pont olyanokat, amilyeneket (írhatnék ugyanis másmilyeneket is), és egyáltalán lehet-e manapság verset írni (próbáljuk meg), mit akarok mondani (annyi mindent!), nos, mindez most következne, de szerencsére nincs rá hely. Csak belül, a könyvben. Bolgár György Ez a fiatal költő nem akar vátesz lenni. Gyönyörködtetni is csak másodsorban szeretne. Egyszerű, nyílt szavakkal, világos beszéddel fordul az olvasóhoz, hogy elmondja neki mindazt, amit magáról és másokról gondol és érez. Illúziótlanul, öncsalás nélkül – de makacsul bizakodva – méri fel körülményeit. Józan, tárgyilagos… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Új termés Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1974
122 oldal · keménytáblás

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Bori notesz
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Radnóti Miklós: Eclogák
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava